Gyermekbetegségek

Iskolai problémák, diszgráfia és diszlexia gyermekkorban

Az iskola nagyon komoly szerepet játszik a gyerek nevelésében, már csak azért is, mert az iskolában, a tanáraival és az osztálytársaival tölti napjának csaknem egyharmadát. Ezért itt is sok kellemetlenség érheti őt. Ha az iskolai nehézségekről beszélünk, mindig három tényezőt kell figyelembe vennünk: a gyereket, a családot és az iskolát. Másrészt viszont, amikor a gyerek iskolai problémákra panaszkodik, ki kell faggatni az Okairól, hiszen általános bajok is okozhatják, amelyek egyéb helyzetekben is előfordulnának.

Jegyezzük meg! A gyerekorvossal való kon­zultáció segíthet a szülőknek, és az orvos dönthet a gyermek esetleges alaposabb kivizsgálásáról is.

Az iskola és a gyermek kapcsolata lehet nyugodt és gyümölcsöző, de különféle okok miatt lehet konfliktusos is: a gyerek nem akar iskolába menni, szorong, különféle tüneteket produkál: hányinger-, fejfájás- hányás, általános rossz közérzet, amelyek csak hétköznap reggel jelent­keznek, és délutánra a tünetek maguktól megszűnnek. Életkor szerint változó formában jelenik meg az iskola „elutasítása”. A kisgyerek akkor tiltakozik, amikor az iskolába viszik, jellemzően hisztizik, vagy éppen szorong, és szorongását más fizikai tünetekkel palástolja.

Gyakran valójában azért elutasító, mert fél az elszakadástól, nem akarja otthagyni az egyetlen biztos pontot: a szeretteit. Ezt általában valamilyen egyéb probléma alakítja ki (költözés, haláleset a családban, a szülők válása). A nagyobb gyerekeknél már előfordul iskolakerülés, amelynek az oka általában a rossz kapcsolat a tanárokkal, az osztálytársakkal, esetleg képtelen megfelelni a szülői elvárásnak az iskolai eredményekben.

Iskolai fóbia okai

Az iskolától való valódi fóbia az alsó tagozatos korban és a kamaszkorban alakulhat ki, a gyerek hisz­tizik, nem akar iskolába menni, sír, azt kéri, hogy ne hagyják ott. Ha erővel kényszerítik, a gyerek erőszakos lesz, és még kevésbé hallgat az észérvekre. Ezek a hisztirohamok általában fizikai tünetekkel járnak: hasfájás, fejfájás, szédülés.

Az iskola elutasítása gyakran az osztálytársakkal való rossz kapcsolat miatt is kialakulhat: kicsúfolják vagy kiközösítik az újonnan érkezett gyereket a már összeszokott csapatból. A nem elég kommunikatív tanár és a szorongó család, aki túlságosan óvja a gyereket, szintén megnehezítheti az iskolába járást.

Amíg a gyerek iskolába jár, természetesen adódnak konfliktusai a családdal, a tanárokkal. Ezek mind hátráltathatják a gyerek iskolai tanulmányait, még egy teljesen normális gyerek esetében is. Ha az iskolai eredményei kétéves elmaradásban vannak, amelyet a gyerek nem tud teljesen pótolni, akkor siker­telen iskolalátogatásról beszélünk.

Diszgráfia, diszlexia

A szavak és számok leírásának problémája (olvashatatlan kézírás, kicsi, rendezetlen betűk, a kis- és a nagybetűk váltogatása) a diszgráfia, ami a kis- és a nagyobb gyerekeket egyaránt érintheti. Az írás csak lassan és nagy fáradsággal megy, nagy energiabefektetést igényel, a gyerek nagyon koncentrál, de mégsem sikerül eredményt produkálnia, nem követi a sort, a papírt elmaszatolja, elfelejti, hogy mit akart leírni.

Ennek következtében az osztályban nincs sikerélménye, nem írja meg a házi feladatot, nem tudja összpontosítani a figyelmét. Minthogy viszont jól olvas, sokszor igazságtalanul hibáztatják, a diszgráfiát lustasággal, kedvetlenséggel magyarázzák. Néhány tudós szerint a nehézség abból fakad, hogy a gondolatot nem tudja írásban megfogalmazni a gyerek, például nem sikerül emlékeznie egy szóösszetételre. Gyakran viszont az ujjak mozgatása sem megy tökéletesen (finommotoros tevékenység).

  • Térbeli diszgráfia: a gyerek olvashatatlanul ír, akkor is, ha diktálnak neki, és akkor is, ha saját gondolatait írja le.
  • Motorikus diszgráfia: nem tudja papírra vetni saját gondolatait, diktálás után viszont tud írni, ha nem is normálisan, mert a finommotorikus mozgása nem megfelelő.
  • Diszlexiás diszgráfia: a leírt gondolatok olvashatatlanok, nem túl jól ír diktálás után, a másolás viszont megy, ha nem is tökéletesen. A finommotoros mozgás ilyenkor viszont tökéletes.
  • Diszlexia: olvasási zavar. A gyerek a kortársaihoz képest el van maradva az olvasási képességben, amely kihat az egész iskolai  tanulására, mindennapi tevékenységére. A diszlexiás gyermeknek nehézsége adódik az írott szöveg megértésében, mert nem betűket, hanem képeket lát. Ezeknek a gyerekeknek nincs klinikailag kimutatható szervi eredetű betegségük, de az első iskolai években általában diszkalkuliában és diszgráfiában is szenvednek.

Időnként azoknak a gyerekeknek, akik későn tanultak meg beszélni, az olvasás elsajátí­tásával is problémáik lesznek.

Diszlexiás gyerek

A diszlexiás gyerek nem ismeri fel pontosan a betűket, különösen a tükörképpel rendelke­zőket (d-b, p-q, n-u), lassan alakítja hanggá a jeleket, nem tud a jelekből szavakat alkotni. A zavar tartósan fennáll, de a környezet tud segíteni abban, hogy megfelelő eszközökkel kompenzálja az olvasási nehézségeket.

Ezeknek a zavaroknak a kezelése nagyrészt abban áll, hogy segítenek a gyereknek abban, hogy felzárkózzon, az olvasási hiányosságokat bepótolja, de léteznek más eszközök is, mint például számítógépes programok, amelyek gyakoroltatják a gyerekkel az írott szöveg megértését. Nagyon fontos, hogy a különféle beavatkozások legyenek összehangolva, a tanítók, a szülők és a logopédusok fogjanak össze a gyermek érdekében.

Homeopátiás szerek az iskolai problémák kezelésére

A homeopátiás szerek nem tudják megváltoztatni a gyerekek iskolához való hozzáállását, mégis, megfelelő pszichológiai támogatás mellett, az alapos kivizsgálás után, az orvos találhat megoldást arra, hogyan segítsen.

A leghasznosabb gyógyszerek a következők:

  • Colcarea carbonica 30CH 3 labdacs, naponta kétszer, ha a gyerek mindenben lassú, későn bújnak elő a fogai, későn kezd el járni, fél attól, hogy egyedül nekiinduljon, és ugyanakkor nehezen jegyez meg új ismereteket.
  • A Graphites 30CH 3 labdacs, naponta kétszer, ha a gyerek hatá­rozatlan, túlsúlyos, kedvetlen, félénk, befolyásolható, a munkában erőtlen, lassan tanul, és lemarad a matematikában, az irodalomban, az idegen nyelvekben is.
  • A Kalium bromatum 30CH 3 labdacs, naponta kétszer, ha a gyerek izgatott, nem tud koncentrálni, és emiatt nehezen tudja elsajátítani az új ismereteket vagy netán diszlexiás.
  • A Medorrhimum 30CH 3 labdacs naponta kétszer, ha a gyereknek rossz a memóriája, nehezen jegyez meg szavakat, kifejezéseket, miközben ír vagy olvas, problémái vannak a matematikával, diszgráfiás és/ vagy diszlexiás, nem emlékszik a szavak első betűjére, a családtagok nevére, nem tudja elismételni, amit éppen hallott.
  • A Natrium carbonicum 30CH 3 labdacs, naponta kétszer, ha a gyerek vagy a kamasz azt mondja, hogy nem képes dolgozni, megtanulni egy dolgot, nem tud gondolkodni; ha komoly nehézségei támadnak az iskolai feladatok megoldásában, ha a memóriája nagyon gyenge, és a megerőltetés fejfájást okoz.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.