Házi gyógymódok

Vágások és horzsolások: 13 fájdalomcsillapító mód

Rohan fel a lépcsőn, büszke magára, hogy nem használja a mozgólépcsőt, a lépte ritmusosan döng a betonon. Hirtelen a lába eltéveszti a ritmust, és elő­reesik, kezei előrelendülnek, hogy megállítsák az esést, és a térdei behajlanak, hogy felfogják. Minden hiába, már nem tudja megakadályozni a bajt. Mialatt összeszedi sajgó végtagjait a kőkemény talajról, felméri a kárt.

A tenyere úgy néz ki, mintha rágcsálók marcangolták volna, tucatnyi vé­kony karmolás látszik rajta, amelyekből folyik a vér. Az egyik térde, ami orosz­lánrészt vállalt az esés megállításában, felhasadt és most sötétvörös patak kezd szivárogni belőle. Egy másodpercre maga előtt látja a gyermekkori plezúrokkal ékesített térdét, de máris elnyom minden gondolatot az éles fájdalom.

Az élet tele van kellemetlen kis meglepetésekkel, mint például ez az esés. Amikor salátát készít, az ujját szeleteli uborka helyett, a kutyája addig hízeleg, míg véletlenül felsérti a karján a bőrt, megcsúszik a keze barkácsolás közben és a csavarhúzó a csavar helyett az ujjába mélyed.

Ragtapasz-eltávolítás

Lett egy kis bibije? Szépen beragasztotta? Nincs is semmi baj, amíg a tapaszt le nem kell húzni. íme egy pár trükk, ami segít, hogy a ragtapaszt fájdalommentesen el tudja távolítani. Az első két ötlet egy New England-i ápolónőtől, a harmadik pedig Ed Watsontól, a Johnson és Johnson válla­lat szóvivőjétől származik.

  • Körömvágó ollóval válassza el a kötszert a ragasztószalagtól. Húzza le a gézt gyengéden a sebről és csak ezután vegye le a ragasztósza­lagot.
  • Ha a var hozzáragadt a kötéshez, áztassa meleg vízbe, amibe négy liter vízhez körülbelül egy kiskanál sót tesz. Legyen türelmes! A kötés idővel elenged.
  • Ha a kötés az alkarjához, a lábához vagy a mellkasszőrzetéhez ragadt, abba az irányba húzza le, amerre a szőr nő, mondja Watson. Hasz­náljon babaolajba vagy alkoholba mártott vattacsomót, hogy a ragta­paszt feláztassa, mielőtt a bőrről lehúzná.

A gyógyír kiválasztása

A drogériákban és a patikákban meglehetősen nagy a választék. Mit vá­lasszon? Baktérium elleni kenőcsöt, vagy esetleg valami olyat, aminek a címkéjén ez áll: „elsősegélykrém”, vagy azt a sprayt, amit úgy reklámoznak, hogy nem csíp? Dr. James J. Leyden összehasonlította kilenc, recept nélkül kapható sebgyógyító készítmény hatékonyságát. Egyeseket jobbnak talált a többinél, amikor a kisebb vágások, karcolások és égési sebek gyógyítá­sáról volt szó.

Íme az eredmények a készítmények hatóanyagai tekintetében:
  • Polymyxin- B és bacitracin keverékéből álló kenőcs: 8,2 nap.
  • Neomycin, polymyxin-B és bacitracin keverékéből álló kenőcs: 9,2 nap.
  • Elsősegélykrém antibiotikum nélkül: 9,8 nap.
  • Merbromin: 13,1 nap.
  • Kezelés nélkül: 13,3 nap.
  • Benzalkonium-klorid: 14,2 nap.
  • Tiomersol: 14,2 nap.
  • Hidrogén-peroxid: 14,3 nap.
  • Kámfor-fenol oldat: 15,4 nap.
  • Jódtinktúra: 15,7 nap.

Ezeket a kisebb vágásokat és karcolásokat otthon is el lehet látni. Az alábbi, az elsősegélyhez szükséges tanácsok segíthetnek.

Állítsa meg a vérzést!

A vérzés megállításának leggyorsabb módja, ha közvetlen nyomást alkalmaz. Helyezzen tiszta nedvszívó anyagot -gézt vagy törülközőt – a vágásra, aztán finoman nyomja rá a kezével. Ha nincs kéznél más, használja az ujjait. Ez általában egy-két percen belül megállítja a vérzést. Ha a vér átáztatja az első kötést, tegyen rá még egyet és állandóan nyom­ja. Az új kötést helyezze a régiekre, mivel ha leveszi, felszakíthatja a már meg­alvadt vért a seben. Ha nyomásra nem áll el a vérzés, emelje a vérző végtagot a szív magassága fölé, hogy a vér ne pangjon a sérült testrészben. Ezalatt is nyomja a sebet. Ez biztosan elállítja a vérzést.

Tisztítsa meg a sebet!

A sebtisztítás nagyon fontos a fertőzés megelőzése érdekében. Mossa meg a seb környéket szappannal és vízzel vagy csak tiszta vízzel, ajánlja dr. Hugh Macaulay sürgősségi orvos. A cél az, hogy a piszkot eltávolítsa és a sebbe került baktériumokat felhígítsa. Ha nem tisztít­ja ki a salakot vagy a homokot a sebből, ezek a bőr alá jutva maradandó elszí­neződést okozhatnak, ami úgy fog kinézni, mintha tetoválták volna. Óvatosan tisztítsa ki a sebét.

Orvosi segítség

Hallgassa meg a szakértők tanácsát!

Az otthoni elsősegély nem mindig elég.

Menjen orvoshoz, ha:

  • a vér élénk piros, a vérzés spriccelő. Lehet, hogy megsérült az egyik verőér;
  • nem tudja a sebet kitisztítani;
  • arca vagy olyan testrésze sérült, ahol nem kíván maradandó heget vi­selni;
  • a seb környékén a bőr bevörösödik, vörös csíkok alakulnak ki; ha a sebből genny ürül, vagy ha a seb körüli pirosodás meghalad egy ujj­nyi szélességet;
  • a seb nagy és mély, mert ilyenkor szükség lehet néhány öltésre. Ne próbálja meg az otthoni varrogatást még akkor se, ha nincs a közel­ben orvosi segítség.

Kötözze be!

Amikor eláll vagy lassul a vérzés, kötözze be a sebet pó­lyával vagy tegyen rá rugalmas sebtapaszt úgy, hogy a seb nyomás alatt marad­jon. Ügyeljen, hogy ne szorítsa el a keringést, mondja John Gillies sürgősségi szakápoló.

Ha a kötés a karján vagy a lábán van, ellenőrizze a vérkeringést az ujja vagy a lábujja elszorításával. Az elszorítás hatására a köröm elfehéredik, majd ami­kor elengedi, ha a keringés megfelelő, ismét rózsaszínűvé kell változzon. Ha szükséges, lazítson a kötésen.

Még jobban nyomja!

Ha a seb tovább vérzik, akkor ez súlyosabb, mint gondolta, és valószínűleg sürgősen orvoshoz kell fordulnia. Amíg oda nem ér, az eddigi próbálkozásait még egy kis nyomással tetézze. Nyomja a seb és a szív között a sebhez közeli területen azokat a pontokat, amelyekre a pul­zusa ellenőrzésekor gondolna. Ezek a csukló belső részén, a kar belső részén, körülbelül félúton a könyök és a hónalj között és a lágyékhajlatban vannak, ott ahol a comb a törzzsel találkozik. Nyomja a verőeret a csonthoz. Körülbelül a vérzés elállta után egy perccel hagyja abba a nyomást. Ha a vérzés újra elindul, újra nyomja a megfelelő pontot. Közben hívja a mentőket.

Ne használjon érszorítót!

A legtöbb hétköznapi vágás és horzsolás ellátására elég a házi elsősegély. Az érszorítók nagyon veszélyesek. „Ha érszorítót használ, akár el is veszítheti az érintett végtagot a vérkeringés teljes leállása miatt” – figyelmeztet Gillies.

A Seb maradjon betakarva.

Ha a sebet levegő éri, var képződik, ami lelassítja a sejtek regenerálódását. Ezért a leghelyesebb olyan műanyag sebtapasz használata, amin apró lyukak vannak. így a seb hozzájut egy kis levegőhöz, de mégsem szárad ki.

Használhat vazelinnal átitatott gézt is

Mind a két kötözési mód benntart­ja a nedvességet a sebben, de egy kis levegőt átenged. A sejtek gyorsabban ma­gukhoz térnek, ha nedvesek.

Hogy áll a tetanusz oltással?

Elvágta a hüvelykujját egy éles késsel? Megszúrta a kezét egy rozsdás szög? Lehorzsolta a térdét a betonon? Kicsi vagy nagy vágások kapcsán gondoljon vissza, hogy oltásai érvényesek-e még. Ha az elmúlt öt évben nem kapott tetanuszoltást, emlékeztetőre van szük­sége. Ha nem emlékszik, hogy mikor kapta az utolsó emlékeztető oltást, akkor is indokolt, hogy a baleset után 24 órán belül beoltsák.

A természetgyógyász közbeszól

A gyógyulás megédesíthető

Megsebesült vagy megvágta magát? A gyógyulási folyamatot felgyor­síthatja egy kis cukorral, állítja dr. Richárd A. Knutson ortopédsebész. Több mint ötezer súlyos sebet kezelt az elmúlt tíz évben fertőtlenítő jódoldat és cukor keverékével. A sérülések súlyossága a kisebb vágásoktól és horzsolásoktól kezdve, az égéseken át, egészen az amputált ujjhegyekig terjedt. „Ha a baktériumok nagyon édes, cukros közegbe kerülnek, nem tudnak sza­porodni.

A sebek általában gyorsabban gyógyulnak, a hegesedés kisebb fokú, és gyakran csak kis sebhely marad. A súlyos heg kialakulásának esé­lye minimális” – mondja. Készítsen dr. Knutson-féle cukros kenőcsöt úgy, hogy keverjen össze kristálycukrot betadinnal (jódot tartalmazó antibakte­riális lemosófolyadék, amely minden patikában kapható). A keverék elké­szítéséhez 15 ml betadinoldatot keverjen össze 140 g cukorral és 42 g betadinkenőccsel. A megtisztított sebre tegyen ebből a házilag készített ke­nőcsből, és óvatosan fedje be gézzel.

Naponta négyszer öblítse le gyen­géden folyó vízzel és hidrogén-peroxiddal, majd tegyen rá friss kenőcsöt. Ahogy a seb gyógyul, csökkentheti a kezelés gyakoriságát.

Figyelmezte­tés: mielőtt ezt a keveréket használná, győződjön meg róla, hogy a seb tisz­ta és a vérzés elállt, mert cukor hatására a vérző seb még jobban vérzik. Ne használjon porcukrot vagy barna cukrot, tanácsolja dr. Knutson. Ezek is hatnak ugyan, de a bennük lévő keményítő semlegesíti a jódot. Az ilyen cukrokkal kezelt sebek varasodnak.

Horzsolások, zúzódások: az elleplezés 6 módszere

A kék foltoktól sosem lesz teljesen védve, hacsak nem csomagolja magát vattába. A komoly, nagy véraláfutások esélyét azonban csökkentheti, illetve ha már megtörtént a baj, hatékonyan kezelheti.

Jegelje a zúzódásokat!

„A zúzódáshoz vezető sérülések esetén alkalmazzon hideg borogatást minél előbb” – ajánlja Hugh Macaulay, az Aspen Völgye Kórház sürgősségi orvosa Aspenből, Coloradóból. Ha úgy érzi, hogy a dudor be fog lilulni, borogassa 24 órán át, 15 perces szünetekkel megszakít­va. Ne használjon meleget a hideg borogatások közti szünetekben: hagyja a bőrt természetesen felmelegedni. Mivel a hűtés összehúzza az ereket, a sérült szövetekbe kevesebb vér szi­várog, így kisebb fekete folt keletkezik. A hideg borogatás csökkenti a daga-dást és a zsibbadást, vagyis a fájdalmat is.

Orvosi segítség

Egyéb kék foltot okozó betegségek

Ha ok nélkül, gyakran alakul ki kék folt a testén, keresse fel orvosát. A foltok esetenként fokozott vérzési hajlamra vagy tápanyaghiányra utal­nak. Gyógyszer mellékhatásaként is kialakulhatnak.

Hideg után jöhet a meleg

„Ha letelt a 24 óra, meleg alkalmazásával javíthatja a zúzódás környékének vérkeringését” – javasolja dr. Sheldon V. Pollack, a Duke Egyetem orvosi karának bőrgyógyásza.

Polcolja fel a lábát!

A zúzódások a sejtek között kialakuló kismé­retű vértócsák. A vér, mint minden folyadék, lefelé folyik. Ha valaki sokat áll, a zúzódásban összegyűlt vér lefelé szivárog; végül egy helyen összegyűlik és belilul. Ha felpolcolja a lábát, csökkentheti ennek a veszélyét.

Több C-vitamínt!

Az Észak-Karolina állambeli durhami Duke Egyetem egészségügyi központjában végzett vizsgálatok szerint azok, akiknek szervezetében kevesebb volt a C-vitamin, sokkal könnyebben kékültek be, se­beik lassabban gyógyultak.

Dr. Pollack szerint a C-vitamin elősegíti a bőr ellenálló képességét fokozó kollagén termelődését. Ha véraláfutásra hajlamos, naponta háromszor 500 mg C-vitamin szedése elősegítheti a kollagén képződését. Bár a C-vitamint nem tart­ják mérgezőnek, magas dózis alkalmazásakor kérje orvosa beleegyezését.

Figyeljen a gyógyszerekre!

Azoknál, akik szívbetegség ellen aszpirint vagy egyéb véralvadásgátló szert szednek, már kisebb behatás is vér-aláfutást idézhet elő. A gyulladásgátlók, az antidepresszánsok vagy asztmael­lenes gyógyszerek is rendelkeznek ilyen hatással. Ha ilyen orvosságot szed és gyakran észlel magán kék foltot, forduljon orvoshoz.

A zúzódáshoz nem muszáj megütnie magát

Előfordulhat, hogy a „hét végi harcosok” a focimeccs utáni hétfőn vagy kedden, esetleg már egy kíméletes edzés után is véraláfutásokat vesznek észre a testükön. A testedzés néha mikrosérüléssel jár, vagyis a bőr alatti hajszálerek megpattanhatnak. A kiszivárgó vér eredménye a meglepetés­ként jelentkező véraláfutás. Ha a sportolás után egy-két nappal véraláfu­tásokat fedez fel magán, alkalmazzon meleg borogatást. Az alkoholisták és a ká­bítószer-élvezők elsősorban vitaminhiány miatt hajlamosak a kék foltokra.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.