• E-számok
• egészség
• táplálkozás

Az E-számok szövevényes rendszere

Feldolgozni és közreadni az élelmiszer­ipari adalékanyagokkal kapcsolatos szerteágazó és nemegyszer el­lentmondásos információkat. Betekintést nyújtani, feltárni a belső összefüggéseket, levonni a mélyebb – egyes esetekben távolabbra mutató -, általános és konkrét tanulságokat. Feloldani a fölösleges aggodalmakat, de inteni a kellő óvatosságra is. A tényeken és feltételezhető hatásokon túl hangsúlyozni a tendenciákat, a tevékenységek irányát és céljait – segítve ezzel a sze­mélyes kiértékelést.

Általában nem arra van szükségünk, hogy pontosan megmond­ják, mit együnk és mit ne, hanem hogy megismerjük azokat az elve­ket, szemléletbeli sajátosságokat, amelyek alapján mi magunk is he­lyesen tudunk választani. Ez az irányelv szabja meg a könyvben ta­lálható általános szemléletformáló és konkrétumokat tartalmazó ré­szek arányát. Természetesen szükséges megismerni néhány tényt, ezért találkozik az olvasó számos kémiai névvel a gyakorlati részben.

Lényegében a „mindent megvizsgáljatok, és ami jó, azt megtartsátok” bibliai alapelven nyugvó törekvés érvényesül e témakör tanulmá­nyozása során is. Másrészt hosszú ideje felmerült igényt teljesít ki­adónk e könyv közreadásával, hiszen ma már szinte mindenki ér­deklődik az adalékanyagok iránt, függetlenül attól, hogy foglalko­zik-e az egészségvédő életmóddal, vagy sem. Reméljük, hogy az információk tovább segítik az egészségtu­datos, érett gondolkodás és életvezetés kialakulását e „sokat ígérő” világban.

A kulisszák mögött

Ingatag alapok

Mindenekelőtt magának az élelmiszerek a fogalmát kell tisztázni, mivel ez meghatározó az élelmiszeripar tevékenysége szempontjá­ból.A hatályos törvény meghatározása szerint „élelmiszer minden olyan növényi, állati – beleértve a mikroorganizmusokat is – vagy ásványi eredetű anyag, amely változatlan, előkészített vagy feldolgozott állapotban emberi fogyasztásra alkalmas”. E definíció a törvényalkotók hosszas tanácskozásnak gyümölcse volt, és minden bizonnyal számos té­nyező figyelembevételével íródott. A tüzetesebb elolvasás és átgon­dolás után azonban kikristályosodhat előttünk, hogy e megfogal­mazás elsősorban az élelmiszeripar oldaláról közelíti meg a kér­dést.

Táplálékunk eredete

Az eredet és a feldolgozási mód viszonylag nagyobb hang­súlyt kap a mondatban, míg az utolsó – számunkra igazán lénye­ges – rész meglehetősen tömör és sejtelmes: „emberi fogyasztásra alkalmas”. Mit is jelent ez? Talán csak ennyit: emészthető, lebont­ható, a szervezet számára felhasználható.

Az ellentmondások azonban már itt – az alapoknál – elkezdőd­nek. Ugyanis a sertészsír és a cseresznyepálinka is emészthető és felhasználható testünk számára – tehát élelmiszernek minősül­nek -, noha hosszabb távon aláássák egészségünket. Alkalmasak a fogyasztásra, de nem hasznosak. Csak megengedettek.

Nincs bennük toxikus (mérgező) komponens, ilyen szempontból meg­felelnek az „élelmiszer-biztonság” követelményeinek. Rövidtávon ártalmatlanok, és jó minőségűek lehetnek, de gyakorlatilag csak kevés hasznosítható anyagot tartalmaznak. Ezek a mi élelmi­szereink.

Élelmiszeripari szabályozás

Természetesen ezért nem a törvényi szabályozás a felelős. Ez csak megpróbálta a lehetetlent: összebékíteni az ipari és a fo­gyasztói érdekeket. Szabályozza az előállítás és a forgalomba ho­zás feltételeit, s egyúttal védi a fogyasztó egészségét, érdekeit, valamint a piaci verseny tisztaságát.

De valljuk meg őszintén: ez a fajta érdekegyeztetés csak megalkuvással lehetséges, amelyből sokszor a kiszolgáltatottabb kerül ki vesztesen. A végső ered­mény tehát így írható le: a törvényi előírásnak már megfelelő, és a fogyasztó egészségét még nem veszélyeztető élelmiszer.

Az egészségvédő szemléletmód szerint csak olyan természetes alapú, növényi, állati vagy ásványi eredetű anyagok nevezhetőek élelmiszereknek, amelyek – a fogyaszthatóságon túl – bizonyítottan hasznosak, tehát segítik az egészség megőrzését, a jó fizikai, mentális és lelki funkciók működését.

Az élelmiszeripari szabályozás egyik nagy anomáliája, hogy az élelmiszer definíciója megreked a fogyaszthatóság, veszélytelenség fogalmaknál, és nem hang­súlyozza a hasznosságot. Persze valamelyest érthető is ez a jelen­ség, hiszen az élelmiszerek kivétel nélkül fogyaszthatók, nagy ré­szük veszélytelen, de csak elenyésző hányaduk hasznos. Ha a tör­vényi szabályozásban a hasznosság jelenne meg elsődleges érték­mérő tulajdonságként, akkor a jelenleg kereskedelmi forgalomban lévő termékek tetemes részénél az élelmiszer szó helyett más kifeje­zést kellene keresni. Ez azonban – mint tudjuk – nem lehetséges.

Döntő változások

Hazánknak – hasonlóan a Kárpát-medence más országaihoz -igen jó természeti adottságai voltak és vannak. Ebből adódóan Magyarország területén virágzó mezőgazdaság alakult ki a XIX. században. Ez idő tájt így is nevezték az országot: Európa élés­kamrája. Erre a mezőgazdaságra épült rá később az élelmiszer­ipar. A gépesítés és az üzemek létrejötte maga után vonta az em­berek városokba áramlását, s ez rendkívüli lehetőséget teremtett az – akkor még kezdetlegesebb – élelmiszeripar számára.

Életmódbeli változások

Az iparág jelenlegi pozíciója is valahol e kedvező együttállások­nak tudható be. A gépesítés (modernizáció) és a városiasodás (ur­banizáció) ugyanis két fontos életmódbeli következménnyel járt:

• A városba költözött, üzemi vagy hivatali munkát ellátó (na­pi nyolc-tíz órát dolgozó) réteg nem tudta többé megtermelni sa­ját szükségleteit, így egyre inkább rászorult a „külső” élelmiszer-ellátásra. Egyfajta különös függő viszony kezdett kialakulni az em­ber és az iparág között. A dolgozó fizetést kapott a munkájáért, és ezért szabadon választhatott az élelmiszerüzletben. Számunk­ra ma ez megszokott jelenség, de kezdetben a földjét elhagyó csa­lád számára egy újabb – első látásra szabadabbnak tűnő – életfor­mát eredményezett. Lényegében az urbanizáció indította el az ún. fogyasztói társadalom kiszélesedését is, amely a vásárló és a gyártó nagyobb mérvű egymásrautaltságát hozta magával. A ter­mészettől eltávolodott, mértékét vesztett polgár azonban ebből a viszonyból nem kerülhetett ki győztesen.
• A fejlődéssel egy időben az élettempó is felgyorsult. Az egyé­ni és társadalmi élet „felvette a gépek sebességét”, megteremtve ezzel a tömegbefolyásolás melegágyát: az állandó időhiánnyal küzdő, stresszes, napról napra élő, szinte „ösztönlénnyé lefoko­zott emberideál”-nál az étkezés szempontjait nem egy kiforrott szemlélet irányítja, hanem inkább aktuális érzelmi hatások. Es amelyik társadalomban ez bekövetkezik, ott a sokak számára re­ménykeltő jövőképre is árnyék vetül.

Az élelmiszeripar tevékenysége mégsem tekinthető egyértel­műen haszontalannak vagy károsnak, sőt hiányában modern társa­dalmunk alapjaiban rendülne meg. Egyszerűen csak kihasználta az újkori lehetőségeket és a maga javára kamatoztatta azokat. Minden jel szerint a jövőben is ez a fajta opportunista filozófia marad az uralkodó, a kérdés mindezek ismeretében csak az, hogy a hatóság és a fogyasztó mennyi teret enged a még teljesebb kibontakozáshoz.

Az értékesítés művészei

Az élelmiszeripar jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben. Korábban a gyártás, a termelés szerepelt az első helyen, és a munkájához értő szakember nagyobb megbecsülésnek is örven­dett. Korunkra azonban sok mindent befolyásolt és megváltozta­tott egy új fogalom: az élelmiszer-marketing. Magyarul talán így adható vissza a jelentése: piackutatás és piacbefolyásolás.

Félel­metes gyorsasággal fejlődött szakmává e tevékenység, míg át nem vette a vezető szerepet a termelés felett az iparágon belül. Ma már elsősorban nem a gyártás a fontos, hanem az azt kísérő tervezett, kampányszerű és professzionálisan megszerkesztett reklámtevékenység, marketingmunka.

A marketing szerepe

Egy modern üzemben a munkásréteg nem kap túl nagy erköl­csi elismerést. Munkaruházatuk is más, amelyet praktikussági okok magyaráznak – bár akarva-akaratlanul egyfajta megkülön­böztetésül is szolgál (pl. kék vagy zöld munkaruha). Ők a gépke­zelők, rakodók, csomagolok, karbantartók vagy éppen kazánfű­tők, akik három műszakban robotolnak megállás nélkül, biztosít­va ezzel a cég fennmaradását.

A „fehér köpenyesek” már maga­sabb szintet képviselnek – ők a középvezetők és laboratóriumi dolgozók. Felügyelnek és ellenőriznek. Témánk szempontjából azonban a leglényegesebb csoportot az „öltönyösök” képviselik: a marketingmenedzserek. Jó tárgyalóképességgel rendelkező, több nyelvet ismerő, diplomás emberekről van szó, akik nagy befolyás­sal lehetnek egy cég jövőjére. Ők alakítják az arculatot (imázs), megszervezik a reklámkampányokat; egyszóval eladhatóvá teszik a gyártott terméket. Emberismeretük, pszichológiai és pedagógiai jártasságuk, verbális és nem verbális kommunikációs képességük létszükséglet munkakörük betöltéséhez.

Ők az „elit csapat”, akik folyamatosan készen állnak a „piaci vákuum” betöltésére, és min­dig nyitottak egy újabb, eladhatóbb termék felkínálására. Ha be­jön a számításuk, nagyot „szakíthatnak”, de ha tévednek, az nagyban visszavetheti a fejlődést. Ezért is nagy a felelősségük, s ezért is ők a legfontosabbak. És talán a munkakörrel járó izgal­mak, újdonságok és anyagi előnyök csábítanak sokakat e szakma felé az élelmiszeripari egyetemeken, noha csak a „legtalpraesettebbek” maradnak ringben.

Ez utóbbiak azonban sajnos könnyen elveszíthetik „belső hallásukat^,,_/ ugyanis ha valaki mindenképpen el akar adni egy terméket, akkor a lelkiismeret szava fokozatosan elhalkul, mígnem maga a menedzser is elhiszi, hogy a termék egészséges. És a gyártó ilyen embereket keres.

A termelésről tehát a kereskedelemre helyeződött a hangsúly – annak minden kihatásával együtt. A „jó termelő nélkül nincs jó termék” régi elv helyett a „jó marketinges nélkül nincs eladható termék” elv érvényesül, és e tény szomorú következményei is­mét a fogyasztónál csapódnak le.

A marketing egyébként önmagában nem „velejéig romlott” je­lenség, ha szabályszerű keretek között marad, és nemes, jó célo­kat szolgál. A reklám, a fogyasztó tájékoztatása, sőt befolyásolása sem bűn, csak a mögöttük sejthető indítékok és az elmúlt évek -főként nyugati – tapasztalatai szülnek sokszor bizalmatlanságot.

Minden rossznak gyökere

Az élelmiszeriparban – más ágazatokhoz hasonlóan – a profitter­melés jelenti a mozgatórugót, és ez érthető is. A pénzhez, profit­hoz azonban többféle viszonyulás is létezik. Szükséges velejárója, kísérője életünknek, eszközként szolgál a mindennapi javak meg­szerzéséhez.

Ha azonban „előlép” irányítóvá és mértékké egy társadalmon belül, törvényszerűen negatív tendenciákat, eltorzu­lást von maga után, míg végül a társadalom „agyaglábai” össze­rogynak. És törvényhozó legyen a talpán, aki minden lehetséges kibúvót meg tud szüntetni, s emellett a jogszabályok megszegőit kivétel nélkül fülön tudja csípni. Az emberiséget megrontó és le­alacsonyító tevékenységek mögött – egyéni és társadalmi szinten egyaránt – minden esetben felfedezhető a meggazdagodási vágy valamilyen formája.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.