Egészségügyi kérdezz-felelek

Epekövek – kérdések és válaszok

Az orvosom szerint se műtétre, se gyógyszerekre nincs szükségem az epeköveim miatt, de én aggódom. Mit tehetek a rohamok elkerülése érdekében?

Ha az orvosa megállapította, hogy „néma” epekövei vannak, akkor viszonylag jó helyzetben van. A következő öt évben 90 százalék az esélye annak, hogy az epekövekkel kapcsolatban nem lesznek problémái. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmit sem kell tennie, hiszen tízéves távlatban már 25 százalék a kockázata egy epeköves rohamnak.

A kockázat mértéke függ az életkorától, az örökletes hajlamaitól és a nemétől is (a nőknél gyakoribbak az epekövek), és a súlyfelesleg is növeli a veszélyt. Ha fogyni próbál, azt csak lassan tegye, a heti másfél kilogrammot meghaladó mértékű fogyás már lassítja az epe elvezetését az epehólyagból. A pangó epe pedig könnyen megkeményedhet és epeköveket alkothat. A lassú, heti 75 dekagrammot meg nem haladó mértékű fogyás viszont biztonságosnak tűnik.

Testmozgással az epekő ellen

Próbáljon hetente ötször 30 perc testmozgást végezni, ugyanis a Harvard Egyetem közegészségügyi karának egy kutatásában több mint 45 000 férfi közül azoknál, akik legalább ennyit mozogtak, 20 százalékkal vagy még nagyobb mértékben csökkent az epeköves roham valószínűsége. A testmozgás különösen fontos akkor, ha irodai munkát végez, vagy sokat ül egy helyben. A Harvard Egyetem munkatársai azt találták, hogy aki hetente több mint 40 órát ül az íróasztalánál és az autójában, annál 42 százalékkal nő az epeköves roham kockázata, a heti 60 órát meghaladó ülés pedig több mint a kétszeresére növeli a kockázatot. Ha ön nő és a menopauzával járó hőhullámok kezelésére hormonpótló kezelésben (HRT) részesül, akkor a tabletták helyett érdemesebb lehet tapaszt használnia.

Egy több mint egymillió nőre kiterjedő brit vizsgálat megállapította, hogy a HRTtabletta 74 százalékkal növelte az epeköves roham miatti kórházba kerülés valószínűségét, míg a tapasszal mindössze 17 százalékos volt a kockázatnövekedés. Magyarországon nem teljesen azonos a szakmák állásfoglalása a néma epekövek tekintetében. A belgyógyászok inkább a konzervatív terápiára voksolnak, a sebészek pedig a műtét mellett foglalnak állást, mivel előbb utóbb műtétre kerülhet a beteg az idő múlásával, és addig a kő jelenléte az epehólyagban állandó kisfokú gyulladást tart fenn, amely szövődményekhez vezet és emeli az epehólyagrák kialakulásának veszélyét.

Gyógyszer nélkül: Kávé

Napi legalább négy csésze koffeines kávé (amerikai típusú, hosszú kávé) elfogyasztása 45 százalékkal csökkentheti az epekövesség kockázatát, állítják a Harvard Egyetem közegészségügyi karának kutatói, akik 46000 férfi egészségét és italfogyasztási szoká­sait kísérték nyomon. A tea és a koffeines üdítők nem segítettek. A kávé magasabb koffeintartalma össze­húzódásokra készteti az epehólyagot, ami az epe kiürülését elősegítve gátolja az epekőképződést.

Epehólyagműtét előtt állok. Súlyos mellékhatásokra kell számítanom az epehólyagom eltávolítása után?

A legtöbb embernek nincs mitől tartania. E kis szerv nélkül is egészséges életet lehet élni, ugyanis a máj termeli az epét, azt az emésztőnedvet, amely az elfogyasztott ételekben lévő zsírok lebontására szolgál.

Rendes körülmények között az epe az epehólyagban raktározódik, és onnan az étkezést követően ürül a bélbe. Ha eltávolítják az epehólyagot, az epe a májból közvetlenül a vékonybélbe jut. Mivel így gyakrabban és több epe kerülhet a bélbe a normálisnál, a kolecisztektómián (így nevezik szaknyelven az epehólyag eltávolítást) átesett páciensek nagyjából 1 százaléka tapasztalja, hogy gyakrabban kell vécére mennie, és lágyabb lett a széklete. Ha önnel is ez a helyet, kérdezze meg orvosától, milyen gyógyszerek és étrendi változtatások segíthetnének!

Tudnia kell azt is, hogy ha vannak más emésztőrendszeri panaszai is, például irritábilis bél szindrómában szenved, akkor az epehólyag eltávolítása után nagyobb valószínűséggel alakul ki önnél krónikus hasfájás.

Megszabadulhatok az epeköveimtől az epehólyag eltávolítása nélkül is?

Igen, de ha az orvosa szerint a műtét lenne az ideális megoldás, akkor hallgasson rá! Ha egyéb betegségei miatt a műtét túl kockázatos lenne, megpróbálkozhat urszodiol vagy kenodiol szedésével, amelyek lassan feloldják az apróbb epeköveket. A gyógyszeres megoldás csak a koleszterinből álló epekövek ellen hatásos, a bilirubinköveket nem oldja fel.

Talán hallott már az epekövek szétporlasztására használt lökés hullámos módszerekről. Ezeket manapság már nemigen alkalmazzák, mert a kezelés után epekődarabkák maradhatnak vissza. Az ilyen „kőzúzáson” átesett páciensek közel felénél kellett később mégis epehólyagműtétet végezni.

Érdemes tudni: A savlekötők megzavarhatják a vérhígítók hatását

A kutatók nemrég azt állapították meg, hogy a fekélyek megelőzésére és kezelésére széles körben használt protonpumpagátlók, mint az Omeprazol, az ezomeprazol, a pantoprazol és a lanzoprazol be­folyásolják a Clopidogrel nevű szer véralvadásgátló hatását. Emiatt az érintetteknél 50 százalékkal meg­nőtt a kórházba kerülés, a szívroham és a szélütés kockázata. Egy másik tanulmány szerint a mindkét gyógyszert szedő cukorbetegeknél 44 százalékos volt a kockázat növekedése. A lényeg az, hogy ha ön clopidogrelt szed és egy protonpumpagátlóra is szük­sége van, akkor jelezze orvosának a kockázatot, hogy gyomor problémája kezeléséhez más lehetőségeket is figyelembe vegyen.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.