Vitaminok táplálékkiegészítők

Szürkehályog tünetei és kezelése

Ugyan főként idős korban szokott előfordulni a szürkehályog, de ez nem zárja ki, hogy esetleg fiatalabbaknál is megjelenjenek a tünetek. Jó hír, hogy kezelhető betegségről van szó, tehát a komoly problémákat okozó betegséggel nem kell együtt élni.

Milyen tüneteket okoz a szürkehályog?

  • Ugyan fájdalommal nem jár a folyamat, de a látás mégis fokozatosan homályosabbá válik.
  • Fényérzékenység, mely elsősorban napfényre, vagy vezetés közben az autóreflektorokra való érzékenységként jellemző.
  • A fényforrások körül fényudvart észlel a beteg.
  • Másként érzékelik az érintettek a színeket.

Mikor forduljon orvoshoz?

Abban az esetben, ha a felsorolt panaszok közül akár egy is tartósan fenn áll, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

A betegség leírása

Alapesetben a szemlencse átlátszó, és a látás során a retinára fókuszálja a fényt. Ennek köszönhetően érzékelünk tiszta képet. Akkor viszont, ha a szemlencse fehérjéi károsodnak, olyan átlátszatlan foltok keletkeznek, amelyek meggátolják a tiszta látást. Tulajdonképpen ez a szürkehályog, mely a tapasztalatok szerint az egyik szemen sokkal intenzívebben szokott jelentkezni, mint a másikon. A látásromlás természetesen attól függ, hogy milyen méretű a szürkehályog, milyen sűrűn helyezkednek el ezek a foltok, valamint pontosan hol kapnak helyet.

Mire vezethető vissza a betegség?

A vélemények eltérőek a kiváltó okokat illetően, de abban minden szakember megegyezik, hogy a szemsérülés, valamint az évek múlása egyértelműen szerepelnek közöttük. Előfordul az is, hogy a háttérben a dohányzás áll, illetve az egyre károsabb UV-sugarak. Abban az esetben, ha a szervezetben alacsony az antioxidánsok szintje, szintén a veszélyeztettek közé tartozhatnak az érintettek. Megéri tehát a C-, E- vitamin, a béta-karotin és a szelén megfelelő mennyiségű bevitelére ügyelni. Ezek hozzájárulnak ugyanis ahhoz, hogy a lencsét károsító szabadgyökök semlegesítésre kerüljenek.

Fontos tisztában lenni továbbá azzal is, hogy a cukorbetegség és a gyakran ezzel együtt járó elhízás növeli a szürkehályog kialakulásának kockázatát. Ennek oka nem más, mint az, hogy a magas vércukorszint a lencse fehérjéit károsítja. Ugyan nagyon ritkán, de előfordulhat, hogy veleszületett rendellenességként jelentkezik a betegség, ám ez csak körülbelül mindez ezredik gyermeket érint.

Ajánlott gyógykészítmények

C-vitaminA C-vitamin védi a szemlencsét a dohányfüst és a napsugár káros hatásai ellen.

Adagolás: Naponta kétszer 500 mg.
Ajánlat: Hasmenés esetén csökkentse az adagot.
E-vitaminAdagolás: Naponta 250 mg.
Figyelmeztetés: Ha véralvadásgátló gyógyszert szed, kérjen tanácsot orvosától.
SzelénAdagolás: Naponta 200µg.
Figyelmeztetés: Ne lépje túl ezt a mennyiséget, mérgezést okozhat.
Fekete áfonyaAdagolás: Naponta háromszor 80 mg kivonat.
Ajánlat: Az engedélyezett készítmény 25% antociánt tartalmaz; előfordulhat tápanyag-kiegészítőket tartalmazó szemcseppekben is.
PáfrányfenyőAdagolás: Naponta háromszor 40 mg.
Ajánlat: Az engedélyezett készítmény legalább 24% flavon-glikozidot tartalmaz.
Alfa-zsírsavakAdagolás: Naponta 150 mg.
Ajánlat: Szedje reggel, étkezés közben.
Szőlőmag-kivonatAdagolás: Naponta kétszer 100 mg..
Ajánlat: Az engedélyezett készítmény 92-95% proantociánt tartalmaz.
HalolajakAdagolás: Naponta 2 kávéskanálnyit, hogy biztosítsa a 2 g omega-3 zsírsavat.
Figyelmeztetés: Ha véralvadásgátló gyógyszert szed, kérjen tanácsot orvosától.
LenmagolajAdagolás: Naponta 1 evőkanálnyi.
Ajánlat: Reggelenként vegye be; ételbe is keverhető.

A táplálék-kiegészítők segíthetnek?

Érdemes tudni, hogy a megfelelő táplálék-kiegészítők rendszeres szedésével a szürkehályog megjelenése késleltethető. Ehhez azonban az kell, hogy már a hályog korai szakaszban felismerésre kerüljön, és a mindennapokban rendszeresen helyet kapjanak a szükséges mikrotápanyagok. Tény azonban, hogy a betegség teljes gyógyulásához kizárólag műtéten keresztül vezet az út.

Mint korábban már említettük, az antioxidánsok kiemelt jelentőséggel bírnak a betegség enyhítését illetően. Fontos védeni a szemet a dohányfüsttől és az UV-sugárzástól. Mindemellett a szelén szedése remek választásnak bizonyul, de a fekete áfonya is rendkívül gazdag flavonoidokban.

Kutatási tapasztalatok: Egy tanulmány bebizonyította, hogy a fekete áfonya E-vitaminnal történő kombinálása esetén a vizsgált ötven esetből 48 esetben megállította a szürkehályog további növekedését.

Nem csak az antioxidánsok javasoltak, hanem a páfrányfenyő is, mely élénkíti a vérkeringést az érintett területen. Az értékes hatóanyagról egyébként már sokan hallottak, mégpedig az emlékezetzavar kezelésének kapcsán. A szőlőmag-kivonatot nem csak visszeresség esetén érdemes bevetni, hanem szürkehályogban szenvedő betegeknél is, hiszen még a legapróbb erekre is jótékony hatással van. A szív-, és érrendszer számára nélkülözhetetlen omega-3 zsírsavakhoz hal-, és lenmagolaj rendszeres fogyasztásával juttathatjuk hozzá a szervezetet, de a B-vitamin készítmények is ajánlottak.

Mit lehet még tenni a betegség megelőzése érdekében?

  • A dohányzásról való leszokás számos területen jótékony hatással van az egészségre.
  • Az UV-sugárzás ellen érdemes napszemüveget vagy széles karimájú kalapot viselni.
  • A friss gyümölcsök és zöldségek gazdagok antioxidánsokban, ezeket minden nap ajánlott fogyasztani.
Kutatási eredmény: 55 év felett naponta 25mg E-vitamin szedésével felére csökkenthető a szürkehályog kialakulásának kockázata. Hasonlóak a tapasztalatok a C-vitaminnal is, de nagyon fontos a rendszeres szedés. Egy 247 idős nő körében végzett felmérés arra mutat rá, hogy a C-vitamint szedőknél 77 százalékkal csökkent a szürkehályog kialakulásának kockázata. Fontos tudni azonban, hogy évekig kell ehhez az étrend-kiegészítőt szedni, ellenben nincsen hatással a betegségre.

Műtéti megoldás

A már kialakult szürkehályogtól kizárólag műtéttel lehet megszabadulni, mely után műlencsét ültetnek meg a szakemberek. A szakemberek azt javasolják, hogy csak akkor érdemes a műtét mellett dönteni, ha a szürkehályog a pácienst már a mindennapi tevékenységben is zavarja. Mindenképpen mérlegelést érdemel tehát a dolog a hasznosság kapcsán.

 

 

 

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.