Veszélyes vagy biztonságos

Retínoidok, ránctalanítók mennyire károsak?

A legismertebb receptre kapható ránctalanító krém retinsavat (az A-vitamin egy származéka) tartalmaz, amely képes az ap­róbb ráncok eltüntetésére, legalábbis egye­seknél, míg mások alig tapasztalnak hatást – ha egyáltalán tapasztalnak.

Ráncok tánca

Ahogy a bőr öregszik, a faggyúmirigyek egyre kevesebb váladékot termelnek, s ettől a leg­külső bőrréteg, a felhám egyre szárazabb lesz. Ezzel egy időben az alatta húzódó réteg, az irha elasztin- és kollagéntermelése is csökken; ez a két kötőszöveti fehérje gondos­kodik a bőr rugalmasságáról és feszességéről. E folyamatok eredményeként a bőr véko­nyabb és rugalmatlanabb lesz, s ráncok jelen­nek meg rajta. Van, akinél a ráncosodás egészen kismértékű, másoknál viszont- főként a világos bőrű és a dohányzó szemé­lyeknél, továbbá azoknál, akik sokat vannak a napon – erőteljesebb a ráncképződés.

A fiatalosabb bőr ígérete

A retinsavtartalmú készítményeket (pl. tretinoin) korábban akné ellen használták, s e célra még ma is bevetésre kerülnek. 1988-ban azonban egy kísérlet során felfigyeltek rá, hogy a retinsav szinte varázslatos hatással van az öregedő, naptól károsodott bőrre, így azóta széles körben használják ránctalanító krémként. Az alkalmazásával együtt járó leg­gyakoribb probléma a bőr kivörösödése és fényérzékennyé válása. Vannak, akik inkább olyan készítményt használnak, amelyben a retinsav mellett egy bőrpuhító hatású összetevő is van, és kevésbé irritálja a bőrt.

Akár gélként viszik fel, akár krém vagy folyadék formájában, a retinsav hámlasztó hatású, vagyis felgyorsítja a felhám elhalt bőrsejtjeinek eltávozását. Az irha emiatt kénytelen új bőrsejteket termelni, s ez fiata­losabbá teszi a megjelenést. Arra vonatkozó bizonyítékok is vannak, hogy a retinsav-származékok, a retinoidok javítják a bőr vízvisszatartó képességét.

Bármilyen hatékony is, a retinsav nem tekinthető az örök ifjúság forrásának.

A retinoidokat hetekig vagy hónapokig kell használni ahhoz, hogy a hatás látható le­gyen; a legjobb eredmény pedig hat hónapos kezelés után jelentkezik. Ezután már nem várható további javulás, legfeljebb a meglévő állapot fenntartása. A kezelés nem segít a mély ráncokon. Ha abbahagyjuk a retinoid-kezelést, a bőr fokozatosan visszaáll eredeti állapotába – és sajnos, idővel újra előjönnek a ráncok is.

Hidratálókrémek és óvatos napozás

Mivel a retinoid lassítja a bőr saját zsírterme­lését, a szakértők azt javasolják, hogy e szárí­tó hatás ellensúlyozására használjunk vele együtt hidratálókrémet. Gondot jelenthet még a bőrre gyakorolt izgató hatása: a bőr viszketése és vörössége is, de ezek a legtöbb felhasználónál néhány hét alatt jelentősen enyhülnek.

A retinoidtartalmú termékek használata­kor van néhány dolog, amire oda kell figyel­nünk. Ne használjuk a szert a szem és a száj környékén, és vigyázzunk, nehogy a szembe kerüljön. Mondjunk le a ránctalanításról, ha ekcémánk van, ha leégtünk, vagy ha a szél kicsípte az arcunkat. Ha a készítmény izgatja a bőrünket, hagyjuk abba a használatát, és forduljunk orvoshoz.

Egyébként pedig lehetőleg kerüljük az erős napsütést – ez mindenki számára hasz­nos tanács -, hogy megakadályozzuk bőrünk további károsodását.

Vigyázat! Terhes nők, vagy azok, akik gyermekvállalásra készülnek, ne használjanak retinsavas krémet vagy gélt. Állatkísérletek bizo­nyítják, hogy a hatóanyag magas koncentrációja késleltetheti a magzati csontképződést.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.