Fájdalom enyhítése

Idegen test a szemben

Tünetek

  • Szemfájás, amely gyakran aránytalanul súlyos a szembe került tárgy méretéhez képest
  • Gyötrő érzés, hogy valami van a szemben. Ez az érzés felléphet időszakosan is, ha a tárgy a szem sarkában van.
  • Az érintett szem vörössége, könnyezése, pislogása és fokozott fényérzékenysége.
  • Homályos látás, duzzanat és vérzés, ha a tárgy behatolt a kötőhártya alá.
  • Égő érzés, ha maró vegyület került a szembe.

Veszélyeztetett csoportok

Bárkinél előfordulhat, de különösen veszélyeztetettek az építő-munkások, a famegmunkálók és a hegesztők – mindazok, akik munkájuk során repülő forgácsoknak vannak kitéve.

Kialakulása

A kezdeti tünetek a szembe került tárgytól és a helyzettől függően eltérőek. Az idegen testet az érintett azonnal érzékeli. A tárgy méretétől és helyzetétől függően a fájdalom lehet szakaszos, kellemetlen és kínzó. Ha a tárgyat nem távolítjuk el, gyulladást, könnyezést, esetleg látászavart idézhet elő. Ennek veszélye akkor áll fenn, ha a kötőhártya beidegzése rossz (pl. szklerózis multiplexben vagy előrehaladott cukorbajban).

Ha a tárgy megsérti a szaruhártyát, fekélyt okozhat, amelynek jellemzői közé tartozik a nagyon erős fájdalom és a homályos, átlátszatlan folt megjelenése a szem felületén. A maró kémiai anyagok, pl. a lúgok, szembe fröccsenve nagymértékű szövetkárosodást, sőt a látás elvesztését okozhatják.

Figyelem! Soha ne dörzsöljük a szemünket, ha idegen test került bele, mert megsérülhet tőle a szaruhártya, és a tárgy is mélyebbre kerülhet. Szemsérülés esetén tekerjünk gézpólyát vagy tiszta pamutanyagot a sérült feje köré úgy, hogy szorosan takarja mindkét szemét. Ez nyugtatólag hat, és enyhíti a fájdalmat.

Mit tegyünk?

A parányi repülő rovart, por- vagy homokszemcsét tiszta vízzel ki lehet mosni. Ha látjuk a tárgyat a szem fehérjén, lehet, hogy magunk is el tudjuk távolítani egy vattapamacs, steril géz, tiszta szövet vagy papír zsebkendő sarkával. Ujjunkkal ne nyúljunk a szemünkbe.

Ha a tárgy bekerült a szemhéj alá, gyengéden húzzuk előre a szemhéjat, nézzünk olyan irányba, hogy a szemgolyó előfordultával a tárgy láthatóvá váljék, majd vattapamaccsal, zsebkendő sarkával óvatosan távolítsuk el. Ha ez nehézségekbe ütközik, vagy ha a szem bármely más módon sérültnek látszik, keressük fel azonnal az orvost vagy az ügyeletet.

Ha a szembe maró vegyszer fröccsent, azonnal kezdjük meg a kimosását. Tartsuk a fejünket nyitott vízcsap alá, és folyassunk langyos vizet a szemünkre. Ha nincs vízcsap elérhető közelségben, kézzel folyassuk rá a vizet. A víz legyen tiszta, de ne vesztegessük az időt arra, hogy üveges vagy steril vizet találjunk, használjuk azt, ami kéznél van. A vizet a szem belső sarkából a szemgolyón keresztül folyassuk át a másik sarok irányába. Fejünket úgy tartsuk, hogy a víz ne kerülhessen a másik szembe. Először távolítsuk el a kontaktlencsét, ha van, mert vegyszer kerülhet alá. A kimosás alatt nézzünk különböző irányokba, hogy a szemgolyó mozgásával a szemhéj alá került vegyszer is kiürülhessen. Legalább 15-30 percen át mossuk a szemet, majd menjünk az ügyeletre.

Kezelés

Az orvos általában a szemöldökcsipeszhez hasonló eszközzel távolítja el a szaruhártyába ágyazódott vagy a szemhéj alá behatolt idegen testet. Antibiotikumos szemcseppet ír fel a gyógyulás meggyorsítására, a fertőzés és a szaruhártyafekély megelőzésére. Lehet, hogy néhány napig szempólya viselését írja elő a szem védelmére és a fájdalom csillapítására. Ha a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók nem elég hatékonyak, erősebbet írhat fel. Amennyiben az idegen test behatolt a szemgolyóba, műtéttel kell eltávolítani. Ehhez kórházi bent fekvésre is szükség lehet.

Megelőzés

A szemsérülések mintegy fele otthon, 20%-a pedig a munkahelyeken történik. Mindig viseljünk védőszemüveget, ha olyan házimunkát végzünk, amelynek során a szemünk veszélybe kerülhet. Ez különösen érvényes, amikor vegyszerekkel, hegesztő pisztollyal vagy olyan géppel vagy anyaggal dolgozunk, amelyből repülő szilánkok kerülhetnek a szemünkbe. Védőszemüveget akkor is kell viselnünk, ha motorkerékpározunk vagy olyan sportot űzünk, amelynél fokozott a szemsérülés veszélye.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.