Alvás javítás

Alvászavarok egyik oka: éjszakai lábgörcs

Az alvászavarok egyik leggyakoribb oka az éjszakai lábgörcs, különö­sen az idős embereknél. Egy az ötven év felettiek körében végzett tanul­mány szerint legalább 70%-uk tapasztal legalább heti egy alkalommal éj­szaka lábgörcsöt. Ez nem betegség, de a visszatérő görcsölés sok fölösle­ges szenvedést okoz, egyrészt a fájdalom, másrészt a megzavart éjszakai pihenés miatt.

Az izomgörcs fájdalmai

A legtöbb izom-összehúzódás nem okoz fájdalmat, de a görcs során ér­zett fájdalmat több tényező okozza. Először is, az izom olyan erősen megrövidül, hogy benne fájdalmat okozó salakanyagok termelődnek. Másodszor, az izom olyan erősen dolgozik, hogy a szervezet képtelen a megfelelő vérellátást biztosítani, így a vérellátásra szomjazó izom maga is fájdalomforrás. Végül a súlyos görcs során maga az izom is károsod­hat, az egyes izomrostokban mikroszkopikus méretű részleges szakadá­sok történnek.

Az izom élete meglehetősen egyszerű. Csak két dologra képes: rövidül (azaz összehúzódik) vagy megnyúlik (azaz elernyed). A rövidülés aktív folyamat, ami általában akkor következik be, amikor az izom megfelelő jelet kap az idegtől. A nyúlás passzív folyamat. Az izmok normális eset­ben ellentétpárokban működnek – ahhoz, hogy az izom az ízület egyik ol­dalán rövidülni tudjon, az átellenes izomnak el kell ernyednie.

Öntevékeny görcs

Amikor ezt az elvet, azaz hogy az izmok ellentétes irányú párokban mo­zognak, a bokára alkalmazzuk, láthatjuk, hogy a lábszár hátsó felén levő izmok (a térd mögött és alatt levő nagy izomkötegek) behajlítják a bokát és lefelé, a padló irányába nyomják a lábfejet. Ez az a művelet, amikor ál­ló helyzetből lábujjhegyre emelkedünk, és ez az a bokamozdulat, amire a járáshoz feltétlenül szükségünk van.

A rövidülés bekövetkeztéhez az el­lentétes izmoknak, a sípcsont két oldalán és elöl el kell lazulniuk. Ezek az izmok nem olyan nagyok, mint a lábszár hátsó oldalán levők, mert a lábujjak és a lábfej megemeléséhez, azaz egy lépés megtételéhez nem szükséges olyan erős izom, mint ahhoz, hogy a föld felé nyomva a lábuj­jainkat, a teljes testsúlyunkat megemeljük a járás indításához, amit a hát­só nagy izmok végeznek. Mindenesetre azok az izmok, amelyek a lábuj­jakat megemelik, ellentétesen működnek azokkal, amelyek a lábujjakat a testtől eltolják.

A legtöbb ízületnél, ha egy izom az egyik oldalon összehúzódik, a má­sik oldali izom húzó hatást fejt ki, ahogy megnyúlik, valamiféle erőt, ami ellenáll a másik izom összehúzódásának. Emlékezzünk csak, az izom hosszabbodása passzív jelenség, és valójában az ízület egyik oldalán a másik oldali rövidülés miatt nyúlik meg az izom. Ez egy húzd meg, ereszd meg viszony, egy adok-kapok, és a hirtelen összehúzódások kivé­dése miatt történik így.

Jegyezzük meg! A legtöbb éjszakai izomgörcs a lábizomban, a lábikra vastag izmában, vagy a lábfej kis izmaiban fordul elő.

Amikor arról álmodott, hogy a tűz előtt áll, az ágyban valószínűleg ki volt fordulva a lába, be volt hajlítva a térde, és a lábujjak a térd felé mu­tattak. A legtöbb ember oldalt fekve ilyen pozitúrában alszik, ebben az úgynevezett embrióhelyzetben, amikor a térdeit a mellkas felé húzza. Eb­ből a helyzetből azonban nem könnyű megfordulni, mert a térd útban van. Ágnes valószínűleg úgy próbált megfordulni, hogy kinyújtotta a lábát, s közben a lábujjait előrenyújtotta, azaz spiccelt, s valószínűleg ez a moz­dulat váltotta ki a görcsöt.

A lábszár hátoldalán levő izmok hatalmasak, és ha ezek elkezdenek erőteljesen összehúzódni, akkor fájdalmat érzünk. Magának az izomnak nehéz kibontakozni a görcsből, így hát a láb ebben a kicsavart pozícióban marad. Ez tarthatatlan helyzet, amit csak passzív izomnyújtással lehet fel­oldani. Pontosan ez az, amit Ágnes is megpróbált, azzal, hogy felkelt az ágyból, állt a padlón (amivel visszakényszerítette a bokáját a maga szo­kásos derékszögébe), és masszírozta a görcsös izmot.

Emlékezzünk csak, hogy az éjszakai lábgörcs álmunkban jelentkezik. Ha napközben érzi valaki, hogy húzza a lábát a görcs, akkor orvoshoz kell fordulni.

A lábgörcs másik oka

A görcsök egy másik fontos kiváltó oka az izom nyugtalansága, többnyi­re a megerőltetéstől, például a túlzott tornától vagy a nem megfelelő használattól, ami sokkal gyakoribb. Ez az időseknél jelentkezik gyakrab­ban. Amint öregszünk, a láb és a boka izmai gyengülnek, a lábboltozat le­süllyed, átalakul a láb anatómiája, ami azzal jár, hogy a teherviselés dina­mikája drámaian megváltozik.

Ez többnyire azt jelenti, hogy a lábikra iz­maira nagyobb teher nehezedik (mert más szögben húzódnak), és valószí­nűbb a görcs kialakulása. Ha odafigyelünk a láb teherbíró képességére, például azzal, hogy talpbetétet viselünk a cipőnkben, az csökkenti az iz­mok érzékenységét, és ily módon csökkenti vagy megszünteti az éjszakai lábgörcs kialakulását.

Megelőzési tippek

Napközben a megfelelő cipő viselésével csökkenthetjük a lábizmok terhelését, és elkerülhetjük az éjszakai lábgörcsölést. Az elmúlt néhány év során a kocogás iránt megnövekedett érdeklődés javította a cipőtervezést, és ráirányította a figyelmet a láb biomechanikájának hatékonyabb megis­merésére. A futócipők nyújtják a lábnak a legjobb alátámasztást, kiegyen­lítést és lökésgátlást. Ha valaki egész nap futócipőt visel, az bizony hoz­zásegítheti a jobb alváshoz.

Ásványi anyagok pótlása

Igaz az, hogy az alacsony kalcium-, kálium- és nátriumszint, a vese­elégtelenség és más anyagcserezavarok okozhatnak görcsöt a lábban, ép­pen úgy, mint egyes gyógyszerek, de ezek csak ritkán szerepelnek a ki­váltó okok között, és a legtöbb betegnél, aki arról panaszkodik, hogy húz­za éjjel a lábát a görcs, sem kémia eltérést, sem betegséget nem lehet ki­mutatni.

Ötletek azoknak, akiknek éjjel húzza a lábát a görcs

  • A láb éjszakai görcsének leggyakoribb oka az, hogy az izmoknak meg­van az a hajlamuk, hogy éjjel megrövidülnek. Próbálja megnyújtani az érintett területet lefekvés előtt. A legjobb, egyedül végezhető gyakorlat a lábikra izmainak nyújtására az, amikor a fal előtt egy méterrel meg­állva előrehajol, és kezével a falnak támaszkodva leszorítja a sarkát a földre. Lehet érezni, ahogy kinyúlnak az izmok. A masszázs és az izom melegítése is segít, csakúgy, mint a lefekvés előtti egyszerű, ritmikus tornáztatás.
  • Ne spicceljen a lábujjakkal, amikor egyenesen fekszik az ágyban. Le­het, hogy nagyon bután hangzik, de bármi, ami spiccelésre készteti a lábujjakat, az eleve görcsbe húzza a lábat. Ha szorosan maga köré te­keri a takarót, ha hason fekszik, ha forduláskor kinyújtózik, az mind le­hetővé teszi, hogy a lábszár izmai erőteljesen összehúzódhassanak. Az ágy lábánál emelje meg egy kicsit a takarót, vagy használjon olyan áll­ványfélét a lábánál, ami eltartja a lábtól a takarót, s nem engedi, hogy a takaró súlya spiccbe kényszerítse a lábujjakat. Amikor egyik oldalról a másikra fordul az ember, az automatikusan a lábujjak nyújtását felté­telezi, tehát csak nagyon óvatosan szabad elvégezni. Ha mindenáron a hasán akar feküdni, engedje a lábujjait lelógni az ágy végénél, így a bo­ka a megfelelő szögben marad.
  • Próbálja ki, hogy párnát tesz az ágy lábánál a lepedő alá, hogy rövidebb legyen az ágy, s a lábát ne tudja teljesen kinyújtani. Ez sokaknál hatá­sos, különösen a várandós kismamáknál, akik gyakran tapasztalják, hogy húzza a görcs a lábukat éjszaka, és akik épp a terhesség miatt nem szedhetnek semmi preventív gyógyszert.
  • Ha mégis begörcsöl a lába, próbálja az izmot nyújtani, mert az hoz megkönnyebbülést, ha visszafordítja az összehúzódást. Álljon a padló­ra, vagy ülő helyzetből nyújtózzon előre, fogja meg a lábujjait, és húz­za a térde felé. A masszírozás is segít.
  • Viseljen cipőt alvás közben. Az ötlet nem olyan őrült, mint amilyennek hangzik – de fontos, hogy cipő legyen, nem pedig kéreg nélküli pa­pucs. A sarok akadályozza a boka behajlását, s egyúttal a lábujjak spiccelését.
  • Megpróbálhatja megemelni az ágy lábát 22 centivel. Ez az egyszerű lé­pés sokakon segít, talán épp azért, mert megnehezíti, hogy kinyújtsa az ember a lábát.
  • Vizsgálja meg a lábfejét, nincs-e valami strukturális eltérés, ami na­gyobb, vagy a nem megfelelő helyen történő terheléshez vezet a lábik­ra vagy a lábfej kis izmai területén. Sokan elkerülhetik a láb görcsölését éjszaka egyszerűen azzal, hogy megfelelő alátámasztást biztosító lábbelit vásárolnak, vagy olyan talpbetétet, amely korrigálja a lábfej strukturális hibáit, és enyhíti a lábikra izomzatára nehezedő terhelést. Még akkor is érdemes beruházni egy pár jó futócipőbe, ha utál kocog­ni vagy alig tud járni.
  • Használjon mágnest. Sokaknak segítséget nyújt az éjszakai lábgörcs enyhítésében, ha egy közönséges 7-szer 15 cm átmérőjű mágnest he­lyez a lepedő alá. Bár nem végeztek bizonyítékokkal alátámasztott vizsgálatot a mágnes hatékonyságára vonatkozóan, sok orvos számol be róla, hogy a mágnes enyhíti betegei panaszát.

Kinin-szulfát

Ha a lábgörcsöt nem lehet egyszerű módszerekkel megszüntetni, akkor orvoshoz kell fordulni. Ha minden csődöt mond, akkor ki lehet próbálni gyógyszert is a gör­csök kezelésére. Gyakran kinin-szulfátot ír fel az orvos, mert vegyi összetevői ellazítják az izmokat, enyhítik a fájdalmat, és csökkenti az izmok érzékenységét. A lábgörcsökben szenvedők mintegy felénél jó hatású, és a betegek nagy többsége már egy, de legfeljebb két héten be­lül vagy nagyon jól reagál (szinte teljesen megszűnnek a görcsök), vagy teljesen meg is szűnnek a görcsök.

Kinin-szulfát adagolása

A szokásos adag éjszakára 300 milligramm, idősebbeknek 200 milligramm (az idősek a kinint és más gyógyszereket is lassabban dolgozzák fel és ürítik ki). Terhes nők nem szedhetik, és van mellékhatása is, például a fülzúgás, fejfájás, hányin­ger és homályos látás.

Fontos!

A kinin gyakorta lép reakcióba más gyógysze­rekkel, például a digitáliszkészítményekkel, a véralvadásgátlókkal, to­vábbá mindennap be kell venni, hisz nem lehet tudni, hogy mikor is fordul elő görcs. Orvosi felügyelet nélkül ne szedjük!

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.