• cukorbetegség
• cukorbetegség kezelése
• vércukor

A cukorbetegség típusai és kezelése

Mind a magas (hiperglikémia), mind az alacsony (hipoglikémia) vércukorszint rendkívül veszé­lyes. Utóbbi esetben a cukros táplálék életet ment. A cukorbetegek többsége tisztában van vele, hogyan vegye elejét a bajnak, de időnkénti rosszullétekkel azoknak is számolniuk kell, akik már régóta élnek együtt betegségükkel.

Melyek a cukorbetegség leggyakoribb kísérőbetegségei?

Magas vérnyomás cukorbetegségben

Jól látható tehát, hogy az a – tévesen meghonosodott – nézet, mi­szerint még „normális” a vérnyomás, ha felső értékének 100 feletti része az életkor éveit nem haladja meg, alapvetően hibás! A fenti meghatározásban szereplő két, eltérő határérték, a 140/90, illetve 130/80 Hgmm-es jelzés nem elírás. Az elsőként említett ér­ték az ún. „magas (vagy újabb keletű szóhasználattal: emelkedett) normális” vérnyomás felső határa, a második, alacsonyabb pedig az ún. általános kezelési célérték.

Cukorbetegeken a magas vérnyomás három eltérő kórfolyamat következménye lehet.

• Előfordulhat, hogy mind a magasvérnyomás-, mind a cukorbeteg­ség önálló megbetegedés, s társulásuk véletlenszerű. Ezzel talál­kozhatunk pl. a magasvérnyomás-betegség leggyakoribb formá­jában, az ún. esszenciális hipertóniában, amikor érelmeszesedés, az erek rugalmatlansága folytán magas vérnyomásúvá vált sze­mélyen alakul ki diabétesz.
• Társult megjelenésük egy további formája az, amikor mindkét betegség következmény, azaz valamely más elsődleges betegség kísérője. Számos olyan – hormonális eredetű – megbetegedés is­mert, amelyben a vérnyomás és a vércukorszint is emelkedik. Ilyen pl. a mellékvesekéreg hormonok túltermelődésével járó állapota (az első leírója nyomán elnevezett Cushing-kór), vagy a növeke­dési hormontermelő daganatok egyes formája.
• Együttes megjelenésük harmadik lehetősége az, amikor oki kap­csolat van a cukorbetegség és a magas vérnyomás között, 1-es típusú cukorbetegségben – a véletlenszerű társulás és a más megbetegedés kiváltotta formáktól eltekintve – a magas vérnyo­más nefropatia következményeként fordulhat elő. Megjelenésével akkor kell számolni, amikor a fehérjeürítés állandósult és a vese működése beszűkült.
  Más a helyzet a 2-es típusú cukorbetegség esetében:
  E formában a magas vérnyomás akár meg is előzheti a diabétesz megjelenését. Ennek az az oka, hogy e diabétesztípus, továbbá a vérnyomás- és vérzsíreltérések egy közös tőről fakadó tünetegyüttes, a metabolikus szindróma összetevői. Az esetek egy részében a tünetek külön-külön jelentkeznek, máskor két vagy több összetevő közel azonos időben jelenik meg.

E betegséget szokás a jéghegyhez is hasonlítani. Jól ismert ui., hogy a jéghegy 5/6-a a víz alatt található, s csak 1/6-a van a tenger szint­je fölött egy vagy több látható csúcs formájában. A metabolikus tünetegyüttes is ilyen. Tünetei (ezek felelnek meg a jég­hegy csúcsainak) külön-külön, vagy egyidejűleg több is, könnyen felismerhetők, a közös ok, a kóroki háttér azonban célzott keresés nélkül rejtve marad.

Ez a közös háttér az elhízás, annak a hasi zsír­szövet felszaporodásával járó formája (több elnevezése is ismert: hasi, törzsi, „alma” viszcerális, férfi típusú elhízás), amikor a zsírszövetben termelődő hormonhatású és sejtszabályozást végző tényezők szaporodnak fel. E tényezők (gyulladásos faktorok, fokozottan képződő szabad zsírsavak stb.) károsítják az inzulin szöveti hatását, végső soron az inzulinhatás csökkenését, inzulinrezisztenciát okozva.

A nem gyógyszeres eljárások…

Önmagukban rendszerint nem ele­gendőek a kívánt vérnyomáscsökkenés eléréséhez, alkalmazásuk (a túlsúly fokozatos megszüntetése, e célból a teherbíró képesség­hez igazodó mértékű, de naponta legalább 30 percnyi vagy kiizzadásig folytatott fizikai tevékenység napi életritmusba emelése, az étrend kalóriatartalmának csökkentése, a dohányzás elhagyása, a túlzott sófogyasztás napi 3-4 grammra mérséklése) azonban el­engedhetetlen a gyógyszeres kezelés eredményességéhez.

Rendszerint kombinált vérnyomáscsökkentő…

Több eltérő táma­dáspontú gyógyszer szedését jelentő terápia szükséges, amelyben – a cukorbetegség mindkét fő formájában – az értónust és a folya­dékforgalmat szabályozó, ún. renin-angiotenzin-algoszteron (RAAS) rendszerre ható szerek szerepe a meghatározó.

Vérzsírelférések cukorbetegségben

Kóros vérzsírértékek a cukorbetegség mindkét fő formáját kísérhetik, megjelenésük gyakorisága és az eltérések természete azonban alapvetően különböző.

• Az 1-es típusú cukorbetegségben rendezett anyagcserehelyzet esetén a vérzsírértékek nem térnek el a nem cukorbetegekétől, kivé­ve, ha a cukorbetegségtől független zsíranyagcsere-zavar is fennáll, illetve ha a diabétesz – megfigyelések szerint egyre gyakrabban – metabolikus szindrómával társul. (Ez utóbbi formát újabb, nem hivatalos elnevezések hol 1,5-es típusú cukorbetegségnek, hol ket­tős diabétesznek ) A kívánttól tartósan eltérő anyagcsere­állapot esetén a vérzsírösszetevők egyike, a triglicerid- (neutrális zsír) szint emelkedik. Az anyagcsere-egyensúly helyreállásakor az ezen okból emelkedett trigliceridérték is rendeződik.
• A metabolikus szindróma talaján kialakuló, túlsúllyal/elhízás­sal kísért 2-es típusú cukorbetegséget jellegzetes vérzsíreltérés, ún. aterogén diszlipidémia kíséri. Ez utóbbi állapotot a már emlí­tett szémm-trigliceridszint emelkedése és a védőkoleszterin- (EDI) tartalom csökkenése jellemzi. Emelkedik a vér koleszterinjeinek egy másik összetevője, az LDL-koleszterin is, egyidejűleg jelentő­sen nő az LDL-/HDL-koleszterin hányadosa

Az érelmeszesedés szempontjából kedvezőtlen hatású LDL-koleszterin ártó hatását fokozza, hogy az össz-LDL-koleszterinen belül anyagcsere-változá­sok következtében megnő az érbelhártyába különösen könnyen bejutó, s ott az oxidatív stresszt elmélyítő, kis molekula méretű és nagy sűrűségű „kis, sűrű” (small, dense) LDL-frakció aránya. A felsorolt változásokat tovább rontja a kívánttól elmaradó glikémiás kontroll (azaz a vércukorszint tartósan emelke­dett értéke), ugyanúgy, mint az l-es típusú cukorbetegség esetében, elsősorban a vér neutráliszsír-tartalmának emelkedésével.

Vérzsíreltérések kísérhetik a diabétesz ritkább formáit is. Ezekben az esetek­ben részben a cukoranyagcsere kívánttól elmaradó állapota, részben a diabé­tesztől független, elsődleges zsír-anyagcserezavar állhat a háttérben. A kezelés szempontjai ezen ritkább esetekben is megegyeznek az alábbiakkal.

Policisztás ovarium szindróma

Előre kell bocsátanunk, amint már írtuk is: a petefészek sokcisztás elváltozásával járó tünetcsoportot ritkán kíséri tényleges (manifeszt) cukorbetegség. Az állapot azonban gyakran társul az inzulinhatás csökkenésével, esetenként a cukorbetegség előállapotait elérő mér­tékű cukoranyagcsere-zavarral. Ezekben az esetekben helye lehet egyébként a cukorbetegség kezelésében használatos gyógyszer adá­sának. Ez a magyarázata, hogy az állapotot röviden itt tárgyaljuk.

A petefészekben látható egy vagy több ciszta – kisebb-nagyobb, folyadékot tartalmazó, kötőszövetes tokkal körülvett tömlő – önmagában nem azonos a petefészek sokcisztás elváltozását kísérő tünetegyüttessel (policisztás ovárium szindróma; angol elnevezéssel polycystic ovarium syndrome: PCOS; korábban használt, első leíróiról alkotott nevével Stein-Leventhal-szindróma). Ez utóbbi akkor kórismézhető, ha a petefészekben ultrahanggal felismerhető cisztákat jellegzetes további tünetek is kísérik. Az ún. rotterdami kritériumok szerint a tünetcsoport kórisméje akkor állítható fel, ha a felsoroltak közül legalább ket­tő fennáll.

A policisztás ovárium szindróma kórismézésének 2003-as, a rotter­dami nemzetközi konferencián elfogadott kritériumai

• A peteérés károsodása (hiányzó, vagy ritka, rendszertelen időközönként észlelhető tüszőérés*
• Hím nemi hormon (androgén) túlsúlyának klinikai jelei (a bőr zsírosodása, testszerte aknék megjelenése és/vagy férfias típusú szőrnövekedés), férfias típusú szőrnövekedés – elsősorban a hasat és a törzset érintő – súlygyarapodás
• A petefészekben ciszták kimutathatósága

* rendszerint a havivérzés is hiányzik, illetve rendszertelen időközönként jelentkező

Kialakulásának okai pontosan nem tisztázottak, abban genetikai és környezeti té­nyezők (túlsúly/elhízás, mozgásszegény életmód, az anya terhesség alatti androgénkezelése stb.) közrehatását egyaránt feltételezik. A háttérben zajló folyamatok eredményeként a petefészek hormontermelésében a hím nemi hormonok (az ún. androgének) kerülnek túlsúlyra, aminek következtében megváltozik az agyalapi mirigy nemihormon-termelése.

PCOS gyógyítása

A PCOS gyógyítására hosszú időn keresztül csak műtéti eljárások – a petefészek ékrezekciója, azaz a cisztás területen alkalmazott kis bemetszés – álltak rendelkezésre, ami gyakran eredményesnek bi­zonyult, bár hatásának pontos mechanizmusa nem tisztázott. Újabb felismerés eredménye, hogy az inzulinrezisztenciát mérséklő gyógy­szerek adása hasonlóan sikeres, sőt, eredményesebb is lehet a mű­tétnél, bár a pontos hatásmechanizmus ez idő szerint még itt sem feltárt.

A szóba jövő készítménycsoportok közül a metformin adás terjedt el világszerte. A gondot az jelenti, hogy a metformin inzu­linrezisztenciára nem, csak 2-es típusú cukorbetegség bizonyos ese­teinek kezelésére törzskönyvezett. Így, kellő számú, hosszú távon is eredményes eset tapasztalatai alapján az országok nagy többségé­ben, hazánkban is, van mód metformin törzskönyvön kívüli adago­lásának kezdeményezésére. Ennek módját pontos szabályozás írja elő, aminek tárgyalása meghaladja könyvünk kereteit.

A hazai gyakorlat szerint terhesség bekövetkeztekor, legkésőbb an­nak felismerésekor a metforminadagolást fel kell függeszteni. Van ettől eltérő gyakorlat is, ez azonban további törzskönyvön kívüli alkalmazást jelent.

Teendők:

Magas vércukorszint

1. Hívjunk segítséget! Ha az eszméletvesztést feltehetően a magas vércukorszint okozta, tegyük szabaddá a légutakat, ellenőrizzük a légzést, majd hívjuk a mentőket.
2. Figyeljük meg! Amennyiben a beteg lélegzik, helyezzük stabil oldalfekvésbe. A mentők megérke­zéséig folyamatosan figyelemmel kell kísérni, hogy esz­méleténél van-e, lélegzik-e, és van-e pulzusa. Legyünk különös tekintettel az esetleges változásokra.
3. Folyamatosan ellenőrizzük! Amíg a mentőket várjuk, tartsuk a szemünket a betegen.

Alacsony vércukorszint

1. Ültessük le! A baj könnyen megismerhető a verejtékes bőrről. Nyugtassuk meg a beteget, és ültessük székre vagy fotelba. Ha eszméletvesztés környékezi, üljön a padlóra.
2. Adjunk neki cukrot! Amennyiben a beteg tuda­ta tiszta, adjunk neki jó cukros teát vagy vizet, gyümölcslevet, esetleg kockacukrot vagy szőlőcukor-tablettát. A cukorbetegek rendsze­rint tartanak maguknál valamilyen cukros harapni­valót rosszullétek esetére.
3. Etessük meg! Ha a beteg a cukorbevitel után gyorsan rendbejön, adjunk neki lassan felszívódó szénhidrát dús táplálékot (pl. müzliszeletet, szendvi­cset, gyümölcsöt, zabkekszet és tejet), vagy lásson neki a soron következő étkezésének.
4. Segítsünk megmérni a vércukorszintet! Segítsünk elővenni és használni a vércukormérőt. Ha még mindig alacsony a vércukorszint, újabb cukorbevitelre vagy ét­kezésre lesz szükség. Maradjunk a beteg mellett, amíg rendbe nem jön. Ha bármi kétség merül fel bennünk, hívjuk ki hozzá az orvost, vagy vigyük be a legközelebbi rendelőbe, kórházba.

Hogyan tovább?

• Cukorbetegség gyanúja esetén teljes körű kivizsgá­lásra kerül sor, hogy az orvosok átfogó képet kapjanak a beteg általános egészségi állapotáról.
• Ha valakiről bebizonyosodik, hogy cukorbeteg, a diabetológus a beteggel együtt személyre szabott kezelési tervet állít össze. Ennek részei az életmódra (étrendre, testmozgásra stb.) Vonatkozó tanácsok is. Az eszközök alkalmazását, a gyógyszer szedésének módját, az inzulin beadásának mikéntjét stb. Az orvos vagy egy képzett nővér ismerteti.

Vércukor-önellenőrzés és cukorbeteg-gondozás

A vércukor-önellenőrzés fogalma, gyakorlata és jelentősége

Élettani körülmények között a napszakos vércukor-ingadozások minimális mértékűek maradnak, s nem haladják meg a 3,0-3,5 mmol/l-t (az éhomi vércukorszint normális értéke 4,5-5,5, az étkezé­sek utániaké nem haladja meg a 8.0 mmol/l-t), a közel egyenletes értéket az inzulinelválasztás, illetve a májban termelődő hormonok által sza­bályozott glukóz kibocsátása biztosítja.

Cukorbetegségben részben az inzulintermelés hiánya vagy elégtelensége, részben az inzulinhatás károsodása következtében ez a szabályozás károsodik, a napszakos vércukoringadozás jelentősen nő. Az alkalmazott tablettás vércukor­csökkentő, vagy inzulinkezeléssel az elégtelen vagy hiányzó inzulin­termelés helyreállítása, illetve az inzulinhatás erősítése a cél, az egyes készítmények hatásmechanizmusában azonban – e helyütt terjedel­mi okok folytán nem részletezhető – jelentős különbségek vannak.

A vércukor-önellenőrzés szerepe a cukorbetegség kezelésében:

• Vércukoresés időben történő felismerése, az elhárítására tett intézkedések hatékonyságának ellenőrzése
• Kórosan magas vércukorszint időben történő felismerése, az elhárítására tett intézkedések hatékonyságának növelése
• Társbetegségek (lázas állapot, tüdőgyulladás, húgyúti gyulladások stb ) fellépésekor az anyagcserehelyzet esetleges romlásának időben történő észlelése
• Kezelőorvostól távoli körülmények között – pl utazáskor, szabadság idején, külföldön – biztonságos anyagcsere-ellenőrzés folytatása
• Cukorbetegek terhessége idején a kívánt, szoros anyagcserekontroll fennállásának ellenőrzése

A vércukor önellenőrzése történhet alkalmi (random) mérések­kel, egy-egy étkezéshez tartozó vércukorpárok (étkezés előtt/után 1,5 órával), vagy 5-7 pontos vércukorprofil készítésével. Tablettás vér­cukorcsökkentő kezelés alatt állók, vagy napi kétszeri inzulinadásban részesülők körében gyakori a „létra módszer” szerinti vércukormérés, amikor az egymást követő napokon, egymást követő időpontokban (éhomra, reggeli után, ebéd után stb.) kerül sor random vércukormé­résekre, vagy vércukorpárok készítésére. Az 5 pontos vércukorprofil során éhomi, reggeli, ebéd és vacsora utáni, valamint lefekvéskor történő vércukorértékeket rögzítenek, 7 pontos profil esetén ez kie­gészül az ebéd és vacsora előtti értékek mérésével.

Esetenként szükség lehet az éjszakai vércukorértékek ismere­tére is rejtett vércukoresés felismerése, vagy az alkalmazott bázis-(hatású) inzulin adagjának ellenőrzése céljából. A javasolt mérési időpontok ilyen esetekben, a különböző inzulinkészítmények és a napszakos inzulinelválasztás dinamikájának ismeretében, 22:00, hajnali 3 óra és a másnapi ébredés ideje (06:00-06:30 óra között).

A vércukor-önellenőrzés ajánlott gyakorisága

A Magyar Diabetes Társaság 2007-ben konszenzusértekezleten foglalt állást a különböző kezelési formákban ajánlott vércukor­mérési gyakoriságról. Hangsúlyoznunk kell, hogy ajánlásról és nem kötelezően alkalmazandó gyakorlatról van szó, az állásfoglalás mégis irányt mutat a megfelelőnek tartott gyako­riság tekintetében:

A vércukor-önellenőrzés ajánlott gyakorisága a Magyar Diabetes Társa­ság 2007-es konszenzusértekezletének állásfoglalása szerint:

Egészségbiztosítói támogatással vércukormérő készülékek (elterjedt szóhasználattal „glukométerek”) ez idő szerint ugyancsak inzulinke­zelésben részesülők számára rendelhetők, 6 éves kihordási idővel. Forgalomban vannak azonban a receptre rendelhetőkkel csaknem azonos műszaki jellemzőkkel rendelhető „testvérkészülékek” is, amelyek életmód-, vagy tablettás vércukorcsökkentő kezelés alatt állók számára is kedvező áron megvásárolhatók.

Az érszövőd menyek és a diabéte­szes terhesség kapcsolata

A terhesség legjellemzőbb anyagcsere-változása az inzulinhatás egyre fokozódó mértékű csökkenése, amit azonban a következményesen megemelkedő inzulintermelés – egészséges anyagcseréjűeken – el­lensúlyoz, így a vércukorszint a normális tartományon belül marad.

A diabétesz a magasvérnyomás-betegség (hipertónia) mellett a terhességgel tár­suló leggyakoribb krónikus természetű megbetegedés. Az esetek döntő több­ségében – mintegy 90%-ában – a terhesség alatt felismert vagy manifesztáló­dó anyagcserezavarról van szó (ez az ún. terhességi vagy gesztációs diabétesz, elfogadott nemzetközi jelzése: GDM), kisebb részében már ismert cukorbe­tegség társul terhességgel (ezt a formát az orvosi szaknyelv pregesztációs dia­bétesz mellitusznak nevezi, jelölése: PGDM). Ez utóbbi forma nagyobb részét korábban az l-es típusú cukorbetegség képezte (PGDMÍ), újabban azonban mind nagyobb a 2-es típusú forma előfordulása (PGDM2).

• Terhességi cukorbetegségben jelentősen emelkedik az étkezés utáni vércukorszint, amelyet később az éhomi vércukorszint magasabbá válása is követhet. GDM-ben a nem cukorbeteg terhesekhez képest gyakoribb (20-30%-os előfordulású) a magas vérnyomás megjele­nése is. A terhességi cukorbetegség a keringési kockázatot fokozó állapot mind az adott terhesség alatt, mind az azt követő életévekben.
• A GDM a későbbi diabétesz előjelzője is lehet. Ezen nőkben, az egészséges népességhez viszonyítva, a szüléstől eltelt idő függvé­nyében, 5-15 éven belül többszörös, akár 40-60%-os a 2-es típusú cu­korbetegség kialakulásának kockázata. GDM után indokolt a nők évenkénti klinikai és laboratóriumi ellenőrzése. Fel kell hívnunk a figyelmet a normális testsúly és a testmozgás fontosságára: megfelelő életmód – táplálkozás és testmozgás – alkalmazásával a későbbi cu­korbetegség kialakulásának valószínűsége mintegy 50%-kal csökken!
• Pregesztációs cukorbetegségben a diabétesszel társuló terhes­ség szövődményeinek kialakulásában az emelkedett anyai vér­cukorszint a legdöntőbb tényező. E szövődmények döntő több­sége csak úgy előzhető meg, ha az anya a fogamzás pillanatától a szülés bekövetkeztéig valóban az egészségesekével egyező, ún. normoglikémiás állapotban van.
  Így a terhesség szövődményeinek megelőzésére és elkerülésére elengedhetetlen, hogy a cukorbeteg nők tervezett terhessége már a fogamzás előtt is optimális anyag­csere-állapotban, azaz a fogamzást megelőző (prekoncepcionális), intenzív diabetológiai gondozást követően következzék be.
• A prekoncepcionális gondozás alapvető feladatai közé tartozik az esetleges krónikus diabéteszes szövődmények (szem, vese, ke­ringési állapot) alapos, részletes felmérése és kezelése is. Hipertónia esetén a vérnyomás szabályozása a terhességben is adható készít­ményekkel indokolt. Ezt a periódust gyakori, gondos ellenőrzés kell hogy jellemezze, intenzív motiváció és edukáció kíséretében.
• Cukorbetegek terhessége esetén súlyosbodhatnak a már terhes­ség előtt is fennálló krónikus diabéteszspecifikus szövődmények. A gesztáció során előrehaladó retinopátia stabilizálása lézerke­zelést igényelhet. A szemfenék terhesség alatti romlása az esetek többségében a szülést követő években javul. A vesefunkciók beszű­külésével, fehérjevizeléssel járó diabéteszes nefropátia ugyancsak rosszabbodhat a terhesség folyamán. A terhesség során minden vizit alkalmával szükséges a vérnyomás mérése, esetleg ambuláns, 24 órás vérnyomás-monitorozással. A krónikus magas vérnyomás kezelésére terhességben a metildopa a legkiterjedtebben és a leg­biztonságosabban alkalmazható szer.

Célzott szűrő- és ellenőrző vizsgá­latok cukorbetegségben

A szűrővizsgálatok célja valamely, kezeletlen állapotban, illetve későn, vagy elégtelenül kezdett kezelés esetén ismerten egész­ségkárosító hatású betegség időben történő felismerése, és en­nek alapján, hatékony kezelésének megkezdése.

A világon mindenütt ezért – epidemiológiai célzatú, adott népesség körében való előfordulás tudományos igényű vizsgálatai kivételével – ún. kockázatalapú szűrést végeznek, a szűrést azon csoportokra korlátozva, akik cukorbetegség tekintetében fokozott kockázattal rendelkeznek.

A terhességi cukorbetegség időben történő felismerése az anya és a magzat számára egyaránt kiemelt jelentőségű. Az anya számá­ra egyrészt azért, mert a felismeretlenül és szakszerű kezelés nél­kül maradó diabétesz a magzat elvesztéséhez, spontán vetélés­hez, koraszüléshez vezethet, másrészt pedig azért, mert az emel­kedő vércukorszint megindíthatja érszövődmények kialakulását.

A magzat számára a koraterhességi emelkedett vércukorszint a szervtelepek fejlődésében okozhat károsodást (fejlődési rendelle­nességek kialakulása), a terhesség későbbi szakaszában bekövet­kező vércukoremelkedés pedig kóros növekedést (makroszómia), a magzatvíz mennyiségének felszaporodását, születést követően sú­lyos vércukorcsökkenéseket (újszülöttkori hipoglikémia) okozhat. A fel­soroltakból eredően kötelező a terhességi cukorbetegség teljes körű, azaz minden várandós nőre kiterjedő szűrése.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a ma általánosan kö­vetett eljárás koraterhességben (a terhesség felismerésekor, vagy az azt köve­tő időben) éhomi vagy véletlenszerű (random) vércukorvizsgálatot, rendezett értéke esetén a terhesség 24-28. hetében 75 gramm cukorral történő terhelé­ses cukorvizsgálatot alkalmaz. Gesztációs cukorbetegség tekintetében foko­zott kockázatú csoportokban már koraterhességben is terheléses cukorvizsgálatot kell végezni, ennek rendezett értéke esetén pedig meg kell ismételni a vizsgálatot a 24-28. terhességi hét között is.

Fontos tudnunk, hogy vannak olyan ellenőrző vizsgálatok is, ame­lyekre a cukorbeteg-gondozás során rendszeresen sort kell keríte­ni. Elvégzésük azért szükséges, hogy a kezelőorvos panaszmentes esetekben is tájékozódhasson esetleges szövődmények vagy társ­betegségek kialakulásáról, vagy azok hiányáról.

A cukorbeteg-gondozás fogalma, helye, formái

A cukorbetegség – mai ismereteink szerint, kevés kivételtől eltekintve- élethosszig tartó kóros állapot: folyamatos kezelése, ellenőrzése, figyelemmel kísérése – a beteg lehető legjobb egészségi állapotának elérése és fenntartása érdekében – elengedhetetlen. Az egészségügyi dolgozók mindazon tevékenységének összességét, amelyek segítik a fenti cél el­érését, diabétesz-gondozásnak nevezzük.

A krónikus betegségek felismerése és gondozásának megkezdése többnyire az alapellátás keretei között történik: így van ez a leg­gyakoribb diabéteszforma, a 2-es típusú cukorbetegség esetében is. A háziorvosi ellátás keretei között mód nyílik e betegség korai fel­ismerésére, hiszen már a beteg megismerésekor – a kórelőzmény ismeretében, majd a betegvizsgálat kapcsán – fény derül azokra a kockázati tényezőkre, amelyek miatt a cukorbetegség irányába szűrővizsgálatot kell végezni.

A beteg magas vércukorszintre utaló panaszai vagy vizsgálatakor észlelhető bizonyos eltérései alapján a vércukorvizsgálat egyértelműen szükséges, mivel a cukorbeteg­ség diagnózisa már eleve valószínűsíthető. Amennyiben igazolódik a szénhidrát-anyagcsere zavara, már a háziorvosi ellátás kereté­ben – lehetőség szerint dietetikus bevonásával – mód van a kezelés megkezdésére és a szükséges további (részletesebb laboratóriumi, EKG-, szemészeti) vizsgálatok elvégzésére.

Minden egyes vizit alkalmával meg kell be­szélni a következő ellenőrzés időpontját és az esedékes vizsgálatokat. Bármilyen kezelési vagy speciális probléma esetén a háziorvos fel­veszi a kapcsolatot az illetékes diabetológiai szakellátó hely cukor­beteg-ellátásban jártas szakorvosával, hogy közösen vegyenek részt az adott kérdés megoldásában.

Amennyiben – 2-es típusú cukorbetegség esetében – az anyag­cserehelyzet a terápiás próbálkozások ellenére sem kielégítő, gyógyszerkombináció bevezetése, esetleg inzulinkezelés válik szük­ségessé, vagy ha szövődmény alakul ki, helyes, ha a beteg további gondozásában a diabetológiai szakellátó hely egészségügyi csapata is részt vesz, a háziorvossal szorosan együttműködve.

Az 1-es típusú cukorbetegek és bizonyos speciális diabéteszes betegcsoportok (pl. előrehaladott szövődményekkel rendelkezők, cukorbeteg gyermekek, illetve gyermeket tervező, vagy terhes nők) gondozását mindenképpen az ún. diabetológiai szakellátás kerete­in belül, diabetológiai szakellátó helyek részvételével kell végezni.

Az eredményes ellátás fel­tétele az is, hogy a mindennapi klinikai munkában a betegek edu­kációját, motivációját segítő és részben végző szakképzett egész­ségügyi dolgozók – diabetológiai szakápolók, dietetikusok – is intenzíven, összehangoltan közreműködjenek. E sajátos csapat­munka szükségessége és a szakmai specializálódás erősödése kö­vetkeztében mind a szakma, mind a páciensek részéről felmerült az igény, hogy a cukorbetegek ellátása egyes nehezebben megold­ható problémák esetén (pl. intenzív inzulinkezelés, előrehaladott szövődmények), vagy bizonyos állapotokban (pl. cukorbeteg gyer­mekek gondozása, illetve gyermeket tervező, vagy terhes nők) erre felkészült cukorbeteg-szakellátóhelyen történjék.

Valamennyi ha­zai szakellátó helyen – jelenleg országszerte összesen 205 felnőtt-, illetve gyermekcukorbeteg-gondozóhely működik – diabetológiai munkacsoportok dolgoznak. E munkacsoportok munkájában -a betegekkel és háziorvosaikkal szoros együttműködésben – min­denhol részt vesznek „A Magyar Diabetes Társaság Diabetológus Orvosa” minősítésű orvosok, valamint diabetológiai szakápolók és dietetikusok is.

Cukorbeteg-gondozás

A cukorbeteg-gondozás ún. sokszakmás (interdiszciplináris, multidiszciplináris) együttműködést igényel, hiszen – amint azt az előző fejezetekben áttekintettük – szemész, nefrológus, szülész-nőgyógyász, esetenként kardiológus, ideggyógyász, sebész szakor­vos ellátásba vonása is szükséges lehet. A koordinálást minden esetben az adott beteg gondozását kézben tartó orvosnak, vagy a háziorvosnak, vagy a szakellátó hely orvosának kell biztosítania. Igen fontos, hogy az esetleges szövődmények feltárására irányuló, előírt gyakoriságú szűrőVellenőrző vizsgálatok megtörténjenek, s amennyiben eltérést igazolnak, a szükséges kezelés is szakszerű­en megtörténhessen.

S még egy alapvető feladat:

A cukorbeteg-gondozásban alapvető jelentőségű, hogy minden beteg-orvos találkozó egyben a beteg­séggel kapcsolatos ismeretek átadását – betegoktatás, edukáció -és azok ellenőrzését is szolgálja. Csak kellően tájékozott, állapo­tával tisztában lévő és egészsége megőrzésében aktívan közremű­ködő személy képes ugyanis kellő mértékű önmenedzselésre, ami a cukorbetegség célértéket biztosító, hosszú távú ellátásában nél­külözhetetlen feltétel.

Együttműködés a háziorvosi és szakellátás között a cukorbeteg­-gondozásban

Más a feladata az alapellátásban dolgozóknak és más a szakellátásban tevékenykedőknek, itt is, ott is azonban csapatszintű ellátás, „teammunka” (team = csapat, angol eredetű) szükséges. Le kell szögezni azonban, hogy a cukorbetegség egyetlen for­májában, a betegség bármely szakaszában sem nélkülözhető az egymás kölcsönös tájékoztatásán alapuló együttműködés.

A cukorbetegeket gondozó teamben helyet kell hogy kapjon a dietetikus, a szakdolgozó (ideális esetben diabetológiai szakápoló, de legalább e téren jártassággal rendelkező, szakképzett asszisztens), és a szakellátásban az edukátor is, akinek a cukorbetegek rendsze­res oktatása és ismereteik ellenőrzése a közvetlen feladata.

A felsoroltak közös felelőssége a betegség lehető legkorábbi felis­merése, kórismézést követően pedig valamennyi keringési kocká­zati tényező célértékre történő kezelése, esetleges szövődmények célzott keresése, felismerésük esetén hatékony kezelése, szükség szerint a társszakmák bevonásával.

Az alapellátásban dolgozók kiemelt feladata:

A diabétesz szűrése, amelynek leghatékonyabb módja a cukorbetegség szempontjából fo­kozott kockázatúak szűrése. Fontos feladata továbbá a cukorbeteg­ség előállapotaiban lévők ellenőrzése, gondozása, életmódbeli taná­csokkal való ellátása és eredményességük ellenőrzése.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.