Bőrápolás

Hogyan kerüljük el megfelelő étkezéssel az akné kialakulását?

Fiatal nő
Az akné számít a leggyakoribb bőrpanasznak.

Minden kamasz rémálma a pattanás, de újabban egyre többen küszködnek ezzel a húszas, sőt, nem ritkán a harmincas éveik­ben is. A legtöbbünknél előfordul néha egy-egy hívatlan ven­dég, de hamarosan el is tűnik – az akné azonban hosszan tartó, meglehetősen sok kellemetlenséget okozó állapot, ráadásul igen frusztráló, mivel alááshatja önbizalmunkat is.

Az akné számít a leggyakoribb bőrpanasznak, minden második embernél előfordul időnként. Jóval kisebb azoknak az eseteknek a száma, amikor az elfertőződő pattanások állandóan visszatérő, elhúzódó problé­mához vezetnek, és gyógyulás után heget hagynak maguk után.

Az akné bőrünk szőrtüszőkkel és aktív, zsírokat termelő fagy-gyúmirigyekkel borított részeit érinti, vagyis főként az arcot, a hátat, illetve a mellkast. A felszínen azt látjuk, hogy a szőrtüsző teteje fekete lesz, majd a gyulladás következtében a pattanás közepe fehér, a begyulladt bőr vörös lesz. A leggyakoribb gyul­ladásfajta az ún. acne vulgáris, amely nem más, mint a bőr fel­színén kialakuló begyulladt, gennyet tartalmazó pattanás. Sú­lyosabb gyulladás az ún. acne conglobata: ilyenkor a fertőzés nem töri át a bőrfelszínt, hanem alatta képez fájdalmas cisztát.

Mi okozza az aknét?

Az akné számos dologban különbözik a közönséges patta­nástól. Kialakulásának okát jól megvilágítja a tény, hogy több fiú szenved tőle, mint amennyi lány, és hogy azok az embe­rek, akiknek nincsenek férfi nemi hormonjaik (vagyis az eu­nuchok), nem ismerik ezt a problémát. Szervezetünkben a férfi nemi hormon, vagyis a tesztoszteron mennyisége pubertáskorban megnő (ez a lányok esetében is igaz, azon­ban a fiúk tesztoszteron-szintje jóval magasabbra szökik).

A hormonális változás hatására beindul a faggyú- és a ke­ratintermelés. Emlékezzünk vissza: a hámréteg legfonto­sabb összetevője a keratin. Ha túl sok termelődik belőle, elzáródhatnak a pórusok, csakúgy, mint túlzott mennyi­ségű faggyútermelés esetén.

Nő orrán tapasz

Újabb kutatási eredmények sze­rint az akné oka nem egyszerűen a tesztoszteron mennyi­ségi növekedésének következménye – hiszen ez minden serdülő esetében végbemegy -, hanem sokkal inkább az, hogy a szervezet a tesztoszteront egy erőteljesebb, hatéko­nyabb hormonná, az ún. DHT-vé (dihidro-tesztoszteronná) alakítja át.

A növekvő mennyiségű keratin elzárja a szőrtüszőt, amely­ben így felhalmozódik a faggyú. Ilyenkor kívülről azt lát­hatjuk, hogy a szőrtüsző közepe fekete lesz. Az eltömődött pórus ideális táptalajt képez a proprionibacterium acnes nevű kórokozó számára. Ez a baktérium egyébként ártal­matlanul tengeti életét bőrünk felszínén, csak akkor jön igazán lendületbe, amikor kevés körülötte a levegő, viszont sok a faggyú, amit elfogyaszthat.

Ilyenkor érzi magát iga­zán elemében: jól elszaporodik, megfertőzve a bőrt, és fáj­dalmas gyulladást keltve a szőrtüszőkben. Ha a gyulladás fo­kozódik, a kórokozó az alsóbb szövetrétegekig is áthatolhat, ha pedig nem tud áttörni a felszínre, cisztát képez a bőrfel­szín alatt.

Fontos tudni, hogy aknéra emlékeztető pattanások je­lenhetnek meg akkor is, ha bőrünk bizonyos vegyületek­kel érintkezik. Ilyenek az ásványi olajok, a paraffinolaj, bizonyos kozmetikumok, illetve szteroidtartalmú gyógy­szerek. Ha tehát pattanásaink keletkeznek, és arra gyanak­szunk, hogy esetleg aknénk van, először gondoljuk végig, nem érintkezett-e bőrünk előzőleg valamilyen ártalmas ve­gyi anyaggal.

A hormonok bőrre gyakorolt hatását természetesen nem tudjuk befolyásolni. Mégis vannak olyan tényezők, amelye­ket némileg irányíthatunk. A nehézség abban rejlik, hogy számos tényezőt kell egyszerre figyelembe vennünk. Az ét­rend és az akné közötti összefüggés például nem igazol­ható egyértelműen – sokan esküsznek rá például, hogy ha nem esznek csokoládét, panaszmentesek, másokon azon­ban ez a diéta nem segít.

A legjobb tanács, amivel szolgálha­tunk az, hogy étkezzünk egészségesen: fogyasszunk sok friss zöldséget és gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát, fehérjét (hal, sovány hús, szója, babfélék, illetve lencse formájában), és minél kevesebb cukrot, zsíros, illetve tartósított élelmi­szert. Mindazonáltal van néhány fontos do­log, amellyel érdemes külön is foglalkoznunk. Ezek egyike a cukor.

Az akné és a cukor

Sokan állítják, hogy panaszaik azután sem múltak el, hogy felhagytak a csokoládéfogyasztással. Mégis mindannyian tapasztalhatjuk, hogy ha étrendünkből kiiktatjuk a cukro­zott ételeket és italokat, javul a közérzetünk. Mindez azok­ra is igaz, akiknél sosem alakult ki akné.

Kutatási eredmény: a cukorfogyasztás és az akné összefüggését tudományos kutatások igazolták: az akné tüneteitől szenvedő személyek körében valószínűb­ben fordul elő, hogy a szervezet nem képes megfelelően feldolgozni a cukrot.

A cukor (vagyis a glükózt) az inzulin nevű hormon segítségével kerül a vérből a sejtekhez, ahol azután energiává alakul át. A cukorbetegek szervezete vagy nem termel glükózt, vagy pedig nem reagál rá. A tudósok szerint pedig az akné nem más, mint a bőr cukorbetegsége. Más szóval azoknak a körében, akik hajlamosak az aknéra, gyakori, hogy a szervezet nem képes hatékonyan eljuttatni a cukrot a sejtekhez.

Ki kell iktatnunk a csokoládét étkezésünkből!
Ki kell iktatnunk a csokoládét étkezésünkből!

Ennek elkerülése végett fontos, hogy mindenféle cukro­zott ételt és italt, illetve cukortartalmú édességet kiiktassunk étrendünkből: a csokoládét, a kekszeket, a sütemé­nyeket, mindenféle desszertet, sőt, a hozzáadott cukrot tartalmazó ételeket, illetve italokat is (pl. cukrot tartalma­zó teák, müzlik). Szervezetünk glükózfeídolgozását úgy se­gíthetjük elő, hogy naponta kétszer 200 meg krómot sze­dünk.

Hogyan függ össze az akné és az emésztésünk?

Ügyeljünk arra mit eszünk!
Ügyeljünk arra mit eszünk!

Már láthattuk, hogy gyomor-bélrendsze­rünk milyen módon képes hatást gyakorolni testünk többi részére. Félő, hogy az akné sem kivétel ez alól. A múlt szá­zad elején a természetgyógyászok úgy hitték, hogy az akné oka a bélben felhalmozódó méreganyag. Egy újabb vizs­gálatban méreganyagok szintjét vizsgálták súlyos aknéban szenvedő személyek, illetve egészséges bőrű személyek vé­rében.

Az előbbi személyek felénél nagyobb mennyiségű, bélrendszerből származó méreganyag volt kimutatható a vérben. Ez akkor szokott előfordulni, amikor a belek nem ürülnek ki rendszeresen, vagyis székrekedés, illetve eny­he bél működés esetén.

Az efféle problémák hátterében a rostban és tápanyagban szegény, illetve cukorban és zsír­ban gazdag étrend áll (pl. reggelire lekváros pirítós, ebéd­re sajtos szendvics, vacsorára pizza). Ha a széklet nem ürül ki legalább naponta egyszer, méreganyagok halmozódhat­nak fel a belekben – még akkor is, ha az ember nem érzi, hogy székrekedése lenne. A salakanyagoktól meg kell sza­badulnia a szervezetnek, különben visszaszívódnak a táp­csatornában. Gondoljuk csak meg, mi történne, ha házunk csatornarendszerének nem lenne kivezető nyílásai A szenny­víz mindent elárasztana és eltömne.

Hogyan hatnak bőrünk egészségére a gyógyszerek?

Az akné másik nagy csapdája az antibiotikum-kúra. A gyulladt pattanásokra az orvos sok esetben antibiotikumot ír fel, amely meg is teszi hatását: az ártalmas baktériumok nem szaporodnak tovább, a gyulladás megszűnik. Ugyanak­kor az antibiotikumok kiirtják az emésztőrendszerben élő jótékony baktériumokat is, s ennek hatására a belekben elszaporodnak a különféle kórokozók. Ezek a kártékony bak­tériumok és más organizmusok azután méreganyagokat jutattnak a szervezetbe, és mindenféle galiba forrásaivá vál­hatnak, például bőrproblémákat okozhatnak.

Az akné okainak számbavételekor nem szabad figyel­men kívül hagyni a tejérzékenységet sem. Iktassunk ki étrendünkbői minden tejterméket legalább négy héten át, és figyeljük meg, hogy tapasztalunk-e változást.

A tej és az inzulin összefüggései

A megnövekedett faggyútermelés összefüggésben áll az in­zulin jellegű növekedési hormon, az IGF-1 szintjének emel­kedésével. A tejtermékek naponkénti fogyasztása növeli az IGF-1 szintet, akárcsak egy jelentős vércukorszint emel­kedéssel járó étrend, mely nagy mennyiségben tartalmaz szénhidrátokat.

Az alacsonyabb vércukorszintet eredménye­ző cukormentes és alacsonyabb szénhidráttartalmú étrend a tejtermékek mellőzésével vagy jelentős mértékű csökkenté­sével kedvező hatást eredményezhet.

Izabella Langh

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.