Fájdalom enyhítése

Égési fájdalmak tünetei és gyógyítása

A legtöbben csak olyankor tapasztaljuk meg az égési fájdalmat, amikor véletlenül hoz­zányúlunk egy forró edényhez vagy ha elalszunk a strandon. Ám az égések közé tar­toznak azok a bőrsérülések is, amelyeket forró víz, láng, bizonyos maró vegyszerek vagy áramütések okoznak – súlyosság szerint négy kategóriába sorolják őket: első fokú, másodfokú, harmadfokú és negyedfokú égés.

Az égés fokozatai

Az első fokú égés az, amelyet forró tepsihez egy pillanatra hozzáérve vagy napozás vagy szoláriumozás során szenvedünk el: csak a bőr leg­felső rétegét érinti, amely kivörösödik és fájdalmassá válik. Általában két-három nap alatt nyomtalanul gyógyul. Másodfokú égés során már a bőr második rétege is károsodik: kivörösödik és fájdalmas lesz, hólyagok képződnek, és a gyógyulás is tovább tart. A harmadfokú égés a bőr vala­mennyi részében kárt tesz, azonkívül a bőr alatti kötőszövetet is eléri. A gyógyulás időtartama attól függ, mennyire mély és milyen súlyos az égés, de hónapokat is igénybe vehet. A gyógyulás hegesedéssel, csúnya bőrelváltozásokkal jár. A negyedfokú égés a szöveteknek – beleértve a bőr alatti kötőszövetet, az izomszövetet és a csontszövetet is – az elszenesedése.

A vegyi és az elektromos égések nem feltétlenül látszanak meg a bőrön, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volnának súlyosak és fájdalmasak, ráadásul még a belső szervekben is előidézhetnek károsodást.

A kisebb égéseket – azaz az első fokúakat és a tenyérnyinél nem nagyobb átmérőjű másodfokúakat – otthon is el lehet látni. A súlyosabb másodfokú és a harmadfokú égések viszont azonnali orvosi ellátást igé­nyelnek. A gyógymódok a kisebb égések esetében alkalmazott hideg folyó víztől és a kötözéstől kezdve a súlyos égések után szükségessé váló kórházi kezelésig, a bőrátültetésig és a fizioterápiáig terjednek.

Az első teendők

A gyors cselekvés enyhítheti az égéssel járó fájdalmat, a duzzanatot és a bőrkárosodást is.

Kisebb égések esetén

Folyasson hideg vizet a megégett területre! Legalább 10-15 percig engedje rá a hideg vizet, vagy addig, amíg a fájda­lom alább nem hagy. A hideg víz csökkenti a duzzanatot és a fájdalmat, s meggátolja a mélyebben fekvő szövetek sérülését. Jeget azonban ne hasz­náljon, mert az további károsodást okozhat.

Fedje le! A kereskedelmi forgalomban kapható különböző hűsítő, fertőtlenítő és bőrregeneráló hatású készítmények kiválóan alkalmasak a bőrvörösödéssel és kisebb hólyagokkal járó égések kezelésére. Ezt követően a sérült területet fedje le lazán steril gézzel, hogy megóvja a fertőzésektől.

Vegyen be vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót! A fájdalom ellen használjon aszpirint, ibuprofent, naproxent vagy paracetamolt a csomagoláson feltüntetett utasításoknak megfelelően.

Ne szúrja ki a hólyagokat! Ha pedig maguktól kifakadnak, ne vágja vagy tépje le a bőrt, hiszen az a legjobb természetes védőkötés. Amennyiben a hólyag teteje leszakad, kenje be a helyét fertőtlenítőkrémmel, arra pedig helyezzen steril kötszert. A kötés cseréjekor legyen óvatos: ez a bőr igen sérülékeny, ezért a kötés lehúzásakor leválhat. Csere előtt vizes borogatással lazítsa meg a kötést.

Súlyos égések esetén

Hívjon mentőt, vagy menjen a kórház sürgősségi osztályára! Állítsa meg a hőhatás tovaterjedését folyó vízzel, de a bőrbe égett ruháza­tot ne távolítsa el. Tartsa az égett területet a szív szintje fölött, majd a hűtés után fedje le tiszta ruhával.

Mit tehet az orvos?

Kisebb égések esetén valószínűleg nincs szükség orvosi ellátásra, súlyo­sabb másodfokú égésekkel azonban (amelyek tenyérnyit meghaladó át­mérőjűek vagy mélyek) azonnal orvoshoz kell fordulnia! A szakember megvizsgálja a sebet, s felméri a károsodás mértékét. Azt is ellenőrzi, nem áll-e fönn egyéb, az égéssel gyakran együtt járó probléma, például füstbe­légzés vagy szén-monoxid-mérgezés – ez utóbbi főleg a gáz okozta égések során fordul elő. Ezután az alábbi módszerekkel végezheti el a kezelést.

Infúzió. Ha szervezete jelentős mennyiségű folyadékot veszített az égett területről, az orvos infúzióban adhat folyadékot.

Lélegeztetés. Ha tüdeje is károsodott, vagy ha légzési nehézségei van­nak, az orvos oxigént adhat egy arcmaszkon át, vagy akár lélegeztetőcsövet is helyezhet a légcsövébe.

Érzéstelenítő injekció. A szakember elzsibbaszthatja a sérült területet, hogy eltávolíthassa a sebből az esetleges idegen anyagokat.

Tetanusz elleni injekció. Ha az elmúlt öt évben nem kapott tetanusz elleni oltást, az orvos beadhat egy emlékeztető injekciót. (Rendes körül­mények között felnőtteknek tízévente is elég ilyen injekciót adni, de súlyos sérülést követően öt év az ajánlott időtartam.)

Fájdalomcsillapítók. Az orvos valószínűleg opioidokat, például morfi­umot ad intravénásán, ha nagyon erős a fájdalom.

Antibiotikumok. Ha a seb nagy kiterjedésű, az orvos szájon át vagy infúzióban antibiotikumokat adhat a fertőzések megelőzésére, illetve azok kezelésére.

Segítsen magán!

Kisebb – de akár súlyosabb – égések esetén is sok mindent tehet a fájdalom csökkentésére.

Fertőtlenítőkrémek. A kisebb égések elfertőződésének megelőzésére kenje be azokat naponta több alkalommal is gyógyszertárakban kapható fertőtlenítő hatású krémmel, majd a régi kötés eltávolítása után fedje le a sebet laza, steril gézkötéssel.

Víz. A súlyosabb leégésektől nagyon kiszáradhat a szervezete, s emiatt rosszul érezheti magát. Ügyeljen arra, hogy sok folyadékot igyon.

Antihisztaminok. Ahogy az égési sérülés gyógyul, elkezd majd visz­ketni, ám a vakarózással csak utat nyit a fertőzések előtt. Ilyenkor hasz­nosak lehetnek az antihisztaminok.

Lazacot vacsorára. Az olajos húsú halak – mint a lazac – nagy mennyi­ségű ómega-3 zsírsavat tartalmaznak, amely gyulladáscsökkentő hatású, és a bőr gyógyulását is segíti azáltal, hogy a sejthártyák egészségét fenn­tartva megkönnyíti a gyógyító hatású tápanyagok és az oxigén szállítá­sát. Fogyasszon hetente kétszer 120-180 gramm halat, vagy vegyen be naponta akár négyszer 1 gramm halolajat tartalmazó kapszulát (ez utób­biról azonban előbb kérdezze meg orvosát).

Masszázsterápia. A súlyos égések lábadozási fázisában a pácien­sek fájdalmai masszázzsal is enyhíthetők. Egy vizsgálat során a hetente mindössze 20 perces masszázsban részesített égési sérültek kevesebb szorongásról, haragról és depresszióról számoltak be, lassult a szívritmusuk, szervezetükben csökkent a kortizol (egy stresszhormon) szintje, s jóval kevesebb fájdalmat éreztek.

Körömvirág vagy kamilla. Ezek a gyógynövények mérséklik a gyul­ladást, és enyhe fertőtlenítőszerként hatnak kisebb égések, illetve leégés esetén. A körömvirág krém formájában kapható, illetve mindkét növény­ből készíthet teát is úgy, hogy néhány teáskanál szárított gyógynövényt áztat 10 percen át egy csésze forró vízben. Mártson a teába tiszta, fehér ruhát, és fedje be vele a leégett bőrfelületet.

Orbáncfű. A legtöbben hangulatjavítóként tekintünk erre a gyógynö­vényre, ám ha helyileg, olaj vagy krém formájában használják, fájdalom-és gyulladáscsökkentő hatású lehet, s a kisebb égések gyógyulását is segíti.

Ha nagyobb a baj

Nagy testfelületre kiterjedő súlyos égések esetén orvosa bonyolultabb megoldások alkalmazására kényszerülhet.

Bőrátültetés. A sebész először is eltávolítja az elhalt szöveteket, majd bőrdarabot metsz le teste egyik egészséges részéről, és azt helyezi át az égett területre (ezt autograftnak nevezik). Egyes esetekben mesterséges bőrrel pótolják az elhalt részt.

Műtét. A gyógyult égések helyén nagy, feszülő sebhelyek maradhatnak, amelyek megnehezíthetik az adott terület mozgatását (például ha ízület fölött vannak). Az orvos ilyenkor műtétet javasolhat, hogy javítsa a sebhely megjelenését és helyreállítsa az adott testrész normális működését.

Azonnali enyhülés

Még a kis égések is rendkívül fájdalmasak tudnak lenni – ha már nem bírja a szenvedést, próbálja ki az alábbi, jól bevált módszereket.

Aloe vera gél. Az aloe vera vaskos leveleiben lévő kocsonyás anyag gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatású, enyhíti a fájdalmat és a viszketést, és lelohasztja a duzzanatot. A gélből naponta háromszor egy evőka­nálnyit kenjen a sebre (csak első fokú vagy kisebb másodfokú égések esetén). Négy vizsgálat eredményei szerint 371 páciens közül az aloe verával kezeltek átlagosan kilenc nappal hama­rabb gyógyultak meg, mint azok, akik nem kaptak ilyen kezelést.

Zablisztes fürdő. Kisebb égések vagy leégés (esetleg szél okozta kivörösödés) esetén keverjen egy-két csésze zablisztet (vagy turmixban megőrölt zabpelyhet) egy kád langyos vízbe, majd áztassa magát benne 15 percig.

Citrom. Nyílt sebnél ne alkal­mazza – utána viszont a citrom-leves vízzel való öblítés csillapít­hatja a viszketést.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.