Házi gyógymódok

Gégegyulladás: 16 gyógyító javaslat

Ma reggel nem sikerült a zuhanyozás közbeni koncert: a torkából nagy ne­hezen előtörő dal inkább hasonlított brekegésre, mint operaáriára. Ezután to­rokköszörülés, majd újabb próbálkozás következett. Ám a dal most sem csen­gett valami szépen. Ha ez így megy tovább, lassacskán már megszólalni is kép­telen lesz.

Hogy mi a probléma?

A rezgések. Pontosabban azok hiánya. Ahhoz, hogy hangja olyan legyen, amilyennek ön és a környezetében élők megszokták, kilégzéskor a gégén át távozó levegőnek pontosan az előírt mó­don kell rezgésbe hozni a hangszálakat. (A gége abban a kis zenedobozban fog­lal helyet, amelyet a férfiaknál ádámcsutkának neveznek.) Ha a hangszálak megsérültek, vagy valamiért bedagadnak vagy duzzanat képződik rajtuk, akkor a „zenedoboz” nem működik megfelelően, a levegő nem tudja rezgésbe hozni.

A hangszálak bármily kicsiny változása is felismerhetetlenné teszi a han­got. A hangszálak izomkötegekből, többrétegnyi kötőszövetből és egy védő nyálkahártya-rétegből állnak. „Az egyes rétegek bármelyikében bekövetkező változás megakadályozhatja azt, hogy a szöveteken áthaladó rezgések optimá­lisak legyenek” – mondja dr. Scott Kessler gégespecialista, aki többek között operaénekeseket és rocksztárokat is kezel.

A bajt számtalan tényező okozhatja. Aki túlerőlteti a hangját, annak átme­neti jelleggel sztrájkolnak a hangszálai. Emellett egy egyszerű felsőlégúti fer­tőzéstől vagy allergiás reakciótól begyulladhatnak. Még az is megeshet, hogy a száraz levegő (vagy a túl sok beszéd) kiszárítja a hangszálakat. Az eredmény? Gégegyulladás.

Mi a legjobb módja annak, hogy visszaszerezze a hangját? Halljuk a szak­értők tanácsait.

Ne beszéljen!

Bármi volt is a gégegyulladás kiváltó oka, a legfon­tosabb, hogy most pihentesse a hangját, állítja dr. Laurence Levine gégész. Pró­báljon meg egy-két napot teljes némaságban tölteni.

Még csak ne IS suttogjon!

Ha mindenáron érintkeznie kell kör­nyezetével, írja le a mondandóját. „A suttogás éppen úgy összepréselheti a hangszálakat, mintha kiabálna”, magyarázza dr. George T. Simpson II., a Bos­toni Egyetem professzora.

Ne vegyen be aszpirint!

Ha valakinek azért ment el a hangja, mert előző este túl sokat kiabált, lehet, hogy megrepedt a torkában egy hajszál­ér, véli dr. Levine. Ezért kerülje az aszpirint. Ez a gyógyszer gátolja a véralva­dást, így késleltetheti a gyógyulást.

Alkalmazzon párásítót!

A hangszálakat védő nyálkahártyának nedvességre van szüksége. Ennek híján az általa termelt nyák ragacsossá, tapa-dóssá teszi, szinte olyan lesz, mint a légypapír, amihez azután tapadnak az irri­táló anyagok. Dr. Kessler szerint a levegőpárásító segít ezen a gondon.

Orvosi segítség

A gégegyulladás életveszélyes is lehet!

Ha a hangja elvesztését olyan heves fájdalom kíséri, hogy a nyá­lát is alig tudja lenyelni, haladéktalanul forduljon orvoshoz, tanácsolja dr. Simpson. A gége felső részében lévő duzzanat esetleg teljesen meg­akadályozhatja a légvételt.

Akkor is orvoshoz kell fordulni, ha a köpete véres, ha a ki- és belég­zési ziháló zajok kísérik, vagy ha azt tapasztalja, hogy rekedtsége két hét után sem enyhül; ez gégedaganat jele is lehet.

Inhaláljon!

A gőz is segít a páratartalom helyreállításában. Dr. Róbert Féder, Los Angeles-i gégész és énektanár azt tanácsolja, hogy naponta kétszer 5-5 percre hajoljon egy tál gőzölgő víz fölé. Ügyeljen, hogy le ne forrázza magát!

Igyon sok folyadékot!

Dr. Simpson szerint napi 8-10 pohárral kell fogyasztani, s ez lehetőleg víz legyen. Dr. Féder gyümölcslé, valamint mé­zes vagy citromos tea fogyasztását ajánlja.

Óvatosan a jéggel!

A meleg folyadék a legjobb, állítja dr. Féder, a hideg italok csak súlyosbíthatják a problémát.

Lélegezzen az orrán keresztül!

„Az orron át valo levegővé­tel természetes párásító – mondja dr. Kessler. – Akinek orrsövényferdülése van, az nyitott szájjal alszik és ettől kiszárad a torka. Ha ki akarja deríteni rekedtsé­ge okát, fontos tudnia, hogy hogyan vesz álmában levegőt.”

Ne dohányozzon!

Dr. Kessler szerint a dohányzás a torok kiszá­radásának és a gégebántalmaknak egyik legfőbb oka.

„Olajozza” száraz torkát szilfateával!

„a szilfa egyik alffajának kérgéből készült tea hűsíti a torkot – mondja dr. Kessler. – A tea a hang­szálakat közvetlenül ugyan nem tudja megolajozni, mert azok fölött a gégefe­dő becsukódik, ám a gége nyálkahártyájában lévő apró nyálmirigyek működését fokozza, a képződő nyák pedig védőburkot képez a hangszálakon.”

Gondosan válassza ki, hogy mit szopogat!

Kerülje a mentolos cukorkákat, tanácsolja dr. Féder. Válasszon helyettük méz- vagy gyü­mölcsízesítésű fajtákat.

A repülőgépen hallgasson!

Aki repülőn utazva sokat beszél, merényletet követ el a hangja ellen. Ennek az az oka, hogy a gép levegője igen száraz. Hangszálai nedvességének megőrzése érdekében lélegezzen az orrán át, mondja dr. Kessler. Rágjon rágógumit vagy szopogasson savanyú cukrot, rá­kényszerítve ezzel önmagát, hogy a szája csukva maradjon. A rágó és a cukor­ka másik előnye, hogy fokozza a nyáltermelést, arról nem is beszélve, hogy le-és felszálláskor a fülének is milyen jó szolgálatot tehetnek.

Vizsgálja át a házipatikát!

Szakértőink egyetértenek abban, hogy egyes gyógyszerek fokozzák a szervezet vízveszteségét. Aki tanácstalan ez ügyben, beszéljen orvosával. A vérnyomáscsökkentőknek, a pajzsmirigyhor­mon-készítményeknek és az antihisztaminoknak lehet ilyen hatásuk.

Ne erőlködjön, használjon mikrofont!

Akinek a foglal­kozása megköveteli, hogy jól hallhatóan beszéljen, igyekezzen ezt megfelelő eszközök használatával elősegíteni. „Az emberek gyakran nem használják ki az erősítésben rejlő lehetőségeket a hangjuk védelmére” – figyelmeztet dr. Levine.

Kímélje a torkát!

Ha előadást kell tartania, de rekedtnek érzi ma­gát, helyesebb, ha lemondja a szereplést, mert ellenkező esetben tartós károso­dást okozhat a hangjának.

Nincs szüksége logopédusra?

Akinek sokat kell beszélnie, jó, ha szakemberhez fordul. A képzetlen hangú egyének esetében a gégében fu­tó izmok egymás ellen feszülnek. A megfelelő hangképzés elősegítheti, hogy ugyanezek az izmok együtt, s ne egymás ellen dolgozzanak.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.