Orvosi tanácsok

Hogyan előzzük meg a téli köhögést, meghűlést?

Némi előrelátással és néhány megelőző lépéssel elérhetjük, hogy idén ne döntsön ágynak bennünket a tél első hűvös fuvallata. A környezetbarát gyógymódok természetes módon erősítik szervezetünk ellenálló képességét a fertőzésekkel szemben.

Fontos a meleg

Az aerob típusú testmozgás kitűnő módja testünk fel hevítésének, és befejezése után még sokáig kellemesen meleg marad a testünk. Ilyenkor jól öltözzünk fel, hogy ne veszítsük el túl hamar ezt a kellemes érzést!

  • Testünk egyik legnagyobb hőleadó felülete a fej, ezért viseljünk olyan sapkát, amely szükség esetén a fülünket is védi! A természetes anyagból, például báránygyapjúból készült termékek a legjobbak.
  • Viseljünk „polar fleece” alapanyagú felsőruhákat! Ezeket újrahasznosított műanyag üdítőspalackokból készítik, és – a műszálas anyagokkal ellentétben – szárazon tartanak bennünket. Ez azért fontos, mert nedves bőrrel könnyen megfázunk.
  • Gyorsítsuk anyagcserénket azzal, hogy a napi 2-3 nagy étkezés helyett többször, de alkalmanként kevesebbet eszünk!
  • Zuhanyozáskor dörzsöljük át a karunkat és a lábunkat, utána pedig jól öltözködjünk fel!
  • Hideg lábfejünket dörzsöljük be 1 evőkanál olívaolaj, és 3-3 csepp rozmaring- és feketeborsolaj keverékével! Húzzuk a kezünket a boka felé, majd finoman lefelé, az ujjak irányába!

Köhögés, meghűlés

  • Ne vigyük túlzásba az orrcseppek és orrspray-k használatát, mivel ezek károsíthatják az orrüreget bélelő érzékeny nyálkahártyát. Próbálkozzunk inkább az alábbi kímélő gyógymódokkal.
  • Ha száraz, csiklandozó kaparást érzünk a torkunkban, kortyoljunk feketeribiszkés italt! Ez megnyugtatja a fájó torkot, magas C-vitamin-tartalma pedig segíti a szervezetet a fertőzések elleni küzdelemben.
  • Ha hirtelen megfájdul a torkunk, de a meghűlés egyéb tünetei nem jelentkeznek, nézessük át receptre szedett gyógyszereinket az orvosunkkal! Egyes készítmények, például a vérnyomáscsökkentők és a pajzs-mirigybetegségre felírt szerek kiszárítják a szervezetet, ezért is fájhat a torkunk. Szedjünk C-vitamint! Lerövidítheti a gyógyulás idejét azzal, hogy az immunrendszer működését segíti. Pihenjük sokat, nehogy legyengüljön az immunrendszerünk, s még betegebbek legyünk!
  • Együnk némi csirkehúslevest! Ez a népi gyógyászatban régóta ismert módszer segít kitisztítani az eldugult orrmelléküregeket. Az inhalálás is jó módszer: takarjuk le a fejünket, és így szívjuk be 3 csepp borsmentaolajjal illatosított forró víz gőzét!
  • Igyunk sok folyadékot, főként akkor, ha lázunk van! Nagyon jó a hígított sárgarépáié vagy almaié, de a tejet kerüljük! A természetgyógyászok szerint a tejtermékek fokozzák a nyálkatermelést.
  • Tisztítsuk ki bedugult orrunkat, és az alábbi keverékkel segítsük elő a nyugodt alvást: forró kamillateához adjunk 1 evőkanál whiskyt, egy fél citrom levét és némi mézet! (Vigyázat! Ne fogyasszunk ennél több alkoholt, mivel megterheli a szervezetünket.)
  • Vegyünk mustáros lábfürdőt! Adjunk 2 teáskanál mustármagport I liter forró vízhez, és áztassuk benne a lábunkat! A régiek szerint ez a lábunkba szívja a vért, s így enyhíti a fejünkben és tüdőnkben kialakuló dugulásokat – lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, de használ.
  • Torokfájás ellen gargarizáljunk teafaolajjal! Adjunk 5 cseppet egy pohár vízhez! (Vigyázat! Ne nyeljük le, mivel a teafaolaj mérgező.)

Fagyás

Ne melengessük a sajgó lábujjakat tűz előtt – ez csak tovább rontja a fagyást. Húzzunk meleg zoknit, és járkáljunk, hogy megindítsuk a vérkeringést!

Igyunk gyömbér- és fahéjteát, hogy serkentsük a vérkeringést -ezzel talán elkerülhetjük, hogy kialakuljon a fagydaganat. Egy fazékban tegyünk 3 teáskanál reszelt gyömbért és két fahéj rudacskát fél liter vízhez, forraljuk fel, majd főzzük lassú tűzön további 15 percig! Szűrjük le, s naponta háromszor igyunk 1-1 csészényit!

Ugyanezzel a főzettel a kezünket és a lábunkat is felmelegíthetjük. Az előbbihez képest négyszeres mennyiséget készítsünk, és adjunk hozzá 225 gramm keserűsót is!

Kiszáradás

  • Igyunk meg naponta 2 liter vizet! A szervezet szöveteinek vízvisszatartó képessége az évek múlásával csökken, s emiatt a bőrszárazsággal járó problémák is súlyosbodhatnak.
  • Lehetőleg ne töltsünk túl sok időt meleg fürdőben vagy zuhany alatt! Noha télen ez nagyon csábító, a meleg víz könnyen kiszáríthatja a bőrünket. Ha fürdés előtt fázunk, végezzünk nyújtást vagy más, kímélő gyakorlatokat – a mozgás fel fog melegíteni.
  • Ha a lakásunkban központi fűtés van, állítsuk alacsonyabb hőfokra! A bőrünk jobban viszket, amikor melegünk van.
  • Szappan helyett használjunk zablisztet, ha a bőrünk télen hámlik és viszket! A zablisztet a bőrgyógyászok is ajánlják, biztonságos, hatékony és olcsó. Kössünk némi lisztet egy zsebkendőbe, mártsuk vízbe, nyomkodjuk ki belőle a víz feleslegét, és használjuk úgy, mint egy közönséges arcmosót!
  • Ha az ágyban elektromos takarót használunk, lefekvéskor azonnal kapcsoljuk ki! Az éjjelre bekapcsolva hagyott takaró alatt túlmelegszik a testünk, s reggel kiszáradtan ébredhetünk.
  • A száraz, töredezett körömbe dörzsöljünk tápláló olajat! Keverjük 2 teáskanál búzacsíraolajhoz 2 E-vitamin-kapszula tartalmát és 10 csepp levendulaolajat! A keveréket kicsi, sötét üvegedényben tároljuk, s naponta egyszer masszírozzuk bele a körmünkbe és a körömágyba!

Megelőzés

  • Fogyasszunk naponta fokhagymát!
  • Öltözködjünk melegen!
  • Aludjunk eleget!
  • Csökkentsük a dohányzást és az alkoholfogyasztást!
  • Kerüljük a tömeget!

Segítő növények

  • Édesgyökér: Enyhíti a hörgők görcsét, és fellazítja a váladékot. Más köptetőkkel, például kakukkfűvel és fokhagymával kombinálva teák és tinktúrák formájában is kapható. (Vigyázat! A túl sok édesgyökértea vérnyomás-növekedést okozhat.)
  • Eukaliptuszolaj: Szopogassunk eukaliptuszcukorkát, hogy enyhítse az orrdugulást, és elfojtsa a köhögést!
  • Fehérmályva: A fehérmályva, más néven orvosi ziliz (Althea officinalis) forró vízbe áztatva zselészerű anyagot bocsát ki, amely megnyugtatja a torkot.
  • Fokhagyma: Szedjünk naponta fokhagymatartalmú táplálékkiegészítőt! Úgy tartják, hogy ez a szer felére csökkenti a meghűlés kockázatát.
  • Kakukkfű: E növény vírusölő, és enyhíti a torokfertőzés tüneteit. Hatásos még a bodzavirág (hurut ellen), a banán (nyugtatja a nyálkahártyát) és a zsálya (antibakteriális hatású). Terhesség idején ne használjunk kakukkfüvet és zsályát!

Téli tanácsok

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.