• női problémák
• pozitív gondolkodás
• stressz

A lelki egyensúly megőrzése korosztálytól függetlenül védi az egészséget

Az a képesség, hogy komolyabb stressz nélkül elfogadjuk az élet eseményeit napirendre térünk a dolgok fölött, és kellő távolságból szemléljük az érzelmeket, fontos része az egészséges életfelfogásnak. A következőkben arról olvashatnak, mely képességek fejlesztésével biztosítható a kiegyensúlyozott lelkiállapot.

Győzzük le a stresszt! A kiegyensúlyozott életvitelnek nagy szerep jut az egészség megőrzésében

Bármilyen esemény, mely megváltoztatja életünket, legyen akár örömteli, mint egy baba születése vagy egy új állás, stresszt okozhat. A stressz normális válaszreakció, melyre számos fizikai és szellemi kihívással szemben szükség van, s csak akkor károsítja a testi és szellemi épséget, ha hosszú időn keresztül túlságosan nagy nyomás nehezedik ránk.

Az egyének más-más szintű stresszt tolerálnak, ami nagymértékben függ a temperamentumuktól, így nem lehet egyértelműen megállapítani, milyen fokú stressz jelenthet veszélyt. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy ha egy adott időszakban túl sok stressznek vagyunk kitéve, az károsíthatja egészségünket.

A stressznek számos tünete lehet, melyek a test különböző részeit érintik. Ezek közé tartozik az erős szívdobogás, az emésztési zavarok, a fejfájás, az álmatlanság, a gyakori vizelés és az ingerlékenység. Tapasztalhatjuk a nemi vágy csökkenését vagy havivérzésünk rendszertelenné válását is.

A stressz testi tüneteket is produkál, és akár súlyos betegségekhez vezethet

Ám súlyosabb egészségi problémák is felléphetnek. A stressz egyik leggyakoribb fizikai tünete a vérnyomás növekedése. Ha problémákkal küszködünk vagy szorongunk, vérnyomásunk emelkedhet, s ha ez rendszeresen előfordul, a szervezet a vérnyomás tartós növelésével alkalmazkodik a helyzethez. A túlzott stressz hatására sokan dohányoznak, túl sokat isznak vagy illegális kábítószerhez nyúlnak, ami további problémákat okoz.

Fontos, hogy a stressz tüneteit megkülönböztessük a pszichiátriai betegségek, így a depresszió és a szorongás tüneteitől. Beszéljük meg orvosunkkal, szükség van-e szakember segítségére. Ha nem, el kell döntenünk, mi okoz számunkra túlzott mértékű stresszt, és mit tehetünk az ok megszüntetése érdekében.

Túl sokat próbálunk belezsúfolni egy-egy napba, ezért úgy érezzük, sohasem érjük utol magunkat?

Az is okozhat stresszt, ha valakinek kevés a dolga, ami jellemző például a munkanélküliekre és az idősekre.

Ha a legtöbb aggodalmat a munkánk okozza, ne rágódjunk azokon a dolgokon amelyeket kudarcnak érzünk, hanem kérjünk segítséget. Átszervezés, esetleg elbocsátások veszélye miatt egy évek óta végzett munka is könnyen stresszessé válhat.

Forduljunk közvetlen felettesünkhöz vagy a humánerőforrás-osztály vezetőjéhez, és osszuk meg vele aggályainkat. Az sem kizárt, hogy meglepődve halljuk majd, cégünk értékes munkaerőnek tart minket, és félelmeink alaptalanok. Ha úgy tűnik, hogy egy területen, például új tech nológiákkal kapcsolatban hiányos a tudásunk, jelezzük, hogy szeretnénk továbbképzésen részt venni.

A túlzott stressznek nem mindig az az oka, hogy valaki túl sokat vállal: az is okozhat stresszt, ha valakinek túl kevés a dolga, ami jellemző például a munkanélküliekre és az idősekre. Az unalom és az elszigeteltség szintén szerepet játszhat. Ha ebben a helyzetben találjuk magunkat, jobb, ha elfogadjuk, hogy fizetett munkára nincs lehetőségünk, és utánajárunk, milyen szervezethez csatlakoz-hatnánk, amely örömmel fogadná önkéntesként végzett munkánkat.

Légzésünk szabályozása jó módszer arra, hogy stresszhelyzetekben önmagunkkal törődjünk. Ha szorongunk, sokszor annyira gyorsan lélegzünk, hogy nagyon kevés oxigéndús levegő jut a tüdőbe, s így a test többi részébe is.

Ahhoz, hogy megnyugodjunk, le kell lassítanunk a légzést – egy perc alatt hatszor vagy kevesebbszer lélegezzük be egyenletesen a levegőt. A laza légzés legjobb módja, ha a tüdő alatti lemezt, a rekeszizmot is használjuk.

Feküdjünk hanyatt az ágyon vagy a földön, tegyük a kezünket a hasunkra. Lélegezzünk mélyeket orron át, közben számoljunk négyig, és érezzük, ahogy hasfalunk megemelkedik. Fújjuk ki a levegőt szájon át, s miközben hasfalunk leereszkedik, számoljunk vissza hattól egyig. Ezt ismételjük meg tízszer.

Folyton tökéletességre törekszik? Tanuljon meg kompromisszumokat kötni!

Ha a probléma gyökere az, hogy mindenben tökéletességre törekszünk, érdemes megpróbálnunk kompromisszumot találni. Elképzelhető például, hogy büszkék vagyunk otthonunk makulátlan tisztaságára, ám nem szerezne több örömet a szeretteinkkel töltött idő, mint a házimunkára való összpontosítás?

Olykor érdemes segítséget kérni és elfogadni, környezetünk ugyanis nem biztos, hogy észreveszi, mennyire nehezünkre esik helytállni. Komoly előrelépés lehet, ha elérjük, hogy a család minden tagja részt vegyen a feladatok elvégzésében. Még a kisebb gyerekek is képesek arra, hogy megvessék az ágyukat, elpakolják ruháikat, játékaikat, vagy megetessék a macskát.

Ha idős szüleink gondozása túl sokat követel tőlünk, beszéljük meg a családunkkal. Ez a fajta felelősség gyakran csak az egyik testvér vállán nyugszik; testvéreinknek tudniuk kell, ha ez számunkra nehézséget okoz.

A pozitív hozzáállás kialakítása

Sok nő egész életében – kisgyermekkorától kezdve – mások által megszabott szerepek és elvárások szerint él. Ezeket a hatásokat egyrészt a kultúra határozza meg, amelyben felnövünk, másrészt az életünk során kialakult kapcsolataink.

A mindennapi élet bosszúságaira és problémáira adott reakcióink sokat elárulnak arról, hogy ezek a korai hatások pozitívak voltak-e, vagy sem. Ha felül tudunk emelkedni a nehéz helyzeteken, minden bizonnyal már gyermekkorunkban megkaptuk a problémák leküzdéséhez szükséges eszközöket.

Neveljük át agyunkat a pozitív gondolkodásra! A szemléletmódváltás jótékony hatással van az egészségre

Nem biztos, hogy tudatában vagyunk negatív gondolkodásmódunknak. Ám a kognitív terápia segítségével felismerhetjük azokat az automatikusan beugró gondolatokat, amelyek negatív módon befolyásolják életünket. A módszer különösen hasznos lehet a nők számára, akik fokozottan hajlamosak a szociálisan beléjük nevelt negatív gondolatokra. Az első lépés, hogy elemezzük ezeket a gondolatokat, és felismerjük, honnan ered lehangoltságunk, illetve hogyan romboljuk saját önbecsülésünket.

Ha például azt mondjuk, amikor nem kapunk meg egy áhított állást: „Sosem viszem semmire”, azzal hozzájárulunk egy tartós probléma kialakulásához.

Ismerjük fel, mitől vannak negatív gondolataink! Kerüljük az ilyen szituációkat!

Fel kell ismernünk, mi áll ezeknek a negatív gondolatoknak a hátterében: ez az első lépés afelé, hogy e káros, visszahúzó elképzelések helyett igaz és erőt adó gondolatokkal töltekezzünk fel. Ha problémánk gyermekkori élményekből fakad – egy szülő, testvér, tanár attitűdjéből -, vagy aktuális félelmeinkből táplálkozik, megpróbálhatunk változtatni rajta.

Készítsünk mérleget!

Ha egész életünkben hajlamosak voltunk mindent sötéten látni, nem valószínű, hogy erről azonnal le tudunk szokni, de ha fokozatosan változtatjuk meg hozzáállásunkat, az eredmény nem marad el.

Kezdjük azzal, hogy mérleget készítünk életünk pozitív és negatív mozzanatairól. Előfordulhat, hogy meglepődve tapasztaljuk: lényegesen több dolog van, amit szeretünk vagy élvezünk, mint gondoltuk volna. A probléma hátterében sokszor az áll, hogy eddig nem szenteltünk elég időt arra, hogy ezek a dolgok valóban örömet szerezzenek.

Ismerjük fel az összes lehetőséget, amely a negatívumok ellen hat; ilyen lehet például, hogy fizikailag formába lendülünk, új barátokra vagy érdeklődési területekre teszünk szert, esetleg új állást találunk. Ha úgy tűnik, hogy ezek közül egyik sem hoz megoldást, nem kizárt, hogy depresszióban szenvedünk: ez esetben azonnal orvoshoz kell fordulnunk. A depresszió kezelhető.

Írjuk le problémáinkat, érzelmeiket! Átláthatóbbá válnak a gondok!

Ha lejegyezzük legbensőbb gondolatainkat és érzéseinket, az segíthet abban, hogy új színben lássuk önmagunkat. E naplózásnak is nevezett folyamattal szabadjára engedjük mélyen rejlő érzelmeinket, például a haragot és a félelmet. Ez az egyik módja annak, hogy kiderüljön, valami rejtett dolog emészt minket, és megakadályozza, hogy pozitívan gondolkozzunk az életünkről.

Ha fizikailag egészségesek vagyunk, írjuk le a legtöbb stresszt okozó eseményt vagy problémát, amelyet mindennapi életünk során tapasztalunk. Ha úgy véljük, hogy jelenlegi problémáink múltbéli események eredményei, írjunk a múltban történt traumatikus időszakokról. Szánjunk erre legalább húsz percet, írjuk le, mi történt, és hogyan éreztük magunkat akkor, vagy hogyan érzünk ezzel kapcsolatban ma. Ismételjük meg mindezt több napon keresztül, ha hasznosnak érezzük.

Ha életünk során válaszúthoz érkezünk, és kezelnünk kell egy kapcsolatot vagy egy fizikai problémát, érzéseink leírása segíthet a helyzet megértésében. Megtalálhatjuk a módját, hogyan vészeljük át a magány vagy a boldogtalanság időszakát, és erőt gyűjthetünk ahhoz, hogy számunkra helyes döntést hozzunk.

Álljunk ki magunkért! Önértékelésünk múlhat rajta!

Megtanulni, hogyan álljunk ki magunkért, és hogyan használjuk a haragot,  mint változást előidéző eszközt, pozitív folyamat. Ez nem a féktelen düh vagy az agresszió szabadjára engedését, hanem a passzivitás legyőzését jelenti. Alkalmazható kollégákkal, a férjünkkel vagy partnerünkkel, gyermekeinkkel és szüleinkkel, testvéreinkkel, barátainkkal, még az orvosokkal szemben is.

Beszéljünk egyes szám első személyben. Tanuljuk meg azt mondani, hogy „Én azt gondolom”, „Én úgy érzem”, „Én azt szeretném”, ahelyett hogy „Te ilyen rólunk, hogy kritizálnánk a másikat, és felelőssé tennénk saját érzéseinkért vagy reakcióinkért. De vigyázzunk, ne essünk abba a csapdába, hogy azt mondjuk a másiknak: „Azt gondolom, hogy parancsolgató és önző vagy.”

Vegyük tudomásul, hogy minden ember saját viselkedéséért felelős. Ne hibáztassuk anyósunkat azért, mert úgy tűnik, hatalma van a férjünk fölött. Ha haragszunk a férjünkre, amiért túl szoros a kapcsolata az anyjával, találjunk más módot arra, hogy ezt a tudomására hozzuk. A férjünk viselkedése az ő felelőssége, nem az anyjáé.

Ha valakiből haragot vált ki egy általunk okozott változás, az nem jó alkalom arra, hogy kritizáljuk az érzéseit, vagy elvitassuk tőle a jogot, hogy haragudjon. Sokkal többet segít, ha azt mondjuk: „Megértem, hogy dühös vagy, ha én lennék a helyedben, én is dühös lennék. De én ezt átgondoltam, és így döntöttem.”

Ne felejtsük el, hogy háromféleképpen is mondhatunk nemet: 1. egyszerűen „nem”, 2. „nem, mert…” és 3. „nem, de mi lenne, ha…”. Ily módon megvédhetjük magunkat azokkal az elvárásokkal szemben, amelyek ütköznek a mi igényeinkkel, korlátainkkal vagy energiatartalékainkkal. Ez néha bizony nem egyszerű, de ha tudjuk, hogyan mondhatunk nemet úgy, hogy nem okozunk fájdalmat, azzal nem teszünk tönkre számunkra értékes kapcsolatokat.

Egyensúly a munka és a család között

A legtöbb nő fizetett munkával tölti élete nagy részét, és egyre több az olyan anya, aki terhessége, majd gyermeke csecsemőkora alatt sem hagyja abba a munkát. Teljes munkaidőben dolgozni, miközben egy családról gondoskodunk, nagy terhet jelent mind szellemileg, mind fizikailag.

Ha azt tapasztaljuk, hogy egyre dühösebbek vagyunk szinte mindenért, az arra utalhat, hogy túl sok a stressz.

Ritkán fordul elő, hogy mi vagyunk az egyetlenek a munkahelyünkön, akinek nehézségei vannak otthon; ha megbeszéljük ezeket a kollégáinkkal, az segíthet megtalálni a módját, hogyan egyeztessük össze az egymással ütköző érdekeket. A túlórázást például nagyon megnehezítheti, ha a gyermekeinkre szánt időből vesz el. Beszéljünk a főnökünkkel arról, mekkora terhet ró ez ránk, és keressünk más módot a munka elvégzésére. Alakítsunk ki jól működő hátországot barátok, rokonok vagy szomszédok igénybevételével, akik besegíthetnek a gyermekek körül.

Ha otthonról dolgozunk, fontos, hogy beosszuk az energiánkat. Az elszigeteltség problémát jelenthet, amíg otthon maradunk kisgyermekeinkkel. Segít, ha erőfeszítéseket teszünk, hogy megismerkedjünk más anyákkal a környéken, akikkel ráérő időnkben találkozhatunk.

Kezeljük a haragot, ellenkező esetben saját magunkat mérgezzük vele!

A harag pozitív és negatív érzelem egyaránt lehet. Ha arra ösztönöz minket, hogy javítsunk egy igazságtalan helyzeten, előremutató érzés. A negatív harag azonban pusztító lehet, különösen, ha dühkitöréssé vagy akár fizikai erőszakká fajul: ez a fajta düh elfogadhatatlan. Ha valaki ilyen módon vezeti le a feszültséget, az az önkontroll teljes hiányára utal. Ha ez személyes kapcsolatban fordul elő, jóvátehetetlen károkat okozhat.

Ha attól félünk, hogy agressziónk árthat gyermekünknek, vagy olyan kapcsolatban élünk, amelyben előfordul az erőszak, szakembertől kell segítséget kérnünk. Ha azt tapasztaljuk, hogy egyre dühösebbek vagyunk szinte mindenért, az arra utalhat, hogy túl sok stressznek vagyunk kitéve.

Vannak, akik nem tudják, mi haragjuk valódi oka. A fortyogó gyűlölet vagy ellenségesség számos okból kialakulhat, és a harag máshol is lecsapódhat, például egy másik emberen. A harag legsúlyosabb formája, amikor önmagunk ellen fordulunk. Ez önkárosításhoz vezethet, és minden esetben szakember azonnali segítségére van szükség.

A betegségekkel szemben tudatosan vegyük fel a küzdelmet! Ez már alapvetően elindíthat a gyógyulás felé vezető úton!

A legtöbb ember életében előfordul, hogy megbetegszik, de általában tudja, hogy jobban lesz. Tudomást szerezni arról, hogy minket vagy egy szerettünket súlyos, életveszélyes vagy tartós fizikai, szellemi károsodással járó betegség fenyeget, lesújtó. Ez a helyzet annyira hatalmába keríthet minket, hogy elfeledkezünk az élet más vonatkozásairól.

Nincs könnyű módja annak, hogy megbirkózzunk egy súlyos betegséggel, de segít, hajó kapcsolatban vagyunk az orvossal és más segítőkkel, és maximálisan részt veszünk saját ellátásunkban. Folyamatosan informálódjunk a betegség természetéről és következményeiről, hogy részt vehessünk a kezelésre vonatkozó döntésekben, és amennyire csak lehet, megőrizzük az életünk feletti irányítást. Időnként csökkentheti a félelmet, ha tudjuk, mi vár ránk.

Segíthet és biztatást adhat, ha kapcsolatba lépünk másokkal, akik a miénkhez hasonló betegségben vagy fogyatékosságban szenvednek. Fia szembenézünk a gyásszal vagy haraggal, amit érzünk, és megtaláljuk a módját, hogy kifejezzük ezeket az érzelmeket, az fontos lépés lehet a gyógyulási folyamatban. A szellemi erőtartalékok létfontosságúak lehetnek a betegségben szenvedő ember számára, és legalább ennyire fontosak a róla gondoskodó személynek.

Fogadjuk el a halál gondolatát, de tegyünk minden nap azért, hogy pozitívan éljük meg a történéseket!

Életünk során valamikor elkerülhetetlenül szembe kell néznünk egy számunkra közeli ember elvesztésével. Az első ilyen veszteség a leggyakrabban egy nagyszülő vagy szülő halálakor ér minket, de van, aki egy vele egykorú barátot, egy kisgyermeket, a partnerét vagy a testvérét veszíti el. Letaglózhat minket az érzés, hogy valaki örökre elveszett számunkra, és eszünkbe juttatja saját halálunkat, melyre korábban talán sohasem gondoltunk komolyan. Akár vallásosak vagyunk, és hiszünk a túlvilágban, akár a létezés megszűntének tekintjük a halált, szerettünk elvesztése mindig fájdalmas.

Akármilyen körülmények között következett is be a halál – tragikus hirtelenséggel vagy hosszú haldoklás után -, a gyászoló ember számára lehetővé kell tenni, hogy megélje a gyászolás folyamatát. A gyász természetes és normális válasz a halálra, és segít elfogadnunk a minket ért veszteséget, akkor is, ha az illető egész életünkben hiányozni fog.

Bizonyos esetekben az az ember, aki nem engedi meg magának, hogy gyászoljon, aggodalomra adhat okot. Lehet, hogy egy nő, akinek abortusza vagy vetélése volt, szeretné túltenni magát a történteken, de ha nem fejezi ki érzelmeit, azok károsíthatják szellemi és fizikai egészségét. Ilyenkor a gyász folyamata egyszerűen csak elodázódik, de évekkel később újra felszínre kerülhet, esetleg rombolóbb formában.

A gyásznak és a fájdalomnak meg kell adni az időt, különben tönkretesznek bennünket

A gyászoló ember sok esetben nem hajlandó kimutatni érzelmeit, mert attól fél, hogy elszomorít másokat. Ez előfordulhat például azzal az anyával, aki korán elveszti társát, de szeretné megóvni gyermekeit a saját szenvedésétől. Ám a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy gyászolhassanak és kifejezhessék szomorúságukat. Az együtt sírás a gyógyulási folyamat kezdetét jelezheti. Adjunk időt magunknak: ne engedjünk a sürgetésnek, hogy elpakoljuk a régi fényképeket, vagy megszabaduljunk elvesztett szerettünk holmijától. Ezt majd meg tehetjük, amikor készen állunk rá. Ha ismerős emlékek vesznek körül egy ideig, az nemcsak vigasztaló lehet, de el is mélyíti közös élményeinket.

Ha az elhunyt személy ügyében kampányolunk, vagy valamilyen számára fontos célért küzdünk, az segíthet visszanyerni lelki egyensúlyunkat. Ez előfordulhat például szülők esetében, akik baleset vagy betegség miatt elvesztették gyermeküket: életüknek új értelmet adhat, ha segíthetnek megelőzni, hogy más szülők ugyanígy szenvedjenek.

A szeretteink elvesztése miatti szomorúság örökké megmaradhat, de ha a fájdalom enyhül, idővel képesek leszünk visszatérni a korábban örömet szerző tevékenységekhez. Ha azt tapasztaljuk, hogy boldogtalanságunk vagy depressziónk nem szűnik, esetleg fizikai tüneteket, például migrént tapasztalunk, forduljunk segítségért pszichológushoz vagy gyászolókkal foglalkozó tanácsadó-hoz, aki megérti érzéseinket. Bizonyos esetekben a gyógyszeres kezelés lehet a legjobb rövid távú módszer arra, hogy elviseljük a ránk nehezedő gyászt.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.