Masszázs fajták

Szemfáradtság kezelés masszázzsal

Ha munka közben egész nap a számítógépet nézzük, szemünk éppen úgy elfárad, mint bármely más túlzottan igénybe vett testrészünk. Szerencsére néhány egyszerű ötlettel és masszázsfogással ezen a problémán is segíthetünk.

A szem kezelése

Abban az esetben, ha a szemünk folyton fáradt, érdemes megvizsgáltatni szakorvossal. A megelőzésre mindenképpen fordítsunk nagy figyelmet.

Ebben értékes segítséget nyújthatnak az alábbi tanácsok:

  • Munka közben rendszeresen tartsunk szünetet. A szemet nagy­mértékben pihenteti, ha a tekintet nem csupán egyetlen helyre irányul, hanem időről időre változik a fókusz.
  • Fényforrás. Hacsak megoldható, dolgoz­zunk természetes fényforrásnál. Mesterséges fény mellett jobban kifárad a szem a nap végére.
  • A száraz levegő szintén árthat az igénybe vett szemnek. Légkon­dicionált helyiségben működtes­sünk párásítót, vagy rendszeresen használjunk kézi vízpermetezőt.
  • A gyakori pislogás megfelelő szinten tartja a szem nedvesség­tartalmát, míg ha sokáig meredten figyeljük a monitort, szemünk kiszárad.

Szemmasszázs

1. Hunyjuk le a szemünket, és finoman takarjuk le a tenyerünkkel, a sötétben ugyanis jobban pihen a szem. Addig maradjunk így, amíg jólesik. Ezután lassan húzzuk szét tenyerünket az arc széle felé, s közben gyengéd, óvatos mozdula­tokkal masszírozzuk át a szem környékét.

2. Helyezzük hüvelykujjunkat a belső szemzugba, a szem és az orrnyereg találkozásánál lévő apró gödröcskére – az itt található akupunktúrás pontingerlése hatéko­nyan enyhíti a szemfájdalmat. Óvatosan nyomjuk tizenöt-húsz másodpercig. Ismételjük néhány­szor, igény szerint.

3. Hüvelyk- és mutatóujjainkkal finoman csippentsük össze a szem­öldök orr felőli végét. Tartsuk rövid ideig, majd engedjük el – haladjunk így kifelé, a halánték irányába. Amikor a szemöldök közepéhez érünk, tartsuk öt másodpercig, majd folytassuk. A gyakorlatot ismételjük meg háromszor.

Szemtorna

Amikor rendszeresen ugyanazokat a mozdulatokat ismételjük, csak az ezekhez szükséges izmokat dolgoztatjuk, illetve erősítjük. Ugyanez a helyzet a szemmel is. Ha a nap nagy részében egy irányban, az előttünk lévő moni­torra fókuszálunk, a nem használt izmok ellustulnak.

A szemnek is nagy szüksége van tehát tornáztatásra, vagyis arra, hogy minden szemmozgató izmot egyformán erősítsünk különböző irányú mozgásokkal. Szintén fontos, hogy időről időre eltérő távolságú tárgyakra fókuszáljunk. Az alábbi gyakorlatok első­sorban a megelőzést szolgálják. Ne várjunk addig, míg szemünket annyira megerőltetjük, hogy az problémákhoz vezet. Gyakorol­junk rendszeresen!

Végezzük el a következő gyakorlatsort reggelente:

  1. Tartsunk tollat vagy egy kisebb tárgyat körülbelül húsz centiméterre a szemünktől, fókuszáljunk rá, majd lassan vigyük jobbra, balra, fel és le. Minden esetben kezdőállásban fejezzük be a gyakorlatot.
  2. Vigyük ki a tárgyat öt centiméterre oldalra. Körözzünk vele az óramutató járásával megegyező irányban, és folyamatosan kövessük a szemünkkel, mint az előző gyakorlatban. Ismételjük meg háromszor, majd az óramutató járásával ellenkező irányban is háromszor. Ezt követően ismételjük meg a feladatot úgy, hogy az egyik szemünk csukva van, így a másik szemnek kicsivel többet kell dolgoznia. Ismételjük meg a másik szemmel is. Ezt a gyakorlatot is érdemes naponta végezni.

Szemborogatás

A fáradt, megerőltetett szemnek kifeje­zetten jót tesz a nyugtató hideg boro­gatás. Nedvesítsünk be egy törülközőt vagy kendőt, csavarjuk ki, és helyez­zük lehunyt szemünkre. Dőljünk hátra a széken, és pihenjünk néhány percet. Tetszés szerint pár csepp nyugtató hatású levendulaolajat is tehetünk a törülközőre.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.