Stresszkezelés

Színterápia – Mely színek a legalkalmasabbak a különböző helyiségekbe?

Évezredek óta ismeretes, hogy a színek hatással vannak az ember hangulatára. Az egyes tónusok különféleképp befolyásolják a közérzetet és a lelki egyensúlyt, sőt fiziológiás hatások is kimutathatók. Modern pszicho­terápiás irányzat a színterápia, amelynek során a terapeuta feltárja páciense színekhez való viszonyát, majd ez alapján dolgozza ki a stresszoldás személy­re szabott módszereit.

Mivel a lakás színei sajátos atmoszférát teremtenek, érdemes tudni, melyik tónus milyen hatással bír a pszichére. A színterapeuták meggyőződése, hogy minden árnyalat másféle energiát sugároz, ami egybevág a csakrákról (a test „energiaközpontjairól”) vallott elmélettel. A szín­választás persze leginkább egyéni ízlés dolga. Egyesek a merész, tarka színeket, a geometrikus mintákat szeretik, mások a halványabb tónusok, pasztellszínű vagy épp hófehér falak között érzik jól magukat. Az alábbi javaslatok szakemberek tanácsai alapján születtek, természetesen az egyedi preferenciák befolyásolásának szándéka nélkül.

Egy kis színtan

A lakás vagy valamely helyiség kifestetése, átmázolása előtt nem árt végig­gondolni, hogy az egyes színeknek, árnyalatoknak milyen jelentést, illetve hatást tulajdonít a pszichológia.

  • Vörös/piros: vitalitás, aktivitás, életkedv, lelkesedés, érdeklődés, szenvedély
  • Narancssárga: kreativitás, játékosság, kalandvágy, felfedezés, változtatásra való hajlam; étvágy gerjesztő hatás
  • Kék: nyugalom, béke, ellazulás; gördülékennyé teszi a kommunikációt
  • Citromsárga: öröm, vidámság, tiszta gondolkodás; agyserkentő és feszültségoldó hatású, jókedvet csinál, javítja a memóriát, megkönnyíti a döntéseket
  • Zöld: pihentető hatás, nyugalom és békesség, harmónia, egyensúly, termékenység
  • Rózsaszín: az élet szeretete; mások és önmagunk iránt érzett szeretet; törődés, gyengédség szépség; rendre ösztönöz, semlegesíti az agresszív hajlamot
  • Lila, bordó: bölcsesség, tudás, szellemiség, megértés, türelem, intuíció
  • Barna: megállapodottság, stabilitás, konvenciók
  • Fehér: tisztaság, áttekinthetőség, frissesség, új kezdet (a fehér az összes színt tartalmazza, tehát az egység színe)
  • Fekete: oltalom, visszahúzódás, elfojtás, rejtelmek; megnyugtató üresség érzése
  • Szürke: komolyság; bánat; érett megfontoltság, józanság

Hálószoba

Az alvóhelyiségbe értelemszerűen megnyugtató színek, halvány, finom árnyalatok illenek, például vajszín, világos drapp, homokszín, méz-sárga, barackrózsaszín vágj'” épp halványtürkiz, amely a tengert idézi. A tiszta fehérnél lágyabb és melegebb hatású a jázminfehér vagy bézs fal.

A rózsaszín az anyaméhet idézi, ezáltal oldja a feszültséget. Több kísérlet bizonyítja, hogy a rózsaszínre festett falú rendőrségi fogdában a legerőszako­sabb bűnöző is lehiggad. A gyerekekre – fiúkra és lányokra egyaránt – csillapító hatással van, hiszen szeretetteljes meleg­séget sugároz, így biztonságérzetet ad. A tompa árnyalatú világoskék fal kis­babák, pici gyerekek számára ideális, de az álmatlanságtól vagy rémálmoktól szenvedő felnőttnek is jót tesz.

„Könnyű álmot hozzon az éj…”

A pihentető alvást legjobban az segíti elő, ha a háló nyugalmat áraszt, és rendezett. Ennek megvalósítása a következő három egyszerű lépéssel veheti kezdetét:

  • Ne rontsák a látványt székre, fotelre, kanapéra dobált ruhák. Ha az ágy alatt is tárol ezt-azt, mondjuk dobozokat, bőröndöket, azokat padlóig leérő ágytakaróval rejtse el szem elől.
  • Utcai cipőnek nincs helye a hálóban. A lábbelik tárolására előszobai cipős doboz vagy szekrény való. A hálószobá­ba csak házipapucsban lépjen be.
  • Derítse ki, hogy az Ön számára me­lyik matrac a legmegfelelőbb. Az ágy és a derékalj minősége alapvetően meg­határozza az alvás minőségét. A jó fek­helynek természetesen ára van, de ne ezen spóroljon. Érdemes kipróbálni a már nálunk is kapható úgynevezett memóriahabos matracokat, amelyeknek különleges, nyomáskiegyenlítő tulajdonsággal bíró anyagát űrhajósok szá­mára fejlesztették ki. Amikor valaki ráfekszik, teljesen a testhez idomul, és körös-körül kitűnő alátámasztást biztosít. Ha pedig nincs rajta terhelés, visszanyeri az eredeti alakját. Hát- és derékfájósoknak különösen hasznos lehet.

Nappali

Nyugalmat és eleganciát sugalló nappalit szeretne? Ajánlatos elkerülni a túl élénk, harsány árnyalatokat. Esetleg alakítson ki egy-két erősebb tónusú, de az alapszínnel harmonizáló kisebb felületet. Jól mutat például a bézs alapon a csokoládé- és kávébarna. A merészebbek kísérletezhetnek érdekesebb kontrasztokkal is: a falak, kárpitok halványkékjét ellenpontozzák homokszí­nű és lágybordó díszpárnákkal, szőnyegekkel, lámpaernyőkkel. Általános­ságban elmondható, hogy az ízléses, harmonikus enteriőr érdekében háttér­nek (főszínnek) célszerű egy elegáns, visszafogott tónust, kiemelésül pedig egy, legfeljebb két hozzá illő árnyalatot választani.

A dekorkellékek

A dekoratív textil kiegészítők – szőnyegek, falikárpitok, bútorhuzatok, füg­gönyök, ágyneműk, díszpárnák, takarók, plédek stb. – mind fokozzák az ott­hon lakályosságát. Ez az érzés erősíthető oly módon is, ha a nappaliban vagy a hálóban domború felületű (profil, ­vagy struktúr) tapéta kerül a falakra.

A kreatív kellékektől sajátos, egyéni jelleget kaphat a ház. A díszpárnák, szép ágytakarók remekül feldobják a kanapét, és növelik a komfortérzetet, ami a pihe­nés alapeleme. A pihe-puha, süppedős párnák valósággal kényeztetik a testet. Bútorszövetből ugyancsak lágy tapintásút vásároljon, tehát bársonyt, kordot vagy szarvasbőrt. Sőt, némi luxust nyugodtan engedélyezhet magának egy-két selyem­párna formájában, amelyeken szépen csillog a fény. S hideg téli estén mi lehet kellemesebb, mint egy jó meleg gyapjú ­vagy kasmírtakaróba burkolózva teát vagy forró kakaót szürcsölni?

NYUGALOM MINDENEK FELETT

Íme, két tipp a modern technika kizárására a személyes szférából:

  • Ne tartsa a nappaliban a számítógépet. Ha nincs külön dolgozószoba, kerüljön a gép a konyhába. Így jóval kisebb a veszélye annak, hogy a nappaliban pihenve eszébe jut rajta dolgozni, levelezni.
  • Ne vigye be a telefont a Szok­tassa rá magát, hogy a relaxálás alatt kikap­csolja, lenémítja mobilját. A hatékony stressz­kezelés egyik sarokköve, hogy az otthoni pihenőidőt senki se háborgathassa, és Ön se áldozza fel semminek a kedvéért, ami várhat.

Konyha

A konyha kifestésénél bátran válogasson az élénkebb, vidámabb színek, a narancssárga, az okker, a piros vagy a ciklámen között. A narancssárga állítólag étvágyat csinál, a világoskék pedig kellemes légkört teremt – ezért ajánlják ezt a két színt vendéglők kifestéséhez. Miért ne próbálná ki Ön is?

Egyesek az erőteljes színű, bolondos konyhát szeretik, mások a minimalista dizájn hívei, ahol lehetőleg semmi sincs szem előtt. Ehhez azonban sok tárolóhely kell. Szűkös tér esetén jobban jár, ha a konyha egyik falára akasztókkal ellátott, ízléses, parafából készült elemet szerel, amelyre sok konyhaeszközt föl lehet lógatni.

Dolgozószoba

Akit az élénk szín stimulál, fesse a tanuló- vagy dolgozószobája falát rózsapi­rosra, huncut-lilára vagy vidámbordóra. Nem kell az összes falat így „megbo­londítani”, pingálja ki csak az egyiket ilyenre; a többit pedig visszafogottabb, de hasonló árnyalatúra. A másik megoldás, hogy hangsúlyos színű, érdekes, merész mintázatú tapétával burkolja az egyik falfelületet.

Az élénk szín növeli a kreativitást, érdemes tehát egy tarka festményt kitenni. De bármivel körbeveheti magát, ami ihletet ad. Fő a találékonyság!

Fürdő

Ennél a helyiségnél a funkcionalitás legalább olyan fontos, mint a meg­nyugtató és lélekfrissítő hatás. Elsőként tehát a rendetlenséget számolja föl. Gondoskodjon róla, hogy ne legyen dugig a szennyeskosár, és ne hagyja a törölközőket szanaszét dobálva. Kellő méretű pipereszekrényekben jól elhelyezhetők a krémek, kencék, kölnik, tubusok, sminkek, ragtapaszok, hajfestékek, borotválkozási kellékek stb. A törölközők pedig lógjanak a maguk helyén, vagy legyenek szép rendben összehajtogatva, egymásra téve.

Újabban divat a mosdókagylót, sőt a kádat, zuhanytálat is beépített bútornak álcázni, szekrényszerűen elrejteni. Figyeljen rá, hogy a mosdó alatti szifon semmiképpen ne legyen látható. Ügyes asztalossal csináltasson beépített szekrényt a takarítószereknek. (Ha a konyhában a mosogató alatt több hely van, ott rendezze el szépen őket.)

A fürdőszoba színkompozíciója harmonizáljon a lakás egészével

Amennyiben télen nem lehet rendesen kifűteni, ne fesse hideg színűre (kékre, türkizre, fehérre). Aki ragaszkodik a kékhez, válasszon lilás árnyalatot, itt a kék némi vörössel vegyül. A szederszín, bordó szintén kellemes, meleg érzetet kelt. Figyelem! Nemcsak a falat lehet ilyenre festeni, csempéből is választhat vidám, meleg színűt. Egy másik lehetőség, hogy a kéket élénk napsárgával kombinálja, ahogy az a mediterrán orszá­gokban szokás. A semleges alapszín híve, mégis feldobná kicsit a fürdő­szobáját? Szerezzen be élénk színű, mintás törölközőket.

Amikor van ideje egy hosszas, pihentető fürdőre, illatos gyertyákkal tegye teljessé az élményt. A gyertyafényes fürdő csodálatosan relaxál, de egy tompa fényű hangulatlámpa is jó szolgálatot tehet. A fürdőszoba az érzékek kényeztetésének helye, kerüljön tehát illatos habfürdő vagy fürdőgolyócska a vízbe, s égessen illóolajat olajmécsesben. Aki zuhanyozni szeret, szereljen a zuhanycsőre a szokványos rózsa helyett „záporfejet”. Ebből nagyon erős sugárban jön a víz, amely szinte masszírozza a tes­tet. Tudni kell azonban, hogy ha nincs elég nyomás a rendszerben, ez az eszköz nem használható, ahogy a jacuzzi, örvényfürdő sem. A tusolás előnye, hogy állítólag több jótékony hatású negatív töltésű ion éri a testet.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.