Panaszok és kezelésük

Az arthrosis, azaz a porckopás tüneteinek enyhítése

Az arthrosis (porckopás) nagyjából olyan az időseknek, mint a fülfertőzés a gyerekeknek: gyakori, kellemetlen és fájdalmas probléma, amely az adott életkorra jellemző – csak éppen ebből nem nő ki az ember. A gének nagy­mértékben meghatározzák, mennyire gyorsan épül le az ízületi felszíneket védő porcréteg, de a korábbi sérülések, a túl sok vagy túl kevés testmozgás, sőt még a hibás járás is felgyorsíthatja a folyamatot. Az arthrosisnak jelenleg nincs ismert gyógymódja, de vannak arra irányuló kuta­tások, hogy mi enyhítheti a tüneteket.

Acetaminofen

Olcsó, előírás szerinti szedés esetén viszonylag biztonságos, és más gyulladáscsökkentőkkel és fáj­dalomcsillapítókkal szemben csak igen kis valószínűséggel okoz emésztőrendszeri vérzést

Válasszuk elsőként az acetaminofent enyhe vagy mérsékelt ízületi fájdalmak kezelésére. Hét kutatás eredményei alap­ján végzett áttekintő elemzés megállapította, hogy az ace-taminofent szedő személyek egy fájdalomskálán mérve átla­gosan nagyjából négy ponttal kisebb mértékű fájdalomról számoltak be, mint a placebót szedők – ez már statisztikailag is jelentős különbségnek szá­mít. Az acetaminofent az asz­pirinnel összehasonlító kuta­tók eközben azt találták, hogy mindkettő hasonló mértékben enyhítette a fájdalmat, igaz, az ibuprofen mindkettőnél haté­konyabbnak tűnt.

Az acetami­nofen viszont kisebb valószí­nűséggel okoz gyomorfekélyt, mint az aszpirin, az ibuprofen vagy a naproxen. Napi 3000 mg-ig terjedő adagjai rövidebb időn át szedve biztonságosak lehetnek azok számára, akik­nek nincs vese- vagy májkáro­sodásuk, de először érdemes kikérni az orvos véleményét, mivel túl sok acetaminofen tartós szedése veszélyes lehet.

Akupunktúra

Elég le­het egyszerűen beleszúrni egy tűt a térd bőrébe és az alatta lévő szövetekbe ahhoz, hogy enyhüljön az arthrosisos fájda­lom. A kutatók az álakupunktúrától az ízületi gyulladás gyógyszeres kezeléséig sokféle módszerrel összehasonlították már az akupunktúrát, és azt találták, hogy az ősi kínai módszer a fájdalom csillapítá­sa mellett az ízületek műkö­dését is javította. Egy vizsgá­latban például 283 résztvevőt két csoportba osztottak: vagy az ízületi gyulladással kapcso­latos oktatásban részesültek, vagy 26 hetes valódi, illetve színlelt akupunktúrás kúrán estek át.

A valódi akupunktú­rás kezelésben részesülők köré­ben a fájdalom 23 százalékkal csökkent, az ízületek működé­se 150 százalékkal javult, és a páciensek általában 74 szá­zalékkal érezték magukat cselekvő képesebbnek, mint a másik két csoport tagjai.

Ördögcsáklya

Ez a gyulladáscsökkentő gyógynö­vény a jelek szerint a COX-2-gátlók néven ismert vényköte­les fájdalomcsillapítókhoz, például a celekoxibhoz hason­lóan hat. Nem okoz ugyanak­kor olyan mellékhatásokat, amilyeneket a COX-2-gátlók okozhatnak, például fekélye­ket, hasfájást és szívrohamot. Amikor kísérletekben a részt­vevők naponta egyszer 60 mil­ligramm harpagozidot (az ör­dögcsáklya hatóanyagát) vettek be, a kutatók azt talál­ták, hogy a növény segített enyhíteni a csípő, a térd és a gerinc arthrosisos fájdalmait.

Fogyás

Az egyik legjobb dolog, amit a fájdalom, a duz­zanat és az ezekkel járó moz­gási problémák megelőzése, illetve csökkentése érdekében tehet, az, ha lefogy. Ennek oka, hogy a súlyfölösleg túl­zott megterhelésnek teszi ki az ízületeket. Nem kell sokat fogynia ahhoz, hogy érezze állapota javulását: minden egyes leadott kiló négy kilóval csökkenti a térdet érő terhe­lést. Egy sok ember bevonásá­val végzett vizsgálat során már 10 százalék fogyás (vagyis egy 90 kilós ember esetében 9 kiló) is elég volt ahhoz, hogy jelen­tős javulás következzen be a térd- és csípőízületek műkö­désében, így például a tíz perc alatt megtett út hosszabb lett, és gyorsabban, könnyebben ment a lépcső megmászása is, mint azoknak, akik nem csök­kentették súlyukat.

Kortikoszteroid- injekciók

Ha kortikoszteroidot injekcióznak közvet­lenül az érintett ízületbe, az a gyulladás csökkentése révén segít enyhíteni a fájdalmat és a merevséget. Tíz vizsgálat eredményeinek elemzéséből az derült ki, hogy az injekcióban részesült személyeknek a kont­rollcsoporthoz képest 66 szá­zalékkal nagyobb esélyük volt arra, hogy a kezelés után 24 héttel is kevésbé fájjon és jobban működjön a gyulladt térdük. Hasonlóan kedvező eredményeket értek el a váll-ízületbe adott injekciókkal.

Noha ezek az injekciók eny­híthetik a fájdalmat kiváltó gyulladást, a gyulladás oka – a porc kopása – ellen semmit sem érnek. Hatásuk ráadásul meglehetősen rövid távú, és csak mértékkel szabad alkal­mazni őket, ugyanis a nagy adagú szteroidinjekciók tartós használata mellékhatásokhoz, például a bőr elvékonyodásához, hízáshoz, az arc bedagadásához, vérnyomás-növeke­déshez, szürke hályoghoz és csontritkuláshoz vezethet.

Testmozgás

Nem szá­mít, mennyire nehéz vagy fájdalmas eleinte, muszáj, hogy rászánja magát a mozgásra, ha javítani szeretne ízületei működésén. Számos vizsgálat igazolta, hogy a testmozgás fontos és sikeres módszer az arthrosissal járó fájdalom és funkciócsökkenés enyhítésére.

Melyik fajta testmozgás a leghasznosabb? A legjobb az a megközelítés – és ezzel az or­vosok többsége is egyetért -, amelyik az alábbi három típust váltogatva alkalmazza. A mozgástartomány-gyakor­latok – mint a nyújtás vagy a tánc – segítenek fenntartani az ízületek teljes mozgástarto­mányát és hajlékonyságát. Az erősítő gyakorlatok segí­tenek megőrizni azokat az iz­mokat, amelyek védik és erő­sen tartják az ízületeket. A fokozott oxigénfelvétellel járó aerob vagy edzettségi gyakorlatok megfelelő értéken tartják a testsúlyt, csökkentik a gyulladást, és fenntartják az ízületek működését. Ideális esetben olyan gyógy­tornásszal vagy edzővel érde­mes elkezdeni a mozgást, aki jártas az arthrosis kezelésében, és aki testreszabott programot tud kidolgozni.

Kapszaicinkrém

A kapszaicin az a vegyület, amely csípőssé teszi az erős­paprikát. A fájdalmas ízületek területén a bőrbe dörzsölendő krémek hatóanyagaként az ízületi fájdalom enyhítésében is segíthet. Egy kutatás során az ízületi fájdalomban szenvedő alanyokat véletlenszerűen osz­tották két csoportba: az egyik­nek a tagjai kapszaicines, a másikéi placebokrémet kaptak. A betegeknek meg kellett hatá­rozniuk fájdalmukat és az ízü­let merevségét, először a keze­lés előtti héten, majd a kapott krém 28 napi használata alatt és után. Az eredmény: a fájda­lom mértéke a placebo csoport­ban 16 százalékkal, a kapszai-cines csoportban viszont 77 százalékkal csökkent, és már a második héttől kezdve jelentősnek bizonyult a kü­lönbség.

Ennél is kedvezőbb volt, hogy míg a kontrollcso­portban 18 százalékkal, addig a kapszaicincsoportban 86 szá­zalékkal mérséklődött az ízület merevsége, és az utóbbi eset­ben a javulás már az első héten megkezdődött. Nagyon érde­kes megállapítás született egy másik vizsgálatban: még ha a kutatók közölték is betegeik­kel, hogy a kapszaicin kevésbé hatékony, mint az egyéb gyógyszerek, ők akkor is ezt a terméket választották a leg­nagyobb számban. S hogy mi volt erre a fő okuk? A keve­sebb mellékhatás.

Glükózamin és kondroitin

Noha e termé­szetes anyagok kombinációja eleinte rendkívül ígéretesnek tűnt – és ezért az ezeket tartal­mazó táplálékkiegészítők for­galma világszerte megugrott -, az arthrosis kezelésére sajnos valószínűleg sem külön-külön, sem együtt nem olyan hatéko­nyak, mint egykor reméltük. Kutatók 15 olyan vizsgálatot elemeztek, amelyek e szerek arthrosis elleni alkalmazását vizsgálták, de az eredmények nagyon hasonlók voltak: a glükózamin nem hatásos. Ez­után a glükózamin és a kond­roitin hatásosságát vizsgáló eddigi legnagyobb szabású és legalaposabb kutatás, amelyről a New England Journal of Medicine című szaklapban számoltak be, megállapította, hogy enyhe, illetve mérsékelt térdfájdalom esetén alkalmaz­va a kombináció semmivel sem hatásosabb egy placebónál.

A vizsgálat során mindazon­által az is kiderült, hogy a csak kondroitint szedő személyek kedvezőbb hatást tapasztaltak, mint a csak glükózamint szedők, és hogy a vizsgált táp­lálékkiegészítők kedvező ha­tásúak voltak a mérsékeltnél erősebb ízületi fájdalmakra panaszkodó betegek körében. A végkövetkeztetés pedig az volt, hogy az arthrosisban szenvedők túlnyomó többsé­gének nem sok előnyt kínál a tabletták szedése, ámbár ko­molyabb fájdalmak esetén ér­demes lehet egy átfogó kezelési program keretében ezeket a szereket is használni.

Hialuronsav-injekciók

E kezelés során hialuronsav beinjekciózásával próbálják pótolni a hialuron­sav nevű természetes anyagot, amely kenőolajként működve segíti elő, hogy a csontok porc­cal borított végei könnyebben csússzanak el egymáson. A sűrű folyadék befecskende­zése egyes betegek esetében akár egy évnél is hosszabb időre segíthet a fájdalom eny­hítésében, klinikai vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy a ke­zelés nyújtotta fájdalomcsilla­pítás azonos mértékű azzal, ami a nemszteroid jellegű gyulladáscsökkentő szerekkel (NSAID-k), például aszpirinnel vagy ibuprofennel érhető el. Ezek az injekciók azonban nem mindenkire hatnak, vi­szonylag gyakran kell beadni őket, és meglehetősen drágák. Emiatt az orvosok többsége csak olyankor javasolja ezt a módszert, ha az egyéb kezelé­sek nem használnak.

Gyömbér

Ez a gyógy­növény és egyben kedvelt keleti fűszer remekül elmu­lasztja az émelygés bizonyos fajtáit, de arra is vannak bizo­nyítékok, hogy gyulladás­csökkentő hatása révén eny­hítheti az arthrosissal járó fájdalmat, duzzanatot és me­revséget, különösen a térdben. Egy vizsgálat során 261, térd-arthrosisban szenvedő beteg kapott vagy cukortablettát, vagy gyömbérkivonatot.

Az eredmény: a gyömbért kapó csoportban a résztvevők 63 százaléka érezte úgy, hogy enyhül a fájdalma, míg a placebocsoportban csak 50 százalékos volt ez az arány. S ha ez nem volna elég, egyes fájdalomcsillapítókkal ellentét­ben a gyömbér gyakorlatilag nem okoz gyomorpanaszokat. Használjon bőségesen friss gyömbért a főzéshez, készítsen teát néhány szelet friss gyöm­bért leforrázva, vagy a maxi­mális hatás érdekében szedjen napi 500-1000 milligramm porított gyömbérgyökeret.

Fűzfakéreg

A fehér fűz (Salix alba) kérge – az aszpirin hatóanyagának, a szalicinnek az eredeti forrása – a jelek szerint némi enyhülést kínál arthrosisos fájdalmak esetén, bár nem olyan hatásos, mint a hagyományos fájdalom­csillapítók.

SAMe

E vitákat kavaró táplálékkiegészítőről tudomá­nyos vizsgálatok igazolták, hogy arthrosis esetén hatásos lehet. A SAMe az S-adenozil-metionin rövidítése: ennek a természetben is előforduló vegyületnek számos fontos feladata van a szervezetben. In vitro kutatások és állatkísér­letek során megvédte a porc­képző sejteket és az ízület kenését végző vegyületek ter­melésére késztette azokat. A nagy adagban alkalmazott SAMe-nek azonban többféle mellékhatása is lehet, és szá­mos gyógyszer hatását is be­folyásolja. Csak orvosi konzul­táció után érdemes elkezdeni a szedését.

Osteotomia

Ez a mű­téti eljárás megváltoztatja a térdízület csontjainak helyzetét vagy formáját, hogy kisebb súly nehezedjen az arthrosistól károsodott területre. Kutatók számos, a módszerrel kapcso­latos vizsgálat eredménye alap­ján megállapították, hogy bár valóban javítja a térd műkö­dését és csökkenti a fájdalmat azok esetében, akik a térd arthrosisában szenvednek, nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy lényegesen hatéko­nyabb volna az olyan hagyo­mányos módszereknél, mint a testmozgás vagy a fájdalom­csillapítók.

A tévhitekkel ellentétben a következő módszerek nem segítenek:

Artroszkópiás műtét: Ennek során a sebész apró bemetszéseket ejt a térd­nél, majd ezeken át bejuttatott eszközökkel kitisztítja az ízüle­tet, eltávolítja az érdes, törede­zett porcrészeket, vagy kiöblíti a térdízületből a törmeléket és a kalcium-foszfát-kristályokat. Egy vizsgálatban azonban, amelynek keretében 180 bete­gen végezték el vagy a fenti két beavatkozás egyikét, vagy csak színlelt artroszkópiás műtétet hajtottak végre, a kutatók azt találták, hogy a műtét nem­hogy nem használt, de poten­ciálisan még ártalmasnak is bizonyult! A beavatkozás után két évig kísérték figyelemmel a betegek állapotát, és kide­rült, hogy az álműtéten áteset­tek valamivel gyorsabban gya­logoltak és másztak lépcsőt, mint azok, akiken tényleg el­végezték az operációt.

Helyi fájdalom­csillapítók: Nem sok bi­zonyíték van arra, hogy az aszpirint tartalmazó krémek hatásosak volnának az arthrosissal járó fájdalom el­len. Kilenc vizsgálat elemzése alapján úgy tűnik, hogy bár e krémek viszonylag hatásosak az átmeneti fájdalmak (például a gereblyézés utáni derékfájás) esetén, az arthrosissal járó idült fájdalmat nem csillapítják hatékonyan.

E-Vitamin: Egyes termé­szetgyógyászok szerint az E-vi­tamin és más antioxidánsok csökkentik a gyulladást és eny­hítik az arthrosis okozta fáj­dalmat. Öt jó minőségű vizsgá­latot is végeztek az E-vitamin hatásosságának ellenőrzésére, és bár kettő szerint a vitamin hatékonyabbnak bizonyult a placebónál, egy szerint pedig ugyanolyan hatásos volt, mint egy NSAID, a két legnagyobb esetszámú és leghosszabb ideig végzett kutatás nem talált különbséget az E-vitamin és a placebo között az arthrosisos térdfájdalom csökkentésében. A legújabb kutatásokból rá­adásul az is kiderült, hogy a napi 400 mg-ot meghaladó mennyiségű E-vitamint tartal­mazó táplálékkiegészítők sze­dése veszélyes is lehet

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.