Babaápolás

A tejleadás érzékelése

„Valahányszor a babát mellre veszem, amikor megindul a tej, furcsa érzés támad a mellemben. Normális dolog ez?”

Ez az érzés a tejleadás velejárója!

A szop­tatásnak nemcsak normális, hanem szük­séges tartozéka, azt jelzi, hogy a tej meg­indul azokból a csatornákból, ahol ter­melődött. Megnyilvánulhat egy kis nyilallásban, sok apró (esetenként a kelle­ténél hegyesebb) tű szurkálásában, felhevülésben, kimelegedésben.

Az érzés a szoptatás első hónapjaiban és az etetés elején általában erősebb (bár táplálás köz­ben is előjöhet), és a baba növekedésével gyengül. Előfordul, hogy az egyik mell bizsereg, miközben a baba a másikból szopik, és bekövetkezhet akkor is, ami­kor borul a szoptatás menetrendje (lásd az előző kérdésnél).

Az elején percekig is eltarthat

A szoptatás első heteiben a bizser­gés – mely az első szívással kezdődik és az első csöpp tejjel ér véget – percekig is eltarthat. Ha már összeszokott a baba és a mama, néhány másodpercre rövidül le az érzés, később viszont, mikor a tejki­választás lecsökken (mert megjelent a szilárd étel vagy a tápszer), az időtartama megint megnyúlhat.

Tilos az alkohol!

A tejleadási reflexnek nem tesz jót a feszültség, idegesség, fáradtság, betegség, zaklatottság, nagyobb adag alkohol. Aki tehát úgy érzi, hogy leadási reflexe nem a legjobb vagy a kelleténél lassabban mű­ködik, néhány lazítási módszer segítségé­vel relaxáljon, jelöljön ki egy helyet, ahol nyugodtan tud szoptatni, alkoholt pedig ne vagy csak minimális mértékben igyon.

Azzal is javíthat a helyzeten, ha szopta­tás előtt óvatosan megpaskolja a mellét. De aggodalomra nincs ok. A tejleadás­sal a gyakorlatban nagyon ritkán van probléma.

A szoptatás után a mellben jelent­kező mély nyilallás annak a jele, hogy a mell kezd újra megtelni tejjel. Ez azon­ban néhány hét alatt elmúlik. Szoptatás közben a szúró, égető érzés szájpenész­fertőzésre utal, ami a baba szájából terjedhetett a mellbim­bóra. Szoptatás közben a mellbimbó fájdalmát rendszerint az okozza, hogy a gyerek nincs jól rátéve a mellre

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.