A glükóz (szőlőcukor)
A glükóz metabolizációja közben reaktív oxigénszármazékok (ROS) szabadulnak fel. Ezek a veszélyes molekulák károsíthatják vagy elpusztíthatják a sejteket.
A ROS pusztítóképességét az immunrendszer is felhasználja. A makrofág nevezetű immunsejtek képesek glükóz metabolizálására, így a ROS bőséges előállítására is, amit kórokozók — baktériumok és gombák — elpusztítására használnak.
Rendes körülmények között az immunrendszernek valószínűleg nem kell sokat dolgoznia, így nem használ túl sok glükózt, viszont a krónikus fertőzéssel — különösen gombákkal vagy protozoákkal — küzdőknek több glükózra lehet szükségük.
Endogén glükóztermelés
A szervezet fentiekben felsorolt glükózigényei mellett meg kell állapítani azt is, hogy a zsírok átalakítása révén mennyi glükózt termel rutinszerűen maga a test.
A zsírok a testben foszfolipidekként – két zsírsavat egy gliceringerinc kapcsol egy fosz-fátcsoporthoz, és azon keresztül egy szerves molekulához (kolin vagy inozitol) -, illetve trigliceridekként – három zsírsav egy gliceringerincen – tárolódnak. A foszfolipidek alkotják a sejthártyát, a trigliceridek pedig a zsírraktárakat.
Amikor a szervezet az energiához jutás érdekében zsírsavakat használ, a gliceringerinc felszabadul, és két glicerin egy glükózmolekulát alakít ki. A glicerin zsírból való kivonása kielégíti a test glükózszükségletét, mivel az ételből a testbe kerülő zsírok már eleve gliceringerinchez kapcsolódnak.
Egy átlagos triglicerid az energia 12%-át glicerinként, 88%-át pedig zsírsavként adja. Ha a Optimális Étrend szerint napi 2400 kalóriát fogyasztunk, amelyből az energiabevitel 65%-a trigliceridekből és foszfolipidekből származik, a szervezetünk nagyjából napi 200 kalóriányi glükózt tud termelni az étkezéssel elfogyasztott zsírokból.
Összefoglalás: A szervezet számára természetes szénhidrátbevitel
Nem vagyunk biztosak a különböző bevitelek pontos nagyságát illetően, de úgy tűnik, hogy a test napi glükózfogyasztása nagyjából a következő: 480 kalóriát az agy és az idegek (ami mindössze 150 kalóriára csökken, ha ketonok is rendelkezésre állnak), 200 kalóriát a glikoproteinek, mint a mucin, 100 kalóriát az izmok glikogénjei, az immunsejtek, a belek sejtjei és a vese sejtjei használnak fel, emellett a zsírégetés során kb 200 kalória glükóz termelődik.
Ülő életmódot folytató, egészséges embereknél a természetes szénhidrátbevitel nagyjából napi 600 kalória. A ketogén étrend akár 300 kalóriával is csökkentheti glükózszükségletet. A sporttevékenység óránként akár 500 kalóriával is növelheti a glükózigényt. A betegség és a sebgyógyulás is emelheti a szükségletet.
A mérsékelt szénhidrát-bevitelit étrendet meghatározhatjuk nem ketogén étrendként, amelynek a szénhidrátbevitele a test természetes igényeihez igazodik. A mérsékelt szénhidrátbevitel nagyjából napi 600 kalória szénhidrátfogyasztást jelent, kiegészítve azzal a mennyiséggel, amely az esetleg végzett sporttevékenység fedezéséhez szükséges.
A sejt működése és a világ legkisebb erőművei
A mozgás képessége az ember számára olyan alapvető és létfontosságú, hogy sok bioprogram kizárólag erre specializálódik, és mozgási energiával látnak el minket – hogy fel tudjuk húzni a cipőnket, hogy pisloghassunk, írhassunk, hogy együnk, beszéljünk, dolgozzunk, táncoljunk és nevessünk. Azt az energiát, melyre ehhez szükségünk van, apró izomsejtek milliói állítják elő, melyek sejtkapcsolatokká, izmokká és izomcsoportokká tömörülnek.
Minden izomsejt egy kis, önmagában zárt egység. Sejthártya (sejtfal csak növényekben van) veszi őket körül, melyben számos kis ajtó található (receptorok, csatornák). Ezeknek az ajtóknak a nyitásával és zárásával mindent a belsejükbe tudnak engedni, amire a saját működésükhöz és az izomenergia előállításához szükségük van, és a bomlástermékeket is el tudják távolítani.
1-es számú tüzelőanyag: glükóz
A mitokondriumok elsősorban glükózerőművek, mivel legfontosabb tüzelőanyaguk a glükóz. A glükóznak kereken 80%-át -amit a táplálékkal veszünk fel, és a vérbe kerül – kizárólag az izomsejtek használják fel! A glükóz minden növényi eredetű élelmiszerben megtalálható. Ez a szénhidrátok legkisebb alkotója. Gyümölcs, zöldség, burgonya, rizs vagy kenyér formájában jutunk hozzá. A rántott hús prézlije ugyan úgy idetartozik, mint a galuska és az almaszósz.
A köznyelvben a glükózt többnyire cukornak hívják
Ez félreérthető, mert aki cukorról beszél, nem a burgonyasziromra, a sós perecre, a galuskára vagy a hagymás süteményre gondol, noha ezek nagy mennyiségű glükózt tartalmaznak. Ezért lenne jobb cukorbetegség helyett „glükózbetegséget” mondani.
Minden ember egyforma
Szénhidrátláncok – minél hosszabb, annál jobb
A müzli friss gyümölcsökkel nemcsak finom, hanem egészséges is. A szénhidrátok a glükózláncaik hosszúságában különböznek egymástól. És ezeknek a láncoknak a hosszúságától függ, hogy milyen gyorsan és milyen magasra emelkedik a vércukorszint – és velük együtt az is, hogy mennyi inzulint kell leadniuk a vérbe az inzulintermelőknek, a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek.
A természetben előforduló szénhidrátoknak a gyümölcsökben, a zöldségekben és a magvakban többnyire hosszú glükózláncaik vannak. Ezek megőrzik az egészséget, fitté tesznek, és jókedvre derítenek. A hosszú láncoknál ugyanis a vékonybélben megtelepedett enzimek az egymással szorosan kapcsolódó glükózmolekulákat csak a szélükön tudják lehasítani, ahol e kapcsolódások lazábbak.
Ennek megfelelően mindig csak kevés glükóz szabadul fel, fokozatosan, hosszabb időn keresztül vándorol a vérbe. A vércukorszint mérsékelten emelkedik, és az izomsejtek is örülnek, mert nem árasztja el őket a glükóz, hanem szépen egyenletesen jutnak hozzá. Akár minden csodálatos is lehetne, ha az embernek nem jutott volna az eszébe a növényi táplálékát gépek segítségével glükózkoncentrátumokká alakítani úgy, hogy a hosszú glükózláncokat kis darabokra aprítja, mint például a fehér lisztnél és a kristálycukornál.
„Előemésztett” szénhidrátok
A testet ugyanis nem a hosszú glükózláncok veszélyeztetik, hanem azok az élelmiszerek, amelyeknél ezeket a láncokat ipari feldolgozással rövid glükózláncokra vagy akár különálló glükózmolekulákra darabolták. Hiszen a test nem ismeri fel a kockázatokat, amelyek az „előemésztett” táplálék miatt fenyegetik, hanem ugyanúgy dolgozza fel ezeket, mint a hosszú láncokat.
A rövid glükózláncokat azonban az enzimek túl gyorsan egyes glükózmolekulákra bontják, úgyhogy rövid időn belül nagyon sok glükóz kerül a vérbe. A gyors vércukorszint-emelkedés dominóhatáshoz hasonlóan minden rákövetkező programra kihat, és azokat is felpörgeti. Ezáltal a magas glükózkoncentráció gyorsan és jól eltávolítható a vérből, és a test megmenekül a károsodásoktól. Ha azonban normális esetté válik az, ami vészhelyzet esetére alakult ki, akkor idővel minden rendszer leterhelődik, és egy nap tönkremennek, mint ahogy az autó is, melyet állandóan száguldva hajtanak.
Jól ellátva – és mindig felkészülve
Így néz ki a normális eset, ha hosszú glükózláncokat fogyasztunk, például egy alma formájában: miután az alma áthaladt a gyomron, jól összeaprítva a vékonybélbe kerül. Itt már várják a bontóenzimek. Ezek a hosszú glükózláncokat különálló glükózmolekulákra bontják, mert csak azok képesek a bélfal szűk átjáróin keresztül a vérbe jutni. Az igen érzékeny hormonális cukorérzékelők – az úgynevezett inkretinek – jelentik a has-nyálmirigy béta-sejtjeinek, hogy mennyi glükóz került a bélfalon át a vérbe, hogy azok megfelelő mennyiségű inzulint termeljenek.
Az inzulinnak ugyanis feladata gondoskodni arról, hogy amikor megemelkedik a glükózkoncentráció a vérben, ismét gyorsan a normális szintre csökkenjen. Az inzulin először is megpróbálja a glükózt az izomsejtekben elhelyezni. Mint egy csapat ügynök, úgy áramlik a vérben, és minden izomsejthez bekopogtat, hogy megkérdezze, szüksége van-e glükózra. Azok a sejtek, amelyeknek elfogytak a készleteik, megnyitják a cukorajtójukat, és beengedik a glükózt a sejt belsejébe. Ha a raktáraik tele vannak, bezárják az ajtóikat, és fokozatosan felhasználják a készleteket.
Tartalékolás későbbre
Ha ilyen módon minden izomsejt el van látva, és van még felesleges glükóz a vérben, az inzulin nevéhez – „raktározó hormon” – hűen viselkedik: minden glükózmolekulát, melyre pillanatnyilag nincs szükség, zsírsejtekben rak le, vagy pedig glikogénként az izomzatban és a májban – tartaléknak az ínséges időkre.
Amint a vércukorszint ismét lecsökken, a hasnyálmirigy béta-sejtjei abbahagyják a munkát, és az inzulinszint lesüllyed. Ettől éhesek leszünk, és eszünk valamit – és a játék kezdődik elölről. Vagy éppen alszunk. Ilyenkor a glikogént a glukagon, az inzulin ellentéte újra visszaalakítja glükózzá, és kellően magas glükózszintről gondoskodik, hogy alvás közben képesek legyünk mozogni, és édesen álmodhassunk.
A glikémiás index
Jenkins és kollégái kiinduló értéknek a szőlőcukor vércukorgörbéjét vették, mert az egyes glükózmolekulákból áll, és az kerül a leggyorsabban a vérbe. Ezután feljegyezték az összes többi szénhidrátban gazdag élelmiszer vércukorgörbéjének a lefutását, és kiszámították, hány százalékát teszi ki a területük a kiindulási görbének. Minél magasabb a százalékérték, annál gyorsabban és koncentráltabban kerül a glükóz a vérbe; minél alacsonyabb, annál hosszabbak a glükózláncok, és annál előnyösebb az élelmiszer a szervezet számára.
Gyakorlati szabályként megjegyezhetjük:
Minél kevésbé feldolgozottak a szénhidráttartalmú élelmiszerek, annál alacsonyabb a glikémiás index és minél alacsonyabb a glikémiás index, annál többet ehetünk abból az élelmiszerből.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.