Hátfájás

Hidroterápia alkalmazása hátfájás csökkentésére

Már a régi görög, római és indiai orvosok is is­merték a fürdő gyógyító tulajdonságait, A nyil­vános és magánfürdők a civilizáció szerves ré­szének számítottak. Azt is tudták, hogy nemcsak a víz, de az is fontos, mire használják, és miket tesznek bele.

A 18-19. századi Európában az emberek nagy tömegekben szállták meg a gyógyfürdőket, für­dés és gyógyvízfogyasztás céljából. A természet­gyógyászati és vízgyógyászati szállodák és klini­kák minden földrészről vonzották a vendégeket. Amikor a 20. században rohamos fejlődésnek in­dult az ortodox orvostudomány, a hidroterápia népszerűsége csökkenni kezdett, és végül el is tűnt a modern gyógyászatból. Csak mostanában vagyunk tanúi fokozatos visszatérésének.

A víz és a fürdés gyógyhatása

A hidroterápia három területen fejt ki jótékony és gyógyító hatást a szervezetre.

A hőmérséklet hatása a bőrre

Ha a bőr felszínén emelkedik a hőmérséklet, ak­kor a szervezet több vért irányít a fölmelegedett területhez, hogy segítse a hőleadásban. A bőr ki­pirul és megizzad, ami segít hűteni a bőrt, így a mélyebben húzódó szövetekben kissé lassul a keringés, ami segíthet a mélyen húzódó gyulla­dásoknál, mert attól, hogy a vér a felszíni réte­gekbe irányul, lelassulhat keringés a gyulladt, mélyebb rétegekben.

Viszont a hidegnek zsibbasztó hatása van a bőrfelszínre, és csökkenti a felszíni vérbőséget. A bőr elsápad, lehűl, az izzadás megszűnik, míg a mélyen húzódó rétegek vérbősége megnő.

A víz és a dörgölés mechanikai hatása

Arkhimédész tétele szerint minden vízbe mártott test a súlyának megfelelő vizet szorít ki. Mivel az emberi test veszít a súlyából a vízben, könnyebb lesz számára a mozgás. A vízben vég­zett torna kiváló hatású, ha valamelyik testrész korlátozott a mozgásban. A vízsugarak, a zuhany, az örvényfürdők sti­mulálhatják a bőr idegeit, ami segíthet enyhíteni a mélyebb szövetekben tapasztalható fájdalmat. Ha közben dörgöljük is a bőrt, segítünk ellazíta­ni az izmokat.

Az adalékanyagok hatása a fürdőre

A fürdőt „gyógyszerezhetjük” sókkal vagy ola­jokkal. Némelyiknek hasznos stimuláló hatása le­het, másokat a bőr magába szívva hasznosít.

A fürdő gyógyszerezhető aromaterápiás ola­jokkal. Noha nincs valami sok bizonyítékunk arra, hogy az olajak nagy mennyiségben felszí­vódnának a bőrön át, egyes olajok lazító, sőt akár gyulladáscsökkentő hatást gyakorolnak az iz­mokra.

Fürdő hátfájás ellen

A leghasznosabb a 32-42 °C hőmérsékletű für­dő. Tulajdonképpen olyan forró lehet a víz, ami még nem kellemetlen. Ennél jobban ne melegít­sük meg, mert attól nem érünk el jobb hatást.

Tizenöt percnél tovább ne maradjunk a für­dőben. Ha a hűlő vízben üldögélünk, tönkretehetjük a forró fürdő jótékony hatását.

Gyógyszeres fürdők

A gyógyszeres fürdőknek két hasznos típusa van: az aromaterápiás fürdő és az Epsom furdősós fürdő.

Aromaterápiás fürdők

Töltsük meg a fürdőkádunkat annyira, hogy ké­nyelmesen hátradőlhessünk benne. Adjunk hoz­zá hat-nyolc csepp olajat, aztán áztassuk benne magunkat maximum 15 percig. Amikor kiszáll­tunk a kádból, igyunk egy pohár hideg vizet.

Ki­próbálhatjuk a következő olajokat:

  • Árnika vagy zsálya – nagyon jó annak a fájdalomnak az enyhítésére, amelyet úgy ér­zékelünk, mintha lehorzsoltuk volna a há­tunkat.
  • Cédrus, kamilla és levendula. Jól csilla­pítja az artrózisos fájást
  • Boróka. Jó a reumás ízületi gyulladásra. Illóolajat bármelyik drogériában kaphatunk.

Epsom fürdősós fürdő

Ez a híres só, amely hidratált magnézium-szul­fátból készül, a sós forrásáról nevezetes Epsom fürdővárosról kapta a nevét. A fürdősó sokszor nagyon hatásos lehet a fájdalomcsillapításra, de ne használjuk túl gyakran, mert erősen megiz­zaszt, és a szervezet kiszáradhat. Ha olvasóm gyógyszereket szed, vagy magas vérnyomásban szenved, szív- vagy vesebeteg, egyeztesse kezelő­orvosával, hogy használhat-e Epsom fürdősót.

Fürdő készítése:

Vegyünk 250-500 gramm Epsom fürdősót (minden drogériában kapható), és keverjük össze mandula- vagy más olajjal, hogy olyan kellemes tapintása legyen, mint a nedves homoknak.

Készítsünk olyan meleg fürdőt, amelyet még kellemesnek találunk. Álljunk bele a kádba, mar­koljunk két kézzel a keverékből, és dörgöljük be magunkat, főleg a hátunkat. Ne kenjük be se a nyakunkat, se az arcunkat, se a nemi szervünket!

A maradék keveréket tegyük bele a fürdőbe, kézzel keverjük el, azután üljünk bele a vízbe, és óvatosan mossuk le magunkról a sót. Utána fe­küdjünk bele a kádba, engedjünk még forró vizet bele, hogy megőrizzük a kellemes hőmérsékletet. Ne legyen túl forró a fürdőnk! Töltsünk körül­belül 10 percet a vízben, utána szálljunk ki.

Fürdés után gyorsan zuhanyozzunk le hűvö­sebb vízzel. Vigyázzunk, ne szálljunk ki túlságo­san sietve a kádból, mert megszédülhetünk! Igyunk vizet, utána feküdjünk le. Miután egy Epsom-fürdő után úgysem lesz erőnk semmifé­le fizikai munkához, érdemes közvetlenül lefek­vés előtt használni ezt a hidroterápiát.

Mindenképpen viseljünk hálóruhát, és készül­jünk fel rá, hogy izzadni fogunk, ami gyakran jóleső érzés. Vitatott, hogy van-e köze minden­nek a szervezet méregtelenítéséhez, de vélemé­nyem szerint nincs jelentősége. Az a fontos, hogy a fürdő ellazítson, így segít az elgémberedett, fá­radt izmokon és a fájós háton.

Ülőfürdők

A régi görögök kedvelték az ülőfürdőt. Ezek tu­lajdonképpen ülőkádak voltak, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy egy másik tartályt állítottak melléjük, amelyben eltérő hőmérsékletű víz volt.

A házilag elkészített ülőfürdőhöz egy nagy mosdótálra van szükség, amelyet a fürdőkád mellé állíthatunk. Töltsük meg a kádat olyan meleg vízzel, ami még nem kellemetlen. Utána töltsünk a tálba hideg vizet. Üljünk bele a meleg fürdőbe, és amint elhelyezkedtünk, mártsuk bele a lábunkat a hideg vízbe. Maradjunk így 10-25 percig, utána vegyük ki a lábunkat a tálból, az­után szálljunk ki a kádból.

Ez nagyon gyakran enyhíti a hátfájást. Amennyiben olvasóm hasznosnak találja, vegyen ülő­fürdőt, ahányszor szükségét érzi, de legalább he­tente kettőt. Természetesen tetszésünk szerint illóolajat is önthetünk a meleg vízbe.

Zuhany

A zuhanyozás kellemes hatású a hátfájóknak, mert a vízsugarakat egyenesen a hátunkra irá­nyíthatjuk. Ha szabályozható zuhanyunk van, ál­lítsuk a legmelegebb fokozatra. Minél erősebbek a vízsugarak, annál jobban stimulálják a bőrt, és annál jobban enyhítik a fájdalmat. Persze a zu­hanyba nem keverhetünk se olajat, se fürdősót.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.