D-vitamin

A fény hatása a hangulatra, a szellemi állapotra és a közérzetre

Aki kerülni igyekszik a napot, az néha úgy érezheti magát, mint az a fogyókúrázó, aki próbál ellenállni a frissen sült csokis sütemény csá­bításának. A fejében egy hang (tudat alatt) folyamatosan győzködi, igyekszik rávenni, hogy legalább egy kis falatot harapjon a sütemény­ből, vagy esetünkben, napozzon egy kicsit (pár másodperc igazán nem árthat!). Csodálatos érzés!

És aztán persze nem tudja abbahagyni a sütievést, és nem tud ellenállni a csábításnak, hogy tovább sütkérezzen. Néhány falat, és eltűnt az egész sütemény; a másodpercek pedig hosszú percekké nyúlnak. Van valami oka annak, hogy a napozás ennyire kellemes érzés?

Az UV-besugárzás utáni jó közérzet nagyon is fizikai jellegű

És valószínűleg már az emberré válás előtt is elődeink DNS-ébe volt kó­dolva. A napozás természetes feldobódottságot okoz azzal, hogy „jó közérzetet” előidéző anyagok, például szerotonin, dopamin és béta-endorfinok felszabadulását váltja ki a szer­vezetben. (A sütemény elfogyasztása is hasonló reakciót idéz elő, mivel ilyenkor is ugyanezen hormonok egy része szabadul fel, hozzájárulva a mindenki számára túlságosan is jól ismert „boldogsághullámhoz”.) Ráadásul a napfény gátolja egyes egyéb hormonok, például a melatonin hatását, amelyektől levertnek és tompának érezhetjük magunkat.

Korábban úgy véltük, hogy e hormonfelszabadulásra minden esetben a hipotalamusz ad parancsot – ez agyunk érzelmi parancsközpontja, és egyben rengeteg hormonális reakció kiindulási pontja is. A tudó­soknak azonban nemrég sikerült felfedezniük azt a titkos üzenetkül­dő szolgáltatást, amely közvetlenül a bőrsejtekben működik.

Kutatási eredmények! Kiderült, hogy a bőr és az idegrendszer közös nyelven beszél, amelyet a szak­emberek még csak most kezdenek megfejteni. Ma már tudjuk például, hogy a hangulat szempontjából kulcsfontosságú hormonok nem csak az agyból származnak. UV-sugárzás hatására a bőrsejtek is előállít­hatják őket, és innen a vérrel juthatnak el az agyba. A forgalom tehát kétirányú.

A napfény nem csupán rövid távon hat a lelkiállapotra

Szinte tel­jes mértékben irányítja életünk biológiai ritmusát – a testhőmérséklet napi ingadozásait, az éberségi szinteket, az alvást, a hormonok elvá­lasztását és egy sor egyéb biológiai funkciót, például azt is, hogy mi­kor eszünk. Még abban is szerepet játszhat, hogy mekkora lesz éle­tünk későbbi szakaszában a demencia kockázata. Nyilvánvaló tehát, hogy érdemes alaposabban is megvizsgálni ezeket a kapcsolatokat.

A biológiai óra

Bár a biológiai órát a leginkább csak a nők szaporodási ciklusával kap­csolatban emlegetik, valójában minden ember szervezetében ott ke­tyeg, és semmi köze sincs az utódnemzéshez. Mindenkinek van úgy­nevezett cirkadián ritmusa, ami nem más, mint a szervezetben a nap folyamán a napszakoknak megfelelően lezajló változások sorozata. E ritmus jelentős részét különböző hormonok szintjének a nap folya­mán végbemenő ingadozása szabályozza – ez számít egyebek közt az alvásban, az étvágyban és az energiaszintben.

Bár sok haszna lenne annak, ha biológiai óránk a tudatos irányítá­sunk alatt állna, és a parancsainknak megfelelően működne, a cirkadián ritmus inkább a napfényhez igazodik. Biológiai óránk huszonnégy órás ciklusban működik, a természetes fénynek megfelelően. A fény és a sötétség váltakozása nélkül alvás/ébrenléti ciklusunk naponta egy­órányit „sietne” – ez meg is történik a tengeralattjárón szolgálókkal, az űrhajósokkal és bárki mással is, aki természetes napfény nélkül él. Vajon hogyan működik ez a mechanizmus? A dolog igen érdekes.

A biológia óra műkódtetői

A biológiai óra egy kicsiny sejtcsoport, az úgynevezett szuprakiazmatikus mag (SCN), amely az agy középpontjának a közelében van. Amikor napfény éri a szem ideghártyájában lévő fényérzékeny sejte­ket, a látóideg jelzést közvetít az agy érzelmi központjába, a hipotalamuszba, amely az SCN-t is tartalmazza. A hipotalamusz felel egy sor önkéntelen funkcióért is, amelyek a hangulatot szabályozzák.

A hipotalamusz egyik legfontosabb feladata az, hogy jelzéseket küldjön a tobozmirigybe. Ez a „harmadik szem” néven is ismert borsó-szemnyi képződmény mélyen az agy két féltekéje között ül, és olyan, mint egy parányi fenyőtoboz – innen származik a neve. Ha a környe­zetben sötét van, a mirigy egy melatonin nevű vegyületet bocsát ki, amely lelassítja a szervezetet, és felkészíti az alvásra. Ha viszont az SCN arról „értesül”, hogy világos van, arra utasítja a tobozmirigyet, hogy hagyja abba a melatonin termelését, és fokozza a szerotoninét, amelytől az ember jókedvűnek és ébernek érzi magát.

De hogyan lehet ránk ennyire nagy hatással a napfény?

Távoli őseink a nap járásához igazították életüket. Más szóval, amikor nem volt sem elektromosság, sem más módszer, amivel napnyugta után is folytathatták volna tevékenységeiket, az emberek sötétedéskor lelassí­tottak, és másnapig pihentek. Élettani folyamataink tehát oly módon alakultak, hogy sötétedéskor lelassítsák szervezetünket, világosodás-kor pedig felgyorsítsák azt.

A cirkadián ritmus nem csupán az alvás-ébrenlétet befolyásolja, hanem alapvető hatással van egy sor egyéb pszichológiai és élettani folyamatra is. Az alvászavarokkal küszködők jó részénél éppen az a probléma, hogy belső órájuk „elállítódott”, és nincs összhangban a napszakok váltakozásával. Ez azt jelenti, hogy testük élettani folyamatai nem igazodnak a társadalom megszokott, huszonnégy órás ciklusához.

Minden ember biológiai órája más ritmusban ketyeg

Német tu­dósok 2008-ban kimutatták: a bőrsejtek génjeinek vizsgálatával meg­állapítható, hogy valaki pacsirta-e (vagyis korán kelő), vagy inkább ba­goly (azaz későn fekvő). A korai kelés vagy a kései lefekvés előnyben részesítése genetikailag kódolt – és ezek a gének a bőrsejtekben is megtalálhatók. A kutatók olyan módszert fejlesztettek ki, amellyel megfigyelhették és lemérhették az egyes emberi bőrsejtek „órájának” a működését.

Önkéntesektől bőrmintákat vettek, majd minden sejtbe egy olyan gént juttattak, amely ibolyántúli fénnyel megvilágítva csak olyankor fénylik, amikor a sejt anyagcseréje a legaktívabb. A gén lehe­tővé tette, hogy a tudósok nyomon kövessék a sejtek aktivitásának változását egy huszonnégy órás időszakban. Ezáltal lényegében a sej­tek beépített időzítő mechanizmusát tudták nyomon követni, amelyet a szervezet beépített biológiai órája „állít be”. Mindez azért lehetsé­ges, mert a legtöbb sejtben megtalálható az adott személy cirkadián-változásait meghatározó genetikai lenyomat.

Lehet, hogy ön nem sokat foglalkozik saját cirkadián ritmusáva

Talán magától értetődőnek veszi, hogy éjszaka elálmosodik, nappal pe­dig ébernek és tevékenynek érzi magát. A hangulata változhat ugyan, de azért sikerül megmaradnia az élet csak félig kikövezett útján. Elő­fordul persze, hogy bal lábbal kel fel, de többnyire azért eléggé jó a hangulata.

A kutatók továbbra is igyekeznek megérteni beépített óránk műkö­désének valamennyi részletét és azt is, hogy mennyi beépített óránk van. Ám az éjszakák és nappalok váltakozásával szabályozott óra mel­lett van egy idegi óránk is, amelynek ritmusát az agy állítja be. Ha ez a két óra nem egyszerre jár, hanem inkább „vetélkedik” azért, hogy me­lyik szabályozza szervezetünket, akkor rosszul érezzük magunkat – ez történik például a repülőutak okozta időeltolódáskor is.

Jegyezzük meg! Ha cirkadián ritmusunk összhangban van mindennapi életünkkel, akkor eléggé valószínű, hogy kifejezetten jó lesz a kedvünk.

Csakhogy emberek millióinál hibás a belső óra működése, és emiatt különféle hangulati problémákkal küszködnek, például szezonális depresszióval és egyéb depressziós rendellenességekkel, premenstruációs szindrómával, vagy alvászavarokkal (idetartozik, amikor valaki nem tud eleget aludni, túl sokat alszik, vagy nem képes a megfelelő időben elaludni).

Jegyezzük meg! Aki az úgy­nevezett késleltetett alvásfázis szindrómában szenved, annak az órá­ja késik. Ilyenkor könnyen lehet, hogy késő éjjel – néha kettőkor vagy háromkor – képes csak elaludni, és másnap délben vagy kora délután válik csak igazán éberré.

A korai alvásfázis szindrómában szenvedők biológiai órája ezzel szemben siet. Ők általában már délután kábának és fáradtnak érzik magukat, kora este az ágyba zuhannak, hogy aztán az éjszaka közepén felébredjenek, és már ne is tudjanak újra elaludni.

A cirkadiánritmus egyszerű egyensúlyzavarai esetén néha az is elég, ha megnyomjuk a „beállítógombot”, azaz fénynek (lehetőleg erős reggeli fénynek) tesszük ki magunkat, és valamiféle fizikai tevékenysé­get végzünk. Ez segít összehangolni a nappal és éjszaka váltakozásától vezérelt biológiai órát és a neurológiai órát. Aki például szeretne éber és friss lenni, de a szervezete nem akar engedelmeskedni, azon sokat segíthet, ha naponta 10-15 percet a szabadban, a napfényen tölt, vagy valamiféle fizikai tevékenységet végez – lehetőleg azt is erős fényben.

Úgy vélik, a cirkadián ritmus rendellenességei a testi betegségekkel is kapcsolatban állnak, például a szívbetegséggel és az emésztőrend­szeri problémákkal. Ahogy mind többet tudtunk meg a napfénynek a biológiai óra működésében betöltött fontos szerepéről, a tudósok rá­jöttek, hogy egész sor, a cirkadián ritmussal összefüggő rendellenessé­get tudnak sikeresen kezelni erős mesterséges fénnyel.

Hangulatkezelés napfénnyel

Ha cirkadián ritmusunk helyreállítása érdekében több időt töltünk a napon, az szervezetünk D-vitamin-ellátottságának is jót tehet, az ugyanezen célból alkalmazott, mesterséges fényforrásokkal történő megvilágítás viszont egyáltalán nem befolyásolja vérünk D-vitamin­szintjét. A biológiai óra beállításához nem elég, hogy a fény a sze­münket – és nem a bőrünket – érje, a szervezet erre a célra a kora délelőtti fényt tudja a leghatékonyabban felhasználni. Ebben a nap­szakban azonban nagyon kevés UV-B-sugárzás hatol csak át a légkörön – messze nem elegendő egy jókora adag D-vitamin előállításához.

Fénydoboz – fényterápia

A biológiai óra és a huszonnégy órás napi ciklus összehangolása céljából folytatott reggeli napozás mellett a cirkadián ritmus zava­rainak kezelésére manapság alkalmazott egyik leggyakoribb eszköz a fénydoboz. A szerkezet speciális fényforrásokkal természetes, déli napfényt utánzó, akár 10 000 lux erősségű fényt állít elő. Ez a fény húsz­szorosa is lehet a szokásos beltéri világítás fényerejének (500-1000 lux), ami – a legtöbb ember számára meglepő módon – csak a termé­szetes hajnali vagy alkonyati fény erősségének felel meg.

A fénydobozban fénycsöveket használnak, amelyeket egy ernyő mö­gött helyeznek el; az ernyő célja a fény egyenletes elosztása, valamint az UV-A- és UV-B-sugárzás zömének kiszűrése. A fénydoboz használa­ta igen egyszerű: csak le kell tenni egy asztalra, és a kezelés ideje alatt kényelmesen üldögélni kell előtte. Rendkívül fontos, hogy a dobozhoz közel legyünk, és az is, hogy a szemünket nyitva tartsuk. Nem kell közvetlenül a fénybe nézni; a fénydobozt használók többnyire olvasás­sal, írással, tévézéssel vagy evéssel töltik az idejüket.

A kezelésnek a je­lentések szerint egyetlen mellékhatása lehet: egyesek néha enyhe fej­fájásra panaszkodnak. A fénykezelés időtartama napi tizenöt perc és három óra között változhat, az egyéni szükségletektől és a használt be­rendezéstől függően. Minél nagyobb a fényerő, annál rövidebb ideig kell használni az eszközt az azonos hatás eléréséhez. Az is számít, hol ülünk: minél közelebb vagyunk a dobozhoz, annál nagyobb lesz a szemünket érő fény intenzitása, és annál gyorsabb és hatékonyabb a kezelés.

Vigyázat! A fénykezelések helyes időzítése is nagyon fontos, és egyénenként változó, attól függően, hogy a cirkadiánritmus milyen jellegű zavarát kívánják orvosolni.

Akik például nagyon későn tudnak csak elaludni, és emiatt reggel nehezen képesek felkelni, azoknak lehet, hogy napi egy rövid, reggeli kezelés is elég, hogy egy kicsit felgyorsítsa a bioló­giai órájukat. Azoknál viszont, akik már hajnalban felébrednek, és már kora este elalszanak, ezzel éppen ellentétes a probléma, ezért az ő biológiai órájukat lassítani kell. Ezt általában kora este alkalmazott fénykezeléssel érik el, hogy elkerüljék a túl korai lefekvést, és szerveze­tüket összhangba hozzák a huszonnégy órás nappal.

Fontos, hogy tisz­tában legyünk cirkadián ritmusunk zavarának a jellegével, és hogy en­nek megfelelően ütemezzük be a fénykezeléseket; ezért ügyelni kell rá, hogy a fénydobozt mindig képzett alvásterapeuta felügyelete mellett használjuk.

Aki súlyos hangulatzavarral küszködik, az feltétlenül kérje orvos tanácsát, mielőtt beszerezne egyet, és azt csak az orvos felügyelete mellett használja! Legyen körültekintő az orvosválasztásnál, és ne higgyen feltétlenül annak, aki csak nyugtatókkal vagy antidepresszán­sokkal kívánja kezelni az állapotát! Egyes doktorok nem is tudják, mi­lyen nagyszerű sikerek érhetők el az erősfény-kezeléssel.

Nagyon fontos az is, hogy fénydobozt csak megbízható vál­lalkozástól vásároljunk, mivel nincs mód az eszköz fényerejének házi­lagos mérésére.

Ha tüneteink nem javulnak, nem fogjuk tudni, hogy az azért van-e, mert a megvásárolt olcsó fénydoboz nem ad le elegen­dő fényt, vagy mert az állapotunk nem reagál a fénykezelésre. Aki sokat utazik, annak a hordozható ké­szülék lehet a legjobb választás, aki viszont azt tervezi, hogy szoba­kerékpár vagy futógép használata közben világítja meg magát, válasszon inkább állványos modellt.

A fénydobozokhoz sokféle kiegészítő kapható, például bélelt hordtáskák és olyan állványok, amelyek a do­boz különböző helyzetekben való rögzítését is lehetővé teszik. Maga a doboz általában 200 és 700 dollár közötti áron kapható – ez több tényezőtől függ, elsősorban a fényerőtől, valamint attól, hogy mekkora távolságban képes leadni ezt a fényerőt.

Kevesebb napfény hatásai – szezonális affektív zavar

Ha ön magasabb szélességi fokon lakik, akkor valószínűleg észrevesz magán bizonyos kisebb változásokat, amikor késő ősszel és télen megrövidülnek a nappalok. Mivel kevesebb a fény – ez nemcsak az idő­tartamára, hanem az intenzitására is vonatkozik -, a télre való felké­szülés ösztöne miatt szeretne többet enni és kevesebbet tenni-venni.

A legtöbben elég jól kezeljük ezeket a változásokat, sőt olyanok is akad­nak, akiket kifejezetten feldob a hideg januári napok és a téli sportok gondolata. Jelentős a száma azonban azoknak, akik rendkívül érzékenyek a nappalok hosszának a megváltozására – olyannyira, hogy komoly ne­hézségeket okoz számukra a modern világunkban normálisnak szá­mító életvitel. Télen a biológiai órájuk „téli álomra” küldené őket, hol­ott tudják, hogy el kell végezniük a munkájukat, értekezleteken kell részt venniük, vagy vacsorát kell adniuk a gyerekeknek. Ezen szemé­lyek jó része télen nem vagy csak nagyon nehezen boldogul a minden­napos tennivalókkal.

A szindróma évezredek óta ismert. Hippokratész már az ókori gö­rög időkben írt róla!

Az állapotot csak 1984-ben írta le rendellenességként dr. Norman Rosenthal, az amerikai Országos Mentálhigiénés Intézet munkatársa, aki a szezonális affektív zavar (SAD) nevet adta neki, de ma gyakran emlegetik szezonális depresszióként is. Rosenthal be is bizonyította, hogy valódi rendellenességről van szó: jó néhány olyan személyt figyelt meg különböző évszakokban, akik súlyos téli levertségről panaszkod­tak. Megdöbbentő pontossággal sikerült kimutatnia, hogy a tünetek a nappalok rövidülésével súlyosbodnak, a hosszabbodásukkal pedig ja­vulnak. Rosenthal tudományos mérföldkőnek tekintett beszámolója óta sok más kutató is igazolta eredményeit.

Az epidemiológusok becslése szerint az amerikaiak 2-3%-ánál ala­kul ki teljes SAD, további 7%-uk pedig az állapot kevésbé szélsőséges formájától szenved. A nőknek négyszer nagyobb esélyük van a SAD-re amely átlagosan 23 éves korban jelentkezik először. Mivel az észa­kibb vidékeken rövidebbek a téli nappalok, minél távolabb él valaki az Egyenlítőtől, annál nagyobb esélye van a SAD-re.

A SAD-et Amerikában régebben ünnepi búskomorságnak is nevez­ték, mivel tüneteinek jelentkezése általában egybeesik a három nagy ünnep – a hálaadás, a karácsony és az újév – előtti készülődéssel, és az általános derűs hangulat éles ellentétben áll az egyes embereknél ta­pasztalható borús kedvvel.

Dr. Rosenthal tanulmányának megjelenése előtt sokan azt gondolták, hogy éppen az ünnepi időszak kelt depressziós érzéseket azokban, akik nem tudnak együtt lenni a szeretteik­kel, vagy akiknél stresszt okozott a közelgő nagy, családi összejövete­lek gondolata.

De mi is történik pontosan azoknál, akiknél SAD alakul ki?

A tobozmirigyből a sötétség hatására melatonin szabadul fel, ami lelassít és elálmosít bennünket. A tél alaposan felka­varja egyes emberek élettani folyamatait, és velünk, a többséggel el­lentétben az SAD-ben szenvedők nem képesek megfékezni a gyenge fény hatására a szervezetükben zajló melatonintermelést.

A SAD súlyos depressziós tünetegyüttes

Amelynek klinikai követ­kezményei is vannak! A dr. Rosenthalhoz hasonló orvosok úttörő mun­kájának köszönhetően ma már az Amerikai Pszichiátriai Szövetség „bibliájában”, a Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statiszti­kai Kézikönyvében is szerepel. Régebben főként erős antidepresszáns gyógyszerekkel kezelték, sőt néha elektrosokk-terápiát is alkalmaztak.

Ámde a SAD messze leghatékonyabb kezelési módja a napfény – vagy a nyári napsütés hatását utánzó mesterséges megvilágítás. Norman Rosenthal a tanulmányában említést tesz a páciensek egy nagy cso­portjáról, akiket erős megvilágításnak kívánt kitenni, hátha az javít az állapotukon. Az alanyok felét olyan nagy intenzitású mesterséges fénnyel világította meg, amely a nyári déli napsütéshez hasonlítható (5000-10 000 lux), a többieket csak a jól megvilágított szobákénak megfelelő fénnyel kezelte (az erős irodai világítás 500-700 lux inten­zitású, ami a hajnali vagy alkonyati fény erejének felel meg). A pácien­sek nem tudták, melyik fajta fénykezelést kapják.

Kutatási eredmények! A nagy intenzitású fénnyel megvilágított SAD-páciensek szinte mindegyikének látványo­san javultak a tünetei, a normál fénnyel kezeiteknél ellenben nem ta­pasztaltak változást. Ezeket az eredményeket később számos más kí­sérlet is igazolta.

Ma már a fénydobozos, nagy intenzitású fénnyel való megvilágítás a SAD elleni kezelés legalapvetőbb módszere. A SAD-ben szenvedők 80%-a esetében tapasztalhatóak kedvező hatásai. Az min­denesetre nagyon fontos, hogy képzett orvos adjon útmutatást a doboz használatához, bár a legjobb megoldást úgyis az érintett fogja megta­lálni, többszöri próbálkozással.

A terapeuták általában napi egy, 10-15 perces kezeléssel kezdik a kúrát, majd fokozatosan 30-45 percre növelik a megvilágítás időtar­tamát. Ha a tünetek nem javulnak, vagy a nappalok rövidülésével rom­lanak, napi két kezelésre is sor kerülhet – egyikre reggel, felkelés után, a másikra pedig este. De mint a fénykezelés esetében mindig, most is igaz, hogy az adott állapot és páciens számára legmegfelelőbb proto­kollt a szakterületen képzett orvos vagy terapeuta segítségével kell ki­dolgozni.

A teljes napi besugárzás általában nem lehet több 90-120 percnél. A SAD kezelésére alkalmazott fénydobozok nem egyenérté­kűek a szoláriumokkal, tehát nem fogunk lebarnulni tőlük – és a D-vi­tamin termelésében sem segítenek! A vizsgálatok szerint a reggeli fény­kezelések hatásosabbak a SAD kezelésére.

Általában néhány nap erős fénnyel való megvilágítás is elég ah­hoz, hogy a SAD tünetei enyhülni kezdjenek. A legjobb eredménye­ket azok tapasztalják, akik következetesen betartanak egy ősszel vagy télen elkezdett, és tavaszig folytatott kezelési programot. Gyakori hiba, hogy amint javulást észlelnek az állapotukban, a páciensek rögtön ab­bahagyják a kezelést. Ilyenkor hamar visszatérnek a tünetek – tehát ez is azt támasztja alá, hogy a kezelést a téli hónapokban végig foly­tatni kell.

Téli rosszkedv

Könnyen lehet, hogy nem szezonális depresszióban szenved, hanem annak egy kevésbé súlyos, még nem klinikainak számító változatában, amelyet nem hivatalosan „téli rossz kedélyként” szoktak emlegetni. Az ilyen ember figyeljen oda a hangulatára és az energiaszintjére!

Ha nyár vége felé romlani kezd a kedve, tegyen megelőző lépéseket, bele­értve például a következőket:

  • Napozzon, amennyit csak tud! Ha süt a nap, töltsön minél több időt a szabadban! A kora délelőtti napfény a legjobb, mivel segít beállítani a félborult cirkacliánritmust.
  • Ha napközben otthon van, húzza szét a függönyöket, amennyire csak lehet!
  • Ha irodában dolgozik, lehetőség szerint egy ablakhoz közeli munka­helyet válasszon!
  • Mozogjon sokat, és már a tünetek jelentkezése előtt kezdjen el vala­milyen testmozgást! Nincs jobb a kora délelőtti napsütésben végzett testmozgásnál!
  • Próbálja úgy hangolni magát, hogy képes legyen élvezni a telet! Még az ősz beállta előtt tervezzen be magának aktív tevékenységeket, és olyan egyéb programokat, melyekre örömmel fog készülni!
  • Ha pedig úgy érzi, kezeli hatalmába keríteni önt a rossz hangulat, ne szégyenkezzen miatta, és ne próbálja leplezni! Egyáltalán nincs egye­dül. Forduljon segítségért szakemberhez. Amit az idei télen megtud, annak jó hasznát veheti a következőkön.

A nem szezonális depressziónak különböző fokozatai vannak

A minor depressziót előidézheti egy negatív hangulatú esemény, például válás vagy egy hozzátartozó halála; jellemzői a szomorúság, a borongós kedv és az ürességérzet, amelyekhez levertség is társulhat.

A krónikus enyhe depresszió, más néven dysthimia alatt olyan ál­lapotot értünk, amikor a páciens két éven keresztül túlnyomórészt depressziósnak érzi magát. Ehhez az energiaszint, az étvágy és az al­vási szokások változása mellett önbecsülési problémák és reményvesz­tettség is társulhat.

A major depresszió súlyos, makacs depressziót jelent, és a minden­napos tevékenységek iránti érdeklődés elvesztését, amihez enervált­ság, az alvási szokások és az étvágy megváltozásai, valamint bűntudat vagy reménytelenség érzése társulhat. E tüneteknek legalább két hé­ten át fenn kell állniuk, jelentősen rontaniuk kell a páciens életminő­ségét, és olyan súlyosnak kell lenniük, hogy akadályozzák a normális életvitelt. Különösen súlyos depresszió esetén pszichotikus tünetek jelentkezhetnek, az illetőt az öngyilkosság gondolata is foglalkoztat­hatja, és annak kivitelezéséig is eljuthat.

Jegyezzük meg! A legutóbbi időkig nem sok tanulmány foglalkozott az erős fény nem szezonális depresszióra gyakorolt hatásával. De a szezonális de­presszió fényterápiás kezelésével szerzett kedvező tapasztalatok alap­ján jó néhány kutató kezdte el vizsgálni, vajon a módszer a nem év­szakos jellegű depresszió ellen is hatásos-e. Eredményeik rendkívül biztatóak voltak.

Több kutatás is igazolta, hogy az erős fénnyel végzett kezelés ön­magában is ugyanolyan hatásosan csökkentheti a nem szezonális depresszió tüneteit, mint az antidepresszáns gyógyszerek. Az egyik vizsgálatból például az derült ki, hogy egyetlen órányi erős fénnyel történő kezelés ugyanolyan hatásos, mint egy többhetes, a szokásos antidepresszáns gyógyszerekkel végzett kúra. E területen a legnagyobb horderejűek közé tartoznak a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i mun­katársai és a Bécsi Egyetem kutatói által közösen végzett kutatások.

Kutatási eredmények! A két intézmény szakemberei megállapították, hogy a fénykezelés és az antidepresszánsok együttes alkalmazásával rendkívül sikeresen eny­híthetők a depresszió tünetei.

A fénykezelés alapvető eleme a nem szezonális depresszió legújabb és eddigi legeredményesebb kezelési módjának is. Ez a terápia három részből tevődik össze: fénykezelésből, antidepresszánsokból és „ébresztésterápiából”. Az ébresztésterápia lényege az, hogy a páciensek a program első éjszakájának felénél felébresztik magukat, és egészen a nagyjából reggeli időben elvégzett fénykezelésig ébren is maradnak (ezek a betegek már szedik egy ideje az antidepresszánsokat, így azok elkezdik kifejteni hatásukat).

Az ébresztésterápia a jelek szerint fel­erősíti a fénykezelés hatását, talán azért, mert lökésszerűen indítja be a melatonintermelés gátlását, miközben fokozza a szerotonintermelést. A tripla kezelésen átesett páciensek egy hét alatt 27%-os enyhü­lést tapasztaltak depressziós tüneteikben.

A depressziós rendellenességek fénykezelésében elért sikerek arra ösztönözték az orvosokat, hogy a módszerrel más problémákat is pró­báljanak kezelni – egyebek közt a bulimiát, a krónikus kimerültség szindrómát, a szülés előtti és utáni depressziót, az alkoholmegvonási szindrómát, a serdülőkori depressziót, a jet lag (időeltolódás) okozta panaszokat és bizonyos fajta elmebetegségeket is.

 

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.