Gyermekbetegségek

Ételmérgezés veszélyei gyermekeknél

Az ételmérgezést a mérgező ételnek a szer­vezetbe történő bejuttatása okozza. A test teljesen váratlan reakciója bárkit érinthet, a tünetek pedig a mérgezett étel elfogyasz­tása után rögtön jelentkeznek. A tünetek súlyossága függ a toxin típusától, illetve attól, hogy az elfogyasztott toxin mennyisége mekkora a testsúlyhoz képest. Néhány méreganyag – mint amilyen pl. a mérges gombákban van – súlyos károsodást okoz a gyomor-, bél- és idegrendszerben, még akkor is, ha egészen kis mennyiségben fogyasztottunk belőle.

Okai

Ételmérgezések leggyakoribb okai

A leggyakoribb ételmérgezéseket a baktériumok által előállított toxinok okozzák, amelyek a nem megfelelő higiéniás viszonyok miatt a készítés, illetve az étel tárolása során kerültek az élelmiszerbe. Leggyakrabban a Staphylococcus aureus a felelős az ételmérgezésekért: az orr- és szájüregben, valamint az emberi bőrben él, és nagyon könnyen átkerülhet az étel készítése során az élelmiszerekbe.

Ha a fer­tőzött élelmiszerek néhány óráig szobahő­mérsékleten vannak, gyorsan elszaporodnak bennük a baktériumok, felgyülemlenek a toxinok, amelyeket sokszor a főzés sem ártalmatlanít, jóllehet a baktériumokat elpusztítja. A fertőzött élelmiszer tehát megőrzi toxicitását.

Tünetek

Ezek a betegségek akut gyo­mor-bélhurutban jelentkeznek, a Stapylococcus által előállított esetleges toxinok hányingert, hasi görcsöket, fejfájást és főként hányást okoznak. Ezek a jellegzetes tünetek a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után 1-6 órán belül jelentkeznek. Elég kis adag toxin is, hogy rosszullétet okozzon, de a gyógyulás általában gyors. A hányás erőssége szerint a kisgyermekek esetében szükség lehet az elvesztett folyadék pótlására.

Megelőzés

Az a minimális hőmérséklet, amin a Staphylococcus toxinokat tud ter­melni, kb. 15 °C Ezért a megelőzésnél fontos, hogy azon kívül, hogy az ételt higiénikusán készítjük el, tartsuk mindig hűvösen, így megakadályozzuk a baktériumok elsza­porodását és a toxin képződését.

 A mérgezést okozó ételeknek kétféle típusa létezik:

  • Egyébként teljesen ártalmatlan élelmisze­rek, amelyeket baktériumok (szalmonella, taphylococcus, botulin) vagy gombák fertőztek meg, és ezek termeltek mé­reganyagokat.
  • Olyan élelmiszerek, amelyek önmagukban tartalmaznak méreganyagokat, mint pl. a burgonya (solanint tartalmaz), néhány egzotikus halfajta (mérget tartalmaznak), vagy néhány gomba (pl. gyilkos galóca  – [Amanita phalloide] vagy légyölő galóca – [Amanita muscaria], amelyekben halálos mérgek vannak).
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.