Veszélyes vagy biztonságos

Mit együnk az étterembe, hogy ne hízzunk el?

Van, aki két megbeszélés között ugrik be egy szendvicsre, mások a családjukat kényeztetik, vagy romantikus vacsorát fogyasztanak kettesben – tény, hogy az emberek szeretnek étterembe járni. Valóban kevés kellemesebb dolog van annál, mint amikor más készíti el helyettünk az ételt.

Az éttermi étkezés azonban nem feltétlenül biztonságos. Számos külföldi országban a nyilvántartott ételmérgezéses esetek jelentős részét a vendéglátóiparban elfogyasztott ételek okozzák. Hazánkban elsősorban a magánháztartásokban, kisebb mértékben a közétkeztetésben elkövetett hibák okoznak megbetegedéseket.

Ha nem otthon eszünk, az árthat az alakunknak is. Az éttermi ételek egy részének magas az energia-, zsír-, szénhidrát- és sótartalma. Ám néhány óvintézkedéssel elérhetjük, hogy étkezéseink kellemesek, biztonságosak és egészségesek legyenek.

Adagok

Ne érezzük úgy, hogy az ét­teremben muszáj mindent megennünk a tányérról. Sok helyen az ajánlottnál kétszer vagy háromszor nagyobb adagokat szolgál­nak fel. Egy jó tanács: kérjük meg a pincért, hogy csomagolja be a maradékot.

Hol együnk?

Az ételmérgezések első számú oko­zója a szalmonellabaktérium, amely a nyers vagy nem kellően átsütött húsokban és a tojásban található, de fertőzést okozhatnak az olyan ételek is, amelyek nyers húsokkal kerültek érintkezésbe.

Az egészségügyi hatóságok szigorú rendszabályokat írnak elő, hogy biztosítsák az ételek biztonságos kezelését és el­készítését. A szabályok azonban csak akkor haté­konyak, ha az éttermi dolgozók be is tartják azokat. A bölcs fogyasztó a józan ítélőképessége és a tapasztalatai alap­ján dönti el, hol étkezhet biztonságosan. Az alábbi né­hány egyszerű módszer segít­ségével felmérhetjük a kiválasz­tott étterem színvonalát és tisztaságát.

  • Milyen a híre? A stabil törzsvendégkörrel rendelkező éttermek a hűséget általában ételeik minőségével érdemlik ki.
  • Nézzünk körül! Tiszták vagy rendetlenek az asztalok, a mosdók és az egyéb, a ven­dég számára átlátható területek?
  • Lessünk be a konyhába! Tiszta és jól szervezett? Ahol nincs elég személyzet, ott hajlamosak a gondatlanságra, ami lehe­tővé teszi a baktériumok elszaporodását.
  • Kérdezősködjünk! Ismerik a pincérek az ételeket és azok elkészítési módját? A jól képzett felszolgálók általában jól képzett konyhai személyzetet sejtetnek. Ha már meggyőződtünk arról, hogy az étterem biztonságos, fordítsuk figyelmün­ket az ételek felé. A szalmonella- és a legtöbb egyéb baktérium magas hőfokon elpusztul, tehát az alapos főzés vagy sütés kiküszöböli ezt a veszélyt. Óvakodjunk a nyers fogásoktól (tatárbifsztek, carpaccio, osztriga) éppúgy, mint az olyanoktól, amelyeket gyakran nem sütnek át teljesen (pl. pirított tonhal, véres marhahús, lágy tojás). Ha Cézár-salátát rendelünk, győződjünk meg arról, hogy a majonéz nem nyers tojással készült! Ha az az érzésünk, hogy a hús nincs rendesen átsütve, küldjük vissza. Jobb néhány perccel tovább várni, mint elviselni az ételmérgezés kellemetlen következményeit.

Mit együnk?

Olyan ételt rendeljünk, amely nem tartalmaz túl sok zsírt, sót és energiát. A mártásokat és önteteket ne az ételre öntve, hanem külön tálkában kérjük, hogy magunk dönthessük el, mennyit fogyasztunk belőlük. Szóljunk, ha sovány tejjel kérjük a kávét, vagy ha a csir­két a bőre nélkül szeretnénk elfogyasztani. Olyan ételeket válasszunk, amelyek elkészíté­sére egészséges módszereket (párolás, roston sütés) használtak. Kerüljük a tejszínes mártá­sokat, az olajban kisütött fogásokat, ili. azo­kat, amelyeknek a nevében szerepel a „vajas”, „sajtos” vagy „ropogós” szócska. Ne rendel­jünk olyan ételeket, amelyek egészséges hoz­závalókból készültek, de az elkészítés módja kevésbé egészséges: pl. olajban sült padlizsán.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.