Gyógynövények

Közönséges boróka, a vízhajtó bogyó

Közönséges borókaA ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozó, 1-4 m magas nyitva termő, kétlaki örökzöld cserje. A porzós és termős virágok külön egyedeken fejlődnek. A fenyőkkel közeli rokonságban áll. A mérsékelt övben elterjedt, hazánkban is őshonos. Legnagyobb állományban a Duna-Tisza közén (Bugac), homokbuckás területeken él. Alakja kúpos, ritkán szétterülő.

Az indián törzsek nagy becsben tartot­ták. A blackfoot törzs a bogyókat tüdő- és nemi betegségekre használta. A cheyennek a leveleket szertartásokon égették, míg a potawatomi nép a bogyókból keveréket készített húgyúti problémák kezelésére. A navahók szerencsehozó talizmánként, illetve a vadászoknak dohány­készítésre használták.

Az ókori görögök és rómaiak mind a gyógyászati, mind a konyhai fel­használása miatt kedvelték. Szétszórták, hogy édesítsék a szobában a levegőt; a betegszobákban vagy az utcákon járványok idején gyakran füstölték, hogy megtisztítsa a levegőt és megállítsa a fertőzést. A fran­cia kórházak még az 1870-es himlőjárványkor is a füstöléses módszert használták a kórházakban.

A boróka leginkább talán a gin ízesítőjeként ismert. A gin szó a hol­land genever szóból ered. A borókabogyókból kinyert olajat hozzáadták a holland ginhez, amiből a ma ismert gin kialakult.

Levelei ár alakúak, 1-2 cm hosszúak, szúrósak, merevek, általában hármas örvökben állnak. Virágai aprók, a porzósak barkaszerűek, a termősek gömbölyűek. Májusban nyílnak. A megtermékenyülés után a termős virágok felső három pikkelylevele elhúsosodik, csaknem gömbbé záródva tobozbogyót képez a csúcsán három hasitokkal. A terméshéj vékony, belül szivacsos, három magja háromszögletű. A bogyó két évig érik, 5-9 mm átmérőjű. Az elhúzódó érés miatt egy fán egyszerre vannak jelen az érett és a zöld áltermések.

A bogyó éretlenül zöld, éretten kékes, fényes, hamvas bevonatú. Illata terpentinre emlékeztet, íze édeskés, kesernyés. Kérge vöröses, fája szürkés színű. A második évben szeptemberben, októberben gyűjtött tobozbogyók adják a drogot, mely a magyar gyógyszerkönyvben is szerepel.

A VIII. Magyar Gyógyszerkönyv meghatározása szerint a boróka tobozbogyóolaj (Iu-niperi aetheroleum) a Juniperus communis L. érett, nem erjedt tobozbogyóiból vízgőzdesz-tillálással előállított illóolaj. Az illóolaj könnyen mozgó, színtelen vagy gyengén sárgás (esetenként kékeszöld) színű, jellegzetes, borókabogyóra emlékeztető, balzsamos szagú, íze fűszeres, levegő és fény hatására elgyantásodik. Az illóolajhozam és minőség az ég­hajlati körülményektől, elsősorban a tengerszint feletti magasságtól függően változik.

A Iuniperi pseudo-fructus (boróka tobozbogyó) a VIII. Magyar Gyógyszerkönyv de­finíciója szerint a drog a közönséges boróka megszárított, érett tobozbogyóiból áll. A Gyógyszerkönyv által szabott követelmények szerint legalább 10 ml/kg illóolajat kell tar­talmaznia, szárított drogra vonatkoztatva. A drog, különösen összetörve, erősen fűszeres illatú.

Konyha

A tobozbogyókat általában összetörik, mielőtt felhasz­nálnák a keserű, csípős ízéért. A kiszárított bogyók és olajuk a szesziparban használatos, hogy gint és más szeszes italokat ízesítsenek vele. Használjuk a szárí­tott bogyókat pácokban, különösen ízletes sült húsok és vadak mellé, valamint hideg húsokhoz tálalt zse­lékben és befőttekben. A boróka ágait húsok füstölé­séhez és savanyításához is felhasználhatjuk.

Gyógyászat

A borókának nagy múltja van a gyógyászatban. Gyul­ladáscsökkentő, antioxidáns, fertőtlenítő, vírusölő és vízhajtó tulajdonságú. A bogyókból készítsünk teát, amivel reumát, köszvényt, húgyúti problémákat, hörg­hurutot és lázat kezelhetünk. Az étvágytalanság és az emésztési problémák ellenszere. Borogatásként hasz­nálható a fájó ízületek orvoslására. A múltban úgy tar­tották, hatásos a férfiak potenciáljának növelésére.

Csillagászat és vallás

A néphit szerint a borókát az aj­tóhoz kell akasztani, hogy védel­met nyújtson a tolvajokkal és go­nosz erőkkel szemben. Az égetett borókával a templomokat tisztí­tották meg az ókorban. Az átkok megtörésére is alkalmazták.

Kézművesség

Habár az érett tobozbogyók szí­ne kékesfekete, a belőlük ké­szített festék barna vagy khaki­színű lesz. Pácnak timsót vagy krómot érdemes használni.

Várandósságkor vagy vesebe­tegség esetén nem szabad fo­gyasztani. A bogyókból és nem az ágakból desztillált (mind­kettőből lehet) olaj használata több országban is tiltott.

Kémiai alkotórészek:

illóolaj, invertcukor, juniperinglikozida, flavonglikozida, gyanta, cser­anyag, gumi, viasz, pektin. A friss bogyó C-vitamint is tartalmaz, de ez a tárolás során elbomlik.

Közönséges boróka

Hatás:

vízhajtó, izzasztó, vese-, epekőoldó, szél­hajtó, étvágyjavító, emésztést serkentő, enyhe görcsoldó.

Alkalmazás:

Teáját önmagában nem, esetleg tea­keverékekben használják (lásd Teakeverékek feje­zet). Puffadás esetén naponta 4-5 szemet elrágcsál­va enyhülnek a panaszok. Vesekőképződést gátló gyógyszerek alkotórésze. A bogyókból lekvár is főz­hető, amiből az említett panaszok esetén naponta egy kávéskanálnyi fogyasztható.

Külsőleg:

ola­ját reumás betegségeknél bedörzsölőszerként, für­dőolajként használják (krémek, fürdőolajok, gyógy-szappanok alkotórésze). Elsősorban fűszerként, húsok párolására (sonkapác fűszere) alkalmazzák. Lehet frissen, illetve szárítva, őrölve, de egészben is fogyasztani. Halak, vadhúsok ízesítésére is kitűnő. Társíthatjuk mustárral, bazsalikommal, kakukk­fűvel. Borókával ízesíthetünk alkoholos italokat is.

Mellékhatás: hosszas használat során veseká­rosodás léphet fel, fokozza a gyulladásos folya­matokat. Gyulladásos vesebetegségnél hasz­nálni tilos. Izgatja a gyomor-bél nyálkahártyát. Terhes kismamáknak ellenjavallt, mert fokozza a méhizomzat összehúzódó készségét.

Jellemző vegyületek, hatóanyagok

A boróka tobozbogyó 0,5-2,5% illóolajat, gyantát, flavonoidokat, katechintípusú cserzőa-nyagokat, mintegy 30 % cukrot (glükóz és fruktóz) és diterpénsavakat tartalmaz.

Az illóolaj fő komponensei az αés β-pinén (20-60%), a szabinén, a β-mircén, a limo-nén és a terpinén-4-ol.

Farmakológia, gyógyászati alkalmazás

Hagyományos alkalmazás

A boróka tobozbogyó diuretikumként, szélhajtóként és étvágyjavítóként használatos teakeverékekben. Emellett emésztés, izzadás elősegítésére, továbbá nyálkaoldószernek is alkalmazzák. A borókaolajat elsősorban külsőleg izomfájás, reumás ízületi panaszok csökkentésére bedörzsölőszerekben használják fel. Belsőleg szélhajtó, görcsoldó, a bron-chusokat nyugtató hatásúnak tartiák.

Preklinikai vizsgálatok

A boróka illóolajjal folytatott in vitro vizsgálatok zöme az antiszeptikus/antimikrobiális és antifungális hatásokkal foglalkozik. E vizsgálatok keretében Gram-pozitív és Gram-ne-gatív baktériumtörzsekkel (Staphylococcus, Escherichia) és dermatofita gombatörzsekkel (As~ pergillus és Caniiia) szemben egyaránt effektívnek találták. Az illóolaj in vitro mérsékelt antioxidáns hatást mutatott.

Borókabogyó liofilizált kivonatának intravénás adagolása normál vérnyomású patká­nyokban az artériás vérnyomásértéket egy kezdeti emelkedést követően jelentősen csök­kentette. Ugyanez a kivonat hőstimulációnak kitett egerekben szignifikáns fájdalomcsil­lapító választ hozott létre.

Vizes borókabogyó-főzet per os adagolása állatkísérletekben szignifikáns kloridkiválasz­tás- növekedést okozott a kísérleti állatok vizeletében.

A borókabogyóolaj szubkután injekciója patkányban szignifikáns mértékű diurézist váltott ki a kontrollcsoporthoz képest. Az illóolajból izolált terpinén-4-ol injektálása az illóolaj diuretikus aktivitásának közel kétszeresével rendelkezett.

Humán bizonyítékok

A borókaolajjal és a tobozbogyóval nem végeztek klinikai vizsgálatokat. Gyógyászati al­kalmazása a tradicionális felhasználás során nyert tapasztalatokon, valamint a preklinikai vizsgálatokon alapul.

Indikációk, adagolás

A boróka tobozbogyó belsőleg diszpepsziás panaszok enyhítésére, alsó húgyúti fertőzések esetén vizelethajtóként alkalmazható. Külsőleg antireumatikumként, izomfájdalmak csil­lapítására is lehetséges a felhasználása. Belsőleg napi 3-4 alkalommal 2-3 g száraz drog (maximum napi 10 g) 150 ml-nyi forró vízzel készített teaként alkalmazható.

Az illóolajat hasonló céllal lehet felhasználni, napi maximális dózisa 20-100 mg. Az olajat erős, csípős íze miatt általában kapszulázva alkalmazzák. Belsőleges alkalmazásra alkalmasabb a terpinén-4-olban gazdag, pinénben szegény olaj, mert az αés β- pinén bőr- és húgyútinyálkahártya-irritáló hatású (nagy dózisban a terpinén-4-ol is veseirritáló hatású).

Nemkívánatos hatások, ellenjavallatok, interakciók

A boróka illóolaja jelenlegi ismereteink szerint nem szenzitizáló, enyhén irritáló. Ter­hesség esetén alkalmazását kerülni kell, mert a méh simaizomzatát stimulálja. A boróka tobozbogyót és az illóolajat orvosi kontroll nélkül potenciális vesekárosító hatásuk miatt négy hétnél hosszabb ideig nem tanácsos alkalmazni. Csökkent vesefunkció, akut és kró­nikus vesegyulladás, májkárosodás esetén kerülendő a felhasználása. Terhesség és szopta­tás esetén alkalmazása kontraindikált.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.