Házi gyógymódok

Kirepedezett bőr: 24 enyhítő ötlet

Honnan szedte ezeket a dörzskeféket? Nem a kezében tartott kefére gon­dolok, hanem – sajnos – a kezeire. Vörösek, szárazak, töredezettek, és ugye fáj­dalmasak is, olyannyira, hogy még az ellenségének sem kíván ilyen kezeket. Ősztől húsvétig kitart ez az állapot. De hogyan jutott idáig? Félve mondom, de valószínűleg saját magának köszönheti. Először is az őszi és téli alacsony pá­ratartalom kiszárítja és irritálja a bőrt (nem, ez még nem az ön hibája)

A má­sodik bűnös az életkora, ugyanis az idős bőr kevesebb faggyút termel, ami a bőrét finommá és rugalmassá tenné (ez sem az ön hibája). De a rossz szokások és a bőrápolás elhanyagolása összeesküsznek, hogy a kezét durvává tegyék, önt pedig az őrületbe kergessék (és ez már az ön hibája).

Ne menjen a víz közelébe!

„A víz a kirepedezett bőr ellensé­ge – mondja dr. Joseph Bark bőrgyógyász. – Ebből a szempontból tekintse úgy a vizet, mintha sav lenne, mivel a lehető legrosszabb hatással van a kicserepesedett kézre. A gyakori kézmosás eltávolítja a bőrt védő, nedvességet megtar­tó faggyúréteget, emiatt szárító hatású. Tegye azt, amit a franciák tesznek a szá­raz bőr elkerülésére. Ritkán mosnak kezet, csak kilógatják az ablakon és lerázzák róla a piszkot! De komolyra fordítva a szót, gondolja meg kétszer is, mielőtt kezet mosna.”

Tenyereket fel!

Ha sűrűn kell kezet mosnia, lehetőleg csak a tenye­rét mossa – ajánlja dr. Bihova, a New York-i Orvosegyetem bőrgyógyászati kli­nikájának előadója. – A tenyeret sűrűbben lehet mosni, mint a kézfejet, mert a kézfej bőre sokkal vékonyabb, ezért hamarabb kiszárad.”

Használjon lemosót!

Szappan helyett zsírmentes bőrtisztító sze­rekkel tisztítsa a kezét” – ajánlja dr. Bark. – Dörzsölje a bőrére, amíg habzani nem kezd, és akkor törölje le egy papírtörlővel. Nagyszerű módja annak, hogy bőrét irritáció nélkül tisztítsa.”

Próbálja ki a fürdőolaj-kezelést!

A szappanmentesség elvét egy lépéssel továbbfejlesztve, dr. Rodney Basler, a Nebraskai Egyetem adjunk­tusa azt javasolja, hogy a kezét fürdőolajjal tisztítsa. „Nem fogja annyira tisz­tának érezni a kezét, mintha szappant használt volna, de legalább nem szárad ki a bőre.”

Helyi kezelés

Használjon bőrpuhító szert kézmosás után, illetve este lefekvés előtt. „Hogy milyet, az a bőre mindenkori állapotától függ – mond­ja dr. Basler. – Először testápolóval próbálkozzon, utána következhetnek a kré­mek, majd a kenőcsök.”

Ne dobja be a törülközőt!

„Ha a munkahelyi mosdóban kéz­törlő helyett forró levegőt fújó szárító van, vigyen be otthonról törülközőt – tanácsolja dr. Bihova. – Szoros összefüggést találtak a forró levegőt fújó kézszárítók és a kirepedezett bőrű kezek között. Ha nem tudja a szárító hasz­nálatát elkerülni, tartsa a kezét legalább 15 cm-re a fúvókától, és szárítsa jól meg.”

Áztassa a kezét!

Bár általában igaz az, hogy a kezeit távol kell tar­tani a víztől, néha azonban az áztatás javasolt. „Ha néhány percig meleg víz­ben áztatja a kezét, az elért eredmény a bőrápoló krémek nedvesítő hatásának felel meg. A vízből kivéve gyengéden rázogassa le a vizet a kezéről, és növé­nyi vagy ásványi olajjal kenje be a még nedves bőrt, hogy ezzel a nedvességet megtartsa” – mondja dr. Howard Donsky, a Torontói Egyetem belgyógyász do­cense. Ugyanezzel az indokkal dr. Basler a kezek vizes-olajos keverékben va­ló áztatását javasolja: „Egy fél liter vízhez adjon 4 kupaknyi fürdőolajat, és a nap végén áztassa benne a kezét húsz percig, hogy az olaj jól beszívódjon a bőr­be. Ez önmagában is segít a kirepedezett bőrű kézen.”

Kísérletezzen!

Sokszor a főzéshez használt olaj vagy margarin is megteszi. „Nem kell drága krémekre költeni ahhoz, hogy jó eredményt érjen el” – mondja dr. Donsky. – A száraz és normál bőrű emberek számára nagyon jó a kakaóvaj, a lanolin, a vazelin és az ásványi olaj.”

Kétszer kell bekenni

„Amikor akármilyen krémet vagy testápo­lót használ, alkalmazza azt, amit én a Bark-féle kettős réteg módszerének ne­vezek – folytatja dr. Bark. – Vigyen fel a bőrére egy nagyon vékony réteget a krémből, és néhány percig hagyja beszívódni. Ezután vigyen fel egy újabb vé­kony réteget. A két vékony réteg sokkal jobb hatású, mintha egyszer vastagon kenné be a bőrt.”

Próbálja ki a citromolajat!

„Hogy enyhítse a berepedezett bőr okozta kellemetlen érzést, keverjen össze néhány csepp glicerint néhány csepp citromolajjal (mindkettő kapható a gyógyszertárakban). Lefekvés előtt masszí­rozza be a kezébe” – mondja a kozmetikus Lia Schorr.

A megelőzés a legjobb megoldás

A kéz bőrének kirepedezését mindig egyszerűbb megelőzni, mint ke­zelni, mondja dr. Bihova. Íme néhány módszer, amelyet alkalmazhat:

Tartózkodjon a forró víztől! „Kerülje a forró vizet, a tisztítószereket és az erős háztartási oldószereket” – tanácsolja dr. Bihova.

Kerülje a szappant! „Mivel a kéz bőrének kirepedezését az okozza, hogy a bőr zsírtartalma csökken, nem szabad erős lúgos kémhatású szap­pant használnia. Jobban jár az enyhébb szappannal” – mondja dr. Bark.

Gondoskodjon páradús levegőről! „Bár a bőr belülről kifelé nedve­síti magát – jegyzi meg dr. Basler -, ha a levegő párás, nem fog annyira ki­száradni. Ezért jó ötlet egy házi párásító használata.”

Kényeztesse a kezeit! „Amikor reggel bekeni az arcát hidratáló krém­mel, rögtön a kezét is kenje be. Este ugyanígy járjon el” – tanácsolja dr. Bihova. – Ez rugalmasan tartja a bőrt, és véd a kirepedezéssel szemben. Azt mondanám: ez a kezelés naponta kétszer kötelező, de minden kézmo­sás után ajánlott.”

Kesztyűs kézzel

Egy csomó ártalmatlannak tűnő dolog a lakásban izgathatja a kezek kirepedezett bőrét. „Azt javaslom, hogy bármiféle száraz munkához hordjon egyszerű pamutkesztyűt” – mondja dr. Bihova.

Ilyen tevékenység az újságolvasás, de még a bevásárlás utáni elrakodás is. Ha a száraz, repedezett vagy kivörösödött bőr dörzsölődik, súlyosbodik a prob­léma. A pamutkesztyű előnye, hogy a kezet engedi lélegezni, ugyanakkor fel­szívja a verejtéket, így nem irritálja a bőrt. „További előny – mondja dr. Nel­son Lee Novick, New York-i bőrgyógyász -, hogy a pamutkesztyű tisztán tartja a bőrét, így nincs szüksége gyakori kézmosásra, és megóvja a bőrt a kirepedezés kockázatától.” „Ha nagyon erősen kell valamit megmarkolni, használjon bőrkesztyűt” – ajánlja a modell Trisha Webster.

A gumikesztyű alá húzzon pamutkesztyűt!

„Nedves munkavégzésekor nagyon fontos, hogy pamutkesztyűt hordjon a gumikesztyű alatt – mondja dr. Novick. – A pamutkesztyűt húszpercenként cserélje, de ha nedves lesz, azonnal cserélje szárazra. Nem javaslom a pamuttal bélelt gumi­kesztyűt, mert nagyon nehéz tisztán tartani. A pamutkesztyű önmagában viszont enyhe mosóporral jól tisztítható.”

Dr. Bihova egyetért: „A legnagyobb hiba, amit elkövethet, ha ilyen prob­lémák miatt csak gumikesztyűt visel. Ez csak ront a helyzeten. A gumi nem hagyja levegőzni a bőrt és dörzsöl.” „Van mód arra is, hogy a kesztyűt elkerül­je – mondja dr. Thomas Goodman bőrgyógyász, a Tennessee-i Egyetem bőr­gyógyásza. „Például, ha hosszú nyelű kefével mosogat, a keze száraz marad.”

Kesztyűvel az ágyba

Dr. Goodman azt javasolja, hogy időnként éjszaka is viseljen pamutkesztyűt, hogy a bőre rendbe jöjjön. „Kenje be a kesz­tyűt belülről egy kis vazelinnal, így az nem fogja a kezére kent krémet beszív­ni. Tehát lefekvéskor kenje be a kezét kézkrémmel, majd húzza fel rá a kesz­tyűt, és hagyja rajta egész éjszaka. A kezei így mondhatni be vannak kötözve, ami gyógyító hatású.” „Az fontos – teszi hozzá dr. Bark -, hogy reggel ne ro­hanjon automatikusan lemosni a krémet. Nem javaslom, hogy műanyag kesz­tyűben aludjon, mert abban éjjel megizzad a keze, és reggelre úgy megránco­sodik, felázik a bőre, hogy alig ismer rá a kezére.”

Hívja segítségül a hidrokortizont!

A patikában kapható hidrokortizon tartalmú krémek és kenőcsök sokat segíthetnek a kéz kirepedezett bőrének kezelésében. Napjában többször kenje be a kezét félszázalékos krémmel, mondja dr. Goodman, majd kenjen még rá valamilyen zsírosabb krémet. A hidrokortizon-tartalmú krémek nem helyettesítik a kézápolást, de segítik azt. Minden kézmosás után kenje be a kezét alaposan.

Hogy csinálja a fotómodell?

Aki az ujjaiból él, annak mindent meg kell tennie azért, hogy jól kar­ban tartsa őket. Kérdezze meg Trisha Webstert, a New York City-beli Wilhelmina ügynökség kéz-topmodelljét. Az ő kezeit láthatjuk számos di­vatos ékszer- és kozmetikai hirdetésben. Ha a bőre nem lenne tökéletes a fényképezéshez, elvesztené a munkáját. Vajon hogyan éri el, hogy kezei mindig üdén, fiatalosan hatnak? Csakúgy, mint akármelyikünk.

A bajnak elébe kell menni. „Minden esetben megpróbálom a keze­met a víztől távol tartani – mondja a modell -, ezért a mosogatást mindig másra hagyom (persze ez csak egy az indokok közül!). Amikor nem tudom elkerülni, hogy a kezeim vizesek legyenek, mint például zuhanyozáskor, utá­na azonnal bekenem őket. A bőrből a nedvesség néhány perc alatt elpá­rolog, és ha ez bekövetkezik, a kéz bőre hamar kiszárad.”

A bőrt védeni kell. „Sohasem megyek a szabadba télen kesztyű nél­kül. Alatta még egy réteg hidratálóval is óvom a bőrt.”

Fontos a nap elleni védelem. „Már régen abbahagytam a napozást, mert szárítja és öregíti a kezet éppúgy, mint az arcot.” Dr. Bihova azt ajánl­ja mindazoknak, akik nem akarnak lemondani a napozásról, hogy magas faktorú hidratáló napozókrémet kenjenek a kezükre. „A napvédők hidratál­ják a kezet, és az így ápolt bőr fiatalabbnak látszik. Tehát tegye használa­tukat mindennapos gyakorlattá, megszokássá – mondja. – Óvakodjon azon­ban az alkohol alapú napvédőktől, mert az alkohol szárító hatású.”

Orvosi segítség

Ha már csak ez segít

„Ha a kezén a bőr érdes, hámlik és berepedezett, lehet, hogy ekcé­mája van, és bőrgyógyászhoz kell fordulni – tanácsolja dr. Bark. – Erre a bőrbetegségre különösen jellemző az apró hólyagok megjelenése. Ek­céma esetén hatékony gyógyszerekre van szüksége.” Más is jelzi, ha nem csak egyszerűen kirepedezett a bőre. Ha két hétig tartó hagyományos há­zi kezelés nem vezet eredményre, szintén bőrgyógyászhoz kell fordulnia, mondja dr. Bark. Lehet, hogy amit a kezén észlel, gombás fertőzés vagy esetleg pikkelysömör.

Dr. Bihova figyelmeztet, hogy akinek a kezét mun­kája kapcsán gyakran és hosszabb ideig éri víz (orvosok, nővérek, szaká­csok és háziasszonyok), azoknál nagyobb az esélye a gombás körömágy­gyulladás kialakulásának. Csaposok és pincérek, akiknek a bőre az élesztőt tartalmazó sörrel érintkezik, különösen veszélyeztetettek. Ilyenkor a köröm tövét védő bőr begyullad, kivörösödik, bedagad, és fájdalmassá válik.”

Akár megy fodrászhoz, akár nem

A hajmosáshoz hasz­nált sampon is ronthat a fájdalmas bőr állapotán – mondja dr. Stephen Schleicher philadelphiai bőrgyógyász. – Ha nem fodrász vagy valaki más mossa a haját, vegyen fel műanyag kesztyűt.”

Távolítsa el az elhalt bőrt!

Ahhoz, hogy a kirepedezett kéz fel színén lévő elhalt bőrsejteket eltávolítsa, Schorr egy hetente egyszer hámlást okozó kezelést javasol: „Daráljon meg egycsészényi zabot kávédarálóval addig, míg nagyon finom port nem kap. Szórja rá a kezére, és dörzsölgesse össze, miközben finoman lekaparja az elhalt bőrt. Majd öblítse le a kezét hideg víz­zel, szárítsa meg, és kenjen rá jó sok kézkrémet. Várjon két percet és krémezze be újra.”

Veszélyek a konyhában

„A nyers hús leve és a zöldségek – a burgonya, a hagyma, a paradicsom, sőt a sárgarépa is – árthatnak a bőrnek, kü­lönösen, ha az már nem ép. Vagy szakácsot alkalmaz, aki az összes konyhai munkát elvégezi – tréfálkozik dr. Goodman -, vagy viseljen vékony műanyag kesztyűt, amikor az ételekkel dolgozik.”

„Ne facsarjon ki savas gyümölcsöket: narancsot, citromot vagy grépfrútot csupasz kézzel – mondja dr. Schleicher -, ezek borzasztóan irritálják a bőrt, és tovább szárítják a már amúgy is száraz bőrt.”

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.