Babaápolás

Férfidepresszió új gyerek érkezése után?

„Hogy lehet az, hogy a feleségem remekül érzi magát, mióta a fiunk megszületett, és nekem lett depresszióm?”

A magzat kihordását és a szoptatást le­számítva gyakorlatilag nincs olyan te­rülete a gyerekgondozásnak, amelyben az apuka ne tudna részt venni, beleértve a szülést követő hangulati ingadozáso­kat. Egy tanulmány szerint az apukák 62 százaléka szenvedett szülés utáni dep­resszióban. Ezen elmélet – ahogy a nők­nél – a férfiaknál is részben a hormono­kat teszi felelőssé (kutatások kimutatták, hogy számos férfinál tapasztalható a női hormonszint emelkedése partnerük terhessége és a szülés utáni időszak alatt, talán a természet így akarja kihozni az emberi faj hím példányaiból az ivadék táplálásának ösztönét).

De az is elképzel­hető, hogy az alábbi tényezők közül akár­hány összeadódott, hogy rosszkedvre han­golja önt egy olyan időpontban, amelyről azt várta, hogy élete fénypontja lesz:

Anyagi stressz

Ritka az a szülő, aki mentes az anyagi gondoktól, ha eggyel több embert kell etetnie, öltöztetnie, ta­níttatnia, eggyel több ember jövőjét kell megterveznie. Ez a stressz fokozódhat, ha egy kétkeresős családban az egyik kere­set hirtelen kiesik, még ha átmenetileg is.

A fölöslegesség érzése

Egy apa, aki megszokta, hogy párja életének a közép­pontja volt, elkedvetlenedhet attól, hogy egyszer csak az oldalvonalra került, és onnan figyeli, hogy a párja figyelme egy zajos jövevényre irányul.

A szerelmi élet elvesztése

A végtelen pelenkaváltások, etetések és álmatlan éjszakák közepette valószínűleg a szex az utolsó dolog, ami mostanában a párja eszében jár, és valószínűleg az önében is. Ez önmagában is elég lehangoló lehet. De megjelenik a félelem is, hogy kette­jük románca és intimitása soha nem áll vissza most, hogy meghitt társaságukat egy követelőző harmadik személy meg­zavarta.

A kapcsolat megváltozása

Egy férj, aki eddig számos szükségletének kielégítésé­ben a feleségétől függött, felháborodhat azon, hogy a felesége egyszer csak nem áll a rendelkezésére azért, mert azzal van elfoglalva, hogy valaki más szükségleteit elégítse ki. Fordított esetben, ha a férj azt szokta meg, hogy a felesége tőle függ, elbátortalanodhat, hogy az asszony ez­után nem függ tőle, mivel talált egy tőle függő lényt. Az újdonsült apa, ha nem alkalmazkodik az új családi dinamiká­hoz, érzelmileg súlyosan sérülhet.

Megváltozott életstílus

Lehet, hogy naptára a baba érkezése előtt sem volt csordultig tele társasági programok­kal, most, hogy itt van, mégis lehangol­hatja az otthon ülős élet. Egy ideig egy mozi vagy egy baráti vacsora is elérhetet­len célnak tűnik, és az örökös virrasztá­sok valóban sötét hangulatot kelthetnek mindenkiben – a legmegrögzöttebb ott­hon ülő apukában vagy anyukában is.

Alváshiány

Bár feltehetően azt az apu­kát viselik meg inkább az éjszaka közepén történő ébresztések, aki rutinszerűen tesz eleget a baba hívásának, az az apuka is súlyos alvászavarokkal fog küzdeni, aki ezt nem teszi. A fizikai kimerültség csak­hamar rányomja bélyegét az érzelmekre, gyakran depresszió formájában.

A depresszió felismerése már félsiker!

Ha ön tudatában van szülés utáni dep­ressziós állapotának lehetséges okaival, az már fél siker a legyőzésére vagy leg­alábbis a kézben tartására, különösen ha mindent megtesz hatásainak módosí­tása érdekében. Mindjárt jobban fogja érezni magát, ha elkezd alkalmazkodni a szülői állapothoz (előbb vagy utóbb beletalál), a saját és a családi életritmus megváltozásához (ezekhez is előbb vagy utóbb hozzá fog szokni).

Az is előfor­dulhat, hogy minden óvintézkedés elle­nére a depresszió fennmarad néhány hétig, majd olyan váratlanul eltűnik, ahogy jött. Ha nem tűnik el, és zavarni kezdi az egészségét, az életvitelét, a felesé­séhez vagy a gyerekéhez fűződő kapcso­latát, beszéljen a családi orvossal, vagy keressen fel szakorvost.

Vegyes érzelmek

„Most, hogy a feleségem szoptat, szex közben kényelmetlenül érzem magam, ha a melléhez érek.”

Az emlőket mind örömszerzésre, mind szoptatásra teremtették. Bár ezek a célok nem zárják ki egymást, a dolgok nagy rendszerében egymástól függetlenek (ha a mellel történő játék nem szerezne örömöt, nem volna ennyi szopós baba), laktáció alatt átmenetileg konfliktusba kerülhetnek.

Sok pár a szoptatást határozott gát­nak érzi, részben esztétikai okokból (pél­dául a szivárgó tej miatt), részben mert kényelmetlennek találja, hogy szexuális örömszerzésre használja a gyerek táplá­lékforrását. Mások azonban szexuálisan izgatóbbnak tekintik, hiszen mindkét funkció alapvetően érzéki jellegű. Mind­két reakció tökéletesen normális.

Ha ön most a felesége mellét funkcio­nálisnak, és nem szexinek látja, ha nyug­talanítja, hogy a stimulációra szivárgás jelentkezik, vagy ha a nő számára az érin­tés kényelmetlen, egyszerűen hagyják ki a szerelmi előjátékból, amíg a babát el nem választották.

Legyen azonban nyitott és őszinte a párjával

Ha hirtelen, minden magyará­zat nélkül elkapja a kezét, szegény nő azt hiheti, hogy az anyává válás után már nem elég vonzó szeretőnek. Gondoskodjon arról, hogy a felesége más módon megkapja a részét az előjátékból. A hüvely szárazsága (amely szoptató nőknél kifejezettebb), a fáradtság és számos más tényező miatt sokkal több bemelegítésre lehet szüksége, mint a ba­ba előtt.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.