Bőrápolás

Milyen folyadékkal táplálhatjuk bőrünket?

Méregtelenítő italok

Talán felesleges is említeni, hogy a tisztítókúra két hete alatt nem fogyaszthatunk alkoholt, hiszen ezzel igencsak meg­terhelnénk szervezetünket. Emellett tiltólistán van minden metilxatin, vagyis a vegyületek azon családja, amelybe a kof­fein, a tannin, a teobromin és a teofillin is tartozik. Vagyis kerülendő a csokoládé, a kávé, a tea és a borsmentatea is. Helyettük fogyasszuk a következő italokat:

Gyümölcslé: mindig hígítsuk fel egyenlő arányban vízzel.

Gyógyteák: manapság igen széles választék áll rendelkezésünk­re. Próbájunk ki többfélét, amíg rá nem lelünk kedvencünkre.

Roiboos tea: nem tartalmaz koffeint, az íze azonban nagyon hasonlít az igazi teához.

Gyermekláncfű kávé: kávé helyett fogyasztható a tisztító­kúra két hete alatt. Próbáljuk ki a Caro, a Barleycup és a Teechino termékeket.

Aqua Libra, Ame, bodzapezsgő: hogy a különleges alkal­makra is tartogassunk valamit…

Gyümölcs-zöldségitalok
Gyümölcs-zöldségitalok

Tiszta víz: ez a legjobb innivaló, fogyasszunk tehát belőle mi­nél többet. Igyunk meg legalább két liter tisztított, desztillált, szűrt vagy palackozott vizet naponta. Első hallásra rettentő soknak tűnhet ez a mennyiség. Gondoljunk azonban arra, hogy a víz semmiféle terhet nem jelent szervezetünk szániá­ra, viszont segít a méreganyagok feloldásában a méregtelení-tési folyamatok során.

Méregtelenítést segítő étrend-kiegészítők

Kiváló módja a méregtelenítő étrend jótékony hatásainak fokozására az étrend-kiegészítők szedése. A méregtelenítő folyamatok első fázisát a következő tápanyagok segítik elő: a B3, a B6, a B12-vitamin, a folsav, a glutation, az el­ágazó láncú aminosavak, a fiavonoidok és a foszfolipidek, valamint az antioxidánsok. Az utóbbiakra azért van szükség, hogy az első fázisban keletkező köztes oxidánsokat a szerve­zet hatástalaníthassa.

A méregtelenítés második fázisát a glicin, a taurin, a glutamin és az arginin stimulálja. Ezeket a tápanyagokat szer­vezetünk ciszteinből, N-acetil-ciszteinből és metioninből is képes előállítani.

Szervezetünk méregtelenítési folyamatait az alábbi táp­anyagok napi kétszeri szedésével segíthetjük elő:

  • Multivitaminok és nyomelemek
  • Antioxidánsok – válasszunk olyan szélesspektrumú ét­rend-kiegészítőt, amely A-vitamint (béta-karotint), C-vitamint, E-vitamint, glutationt, alfa-liposavat, szeléniumot, illetve cinket is tartalmaz.
  • C-vitamin – 1000 mg
  • Őszbogáncs (máriatövis)- 100 mg
  • MSM- 1000 mg
Antioxidáns jótékony hatású
Antioxidáns jótékony hatású

Ha azt gyanítjuk, bőrproblémánk oka szervezetünk elég­telen méregtelenítési funkciójában rejlik, kövessük a fenti étrendet két héten át, és figyeljük meg, tapasztalunk-e vál­tozást.

A másik lehetőség, hogy rögtön táplálkozási tanács­adóhoz fordulunk

A szakember átfogó méregtelenítési vizs­gálatot végezhet, majd ennek alapján személyre szabott étrendet és étrend-kiegészítő programot állíthat össze szá­munkra, hogy méregtelenítő folyamataink működését opti­mális szintre hozhassuk.

Izabella Langh

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.