Női egészség

A fiatal, egészséges nő- őrizzük meg az egészséget életkortól függetlenül!

Az egészséges nő boldog, és tele van energiával. Minden egyes napnak örömmel néz elébe, és kellő lelkierővel bír ahhoz, hogy átvészelje a stresszes időszakokat. Életének értelme és célja van. Mindenkinek fontos tudnia, hogy milyen tényezők szükségesek az egészség visszaszerzéséhez és megőrzéséhez: ehhez először is meg kell értenünk, mitől vagyunk olyanok, amilyenek, és hogyan tükrözi szervezetünk működése a hormonok és a gének hatásait.

A női élet szakaszai

Minden nő számos fizikai és érzelmi változáson megy keresztül élete során. Ezek nem mindig függnek össze egyértelműen az életkorral; egy-egy életszakasz észrevétlenül folyhat át a következőbe. Van, hogy csak utólag tudatosul bennünk, megváltozott az életünk. Ennek ellenére minden életszakasznak egyedi jellemzői és egészségi vonatkozásai vannak.

A nővé válás folyamata – minden életkorban más lesz a fontos

Amikor serdülőkorunk véget ér, fokozatosan kikerülünk szüleink befolyása alól, és egyre önállóbbak leszünk. Ettől fogva saját magunkra kell vigyáznunk, és föl kell készülnünk arra, hogy felvállaljuk a felnőtt élettel járó kötelezettségeket. A nőknek nemcsak egészségükre és jólétükre kell koncentrálniuk, hanem meg kell hozniuk a karrierjükkel, a házassággal, a gyermekvállalással és a családfenntartással kapcsolatos döntéseket is.

Manapság a gyermekvállalás ideje a húszas életévek végére, illetve a harmincas évek elejére tolódott, így tovább összpontosíthatunk karrierünkre, tanulmányainkra vagy akár hosszabb külföldi utazásokra. Férfi ismerőseinkhez hasonlóan igen nehezünkre eshet feláldozni szabadságunkat, és anyagi függetlenség elérésére törekszünk.

Ne feledkezzünk meg az egészség megőrzéséről!

Fiatal nőként jó eséllyel egészségesek vagyunk. Ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy megfelelő táplálkozással, testmozgással és rendszeres orvosi vizsgálatokkal megőrizzük egészségünket.

Ebben az életkorban talán még nem is tudatosul bennünk, hogyan hatnak életmódunk egyes vonatkozásai az egészségünkre, és mely tényezők növelhetik egyes betegségek kockázatát. Van, aki edzőterembe jár, ugyanakkor dohányzik és iszik. Van, aki időnként drasztikus fogyókúrába kezd, máskor gyorsételeket eszik. A hektikus társas élet pedig sokaknál azzal jár, hogy rendszertelenül alszanak, keveset pihennek és talán kábítószereket is kipróbálnak.

Érzelmi labilitás- Mindenkinek vannak rossz időszakai!

A női élet kezdete olyan korszak, amikor az érzelmi problémák uralhatják az életünket; van, akiben ezek szorongáshoz, depresszióhoz vagy evészavarokhoz vezetnek. A legtöbben barátaikhoz fordulnak támogatásért, útmutatásért és tanácsért. Ebben az időszakban érdemes olyan háziorvost keresni, aki szimpatikus számunkra, és akiben megbízunk.

Párkeresés: Védekezzünk a szexuális úton terjedő betegségek ellen!

Sokan nem feltétlenül szeretnének elköteleződni, csupán szexuális partnert keresnek, így mire tartós kapcsolatot kezdenek, már több nemi kapcsolat van a hátuk mögött. Ez mára ugyan elfogadottá vált a nyugati országokban, de megvannak a maga veszélyei. Tisztában kell lennünk a számunkra elérhető, korszerű fogamzásgátló módszerek jelentőségével, a nemi úton terjedő betegségek – az AIDS, a herpesz, a gonorrhea vagy a Chlamidia-fertőzés – kockázatával. A biztonságos szex nagyban befolyásolhatja későbbi egészségi és lelkiállapotunkat.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.