Fájdalom enyhítése

Rákos fájdalom csökkentése

Ha önt rák ellen kezelik, a fájdalomcsillapítás szinte elkerülhetetlen. Az összes rákos páciens mintegy 50 százaléka, az előrehaladott rákban szenvedőknek pedig a 70 szá­zaléka tapasztal fájdalmat betegsége valamelyik szakaszában. Ezt okozhatja a daga­nat által a szervekre, a csontokra vagy az idegekre gyakorolt nyomás, illetve az erek elzáródása. A műtétek, a kemoterápia, a szövetmintavételek és a sugárkezelés szintén előidézhet fájdalmat.

Szerencsére a fájdalom enyhítése terén jelentős előrelépéseket sikerült tenni, így a rákos pácienseknek és orvosaiknak egész fájdalomcsillapítási arzenál áll a rendelkezésükre. Mivel azonban a ráknak igen sokféle változata van, és a betegség stádiumai között is nagyok a különbségek, a fáj­dalomcsillapítási programot mindig egyénre kell szabni, a diagnózisnak és a beteg különféle kezelésekre adott reakcióinak megfelelően.

A rákos fájdalom mérséklésének kulcsa, hogy a páciens hajlandó legyen beszélni róla, segítsen orvosának a részletes és pontos kórtörténet fölvételében, és szigorúan betartsa az orvossal közösen kialakított terápiás tervet. Nagyon fontos korán megkezdeni a kezelést, mivel az enyhe fájdalom az erősnél sokkal könnyebben csillapítható, és azt is feltétlenül tudatni kell a doktor­ral, ha valami nem hat.

Ne feledje, hogy fájdalma enyhítésével nemcsak életminősége javul, de a rák kezelése is eredményesebb lehet: ha ugyanis nem kell a fájdalommal foglalkoznia, több energiája és akaratereje marad a betegség elleni harcra.

Az első teendők

1. Pontosan írja le orvosának a fájdalmát!

Ha nem elég alapos, a szakember nem tudhatja, mekkora fájdalma van, vagy miként hatnak a gyógyszerek és a kezelések. Mielőtt elmegy az orvos­hoz, írja le magának néhány szóval, hogyan tudná jellemezni a fájdalmat (pl. tompa, lüktető, szúró, sajgó), és osztályozza annak erősségét 0 és 10 között. Gondolja át, mikor és milyen helyzetekben szokott jelentkezni, és pontosan hol érzi. Ez nem nyafogás: amíg fájdalomtól szenved, kevésbé tud szembeszállni a betegséggel. Csökken az étvágya, rosszabbul alszik, kimerültté és depresszióssá válik. Ahogy e ciklus folytatódik, egyre fogy­hat az ereje is a rák elleni további küzdelemre. Minél hamarabb kezd tehát foglalkozni a fájdalommal, annál könnyebb lesz megfékeznie.

2. Győzze le az opioidoktól való félelmét!

Ne tartson attól, hogy függővé válik. A megfelelő módon szedett opioidok (kábító hatású fájdalomcsillapítók) enyhítik a leghatékonyabban a rák okozta fájdalmat, a függővé válás kockázata pedig igen csekély.

3. Kérjen beutalót fájdalomambulanciára!

Ha úgy érzi, nem sikerül megfelelően kezelni fájdalmát, kérje orvosától, hogy utalja be olyan specialistához, aki szorosabban együtt tud működni önnel a fájdalom kiismerésében és a megfelelő fájdalomcsillapítási módszerek megtalálásában.

Mit tehet az orvos?

Orvosának tudnia kell, mi okozza pontosan a fájdalmat – maga a tumor vagy valamelyik kezelés, azaz a műtét, a kemoterápia vagy a sugárkeze­lés, amelyek mindegyikének súlyos mellékhatásai lehetnek. A fájdalom forrásának azonosítása után már ki lehet dolgozni a kezelési tervet – íme néhány lehetőség.

Opioidok. A rákos fájdalom elleni morfinszármazékokat, az oxikodont és az egyéb opioidokat általában szájon át vagy tapaszként alkalmaz­zák, illetve ritkábban injekció vagy infúzió formájában. A beteg állandó gyógyszerei mellett gyors hatású opioid is adható a hirtelen támadó, fájda­lomcsillapítók mellett jelentkező ún. „áttöréses” fájdalom ellen. Egyes ese­tekben – főként gerincbántalmakban szenvedő pácienseknél – az opioidok külső vagy beültetett katéteren, illetve pumpán keresztül is adagolhatok. Ennek az az előnye, hogy kevesebb gyógyszer is elég, így a szervezet egé­szét kevésbé kell kitenni a hatásaiknak, s nagyobb mennyiségben alkal­mazhatók a kifejezetten e probléma ellen kifejlesztett szerek.

Antidepresszánsok. Egyes antidepresszánsok – így például a nortriptilin – is enyhíthetik az idegi fájdalmat, mivel gátolják a fájdalomjelzések továbbjutását a gerincvelőben és az agyban.

Görcsoldók. Az ebbe a kategóriába tartozó szerek némelyike, így a gabapentin, a rendellenes idegi aktivitás gátlásával csillapíthatja a fájdalmat.

Szteroidok. Egyes szteroidok, mint például a metilprednizolon, jelen­tős mértékben mérsékelhetik a csontfájdalmat, valamint a gerincvelőt és az agyat érintő daganatok, továbbá a különböző gyulladások által okozott fájdalmat.

Segítsen magán!

Ha orvosával közösen már sikerült kidolgozniuk egy fájdalomcsillapítási programot, próbálja ki az alábbi önsegítő módszereket is.

Fájdalomnapló. Mindennap jegyezze föl, milyen erősségűnek érzi a fájdalmat (osztályozza 0 és 10 között), valamint hogy mikor és hol érezte, milyen érzelmeket élt át éppen (szorongás, harag stb.), mit tett a fájdalom ellen (gyógyszerek, jegelés, meleg borogatás stb.), mi hatott és mennyi ideig, illetve tapasztalt-e mellékhatásokat. E följegyzések alapján ön és orvosa is hatékonyabban tudják majd kezelni a fájdalmat, és esetleges kérdéseire is könnyebb lesz válaszolni.

Gyulladáscsökkentő szerek. A hat-nyolc óránként szedett gyulla­dáscsökkentők, mint az ibuprofen, mérséklik a gyulladást, és enyhíthetik a csontfájdalmat is. E gyógyszereket valószínűleg jobb csak rövid távon használni, mivel gyomorirritációt és vérzést okozhatnak. (Bár injekció és kúp formájában is alkalmazhatók.)

Masszázs. A masszázs ellazíthatja az izmokat, és fokozhatja a vérkerin­gést. Keressen föl hivatásos masszázsterapeutát, vagy kérje meg egy családtagját vagy barátját, hogy dörgölje át alaposan. Vásárolhat masszírozó melegítőpárnát is, amellyel átgyúrhatja a hátát és a combját.

Hipnózis. Hipnózissal és vizualizációval fájdalmát és szorongását is enyhítheti. Egy képzett terapeuta teljesen relaxált állapotba juttathatja, majd javaslatokat tehet, hogyan kezelje fájdalmát, és hogyan idézzen föl olyan képeket, amelyek segítenek a kellemetlenségek enyhítésében.

Zsibbasztó szájöblítés. Ha kemoterápia vagy sugárkezelés miatt kise­besedett a szája, ezek a szájöblítők – egy részük lidokaint is tartalmaz – mérsékelhetik a fájdalmat.

Akupunktúra. A Memóriái Sloan Kettering Rákközpont kutatói azt találták, hogy négyhetes akupunktúrás kezelésben részesülő fej- és nyak­daganatos pácienseik fájdalma 39 százalékkal csökkent.

Testmozgás. Volt idő, amikor a kemoterápiában vagy sugárkezelés­ben részesülő rákos pácienseknek azt tanácsolták, maradjanak ágyban, ám az onkológusok ma már inkább azt javasolják, hogy az ilyen betegek is sétáljanak, nyújtsanak és végezzenek erősítő gyakorlatokat, mivel ezek mind segítenek a fájdalom és a kimerültség elleni hatékony küzdelemben. A kutatások megállapították, hogy a testmozgás nemcsak a rossz közér­zeten javít, hanem a rosszullétet, valamint a fájdalmat okozó stresszt és szorongást is enyhíti.

Ha nagyobb a baj

Amikor a gyógyszerek nem enyhítik fájdalmát, orvosa az alábbi módsze­rek valamelyikével próbálkozhat.

Idegblokád. E kezelés során zsibbasztó hatású gyógyszert injekcióznak a fájdalmas területet ellátó idegek környékére. A fájdalomcsillapító hatás hat hétig is tarthat.

Műtét. A műtét csökkentheti a daganat nagyságát, vagy kissé megvál­toztathatja az elhelyezkedését, hogy ne nyomja az idegeket vagy a külön­böző belső szerveket.

Sugárkezelés. Ez a módszer bizonyos területeken jelentősen csökkent­heti a daganatok növekedését és az általuk okozott fájdalmat.

Daganatok lefagyasztása. A Brown Egyetem kutatói megállapítot­ták, hogy az előrehaladott állapotú rákos páciensek fájdalma a daganat lefagyasztásával akár egy évre is megszüntethető vagy csökkenthető. E módszer egyik nagy előnye, hogy a pácienseknek kevesebb nyugtató hatású opioidot kell szedniük, így normálisabb életet élhetnek. Az eljárás során tűszerű szondát juttatnak a daganatba, amelyen nyolc fagyasztóegység is lehet. Ezek lefagyasztják a daganatot: elpusztítják a daganatos sejteket, a kisebb érző idegsejteket és a gyulladásos szöveteket. A szondát ezután eltávolítják, és a páciens hónapokig is fájdalom nélkül élhet.

Azonnali enyhülés

Lesznek napok, amikor a fájdalomcsillapító gyógyszerek nem hatnak elég gyorsan, jóllehet, ön azt szeretné, hogy azonnal szűnjön meg a fájdalom. Ilyenkor segíthetnek az alábbi ötletek.

Melegítés. A hő ellazítja az izmokat, és fokozza a gyógyító hatású vérkeringést. Alkalmazza úgy 20-30 percig. Ne érje viszont hő azokat a területeket, ahol nem sokkal korábban sugárkezelést végeztek, ahol a bőrfelszín közeli véráramlás rendellenes, illetve ahol duzzadt nyirokcsomók vannak (a környezetük­ben sem), továbbá kábító hatású fájdalomcsillapítót tartalmazó tapasz fölött.

Hűtés. A szövetbe bugyolált jeges borogatás eny­hítheti a gyulladást és az idegfájdalmat – egy-egy alkalommal nagyjából 10-20 percig alkalmazza. Jobb híján egy zacskó gyorsfagyasztott zöldborsót is használhat.

Progresszív izomlazítás. Feküdjön le, és teste izom­csoportjait sorra véve előbb feszítse meg, majd lazítsa el mindet, utoljára hagyva a fájdalmát okozó izmokat. Ez a megfeszülő izmok ellazítása révén enyhítheti fájdalmát.

Figyelemelterelés. Hallgasson zenét, nézzen meg egy filmet vagy beszélgessen egy szórakoztató baráttal – a lényeg, hogy elterelje figyelmét a beteg­ségről és a fájdalomról.

Képzelet. Gondolja azt, hogy fájdalmát szekrénybe zárja, szakadékba löki vagy friss, hűsítő vízzel oltja el a lángját. Az efféle képek sokat enyhíthetnek szenvedésén.

Mit hoz a jövő?

A kutatások többnyire lassan haladnak, de nem árt tudni, milyen új, a rákos fájdalom elleni lehetőségekkel foglalkoznak a szakemberek. Az alábbiakban ismertetünk néhányat közülük.

Az idegnövekedési faktor gát­lása. Egyes ráktípusok – például a prosztata- és az emlőrák -esetén a későbbi stádiumokban fájdalmas, az idegeket nyomó csontáttétek alakulhatnak ki. A kutatók megállapították, hogy ha az idegnövekedési faktort gátló szert adnak be csontdaga­natos egereknek, az a morfium­nál is hatékonyabban enyhíti a fájdalmat.

Tesmilifene. A Clevelandi Klinika kutatói egy most zajló kutatás­sorozatban kiderítették, hogy ha ezt a szert a mitoxantron nevű rákellenes gyógyszerrel és a kortikoszteroidok közé tartozó prednizolonnal együtt alkalmazzák, enyhíthetik a prosztatarákos páciensek fájdalmát. A betegek egy része abbahagyhatta az opioidok használatát, s a többiek is csökkenteni tudták adagjukat.

Marihuána. Az Egyesült Álla­mokban egy kutatócsoport azt vizsgálja, vajon alkalmas lehet-e egy kenderkivonatot tartalmazó, szájon át alkalmazható gyógyszer – amelyet egyébként Nagy-Bri­tanniában és Kanadában idegi eredetű bántalmak kezelésére már engedélyeztek – a rákos fáj­dalom csillapítására is.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.