Baromfihús biztonságos vagy kockázatos?
Fő a biztonság!
- A fagyott húst hűtőszekrényben vagy azonnali felhasználáskor mikrohullámú sütőben olvasszuk ki.
- A nyers baromfihús és annak nedvei ne érintkezzenek más ételekkel, főként azokkal, amelyeket nyersen fogunk fogyasztani.
- Azonnal mossuk el a nyers hús előkészítése során használt edényeket és eszközöket, s a kezünkről se feledkezzünk meg.
- A nyers baromfihúst legfeljebb két napig tartsuk a hűtőszekrényben.
- A baromfit csak közvetlenül a sütés előtt töltsük meg, és legalább 160 °C-os sütőben süssük.
- Az egész csirkét, a kacsa-és libahúst min. 82 °C-ra, a csirkemellet min. 77 °C-ra, a darált baromfihúst pedig legalább 74 °C-ra hevítsük fel.
Az egészséges táplálkozás híveinek körében egyre népszerűbb a baromfihús. Ez persze nem is csoda: a baromfihúsban igen sok a fehérje, és nagyon sokféleképpen elkészíthető. Azt is el kell azonban mondani róla, hogy az ételmérgezések egyik fő forrása. Bár léteznek biztonsági előírások, a kockázatok csökkentése sok esetben rajtunk múlik.
Előnyök
A bőr nélküli, sovány baromfihús kevesebb zsírt és koleszterint tartalmaz, mint a vörös húsok többsége – viszont azokhoz hasonlóan kiváló forrása a vasnak, a cinknek, valamint a B6- és B12-vitaminnak. A pulykamell az összes húsféle közül a legsoványabb, bár a csirkemell sem sokkal marad el mögötte. A kacsák és libák sötét színű húsa viszont igen zsíros – és sok energiát tartalmaz.
Attól függően, hogy melyik részt fogyasztjuk, a csirkehús lehet sovány és zsíros is. A mellehús a legsoványabb, majd a sorban az alsó comb és a szárny következik. Ha a bőrét is megesszük, csaknem kétszer annyi zsírt viszünk a szervezetünkbe, főként telített zsírsavakat. A bőrt nem kell sütés vagy főzés előtt eltávolítani, hiszen ilyenkor alig kerül át belőle zsír a húsba, de tálalás előtt dobjuk ki.
Az összes elkészítési mód közül az alacsony hőmérsékleten végzett roston sütés során távozik a legtöbb zsír a baromfihúsból. A kacsa bőrét sütés közben villával szurkáljuk, hogy a zsír a tepsibe csöpögjön.
A receptekben a darált csirke- és pulykahús jól helyettesítheti a darált marhahúst. Tudnunk kell azonban, hogy a ledarált bőr és egyéb zsíros részek mennyiségétől függően a baromfihúsból készült ételek ugyanolyan zsírosak lehetnek.
- Térjünk át a sovány fehérjeforrásokra!
- Miért jobb a legeltetett marha húsa?
- Mindennap eszem húst – Ez most káros?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Baktériumok a baromfihúsban
A baromfifélékkel a többi élelmiszerhez képest nagyobb valószínűséggel kerülnek ártalmas baktériumok a tányérunkra. Egyre több esetben okoz ételmérgezést a Campylobacter jejuni, bár még mindig a szalmonellafertőzések a leggyakoribbak.
Mindkét baktérium esetén a fertőzés korai tünetei a láz, az émelygés, a hasfájás és a hasmenés. Idősebbeknél és meggyengült immunrendszerű személyeknél súlyos szövődmények léphetnek fel. A szalmonellafertőzés tünetei általában 6-48 órán belül jelentkeznek, míg a campylobacterfertőzés lappangási ideje 2-5 nap.
Az USA-ban besugárzással kezelik a baromfihúst a baktériumfertőzések megelőzésére. Az Európai Közösség tagállamaiban jelenleg nem engedélyezett a húsok besugárzásos kezelése.
Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt
Szakmai gyakorlatok és tanulmányok: Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.