Házi gyógymódok

Vérnyomás: 17 lehetőség a szinten tartásra

A WHO adatai szerint Amerikában körülbelül harmincmillió ember szen­ved magas vérnyomásban (hipertenzióban). Az arcüreggyulladás és az artrózis után ez Amerikában a harmadik leggyakoribb idült betegség.

A helyezésnél természetesen fontosabb az, hogy mit is üzen ez a betegség. A magas vérnyomás megdöbbentő pontossággal jelzi előre, hogy 65 éves kor felett kinek lesz súlyos szív- és érrendszeri megbetegedése.

Jó hír, hogy a betegek körülbelül 70 százalékánál csak enyhén emelkedik a vérnyomás, vagyis az alsó érték 90 és 105 higanymilliméter közé esik. Keze­lésükben az utóbbi években nagy horderejű változások történtek. A hangsúly már nem a gyógyszeres kezelésen van.

„Szinte mindenki egyetért abban, hogy az enyhén hipertóniás betegek kezelésében a nem gyógyszeres megközelítés a védekezés első módja, leg­alábbis ezt kell elsőként megpróbálni” – jelenti ki dr. Norman Kaplan ismert vérnyomásszakértő, a Texasi Egyetem egészségtudományi központjának mun­katársa.

Az alábbi gyógymódokat a stabil állapotú, enyhe hipertóniában szenvedők részére állították össze. Ha vérnyomását már gyógyszerekkel kezelik, lehetsé­ges, hogy az orvosság szintjét újra be kell állítani. Mielőtt bármiféle új gyógy­módot kipróbálna, egyeztessen orvosával.

Ügyeljen a testsúlyára!

„Bár sok hipertóniás ember nem túlsú­lyos, a magas vérnyomás kövér emberek esetében háromszor olyan gyakori, mint a normális testsúlyúak körében” – figyelmeztet dr. Kaplan.

Túlsúlyról akkor beszélünk, amikor a magasság és a csontszerkezet alap­ján megállapított ideális súlyt a testtömeg 20 százalékkal meghaladja. A túlsú­lyos embereknek azonban nem kell ilyen sokat fogyniuk ahhoz, hogy csökken­jen a vérnyomásuk. Egy izraeli vizsgálat szerint a jó húsban lévő, hipertóniában szenvedő emberek vérnyomása már akkor is normalizálódhat, ha túlsúlyuk fe­lét leadják, annak ellenére, hogy még így is kövérnek számítanak.

„Még aránylag kis testsúlyvesztés kapcsán is kimutatható a vérnyomáscsök­kenés. Betegeinket arra biztatjuk, hogy fogyjanak annyit, amennyit csak bírnak, bár már néhány fölös kiló leadása után is csökkenhet a vérnyomás” – magya­rázza dr. Kaplan.

Rázza le a só rabláncait!

A nátrium és a magas vérnyomás köz­ti összefüggés nem bizonyított. A magas vérnyomásban szenvedők egy része azonban sóérzékeny; elképzelhető, hogy ön is ebbe a csoportba tartozik.

„Ez csak úgy állapítható meg, ha sószegény diétára fogjuk a beteget -konyhasóbevitelüket napi 5 grammra csökkentjük, és megfigyeljük a diétának a vérnyomásra gyakorolt hatását. Annak ellenére, hogy a napi 5 g egy átlagos étrendben használt só mennyiségének a fele, a legtöbb ember, ha már egyszer csökkentette a mennyiséget, nem áll vissza a korábbi szintre” – állítja dr. Kaplan. Használjon kevés sót, de ne várja, hogy ezzel mindent megold.

Csökkentse az alkoholt!

Mivel a nagyfokú alkoholfogyasztás és a magas vérnyomás közti összefüggés igazolt, a hipertóniásoknak csökken­teniük kell az alkoholfogyasztásukat.

Azt azonban nem ajánlják, hogy teljesen iktassák ki az életükből. Miért? Nos a vizsgálatok azt bizonyították, hogy a naponta kis mennyiségű alkoholt fogyasztóknak alacsonyabb a vérnyomása, mint azoknak, akik többet isznak, vagy akik egyáltalán nem isznak. „Napi legfeljebb 20 grammnyi alkoholt tartalmazó ital elfogyasztása nem hat negatívan a vérnyomásra – magyarázza dr. Kaplan -, ám ha ezt a mennyi­séget túllépi, problémákra számíthat.”

Orvosi segítség

A rosszindulatú magas vérnyomás: a halálos nyomás

Amennyiben nem kezelik, a vérnyomás lassan és állandóan emelke­dik. Előfordulhat, hogy az alsó érték akár órákra vagy napokra is 130 Hgmm fölé emelkedik, a felső érték pedig eléri, esetenként meg is haladhatja a 250-es értéket. Ez a hipertónia rosszindulatú típusa. Bár ritka, de nagyon veszélyes állapot, amely azonnali orvosi kezelést igényel.

A rosszindulatú hipertónia a vese, az agy és a szem ereit károsíthatja. Kezelés nélkül hat hónapon belül halálhoz vezethet. Szerencsére a rossz­indulatú hipertónia megfelelő gyógyszerek intravénás adásával kezelhető, ám a gyors diagnózis és kezelés nagyon fontos.

Növelje a káliumbevitelt!

Lehet, hogy kedvezően hat a magas vérnyomásra. „Nem tudjuk pontosan, hogy a hipertóniások hány száza­léka reagál a káliumra – mondja dr. George Webb, aki a Vermonti Egyetem orvosi karának biofizika professzora. – Egy kéthetes vizsgálat során a részt­vevők mindössze 30 százalékának csökkent a vérnyomása, egy nyolc hétig tartó vizsgálatban ugyanakkor már 70 százalékánál tapasztaltunk vérnyomás­csökkenést”.

Dr. Webb úgy véli, nem a kálium fogyasztása a legfontosabb, hanem a he­lyes nátrium-kálium arány kialakítása és megtartása. „Az az ideális, ha a káli­umbevitel háromszorosa a nátriuménak. Alacsony sótartalmú diéta esetén, ha a napi nátriumbevitel 2 g (2 g nátrium=5 g asztali só), 6 g káliumra van szükség.”

No de honnan tudjuk, hogy mi az elegendő? Gyakorlatilag lehetetlen olyan sószegény diétát összeállítani, amely nem tartalmaz sok káliumot. „Ha áttér a természetes étrendre, mindenképpen sok káliumot fog fogyasztani” – jelenti ki dr. Webb. Különösen a burgonya, a friss zöldség és a hal tartalmaz sokat. Az arány kiszámításához egy megfelelő szakkönyvet vagy különféle táplálkozási táblázatokat kell igénybe vennie.

A kalciumkapcsolat

„A kalcium bizonyos emberekre kedvező­en hat” – állítja dr. Roseann Lyle, a Purdue Egyetem egészségnevelési tanszé­kének adjunktusa. Még nem tudják pontosan, hogy kik reagálnak pozitívan a kalciumra – az ezzel kapcsolatos kutatás még folyik.

„Ügy tűnik, hogy a hipertóniás és egyben sóérzékeny betegek mintegy fe­le reagál a kalciumra – teszi hozzá dr. Lawrence M. Resnick, a New York-i Cornell Egyetem egészségi központjának adjunktusa. – Vagyis ha a só tilos, a kalcium jótékonyan hat.”

Ne végezzen erőgyakorlatokat!

„A sportolás a magas vérnyomást csökkentő programok fontos eleme. Úgy tűnik, valóban jó hatású” – mondja dr. Dávid Spodick, kardiológus. Az izometrikus gyakorlatok azonban, például a súlyemelés, kerülendők, mert a vérnyomás időszakos megemelkedé­sét okozhatják.

Próbálkozzon aerob gyakorlatokkal!

Bár számos tanul­mány igazolta az aerob – fokozott oxigénfogyasztással járó – testmozgásnak a vérnyomásra gyakorolt jótékony hatását, a hipertóniások legyenek óvatosak.

„Általában egy 400 méteres, gyors tempójú sétával kezdünk – mondja dr. Róbert Cade, a Floridai Orvosegyetem belgyógyász professzora. – A megtett távot addig emeljük, amíg a beteg 1600 méter megtételére képes nem lesz. Az­tán kezdődhet a futás – de csak az állapotfelmérés és a terheléses EKG elvég­zése után.”

Az edzés hatására a verőerek kitágulnak, ami a vérnyomás csökkenését eredményezi. „Bár a vérnyomás az edzés alatt inkább magas, a befejezéskor le­esik. Amikor aztán újra felmegy, már nem emelkedik olyan magasra.” Az úszás, a séta és a kerékpározás egyaránt ajánlott a hipertóniásoknak. „Nem szükséges futni – jegyzi meg dr. Cade. – Ha ugyanazt a távot sétával te­szi meg, körülbelül ugyanannyit dolgozik, csak hosszabb ideig. A dolog lénye­ge a tempó – kezdetben 400 métert kell négy, később 1600 métert 15 perc vagy rövidebb idő alatt megtenni.”

Gondolkozzon úgy, mint egy vegetáriánus!

Vizsgálatok igazolták, hogy a vegetáriánusoknak mind az alsó, mind a felső vérnyo­másértéke 10-15 Hgmm-rel alacsonyabb, mint az átlagnépességé. A furcsa az, hogy senki sem tudja pontosan, miért. „Az viszont tény, hogy a vegetáriánusok vérnyomása valóban alacsonyabb – állapítja meg dr. Kaplan. – Talán azért, mert ők általában nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholt, és nem esz­nek egyszerre túl sokat.”

Mérje ön is!

„Az otthoni vérnyomásmérést mindenütt bátorítani kel­lene” – állítja dr. Kaplan. – Ha magas a vérnyomása, az a legokosabb, ha álla­potát figyelemmel kíséri.”

Az otthoni ellenőrzés azonban ennél sokkal több: segítségével azt is figye­lemmel kísérheti, hogy étrendje, testmozgása és gyógyszerei hogyan befolyá­solják a vérnyomását. Ráadásul a „fehér köpeny” reakciónak sincs kitéve. So­kan ugyanis abban a percben, amikor belépnek az orvosi rendelőbe, feszültté válnak, és a vérnyomásuk ugrásszerűen emelkedik.

A vérnyomásmérőket három fő csoportba sorolhatjuk: léteznek mechanikus (higanyos) vérnyomásmérők, kézzel pumpálható mandzsettás elektromos, illetve automata módon felfúvódó mandzsettás elektromos készülékek. A higa­nyos vérnyomásmérőnél fülhallgatóra is szükség van, míg az elektromos típu­súak a sztetoszkóp használatát szükségtelenné teszik, így alkalmazásuk jóval egyszerűbb.

„Véleményem szerint a kézzel pumpálható mandzsettás elektromos készü­lékek a legpraktikusabbak – mondja dr. Kaplan. – Ezek ugyan egy kicsit drá­gábbak, de mindenféle gyakorlat nélkül könnyen használhatók.”

Alacsony vérnyomás

Egyeseknek nem magas, hanem túl alacsony a vérnyomásuk (hipotenzió). Ha hirtelen állnak fel, megszédülhetnek, akár el is ájulhatnak.

A definíció szerint akkor beszélünk ortosztatikus hipotenzióról, ha fel­állás után a felső vérnyomásérték csökkenése meghaladja a 20 Hgmm-t, és ez egyperces állás után is kimutatható. Korábban úgy gondolták, hogy az alacsony vérnyomás gyakorisága idősebb korban megfelel a magas vér­nyomásénak. Nemrégiben viszont kimutatták, hogy egészséges, gyógy­szert nem szedő időseknél az alacsony vérnyomás aránya csak körülbe­lül 6 százalék. Az arány 55 éves kor felett sem nő.

Az alacsony vérnyomás oka igen sokszor valamilyen gyógyszer: első­sorban a vérnyomáscsökkentőknek és a vizelethajtóknak van ilyen mellék­hatása. Az alkohol, egyes szívgyógyszerek, a nyugtatók és az antidep­resszánsok is kiválthatnak vérnyomáscsökkenést. Ha úgy érzi, hogy a gyógyszerei miatt szédül, elesett, zavart, gyenge, fáj a feje, keresse fel orvosát. Ha nem lehet a gyógyszerein változtatni vagy nem azok okozzák a problémát, próbálkozzon az alábbiakkal.

Markoljon egy nagyot! A vizsgálatok kimutatták, hogy átmenetileg már egy egyszerű fizikai tevékenység is emelheti a vérnyomást és védhet a hipotenzióval szemben. Felállás előtt például szorítson össze egy gumigyű­rűt: ez is megemelheti annyira a vérnyomását, hogy ellensúlyozza a felál­lás okozta pillanatnyi vérnyomásesést.

Számoljon fejben! Ennél is meglepőbb, hogy a kutatók még a kéz­szorításnál is hatásosabb vérnyomásemelőnek találták a fejszámolást (pró­báljon meg olyan gyorsan, ahogyan csak tud, száztól hetesével visszafe­lé számolni).

Egyen gyakrabban, de keveset! Ha a vérnyomása étkezés után le­esik, egyen kevesebbet, de többször. Kérdezze meg, hogy orvosa mekko­ra só- és folyadékbevitelt tart optimálisnak. Ha ezek mértéke csökken, csökkenhet a vérnyomás is.

Az éjszaka titkai. Az alvási testhelyzet is segíthet az alacsony vérnyo­más emelésében. Próbáljon meg úgy aludni, hogy az ágya fejrészét állít­sa a lábrésznél 20-30 cm-rel magasabbra (tegyen az ágy lába alá téglát). Felkeléskor lassan üljön fel, és felállás előtt lógassa a lábát pár percig.

Legyen boldog!

A Cornell Egyetem egészségügyi központjának New York-i kórházában végzett tanulmány szerint az érzelmek különösen fon­tos szerepet játszanak a vérnyomás eltéréseiben. Amikor kezeletlen hipertóni­ás betegeknél egész napos vérnyomásmérést végeztek, öröm hatására a felső vér­nyomásérték csökkent, szorongás esetén pedig az alsó érték emelkedett. Az is kiderült, hogy a vérnyomás lényegesen jobban nőtt, ha a vizsgált személy nem otthon került kellemetlen szituációba.

Tanulság: legyen boldog, ne aggódjon – vagy ha muszáj, aggódjon otthon.

Beszéljen kevesebbet!

Abban nincs semmi meglepő, hogy ve­szekedés hatására nő a vérnyomás, azt azonban sokan meghökkentőnek tartják, hogy egyes kutatások szerint a kommunikáció minden formája emeli a vérnyo­mást.

Kutatási eredmények! A Marylandi Egyetem kutatói rájöttek, hogy a beszéd 10-50 százalékkal emelheti a vérnyomást, a legnagyobb mértékben éppen a hipertóniásoknál. A hatás nem csupán a kimondott szavakra érvényes – még a süketnémák jelbe­széde is ugrásszerű emelkedést okoz.

Ebből egyes tudósok azt a következtetést vonták le, hogy az alapvető em­beri kommunikáció kapcsolatban áll a szívvel és fokozza annak aktivitását. Ha ez így van, akkor ez is hozzájárulhat ahhoz az automatikus vérnyomás-emel­kedéshez, amit az orvosával való beszélgetés vált ki.

Mérje a párja vérnyomását is!

Biztosan hallotta már, hogy sokévi együttélés után egyre jobban hasonlítanak egymásra az emberek. A ku­tatók azonban egy ennél furcsább jelenséget is felfedeztek. Minél tovább él egy háztartásban két ember, vérnyomásértékeik annál jobban közelítenek egymás­hoz. A jelenség hátterében valószínűleg a közösen átélt stressz és egyéb érzel­mi tényezők állhatnak.

„A konfliktusok kezelési módja és az érzelmek kifejezése egyaránt befo­lyásolhatja a házastársak vérnyomását” – mondja a vizsgálatot végző egyik ku­tató. Vagyis legközelebb, ha az orvos azt mondja, magas a vérnyomása, méres­se meg a párjáét is. Ha mindketten hatvanas éveikben járnak, elképzelhető, hogy vérnyomásértékeik csak kevéssé térnek el egymástól.

Szerezzen be egy kutyát!

Plinius római filozófus és író évszá­zadokkal ezelőtt ajánlotta ezt a gyógymódot (vagy valami hasonlót), és igaza volt: a kutyával való foglalatoskodás valóban csökkenti a magas vérnyomást.

Jegyezzük meg! Az amerikai fegyveres testületek egészségügyi kutatóintézetében 92 egye­temista vérnyomását mérték meg, majd arra kérték őket, hogy olvassanak fel hangosan, olvassanak magukban, illetve foglalkozzanak egy barátságos kutyá­val. A hangos felolvasás hatására emelkedett a vérnyomásuk, míg a néma ol­vasás és a kutyával való foglalkozás vérnyomásesést eredményezett.

Ez a kísérletsorozat hozzájárult az állatterápia kedvező megítéléséhez. Más kutatások azt mutatták ki, hogy a háziállattal rendelkező szívkoszorúér-betegek túlélési esélye nagyobb, mint azoké, akiknek nincs háziállatuk. Gyerekeken vég­zett vizsgálatok is igazolták, hogy ha olvasás és pihenés közben jelen van a há­zi kedvenc, alacsonyabb a vérnyomás. És mit számít, hogy Plinius ezt a gyógymódot a hasfájással küszködő nők számára írta elő? Hála a tudománynak, már tudjuk, hogy a háziállatok a magas vérnyomásra is jó hatással vannak.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.