Házi gyógymódok

Terhességi hányinger: 13 módszer az émelygés legyűrésére

Mindenki úgy tervezi, hogy terhessége alatt a sugárzóan boldog madon­nákhoz fog hasonlítani, és olyan kismama lesz, aki a hónapok előrehaladtával egyre szépül. A kínzó reggeli hányinger valahogy nem nagyon illik bele ebbe a képbe. Dr. Yvonne Thornton szülész-nőgyógyász professzor, két gyermek édesanyja meséli, hogy kezdő orvosként nem vette komolyan betegei ilyen jellegű pa­naszait, mígnem a saját tapasztalatából megtudta, milyen is az. „Ugyan, egy kis hányinger nem nagy dolog, gondoltam akkoriban. Azután teherbe estem, és öt­percenként kellett kirohannom a mosdóba!”

Persze ezek a tünetek mindenkinél más-más módon jelentkeznek. Még olyan is van, akinél a probléma – nevével ellentétben – nem reggel jelentkezik. Támadhat a nap bármelyik percében, az is előfordul, hogy egy átdolgozott, ne­héz nap után tör rá valakire. Esetleg bizonyos szagok váltják ki. Tipikus esetben a reggeli hányinger a terhesség hatodik hetében kezdődik, akkor, amikor a méhlepény elkezdi nagy mennyiségben termelni a humán chorio-gonadotrop hormont, (HCG), ezt a jellegzetes terhességi hormont. A leg­több nőnél a tünetek a nyolcadik vagy kilencedik héten a legsúlyosabbak, és a tizenharmadik hét után eltűnnek.

A dolog jó oldala, hogy a reggeli hányinger többnyire annak a jele, hogy a terhességgel nincs probléma. Egy 9098 terhes nő bevonásával végzett tanul­mány azt mutatta, hogy azok körében, akik az első három hónap során hány­tak, kisebb volt a vetélések és a koraszülések száma. Ez vigasztaló, ugye? Csakhogy túl kell élni ezt a nem éppen kellemes idő­szakot. Szakértőink az alábbiakban elmondják, hogyan sikerülhet.

Kísérletezzen!

Ami bevált a nővérénél, a legjobb barátnőjénél meg a szomszédasszonynál, nem biztos, hogy önnél is beválik. „Ahány nő van, annyiféle gyógymód”, állítja Deborah Gowen okleveles bába és ápolónő. Néhány stratégiát ki kell próbálni, mielőtt megtalálja a megfelelőt.

Egyen úgy, ahogy a magzat eszik!

A gyermek, aki a hasában növekszik, napi 24 órán át habzsolja a véréből a glükózt. Ha nem gon­doskodik ennek pótlásáról, hirtelen lezuhanhat a vércukorszintje. A legjobb taktika a San Franciscóban tevékenykedő bába és ápolónő sze­rint az, ha „áttér arra az étkezési formára, amilyen a babáé, vagyis a gyakran keveset elvét követi. Gyorsan és könnyen úgy juttathat glükózt a szervezetébe, ha finomított cukrokat eszik, például gyümölcscukrot. Olyasmire van szükség, ami már félig le van bontva.” A szőlő és a narancslé kitűnő erre a célra.

Kerülje a bő zsiradékban sült vagy egyéb zsíros ételeket!

A sajtos hamburger hagymakarikákkal múlt héten talán még csá­bítóan hatott, de ilyenkor jobb nem próbálkozni vele. „A zsírban, olajban sült ételek gyakran okoznak hányingert a terhes nők­nél”, hangoztatja Tekoa King szülésznő oktató. Szerinte azért, mert ezek las­sabban emésztődnek, vagyis tovább maradnak a gyomorban.

Hordjon magával nyers mandulát!

Gowen szerint a nyers mandula remek a terhes nőknek. Aki ebből kap be néhány szemet, ahányszor megéhezik, az eleget tesz a gyakran, de keveset evés követelményének. A man­dulában van némi zsiradék, némi fehérje és nagy mennyiséget tartalmaz a B-vitaminok különböző fajtáiból. Kis helyen elfér, és amellett hogy egészsége­sebb, még ízletesebb is, mint a sajtos keksz.

Az ágy mellé legyen odakészítve némi rágcsálni­való

Aki nem szereti a mandulát, egyen vajas kekszet. Ha éhgyomorral vág neki a napnak, csak nehezíti a helyzetét, állítja King. Ezért kapjon be valamit, mielőtt felkelne az ágyból, akár reggel, akár az éjszaka kellős közepén, hogy megemelje a vércukorszintjét.

A rágcsálás a gyomorégésnek is elejét veszi, „va­laminek mindig kell lennie a gyomorban, mondjuk egy kis keksznek vagy egy szelet csokoládénak – tanácsolja dr. Gregory Radio szülész-nőgyógyász. – A terhesség természetes velejárója, hogy a gyomor több savat termel. Kell vala­mi, ami leköti a savat.”

Orvosi segítség

Mikor aggasztó a reggeli hányinger? Orvoshoz kell fordulni:

  • Ha észreveszi, hogy egy kilónál többet fogyott. Normális körülmények között a terhesség idején a súlygyarapodás még akkor is folytatódik, ha valaki egyik-másik elfogyasztott ételt hamarosan viszontlátja.
  • Ha a kiszáradás jeleit tapasztalja, vagy ha nem tud vizelni.
  • Ha semmi sem marad meg a gyomrában 4-6 órán át, még a víz és a gyümölcslé sem.
A legsúlyosabb eset az, amikor a reggeli hányinger az orvosok által hyperemesis gravidarumnak nevezett állapot jele. Ha ezt nem kezelik, ak­kor felborulhat a szervezet elektrolit egyensúlya, romlik a vérkeringés, ká­rosodhat a máj és a vese. Mindemellett ez az állapot a magzatra is veszélyt jelenthet. Ugyanis a szervezet éhezik, emiatt fokozódik a zsírbontás, ami miatt többszörösére nő a vérben a ketonok szintje. Ezek pedig károsíthat­ják a magzatot. Hyperemesis gravidarum esetén a kismamát azonnal kórházba kell szállítani, ahol glükózt, vizet és vitaminokat tartalmazó infúziókat kap.

Igyon sok buborékmentes folyadékot.

Dr. Radio javasolja azt is, hogy gyakran igyon kis mennyiségű buborékmentes folyadékot. A víz, a gyümölcslevek és egyes gyógynövényteák megfelelnek erre a célra, de az izotóniás elektrolitoldatok is kiválóak.

Segít a málnalevéltea

Az émelygés ellen megpróbálhat gyógyteát inni. Dr. Radio a málnalevelet, a kamillát és a citromos balzsamot ajánlja betegeinek. Gowennek az a véleménye, hogy a gyógynövénykeverékek jobban hatnak, mint a növények egyenként. Például a fodormenta hatékonyabb, ha egy kis kamillát ad hozzá.

Szürcsöljön gyömbérsört!

Sokan emlékeznek rá, hogy a ma­ma gyerekkorukban gyömbérsört adott, mert az „megnyugtatja a hasikánkat”. Dr. Thornton szerint felnőttkorban éppen olyan hatásos.

Ha magzatvédő vitamint szed, beszélje ezt meg a háziorvosával is

Gowen szerint bizonyos esetekben ezek a vitaminok gyomorrontásszerű tüneteket okoznak.

A természetgyógyász közbeszól

Gyorssegélyként akupresszúra

Legközelebb, amikor a párja együttérzéséről biztosítja, közölje vele, hogy segíthet a reggeli hányinger elviselésében. A segítség egyik konkrét módja az akupresszúrás masszírozás. A naponkénti, egész testre kiterjedő masszázs a megelőzés eszményi stratégiai eszköze, állítja Watary Ohashi, a róla elnevezett technika, az ohashiacu oktatója. Ám ha a férje nem vállalkozik ilyen bonyolult dolgokra, akkor az aláb­bi egyszerű technikára tanítsa meg. Néha hihetetlenül gyorsan segít. A kismama feküdjön a jobb oldalára, a férje pedig úgy üljön le mögé, hogy felesége hátát megtámasztja a saját bal lábával. Bal karját csúsztas­sa a kismama alá, és markolja meg erősen a vállát.

Jobb kézzel masszírozza meg a nyakát háromszor egymás után. Majd tenyerét a tarkónak feszítve húzza, nyújtsa a fejet fölfelé. Ezután hüvelykujjával nyomogassa a bal lapocka és a gerincoszlop kö­zötti bemélyedést, majd a lapockát körös-körül. A nyomásnak egy-egy pon­ton 5-7 másodpercig kell tartania. Ha valahol érzékeny területre bukkan, annak szenteljen külön figyelmet. Csúsztassa be a hüvelykujját a lapocka alá olyan mélyen, amennyire ez a feleségének jólesik.

A nyomást először gyengéden gyakorolja, s a feleségétől várja, hogy igényli-e az erőteljesebb nyomást. A férj egész testével fejtsen ki erőt, ne csak a karjaival, „a kétféle nyomás teljesen különböző érzetet kelt”, állítja Otashi. „A bőr és az izmok ingerlése eltereli a figyelmet a belső kellemetlensé­gekről” – foglalja össze Otashi. Hozzáteszi még, hogy az itt megjelölt pon­tok nyomása hat a gyomorpanaszokra és a hormonháztartásra is.

Bízzon a szervezete bölcsességében!

„Egye azt, amit megkíván, kivéve persze a chipset és egyéb gyorséttermi falatokat – tanácsolja Gowen. – Kerülje a kávét, a mesterséges édesítőszereket és minden gyógyszert. Viszont ha milánói makarónira vagy bolognai spagettire vágyik, akkor nyugod­tan ehet. Általában az a jó, ha hallgat a szervezete kívánságaira.”

Legyen nyugodt!

Ha folyamatosan gyarapodik, és a hányás elle­nére sem észlel kiszáradásra utaló tüneteket, akkor nagy baj nem lehet. „Ami kikívánkozik ilyenkor egy nőből, az valószínűleg nem is hiányzik a szervezetének – állítja King. – Azt hiszem, még mindig nem ismerjük eléggé azt a csodát, ami egy anya szervezetében végbemegy. A hányással küszködő nők túlnyomó többségénél a magzat tökéletesen fejlődik.”

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.