• gyógyszerek
• magas vérnyomás

Milyen gyógyszercsoportok ismeretesek a magas vérnyomás kezelésében?

A cikknek nem feladata, hogy részletesen ismertesse az egyes gyógy­szerek hatásmechanizmusait, eredményességét, jó vagy rossz tulajdonsá­gait, mégis indokolt megismerni az adható gyógyszercsaládok közös, jellemző tulajdonságait, ismert előnyös vagy éppen „kedvezőtlen” hatá­sait. A kedvezőtlen jelző relatív, mert a gyógyszerhatóságok által engedé­lyezett gyógyszerek mindegyikének az adott indikáció vonatkozásában sikeresnek kell lennie. A gyógyszerek bevezetése egy adott országban nagyon szigorú szabályok alapján történik, számos előzetes vizsgálat előzi meg általános alkalmazását.

Béta-adrenerg-blokkoló szerek

A cikksorozat elolvasása során meggyőződhetett az olvasó arról, hogy a szimpatikus aktivitás csökkentése igen fontos feladat, mert ez az egyik leggyakoribb oka a vérnyomás emelkedésének. Az ebbe a csoportba tartozó gyógyszerek ezt a csökkentést végzik el. A szimpatikus aktivitás blokkolása nemcsak a vérnyomást csökkenti, de számos kórképet is ked­vezően befolyásol.

Amikor a hetvenes évek végén bevezették ezeket a szereket a magas vérnyomás terápiájába, akkor adódott az első komoly lehetőség a betegség erőteljes befolyásolására. Elsősorban fiatalkorú és középkorú hipertóniás betegeknél javasolják adagolását, ahol a külső behatásokra történő reagálás (környezeti tényezők iránti hiperaktivitás) igen kifejezett. A gyógyszer a hirtelen kialakuló szimpatikus aktivitás­fokozódást (vérnyomás- és pulzusszám-emelkedés) képes megfelelően kivédeni.

Nagyon hasznosnak bizonyulnak ezek a szerek, ha a magasvérnyo­más-betegséghez koszorúér-betegség vagy ritmuszavar társul. Az egyik legnagyobb sikert az jelentette, hogy a béta-blokkolók tartós szedése mel­lett kevesebb agyi szövődmény alakult ki, de legalább ennyire jelentős, hogy a szívinfarktusban adott bétablokkoló képes kivédeni a hirtelen halált, illetve csökkenteni ezen súlyos betegségből eredő halálozást. A gyógyszercsalád felfedezése és bevezetése a terápiás fegyvertárba for­radalmi tettnek bizonyult.

Ide tartozó vegyületek: atenolol, betaxolol, bisoprolol, carvedilol, metoprolol, oxprenolol, propranolol.

Vízhajtók

A félreértések elkerülése végett: a vízhajtók nemcsak a szívelégtelen­ségben, vagy akkor adhatók a betegnek, ha vizenyőképződés alakul ki, hanem nagyon eredményesen lehet alkalmazni a magas vérnyomás kezelésében is. Az említett 70-es években a vízhajtókat a bétablokkolókkal együtt adták a magas vérnyomás csökkentésére, és nagy sikerrel. Ezen kettős kezeléssel a hipertóniás betegek csaknem 60%-ának vérnyomását sikerült eredményesen csökkenteni.

A vérnyomáscsökkentő hatás feltehetően azzal függ össze, hogy a vízhajtók az erek szerkezetében a víz- és sótartalmat csökkentik, így kisebb lesz a tónus. Azt is fontos tud­nunk, hogy nem minden vízhajtót adnak tartósan vérnyomáscsökkentésre. Ilyen szerek: a tiazidok, a clopamid, a klórtalidon.

Esetleges szövődmények

A kitűnő hatások ellenére az utóbbi évtizedekben komoly vizsgálatok utaltak arra, hogy elsősorban a thiazidok tartós szedése esetén kialakulhat a szervezet elektrolit(ion)-zavara (csökkent kálium, nátrium, magnézium), valamint anyagcsere-károsodások (vércukor-, húgysav-, vérzsírszint emelkedése). A kialakuló szövődmények (kóros jelenségek) a dózis nagyságával is összefüggenek. Az utóbbi időben a napi dózisokat jelentős mértékben csökkentették, és ezzel párhuzamosan a károsodások (mel­lékhatások) előfordulási aránya is erősen csökkent.

A renin-agiotenzin- áldoszteron-rendszer aktivitásának vissza­szorítása

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb felfedezése azon enzimgátló szer, amely egyrészt megakadályozza a szervezet legnagyobb vazospazmust okozó anyagának (angiotenzin II) termelődését, másrészt elősegíti a szervezet másik nagyon fontos értágító hormonának (nitrogén-monoxid) erőteljes aktivitását. Az ide tartozó gyógyszerek nemcsak értágító hatásúak, hanem a keringésszabályozás rendszerében blokkolják azokat a hatásokat, amelyek a serkentés irányába hatnak.

Rengeteg ilyen gyógy­szert fedeztek és fedeznek fel: benazepril, Captopril, enalapril, Cilazapril, lisinopril, Perindopril, quinapril, ramipril, Spirapril stb. Felsorolni sem könnyű őket. Adásuk azért is került az utóbbi években az érdeklődés középpontjába, mert nemcsak a vérnyomást csökkentik, hanem a magas­vérnyomás-betegséghez társult szövődményeket (kamraizom-vasta­godás, szívelégtelenség, vesekárosodás) is képesek kedvezően befolyásol­ni, illetve visszafejleszteni.

Újabban arra is nyílt lehetőség, hogy gátoljuk az erősen érszűkítő hatású angiotenzin Il-t – ha mégis termelődik és eljut a sejtekhez – abban, hogy hozzákötődjön a sejtek felszínéhez (az ott elhelyezkedő kapukhoz, receptorokhoz), és ott elkezdje romboló hatását. Ezen anyagokat, amelyek a gátló hatást kifejtik, angiotenzin II receptor blokkoló szereknek nevez­zük. Ezek csak speciális indikáció alapján adhatóak, de már hazánkban is rendelkezésre állnak.

A kalciumantagonista szerek

A könyv bevezető fejezetében utaltunk arra, hogy az erek falában kialakuló kalcium-túlsúly jelentős szerepet játszik az erek szűkületében, és ez másodlagosan növeli a bennük lévő nyomást. Ennek a kalcium-túl­súlynak a csökkenését lehet elérni ezekkel a szerekkel azáltal, hogy gátolják a sejtekbe a Ca²+ ion belépését. Különösen fontosnak látszik idős hipertóniás betegek kezelésében. Rengeteg nagyhatású anyag áll ren­delkezésre, Európában 35-40 szert ismernek: amlodipin, diltiazem, felodipin, isradipin, lacidipin, nifedipin, verapamil stb, Ma már csak a lassú felszívódású, elhúzódó hatású szereket alkalmazzák.

 Alfa-adrenerg-blokkolók

Nagy sikerrel adják ezeket a szereket (doxazosin, terazosin) azokban az esetekben, ahol anyagcserezavarok (cukorháztartás zavara, zsíranyag­csere-károsodás stb.) alakultak ki a magas vérnyomás mellett, vagy a betegnek manifeszt cukorbetegsége van. A könyvben ezeket a testsúly­többlettel rendelkező hipertóniásokat metabolikus X szindrómás betegeknek neveztük, és az inzulinrezisztenciával magyaráztuk megje­lenési formájukat. A teljességhez tartozik, hogy az ACE-gátlók is képesek az inzulinrezisztenciát kedvezően befolyásolni.

Más szimpatikus aktivitáscsökkentő szerek

A nyúltagyban bonyolult keringést szabályozó központok, centrumok működnek, amelyek a vérnyomást, a pulzust, a szívösszehúzódás erejét és más fontos aktivitást befolyásolnak. Az egyik ilyen központnak az izgatása (imidazolin-1-receptor), ugyancsak reflexesen, vérnyomás­csökkentő hatású.

Egy gyógyszer vagy kombinált kezelés?

A kezelést mindig egy gyógyszerrel érdemes indítani (monoterápia). A szervezet reagálása erre többféle lehet. Részleges, teljes vagy rezisztens. A gyógyszerrel szembeni reakció szabja meg a további lehetőséget az orvos számára: a gyógyszer dózisának növelése, gyógy­szercsere vagy gyógyszer-kombinációk alkalmazása.

Ennek megfelelően senki nem várja azt, hogy a vérnyomást egy­szerűen, néhány nap alatt be lehet állítani. Teljesen egyedien kell értékel­ni az egyes betegeket. Egyik betegnél gyorsan lehet a beállítást elvégezni egy gyógyszer adásával, másik esetben biztos, hogy kombinációkra szoru­lunk. Komolyabb hipertónia esetében egyáltalán nem meglepő 2-3 gyógy­szer kombinált alkalmazása.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.