Új utak a rák gyógyításában
Az orvostudomány számos területén történt hatalmas előrelépés az elmúlt száz évben. Az antibiotikumok felfedezése, a védőoltások, valamint a sebészeti újítások számos beteg közérzetét javították igen jelentősen. Ellentétben az ilyen jellegű orvostudományi mérföldkövekkel, a rák elleni küzdelemben inkább mérsékeltek a sikerek. Ezen az sem változtatott sokat, amikor 1971-ben az akkori amerikai elnök, Richárd Nixon (1913-1994) hivatalosan is hadat üzent a ráknak („war on cancer”), és reménnyel telve hirdette: ha sikerült tíz éven belül a Holdra jutni, ahogy John F. Kennedy tíz évvel azelőtt megígérte, akkor egy nemzedéken belül a rákon is győzelmet kell aratni.
Ez az elképzelés azonban nem vált valóra, annak ellenére, hogy a sajtó rendszeresen beszámol arról, hogy sikerült az áttörés a rák elleni harcban. A jelenlegi helyzet kijózanító, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint még mindig évente több mint hétmillió ember hal meg rákban. Jóllehet az onkológusok legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint mindent megtesznek, ami hatalmukban áll, öt év elteltével pácienseiknek átlagosan a felét elveszítik. Ha már áttétek is képződtek, az ötéves túlélés mutatója csupán tíz százalék körüli.
Ideje másként gondolkodni!
Mi lehet az oka annak, hogy több mint száz év rákkutatása és -terápiája nem hozott számottevő előrelépést? Az egyik ok talán az, hogy a rákos sejteket mind ez idáig „rosszindulatú” sejteknek tekintették, amelyek ellen radikálisan fel kell lépni. Épp ezért a rák kezelésének célja az volt, hogy a sejtosztódás gátlása és a sejtek agresszív vegyszerekkel történő elpusztítása révén megállítsák a növekedést.
A rákos őssejtek ugyanis a maguk hasznára fordítják a TKTL1-erjedéses anyagcserét, és így védekeznek a szabad gyökök és a programozott sejthalál ellen. Tehát az, ami évmilliókkal ezelőtt az egészséges őssejtek számára ravasz védőmechanizmusnak bizonyult, és ami nagymértékben befolyásolta az ember fejlődését, visszájára fordul: pontosan az teszi halálosan beteggé az embert, aminek az volna a funkciója, hogy lehetővé tegye a megújulást, kiküszöbölje az ivarsejtek mutációit, és az ezzel összefüggő örökletes betegségek számát alacsony szinten tartsa.
A sikeres rákterápia kulcsa
A rákkutatás kezdeti éveiben az orvosok minden lehetséges eszközzel megkísérelték meghosszabbítani a páciens életét. Később mindinkább felváltotta ezt a törekvést az újrafogalmazott cél, a „betegségmentes túlélés”, ami lényegében a tünetmentes időszakokat takarja mindaddig, amíg a betegség tünetei újból jelentkeznek. A rákterápia legfőbb céljának azonban továbbra is a páciens életének meghosszabbítását kell tekinteni, de úgy, hogy az a lehető legkevesebb mellékhatást okozza.
- Limfómák – Az árnyékból a fénybe
- Petefészekrák vizsgálat (tumormarker)
- Vastagbélrák megelőzése, műtéti kezelése
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezért a radikális és általános terápiák szószólói mellett az onkológusok és rákkutatók egyre nagyobb csoportja viszonyul józanul és pragmatikusan a rákterápia kérdéséhez, amennyiben új terápiás kiindulópontokat keresnek. Egyelőre messzemenően világosak a rákterápiában kialakult frontvonalak. Egyik oldalon a hagyományos orvoslás, amely a rák elleni harcban különféle fizikális eljárásokat (például nagy energiájú röntgen- vagy protonsugárzást) és különféle növényi, valamint szintetikus hatóanyagokat vet be.
A másik oldalon a komplementer, azaz alternatív medicina képviselői állnak
Az alternatív gyógyászat megkíséreli kiegészítő, azaz komplementer terápiákkal, például hipertermiás kezeléssel (hőterápiával) vagy növényi hatóanyagokkal növelni a hagyományos orvoslás terápiáinak hatékonyságát. Az utóbbi évek tudományos eredményei világosan jelzik, hogy paradigmaváltás előtt állunk: mivel ma már tudjuk, hogyan működik az energiatermelés a rákos sejtben, és hogy éppen ennek az energiatermelésnek a zavarai játszanak döntő szerepet a civilizációs betegségek kialakulásában, a jövőben nem csak sokkal hatékonyabban lehet majd kezelni a rákot, hanem számos esetben a kialakulása is megelőzhetővé válik.
A táplálkozás beteggé tehet
Míg például a kínaiak és az indiaiak évtizedekkel ezelőtt még sokkal tradicionálisabban táplálkoztak, manapság túlságosan megnőtt étrendjükben a cukor aránya, jellemzővé vált az előnytelen zsírsavösszetétel, valamint a fehérje, a rost és a másodlagos növényi anyagok túlságosan alacsony bevitele.
Az egészségügyi következmények sem várattak magukra: míg nemrégiben még ritkábban vagy idősebb életkorban jelentkeztek a civilizációs betegségek, időközben már több a cukorbeteg, mint a nyugati országokban, mert a táplálkozási szokások alkalmazkodtak a nyugati gyakorlathoz. Ezzel egyidejűleg a rákos betegségek gyakorisága és halálozása is nőtt.
Védőanyagok az egészségért
Ma már egy vérvizsgálat (EDIM-teszt) segítségével megállapítható a rákterápia megkezdése előtt, hogy a daganat tartalmaz-e rezisztens rákos sejteket. Ehhez már arra sincs szükség, hogy az orvos szövetmintát vegyen. Ez fontos előrelépés a diagnosztikában, hiszen biopszia esetén előfordulhat, hogy daganatos sejteket szabadítunk ki a tumorból.
Ha már ott vannak az agresszív rákos sejtek, egy ilyen beavatkozás elősegítheti az áttétek képződését. Mindenesetre jogos a kérdés ez után a fejlemény után, hogy mi a teendő akkor, ha az erjesztő, rezisztens rákos sejtek kimutatására szolgáló teszt pozitív lesz. Mit tehet a beteg és az orvos, ha a jelenleg hozzáférhető rákgyógyszerek, sugárkezelés és kemoterápia nem képesek a rezisztens rákos sejtek elpusztítására?
Jó hír, hogy léteznek olyan hatékony, természetes anyagok, amelyek képesek a veszélyes rákos sejtek sikeres leküzdésére. Az orvostudomány új és korszakalkotó felismerései közé tartozik, hogy ön egészséges táplálkozással nemcsak megelőzheti a rákos betegségeket, hanem növelheti a kemoterápia és a sugárkezelés hatékonyságát és védelmet nyújthat egészséges sejtjeinek is. Még az eddig minden terápiás próbálkozásnak ellenálló rákos őssejteket is egészen jól sakkban lehet tartani megfelelő táplálkozással.
Létezik rákellenes étel
A természetes rákellenes anyagok új osztályát mindenekelőtt bizonyos másodlagos növényi anyagok (SPS) és vitaminok alkotják. Az egyik leghatékonyabb közülük a gamma-tokotrienol, az E-vitamin speciális formája.
És pontosan ez akadályozta meg alkalmazásukat a hagyományos orvoslásban, amely mindig a világosan követhető hatásmechanizmus után kutat. Egyvalami azonban vitathatatlan: ezek az anyagok képesek arra, hogy elpusztítsák az agresszív sejteket, illetve képesek megakadályozni tovaterjedésüket a szervezetben. Egyfelől befolyásolják az energiafelszabadulást a mitokondriumokban, és elnyomják a nem kívánatos erjedést.
Másfelől számos SPS gátolja az érképződést. Ez megnehezíti a daganat számára, hogy az érpályához kapcsolódhasson. A szénhidrátbevitel erőteljes csökkentésével kombinálva mindez a daganat sikeres gátlásához, sőt akár elpusztításához vezethet. Ennek ellenére sok onkológus számára sem nyilvánvaló, hogy a helytelen táplálkozás bizonyíthatóan még a dohányzást is megelőzve a rák legfontosabb, elkerülhető kockázati tényezői közé tartozik.
Új kezelési eljárások - javuló esélyek
Az anti-angiogenetikus kezelésbe vetett remények azonban nem váltak valóra. Igaz ugyan, hogy eleinte valóban gátolja a daganat növekedését, sőt akár csökkenhet is a mérete. A következmény azonban az áttétet képző, invazív tumor megjelenése. Egyes kutatók ezért odáig mentek, hogy ezt a kezelési módszert egyenesen az áttétképződés üzemanyagának nevezték.
Mert igaz ugyan, hogy a kezelés eredményeképp a tumor egyes részei akár el is pusztulhatnak a tápanyag-utánpótlás hiánya miatt, más részek pedig oxigénhiányban szenvedhetnek, de a glükózellátás továbbra is zavartalan. Az oxigén ugyanis, ellentétben a glükózzal, csak nehezen tud áthatolni a szöveteken. És mi történik az addig égéssel energiát termelő daganattal, ha oxigénhez nem jut többé, de glükózhoz igen? Átkapcsol az erjesztésre, attól kezdve invazívvá válik a növekedése és elkezd szóródni.
Ha az anti-angiogenetikus terápiát egyedüli gyógymódként (monoterápiaként) alkalmazzák, szó szerint kényszerítik a daganatot a rosszindulatúvá válásra. Mindez azonban távolról sem jelenti az anti-angiogenetikus terápiák alkonyát. Sikerességük szempontjából ugyanis döntő, hogy vele egyidejűleg szénhidrátszegény étkezéssel gátoljuk az erjedést. Ha ez sikerül, a már rezisztenssé vált daganatok ismét fogékonnyá válnak a kezelési módszerek iránt. Az anti-angiogenetikus hatású másodlagos növényi anyagok is csak abban az esetben tudják hatásukat érvényre juttatni, ha a táplálkozás ezzel egyidejűleg nagyon kevés szénhidrátot tartalmaz. Míg a vadászó-gyűjtögető népesség szinte automatikusan megfelelt ezeknek a feltételeknek, manapság nagyon is tudatosan kell ügyelnünk arra, hogy mennyi szénhidrátot és milyen tápanyagokat fogyasztunk.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.