Babaápolás

Egy ágyban „alvás” a babával?

„Sokak szerint jó, ha a gyerek egy ágyban alszik a szüleivel. Ha meggondolom, hányszor ébreszt fel éjszakánként a kislányom, el tudom képzelni, hogy így mindannyian többet tudnánk aludni”

Egyes családokban a közös „családi ágy” magától értetődő (és szívmelengető) do­log. Vannak, akiknek csak praktikus, de olyanok is, akiknek rémálom. Az együttalvás pártolói szerint a családi ágy számos előnnyel jár: erősíti az érzelmi kötelé­keket, megkönnyíti a gyerek szoptatását-babusgatását, a magány ellenszere.

Érvek mellette és ellene

Egye­sek szerint ellenszere a bölcsőhalálnak is, noha még senki nem mutatott ki össze­függést a bölcsőhalál és az együtt- vagy különalvás között. Az ellentábor meg­győződése szerint azért jobb külön alud­ni, mert ha a baba megtanul egyedül aludni, függetlenebb lesz, nem alakulnak ki alvászavarai, nincs kitéve a veszélynek, hogy megfullad a szülői ágyak párnái, pu­ha paplanjai közt, és végül a szülőknek is kényelmesebb (nyugodtabban tudnak aludni, de attól se kell félniük, hogy bele­fekszenek a büfizésből vagy a pelenkából származó tócsákba).

Bár elméletekben, véleményekben nincs hiány, a szülőkre váró döntések többségéhez hasonlóan az is teljesen ma­gánügy, hogy kiságyban vagy a saját ágyunkban akarjuk-e altatni a gyereket. Természetesen ezt is éber állapotban érde­mes eldönteni (értsd: nem éjjel 2-kor), mikor képesek vagyunk tiszta fejjel fon­tolóra venni a következő szempontokat.

Tippek a döntéshez:

A gyerek biztonsága

A felnőttek szere­tik a puha-pihe ágyat, így nagyon elővi­gyázatosnak kell lennie az olyan szülőnek, aki gyerekét a saját ágyában akarja tartani anélkül, hogy veszélybe sodorná. Egyes vélemények szerint számos csecsemőha­lál a kelleténél több veszélyforrást rejtő családi ágynak tulajdonítható. Az együttalvás szószólói szerint azonban ez tévedés, és halálesetek egyedül alvó csecsemők­kel is előfordulnak.

Más kutatók arra az eredményre jutottak, hogy anya és gye­rek együttalvása az ember veleszületett ösztöne, mert a hormonális választ akti­válja a csecsemő testi közelsége, illetve szoptatása. Az utóbbi kutatók elmélete szerint az anya ennek a reakciónak kö­szönhetően éjjel pontosabban érzékeli a vele alvó gyerek légzését és testhőmérsék­letét, tehát gyorsabban tud reagálni a változásokra. Nem csoda, ha a gyerekük­kel együtt alvó anyák éberebb álmáért is ugyanez a hormonreakció a felelős.

Ha úgy döntünk, hogy együtt fo­gunk aludni…

Az ágyazásra ugyanazok a biztonsági szabályok érvényesek, mint a kiságy esetében. Kötelező a kemény matrac (mindenféle puha betét, melegítőpa­lack nélkül), valamint a feszes lepedő. Az ágyban nem lehet plüss játékszer, a baba kúszótávolságán belül nem lehet párna, nem lehet olyan alkatrész, amibe beszorulhat (az ágyvég lécei közötti rés nem lehet szélesebb, mint 6 cm, nem lehet rés a matrac és az ágykeret között).

Nem szabad a babát fal mellett álló ágy­ban altatni (mert az ágy és a fal közé es­het, és beszorulhat), olyan helyen hagy­ni, ahonnan legurulhat (ez már egészen pici korban is előfordulhat); nem alhat olyan felnőtt mellett, aki ivott, altató ha­tású gyógyszert szed vagy természettől nagyon mélyen alszik. A családi ágyban tilos dohányozni, mivel bölcsőhalálhoz (és tűzhöz) vezethet.

Családi béke

A kisbaba csak akkor ke­rülhet a szülők közé, ha mindkét felnőtt akarja. Fontos, hogy az anya a sajátján kívül a férje érzelmeire is tekintettel legyen. Arra sem árt gondolni, hogy hármasban alva is módot kell találni a házastársi együttlétekre, különben a baba a „fölösleges harmadik” szerepébe kerülhet.

Mindenkinek kell az alvás

Van, akinek az együttalvásra az is elégséges indok, hogy így nem kell kikelni az ágyból, ha éjfélkor meg kell etetni vagy el kell rin­gatni a babát. A szoptató anyának való­ban nagy előny, ha félig alva szoptathat.

Az érem másik oldala: lehet, hogy az ágyból nem kell kikelni, de kérdés, min­denki ki tudja-e aludni magát. Lehet, hogy lelkileg jót tesz, de testileg biztosan nem (közös alomban a szülők és a gye­rekek egyaránt kevésbé mélyen és keve­sebbet alszanak). A szüleivel alvó csecse­mő éjszakánként gyakrabban ébred fel, és fennáll a veszély, hogy később sem haj­landó egyedül aludni, pedig egyszer azt is meg kell szoknia. A sűrű ébredés má­sik mellékhatására éjszaka többet szopik, ami pici korban remek dolog, de ha már nő a foga, kevésbé örvendetes. A fogának sem tesz jót, ha éjszaka állandóan a mell­bimbót vagy a cumisüveget szopogatja.

A jövő

Mikor a családi ágyról döntünk, gondoljuk át, meddig szeretnénk fenn­tartani ezt az állapotot. Egyes vélemények szerint az együttalvás következtében elhú­zódik a baba függősége, mások szerint éppen ellenkezőleg: éppen az ebből szár­mazó nagyobb biztonságérzet fog erőt adni neki a függetlenséghez. Általában minél tovább tart, annál nehezebb az átállás a magányos alvásra. A féléves gye­reket még nem nehéz átköltöztetni a kiságyba, de az egyévest már nem könnyű, hát még egy totyogót vagy nagycsopor­tost.

Vannak gyerekek, akik két-három éves korukban maguktól kiköltöznek a szülői ágyból, mások csak akkor hajlan­dók rá, ha már iskolába mennek, és bár ritkán, de előfordul, hogy hosszú évekig, akár fiatal felnőtt korukig is képesek ki­tartani.

Reggelenként közös ágy

Függetlenül attól, hogy az éjszakát együtt töltjük-e vagy sem, nagyon jó do­log, ha kora reggelenként beengedjük az ágyunkba egy kis reggelire vagy ba­bázásra. Az ilyen családi együttlétek jó szokását sokáig fenn lehet tartani a hétvégék megünneplésére.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.