Orvosi tanácsok

A rák megfékezése – lehetséges?

Az orvosi kezelések egyre sikeresebbek a rák – vagyis a rendellenes sejtek túlzott, az ép szöveteket és szerveket tönkretevő szaporodása – ellen. Ámde mi magunk is nagyon sokat tehetünk a betegség kockázatának csökkentéséért, elsősorban helyes táplálkozással és étrenddel.

Egyen brokkolicsírát!

A brokkoli rák­ellenes hatásai közismertek, ám a brokkoli­csíra, melynek íze a leginkább a borsos lucer­náéhoz hasonlít, még hatásosabb. Amerikai kutatók megállapították, hogy a háromnapos brokkolicsírák a brokkolirózsáknál 20-50 szá­zalékkal többet tartalmaznak a szulforafán nevű, védő hatású vegyületből, amely segít semlegesíteni a rákkeltő anyagokat, még mielőtt azok kárt tehetnének. A magok könnyen csíráztathatók befőttesüvegben vagy e célra készített csíráztatótálban, viszont na­ponta kétszer alaposan át kell öblíteni őket.

Jó tudni: Az ízletes brokkolicsírában meglepően sok rákellenes vegyület van.

Válassza a citrusféléket!

Amellett, hogy kiváló forrásai a C-vitaminnak, a narancs és a grépfrút nagy mennyiségben tar­talmaz egy naringenin nevű, a rák növekedé­sének gátlására képes anyagot is. Sőt tudósok azt is kiderítették, hogy ez a vegyület hatásos a fertőzések ellen és a vér koleszterinszintjét is csökkenti.

Hiszi, vagy sem! A vérében van

Kifejlesztettek egy olyan vérvizsgálati módszert, amellyel a tüdőrák akár öt év­vel az első tünetek jelentkezése előtt ki­mutatható. Az eljárást 2012-ben 10 000 skót dohányoson is kipróbálták. A képző­dő rákos sejtek antigéneknek nevezett fehérjéket bocsátanak ki, s amikor a szervezet észleli azokat, válaszul nagy mennyiségű ellenanyagot termel. A tudó sok most olyan fehérjéket kívánnak elő­állítani, amelyekhez a vérben jelen lévő ellenanyagok hozzákötődhetnek, s ez el­árulná a rákos sejtek jelenlétét. Egy ha­sonló, emlőrák elleni teszt kifejlesztése hamarosan várható, ám ezek gyakorlati alkalmazása kicsit még várat magára.

Használja ki az aszpirin előnyeit!

Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint napi 75 mg aszpirin szedése felbecsülhetetlen értékű lehet a rák elleni harcban. A gyógyszer egyebek közt az alábbi módokon segíthet.

  • Megállítja a terjedést: Az aszpirin gátol­ja a vérlemezkék összetapadását és segít meg­akadályozni a rákos sejtek szétterjedését a szervezetben. Emellett úgy vélik, hogy ösz­tönzi a sérült DNS kijavítását, a károsodott sejteket pedig önmegsemmisítésre készteti, még mielőtt elrákosodhatnának.
  • Védi a beleket: Az aszpirin különösen hatásos azok esetében, akik az örökletes jellegű Lynch-szindrómában (más néven örökletes vastagbélrák-szindrómában) szenvednek. Kutatók megállapították, hogy a napi 75 mg aszpirint szedők körében 25 százalékkal kisebb a bélrák kialakulásának kockázata – függetlenül attól, hogy Lynch-szindrómásak-e, vagy sem.
  • Gátolja a daganatok növekedését: A naponta szedett aszpirin segíthet megelőz­ni az emlő, a prosztata és a nyelőcső dagana­tainak növekedését, emellett a tüdőrák bizo­nyos változatainak terjedése ellen is védel­met nyújthat. De vigyázat: bár ez a gyógyszer vény nélkül kapható, mindenképpen kérje orvosa tanácsát, mielőtt elkezdené rendszeres szedését, ugyanis belső vérzéseket okozhat!

Kockázatcsökkentés hüvelyesekkel

A bab, a lencse és a borsó is igen gazdag rák elleni hatóanyagokban. Ezek közül a követ­kezők a legfontosabbak.

  • A szaponinok meggátolhatják a rákos sejtek szaporodását és lassíthatják a daganat növekedését.
  • A proteázgátlók fékezhetik a rákos sejtek osztódását és megakadályozhatják a szomszé­dos egészséges szövetek károsítását.
  • A fitinsav szintén a daganatok növekedé­sét lassítja.
  • A hüvelyesekben emellett sok a rost, ezért fo­gyasztásuk a nyelőcső, a gyomor, az emlő és a prosztata mellett a vastagbél rákjának koc­kázatát is csökkenti.

Igyon kevesebbet!

Nem lesz mindenki rákos, aki szeszes italokat iszik, de a kutatók egyetértenek abban, hogy a túlzásba vitt alkoholfogyasztás rákot okozhat. Az alkohollal összefüggő leggyakoribb daganatok a torokban, a nyelőcsőben, a gégében és a májban alakulnak ki, de az italozás hatására nő a vas­tagbél- és az emlőrák kockázata is. Az alkohol lebontása során a szervezetben acetaldehid keletkezik, amely károsíthatja a DNS-t és gátolja a sejtek önjavítását. Emellett a nor­málisnál gyorsabb osztódásra készteti a máj-sejteket, ami megint csak rákhoz vezethet. A javasolt maximális mennyiségek tehát a következők.

Férfiak: Naponta legfeljebb 3 egység.

Nők: Naponta legfeljebb 2 egység.

Egy egység alkohol 1 pohár sörnek, 1 dl bor­nak vagy 3 cl töménynek felel meg. A férfiak­nak és a nőknek is fontos, hogy hetente leg­alább két alkoholmentes napot tartsanak.

Segítsen salátával!

Fokozza szervezete rák elleni védekező­képességét egy kis salátával. Elkészítésé­hez használjon olyan összetevőket, ame­lyeknek daganatok elleni védőhatása régóta ismeretes. Keverjen össze aprított vízitorma- vagy spenótleveleket kis dara­bokra szedett karfiollal, piros paprikával, hagymával, mentával és korianderrel. A kedvező hatás növeléséhez készítsen rá öntetet lenmagolaj, citromlé és egy kis só felhasználásával.

A nők inkább üdítőzzenek!

A nőknek különösen óvatosnak kell lenniük a szesz­fogyasztással, mivel szervezetükben több a zsírszövet, amelyben feldúsulhat az alko­hol. Ráadásul az alkohol növelheti az emlő­rákkal összefüggésbe hozható hormonnak, az ösztrogénnek a szintjét is. A legjobb tehát, ha a nők átszoknak az üdítőkre.

A csodalátos paradicsom

Egyen sok pa­radicsomot – az ugyanis az egyik legjobb táp­lálék, legalábbis a rákellenes hatás tekintetében. Leghatékonyabb összetevője a likopin, egy erős antioxidáns, amely a ráktól is képes megóvni a szervezetet. a paradicsom emel­lett két flavonoidot, kvercetint és kempferolt, valamint béta-karotint is tartalmaz – és e vegyületek mind gátolják a rákos sejtek szapo­rodását. a vizsgálatok szerint azoknak a fér­fiaknak az esetében, akik hetente kétszer esznek tésztát paradicsommártással vagy más hasonló ételt, akár harmadával csökkenhet a prosztatarák kialakulásának kockázata. Hasonlóképpen, a magas likopinszintű nők körében kimutathatóan kisebb az emlőrák előfordulási gyakorisága.

A legkedvezőbb hatás érdekében próbálja ki az alábbiakat:

  • Főzze meg a paradicsomot, mivel így lesz a legnagyobb a likopintartalma.
  • Használjon olívaolajat a főzéshez. a likopin zsírban oldódik, ezért könnyebben hozzáférhető a szövetek számára, ha a para­dicsomot némi zsiradékkal készítik el.

Élvezetes megelőzés

A csokoládé jót tesz az egészségének, de persze csak akkor, ha nem eszik túl sokat belőle. Nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, vagyis olyan antioxidánsokat, amelyek megakadályozzák, hogy a szabad gyökök kárt tegyenek a sejtek­ben, így azok nem alakulhatnak át gyorsan szaporodó ráksejtekké. a legjobb az étcsokoládé, mivel abban kevesebb zsír és cukor található, mint a tejcsokoládéban, miközben antioxidáns-tartalma nyolcszor magasabb, mint a friss gyümölcsöké, például az eperé vagy az áfonyáé.

Ne tetézze a bajt!

Ha alkoholt is fo­gyaszt és dohányzik is, azzal sokszorosára nö­veli a rák kialakulásának kockázatát, ugyanis az alkohol megkönnyíti a dohányfüstben lévő rákkeltő vegyületeknek a száj és a torok szöveteiben történő felszívódását. Érdemes tehát leszoknia a dohányzásról – és kevesebb alkoholt innia.

Hiszi, vagy sem! Tumorgének mutatják meg a legjobb kezelést

Az orvosok ma már az emlő és a vastag­bél rákos sejtjeiben lévő gének vizsgálata alapján tudnak dönteni arról, hogy hosszú távon eredményes lesz-e a páciens esetében a kemoterápia, amely mellék­hatásként hajhullást, terméketlenséget és gyengébb immunválaszt okozhat. Az Oncotype DX nevű teszttel a daganat­ból vett szövetminta DNS-ét elemzik. Az eredmények alapján a szakemberek meg­becsülhetik, mekkora a daganat kiújulásának kockázata. Ha ennek kicsi a valószínű­sége, elkerülhető lehet a kemoterápia és annak számos kellemetlen mellékhatása.

Stresszcsökkentő módszerek

Az összefüggést még a szakemberek sem értik teljesen, de tény, hogy a stressz csökkenti a szervezetnek azt a képességét, hogy megakadályozza a rákos sejtek ki­alakulását, kijavítsa a hibás DNS-t, továb­bá falósejteket, például T-sejteket termel­jen.

A stressz enyhítése érdekében:

  • Tegye a kezét a gyomrára, és szívja be és fújja ki a levegőt lassan, az orrán át. Ezt naponta 10-20 percig végezze.
  • Próbálja ki a meditációt. Üljön le egy nyugodt szobában, s válasszon magá­nak egy szót vagy kifejezést, amelyet a légzésével összhangban mondogathat. Mondja el minden be- és kilégzéskor. Végezze a gyakorlatot 20 percen át, s közben képzeljen maga elé egy olyan jelenetet, amely ellazítja.

Berkenyével a rák ellen

A fekete ber­kenye (Aronia melanocarpa) bogyója minden más gyümölcsnél gazdagabb védő hatású flavonoidokban. a bogyót már az amerikai indiánok is használták, részben az egészség megőrzésére, részben pedig szerelemfokozó szerként. Igen egészséges reggeli vagy rák­megelőző csemege lehet, ha egy maréknyi bogyót mézzel, joghurttal és banánnal turmixol össze; a berkenyéié pedig önmagá­ban vagy almalével keverve fogyasztható.

Jó tudni: A fekete berkenye bogyója minden más gyümölcsnél gazdagabb védő hatású flavonoidokban.

Óvatosan a rostonsültekkel!

Francia kutatások szerint kétórányi roston sütés során nagy mennyiségben szabadulnak fel rákkeltő hatású dioxinok. Ráadásul magas hőmérsékleten szintén rákkeltő heterociklu­sos aminők (hca-k) képződnek az ételben – minél tovább melegítik, annál több. a faszénparázson való sütés közben pedig, amikor a lecsöppenő zsír miatt fellobban a láng, policiklusos aromás szénhidrogének keletkezhetnek, s ezek a húson megkötődve növelhetik a gyomorrák kockázatát. Az aláb­bi tanácsok segítenek, hogy roston sült ételei egészségesebbek legyenek.

  • Használjon sovány húsokat.
  • Készítsen kisebb adagokat, amelyek gyorsabban átsülnek.
  • Süsse elő a húsokat, például a csirkét vagy az egyéb, csontostul készített húsokat, amelyek egyébként lassan sülnének át.

Egyen paradiót!

A rák megelőzése érde­kében növelje szelénfogyasztását. Ennek az ásványi anyagnak a paradió az egyik legjobb természetes forrása: egy szem kb. 75 mikrogrammot tartalmaz. Egy vizsgálat során azt találták, hogy a hét éven át napi 200 mikrogramm szelént szedők körében az átlagoshoz képest feleakkora volt a rák miatti halálozás gyakorisága. A szelén egy olyan enzimet akti­vizál, amelynek hatására a ráksejtek szét­esnek és elpusztulnak.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.