Allergia és asztma

Latexallergia – előfordulás gyakorisága és tünetei

Az egészségügyi hatóságok az AIDS-járvány terje­désének következményeként általános egészségvé­delmi óvintézkedéseket léptettek életbe, hogy meg­védjék az egészségügyi dolgozókat a HlV-től és a hepatitis C vírustól. Ez lényegében azt jelentette, hogy minden egészségügyi dolgozónak és mentős­nek – vagyis mindenkinek, aki a munkája során vér­rel vagy egyéb testnedvekkel kerülhet érintkezésbe – védőfelszerelést kell viselnie, egyebek közt műtős­kesztyűt is. Ez a vékony kesztyű általában természe­tes gumiból (latexből) készül.

Minden egészségügyi dolgozónak kötelező a kesztyű viselete!
Minden egészségügyi dolgozónak kötelező a kesztyű viselete!

A nagyobb kórházak manapság legalább 100 000 gumikesztyűt használnak el évente, s emiatt jelentősen megnőtt az olykor anafilaxiás sokkot is okozó latexallergia gyakorisága. A becslések szerint a teljes lakosság 1-5 százaléka lehet érintett, de az egész­ségügyi dolgozók körében ez az arány legalább 8 százalék, egyes vizsgálatok szerint pedig akár 17-25 százalékuknál is fennállhat a latexre adott allergiás reakciók veszélye.

Latexallergia gyakorisága

Az allergia előfordulási gyakorisága egyenesen arányos a gumi­val való érintkezés gyakoriságával és mértékével. Ez nem lenne olyan nagy gond, ha a gumi nem lenne ott szinte mindenhol. Nemcsak az egészség­ügyi kesztyűkben található meg, hanem például az óvszerekben és pesszáriumokban. a sebészmaszkokban, a ragasztószalagokban, a lufikban, a pelenkákban, a cumisüvegek szopókájában, a rugalmas alsóneműkben, a gumiszalagokban és más sporteszkö­zökben, a vízi játékokban, a szőnyegekben, a ragasztókban, de még a visszazárható műanyag zacskókban is.

A latexallergiában szenvedők számára az jelenti az egyik fő problémát, hogy a gumiban lévő fehérjék a kesztyűk egy részében hozzákötődhetnek a fel- és levétel megkönnyítésére használt hintőporhoz. Amikor aztán az egészségügyi dolgozók kesztyűt cserélnek, a gumival szennyezett hintőporszemcsék a levegőbe kerülnek, s onnan belélegezhetők.

Ne használjon hintőport!
Ne használjon hintőport!

A valódi latexallergia tünetei azonnaliak

Azonban viszonylag enyhék lehetnek, például a szem kivörösödése, viszketése és könnyezése; tüsszögés vagy orrfolyás; köhögés; bőrkiütés vagy csalánkiütés. A re­akció azonban súlyos is lehet, s akár anafilaxiás sokkot is okozhat. Gyakoribb, hogy helyi jellegű viszkető kiütések jelennek meg a gumikesztyű viselése után: ezt okoz­hatja a kesztyű anyagában lévő, a gumi polimerizációjának elősegítéséhez használt vegyületekkel szembeni allergia – tehát az allergiás bőrgyulladás egy formájáról van szó, amely nem okoz az egész szervezetre kiterjedő allergiás reakciókat.

Előfordulás: a gumi- (latex-) allergia előfordulási gyakorisága egyenesen arányos a gumival való érintkezés gyakoriságával és mér­tékével. A baj az, hogy az anyag szinte minden­hol jelen van.

Mit tegyen ha latexallergiára gyanakszik?

Ha arra gyanakszik, hogy allergiás vagy érzékeny a gumira, próbáljon elkerülni minden olyan terméket, amely természetes gumit (latexet) tartalmaz. Gondosan olvassa el a termékek címkéjét, tegyen fel kérdéseket, és ha valamivel kapcsolatban kételyei vannak, inkább hozzá se nyúljon! Ha valamilyen vizsgálatot végeznek önön, tájékoztassa az orvost vagy nővért az allergiájáról, és kérje meg, hogy ne használjon gumikesztyűt és gumit tartalmazó maszkot! Viseljen a főbb egészségügyi adatait feltüntető karkötőt arra az esetre, ha megsérülne, és nem tudna kommunikálni.

Amennyiben például a foglalkozása során elkerülhetetlen, hogy gumiból (latex-ből) készült termékekkel érintkezzen, az alábbi óvintézkedésekkel csökkentheti az allergia kialakulásának a kockázatát.

Latexallergia esetén mindig mossunk kezet!
Latexallergia esetén mindig mossunk kezet!

Latexallergia hatásainak csökkentése, 7 tipp:

1. Cseréljen kesztyűt!

Az olyan tevékenységekhez, amelyek során várhatóan nem fog fertőző anyagokkal érintkezni – ilyen például az ételkészítés, a házimunka vagy a kertészkedés -, használjon nem gumiból készült kesztyűt.

2. Ne használjon hintőport!

Ha a fertőző anyagokkal végzett munkához muszáj gumikesztyűt viselnie, akkor válasszon hintőpor nélküli, csökkentett fehérjetar­talmú termékeket: ezeket használva kisebb mértékben érintkezik fehérjékkel, és így az allergia kialakulásának kockázata is alacsonyabb.

Fontos a folyamatos takarítás!
Fontos a folyamatos takarítás!

3. Ne bízzon a reklámokban!

Az úgynevezett hipoallergén gumikesztyűk nem csökkentik a gumiallergia kockázatát, bár használatuk esetén kisebb lehet a gumi feldolgozása során alkalmazott vegyszerekkel szembeni allergiás reakciók kockázata.

4. Ne krémezze be a kezét!

Gumikesztyű használata előtt ne használjon olajos kézkrémeket vagy kézápolókat, mivel azok fel­gyorsíthatják a gumi bomlását.

5. Használat után mosson kezet!

Miután levette a gumi­kesztyűt, mossa meg a kezét kímélő szappannal, és gondosan törölje szárazra.

6. Takarítson gyakran!

Rendszeresen tisztítsa meg a gumi-porral szennyezett tárgyakat és területeket.

7. Legyen óvatos!

Tanulja meg felismerni a gumi- (latex-) aller­gia tüneteit: bőrkiütés, csalánkiütés, kivörösödés, viszketés, orr-, szem- és omnellélaireg-tünetek, asztma és (ritkán) sokk.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.