Immunrendszer

Nátha, influenza gyógyítása immunerősítéssel [SZAKORVOS]

Irigyli azokat, akik könnyen átvészelik még a legcsúnyább nátha- és influenzaszezont is? Szeretné, ha ugyanez Önre is igaz lenne?

A nátha és az influenza a leggyakoribb betegségek közé tartoznak. Dr. Joseph Mercola, egy Illinois állambeli egészségügyi centrum oszteopátiás orvosa szerint a felnőtteket évente egyszer-kétszer éri utol ez a probléma.

Jegyezzük meg! Mivel a nátha és az influenza számos tulajdonsága és tünete közös, időnként nehéz őket megkü­lönböztetni. Végül is mindkettő légúti fertőzés, mindkettőt vírus okozza, és mindkettőnek változó az intenzitása, illetve az időtartama. Az átlagember számára a leglényegesebb közös vonásuk a velük járó rossz közérzet és gyengeség érzése.

Szerencsére számos eszköz létezik arra, hogy megússza ezeket a betegségeket, vagy ha mégsem, legalább gyorsan túl legyen rajtuk. Ez a fejezet olyan stratégiá­kat kínál, amelyek gyorsan megállíthatják a náthát és az influenzát. Ám előbb nem árt szembesülni a nátha és az influenza közötti különbségekkel.

Mi a nátha?

A tudósok a felnőtteket megbetegítő náthavírusoknak még a felét sem azonosí­tották, holott már több mint kétszáz náthavírust ismernek, beleértve száznál is nagyobb számú rhino vírust és három coronavírus-törzset. A helyzetet bonyolítja, hogy a náthás esetek 10-15 százalékát olyan vírusok, például adenovírusok és Coxsackie-vírusok okozzák, amelyek súlyosabb betegségért is felelősek.

A nátha, mint az közismert, a felső légutak – az orrüreg, a torok és az arc­üregek – betegsége. Ahhoz, hogy megvesse a lábát, a vírusnak be kell jutnia az orrba. Ha sikerül hozzákapcsolódnia az orrüreget bélelő sejtekhez, elkezd sok­szorozódni. Az ezt követő 12 – 24 órában sok zsebkendőt elhasználunk. A nátha korai jelei a fájdalmas, kaparó érzés a torokban, az orrfolyás és a tüsszögés. Az első két napban tetőznek a tünetek, ekkor a leginkább fertőzőek az érintettek.

Tünetek: a gyakori szimptómák közé tartozik még a fejfájás, a hidegrázás, az általános rossz közérzet és a száraz köhögés. Időnként hőemelkedés is előfordul. A nátha tünetei lehetnek enyhék vagy súlyosak. Ezek aszerint is változnak, hogy kinél milyen nát­havírus váltja ki éppen a problémát.

A nátha leggyakrabban kézről kézre terjed, majd kézről orra vagy kézről szembe (ahol a vírus lejut a könnycsatornákon az orrnyálkahártyába). A vírust el­kaphatja úgy is, hogy belélegez más által kitüsszentett vagy kiköhögött cseppeket. Mivel a náthavírusok több órán át életben maradnak a szervezeten kívül, a be­tegséghez elég, ha megérint egy tárgyat, amely náthavírusokkal szennyezett, majd megdörzsöli az orrát, szemét. A nátha lefolyása két naptól két hétig terjedhet.

Mi az influenza?

Az influenza, amelyet az influenzavírusok egyes törzsei okoznak, a náthánál jóval komolyabb betegség, akár halálos kimenetelű is lehet. Az influenza szövődményei világszerte sok emberéletet követelnek. Magyarországon a Központi Statisztikai Hi­vatal adatai szerint a szezonális influenza szövődményeinek következtében évente 500-2000 fő veszíti életét.

Vigyázat! Bár a tüneteit időnként nehéz megkülönböztetni a sú­lyos nátháétól, az influenzavírus nemcsak az orrban, a szájban és a torokban telep­szik meg, hanem a tüdőben is szaporodik, és tüdőgyulladást okozhat.

Íme, az influenza néhány tünete, amely alapján elhatárolható a náthától:

  • Magas láz (38,9-40 Celsius-fok) több napon át.
  • Kínzó fejfájás.
  • Erős általános fájdalom, izomfájdalom.
  • Gyengeség és fáradtság érzete, amely 2-3 hétig is eltarthat.
  • Rendkívüli kimerültség a betegség kezdetekor.
  • Száraz köhögés és kellemetlen érzés a mellkasban, amely idővel egyre kínzóbbá válhat.

Az influenza a fertőzöttek váladékaival, köhögéssel és tüsszögéssel terjed. Álta­lában a legtöbben egy-két hét alatt felépülnek e betegségből.

Az influenza ellen nehéz védettséget szerezni, mert az influenzavírusok mu­tálódnak. Állandóan új és új vírusok lépnek fel, amelyek képesek kicselezni az immunrendszerünket. A vakcinagyártók kénytelenek előzetesen találgatni, hogy milyen mutációk fognak feltűnni a következő influenzaszezonban.

A nátha és az influenza megelőzése

Nem élhetünk üvegbura alatt, megszűrt, tisztított levegőt belélegezve, anélkül, hogy valaha is megérintenénk egy fertőzött felületet. De tehetünk erőfeszítéseket, különösen nátha- és influenzaszezonban (nyár végétől tél végéig), hogy kerüljük a szoros érintkezést azokkal, akik éppen meg vannak fázva vagy influenzásak. Dr. Neal Rolfe Chamberlain orvosi mikrobiológus, a missouri Kirksville Oszteopátiás Orvoslás Főiskola oktatója legalábbis ezt vallja.

A szakember azt taná­csolja, hogy ha muszáj kapcsolatban lennie influenzás emberekkel, figyeljen arra, nehogy leköhögjék vagy letüsszentsék. Természetesen, amikor a családtagjai kapják el az influenzát, nem tudja kivédeni a közelséget. Ebben az esetben ki­váltképpen ügyelnie kell arra, hogy sűrűn kezet mosson, és ne nyúljon az orrához, a szájához és a szeméhez.

Jegyezzük meg! Mivel az influenza és a nátha is kézről kézre terjed, a gyakori, alapos kézmosás szappannal és vízzel segít távol tartani a vírusokat.

Bár egyes holisztikus orvosok és alternatív terapeuták megkérdőjelezik széles körű használatát, az éves influenzaoltást általában biztonságosnak tartják. Az or­vosok az idősek és a legyengült immunrendszerűek számára mindenképp ajánlják a beadását.

Jegyezzük meg! Amennyiben a vakcinát a megfelelő törzs ellen fejlesztik ki, 65 év alatti egészséges személyeknél 70-90 százalékos hatékonysága lehet az influenza ellen. Csökkenti továbbá a tünetek súlyosságát azoknál, akiket utolér a betegség.

Hosszú távú védelem

A gyakori kézmosás és a tüsszögő betegek elkerülése rövid távon alkalmas a nátha vagy az influenza kivédésére, de ezek nem járulnak hozzá az immunrendszer hosszú távú erősítéséhez. Ehhez át kell gondolnia az életmódját. Dr. Stengler szerint az egyes számú teendő a nátha és az influenza elleni védettség kialakítása érdekében, ha megfelelő módszereket választ a stressz kezelésére.

„Temérdek vizsgálatban ki­mutatták, hogy a szellemi és érzelmi stressz csökkenti az immunrendszer aktivitását” – mondja. Nem csak a stressztényezők önmagukban okoznak kárt: az sem mindegy, hogyan észleli ezeket, és miként reagál rájuk. Dr. Stengler legfőbb tanácsa a stresszt nehezen viselő emberek számára, hogy mozogjanak többet, mivel a testedzés nagy­szerű feszültségcsökkentő. És hogy melyik testedzés a legjobb? „Amelyikben örömét leli, és rendszeresen csinálja” – állítja dr. Stengler.

A testedzésen túl fedezze fel a stresszcsökkentő technikák tárházát, amelyeket az Immunrendszer és mentális egészség című fejezetben ismerhet meg. Emel­lett az egészséges étrend, valamint a kielégítő emésztés és salakanyag-eltávolítás is létfontosságú a hosszú távú védelemhez – ezekről a témákról is olvashat a továbbiakban.

Hagyományos kezelés

Jegyezzük meg! Az influenza vírusos megbetegedés, ezért az antibiotikum hatástalan ellene. A leg­több esetben magától gyógyul, ágynyugalom, folyadékpótlás, lázcsillapítás és egyéb tüneti kezelés mellett.

Az alábbiakban az influenza gyógyítása során alkal­mazott hagyományos módszerekről tájékozódhat. A tünetek megjelenésétől számított első két napon belül célzott antivirális kezelés lehetséges neuraminidázbénítókkal (oseltamivir, zanamivir), valamint a csak influenza A vírus ellen hatásos adamantán származékokkal (amantadin, rimantadin).

Ezek a gyógyszerek gátolják a vírusok sejtekből való kijutását, ezzel akadályozzák meg a szétterjedésüket a szervezetben. Az antivirális szerek vénykötelesek, és az orvos csak akkor írja fel, ha az influenza valóban súlyos lefolyású, illetve nagyon hamar jelentkeznek a veszélyes szövődmények. Egyéb esetekben elégséges az előző oldalon is említett tüneti kezelés.

Az influenza elleni oltás hatékonyságának növelése

Egy vizsgálatban kimutatták, hogy létezik olyan gyógynövény, amely – az influ­enzaoltás után néhány hétig szedve – jelentősen megnövelheti a szervezet influenza elleni antitestjeinek számát és a természetes ölősejtek aktivitását. A kísérlet résztvevőinek az oltást követő tizenkét hétben 100 milligramm stan­dardizált ginzeng kivonatot, G115-öt adtak naponta. Ezután csupán tizenöt eset­ben lépett fel influenza vagy közönséges nátha, a placebocsoportban viszont negyvenkét influenzás vagy náthás megbetegedést regisztráltak.

Egy másik, franciaországi vizsgálatban az ásványianyag- és vitaminpótlás immunitásra gyakorolt hatását kutatták idős betegekben az influenza elleni ol­tást követő két évben.

Kutatási eredmények! Az ásványi anyagot kapó csoport tagjainak szervezetébe alacsony, 100 mikrogrammos dózisban juttattak be szelént, valamint 20 milli­gramm cinket, a vitaminos csoportnak pedig béta-karotint, aszkorbinsavat és E-vitamint kellett szednie. Az előző csoport tagjainál nagyobb antitestszámot mértek, mint azoknál, akik kizárólag vitaminokat vettek be.

A legjobb, ha az influenzaoltás után legalább öt napig cinket, ginzenget és szelént is szed. Dr. Stengler 100 milligramm koreai ginzeng, 20 milli­gramm cink és 200-400 mikrogramm szelén bevitelét ajánlja.

Az influenzaoltás hatékonyságát dr. Stengler szerint napi 500 milligramm kasvirág és akár 2000 milligramm C-vitamin nagymértékben fokozni tudja. (A C-vitamint lehet 500-600 milligrammonként, napi három adagban szedni azoknak, akiknél nagy dózisban hasmenést okoz.)

A bő vizes orrfolyás a fokozott nyálkahártya-működés következ­ménye, amely a nyálkahártya duzzanatával jár. Ezért tapasztalja azt, hogy számtalanszor hiába fújja ki az orrát, nem jön semmi. Az orrlégzés hely­reállítására antihisztaminos orrcseppek, orrspray-k alkalmasak. Ezek azon az alapon működnek, hogy a nyálkahártya duzzadásáért és a vizes orrfo­lyásért a hisztamin nevű molekula a felelős.

Az antihisztaminok ugyan­azokhoz a kötőhelyekhez kapcsolódnak, mint a hisztamin, azonban nem váltanak ki semmilyen reakciót. így a hisztamin már nem tud a kötő­helyhez kapcsolódni, és megszűnnek a kellemetlen tünetek. Az antihisz­taminos készítmények vény nélkül kaphatóak a patikákban.

  • Influenza esetén jól jöhetnek a vény nélkül kapható megfázás elleni ké­szítmények, amelyek Paracetamol-, ibuprofen- vagy aszpirintartalmúak, és hatékonyan csökkentik mind a fájdalmat, mind a gyulladást. Ezeket tab­letta, valamint vízben, forró teában oldható porok formájában forgal­mazzák. Utóbbi ilyenkor igen előnyös a fokozott folyadékigény miatt.
  • Olyan köhögésre, amely nem reagál az antihisztamin és gyulladásgátló kombinációra, szedjen dextromethorfantartalmú, köhögés elleni szirupot vagy kapszulát. Az orvos szükség esetén erősebb szert is felírhat.
  • Ha eldugult az orra és rossz a közérzete, fogyasszon sok folyadékot. Az ajánlott mennyiség 4 deciliter víz testsúlykilogrammonként. Kerüljön to­vábbá mindenfajta cukrot, gabonafélét és tejterméket. Dr. Mercola állítja ugyanis, hogy ezek súlyosbíthatják a problémát.
  • Létezik egy ipratropium-bromid hatóanyagú spray, amely segíthet meg­állítani az orrfolyást, ha az antihisztaminok túlzott álmosságot okoznának. Kérdezze meg orvosát, hogy ajánlja-e ennek a készítménynek a kipróbá­lását az Ön esetében.

Alternatív kezelés

Míg a hagyományos orvoslás hívei antihisztaminok, lázcsillapítók és gyulladás­gátlók használatát javasolják a nátha, illetve az influenza fellépésekor, sok holisz­tikus orvos úgy véli, hogy ezek a gyógyszerek gátolják az immunrendszer műkö­dését, és lassítják a gyógyulást, miközben a tüneteket elnyomják. Dr. Mercola szerint a náthavírusok kevésbé hatékonyan szaporodnak megemelkedett testhő­mérséklet esetén, és a nem túl magas láz valójában segít felgyorsítani a betegségből való felépülést.

Jegyezzük meg! Az orvosok véleménye eltér a tekintetben, hogy mi a „nem túl magas”, de a legtöbben egyetértenek abban, hogy a 38,5 Celsius-fok fölötti test­hőmérsékletet mindig komolyan kell venni. Az acetaminophent vagy aszpirint tartalmazó gyógyszerek valójában meghosszabbíthatják a nátha lefolyását.

A gyógyszerek helyett dr. Stengler először gyógynövényeket „vet be” influ­enzás betegeinél. Kifejlesztett egy általa víruskoktélnak nevezett készítményt, amelyet az immunrendszer erősítésére ajánl. Azt tanácsolja, hogy ezt a koktélt, valamint más gyógynövényes és homeopátiás termékeket tartson mindig kéznél.

A készítmény az alábbi összetevőkből áll:

  • fél pohár meleg víz,
  • 30-30 csepp kasvirág- (Echinacea-) és csüdfű- (Astragalus-), illetve reishi gyógygombatinktúra,
  • 10 csepp édesgyökér-tinktúra. Dr. Stengler azt javasolja a pácienseinek, hogy megelőzésképpen igyanak ebből a koktélból naponta kétszer, amikor az influenza felüti a fejét a környezetükben, egészen addig, amíg a járvány le nem cseng. Betegség esetén napközben két-három óránként kell fogyasztani a szerből. Általában öt nap elteltével már szűnnek a panaszok.

A reishi gombát Magyarországon tinktúra formájában nem lehet megvásá­rolni, csak porként vagy kapszulaként, ezért igen szerencsés, hogy dr. Stengler al­ternatívával is szolgál. A tinktúrák helyett a betegség fellépésekor 500 milli­grammos kasvirág-, csüdfű-, reishi- vagy édesgyökér-kapszulákból is be lehet szedni egyet-kettőt napközben, két-három óránként.

Nem is kell mind a négy immunerősítőt bevennie a kedvező hatáshoz.

Vigyázat! Az édesgyökérből viszont ne fogyasszon többet napi 1500 milligrammnál (három 500 milligrammos kapszula), mert nagy dózisban nem kívánt mellékhatásokat, például vízvisszatartást és vér­nyomás-emelkedést okozhat.

A fentieken kívül igyon sok gyömbérgyökérteát

Ezt friss gyömbérből állít­hatja elő úgy, hogy egy másfél centiméteres darabot levág belőle, és lereszelve vagy egészben egy pohárnyi forró vízbe teszi 5 percre. De természetesen már előre elkészített gyömbérteát is vehet a boltban. Három-négy csészével tanácsos elfogyasztani belőle a nap folyamán.

Dr. Stengler azt tanácsolja, hogy válasszon ki néhányat az említett immun­erősítő gyógynövényekből, és használja őket következetesen.

Próbálja ki az alábbiakat:

  • Maitake gomba: 3 – 7 grammot kell bevinni belőle naponta.
  • Olívalevél: 500 – 1000 milligramm az ajánlott napi adag.
  • Bodzakivonat: a csomagoláson lévő instrukciókat kell követni. Torokfájásra dr. Stengler a méhek által termelt propoliszt javasolja. „Spriccelje egyenesen a torkába, vagy tinktúra formájában szerezze be, és fogyassza cseppenként. Meggyőződésem, hogy rendkívüli antimikrobiális, valamint természetes gyulladásgátló hatása van. Egyes európai orvosok sebek kezelésére is alkalmazzák a fertőzések megelőzése érdekében.” A torokba való spriccelés esetén naponta háromszor egy millilitert kell használni belőle.

Dr. Stengler szerint érdemes felkeresni egy képzett homeopatát, hogy az ál­lapotának megfelelő, egyénre szabott gyógymódban részesüljön. Ha erre nincs lehetőség, a következő homeopátiás kezelések állnak az influenzával küszködők rendelkezésére.

Homeopátiás kezelések:

  • Ez a készítmény gyorsan meg tudja állítani az influenzát, ha időben elkezdi szedni. Dr. Stengler ennek kipróbálását javasolja elsőként a betegtájékoztatóban lévő instrukciók követésével.
  • „Ez kifejezetten arra a fajta influenzára jó, amikor nagyon fájnak az izmaink, és hidegrázás, szédülés, valamint fáradtság kínoz ben­nünket” — mondja dr. Stengler.
  • Arsenicum album. Stengler szerint ez a megfelelő szer, ha az influenza erős hidegrázással, egyszerre jelentkező hányással és hasmenéssel, valamint sok szorongással jár.
  • Az arcüregek eldugulását bármilyen homeopátiás kombinált szer eny­hítheti, amelyet sinusitis, azaz a melléküregek gyulladásának kezelésére ja­vasol a szakirodalom vagy a patikus.

Dr. Stengler úgy véli, azzal a készítménnyel kell kezdeni, amit éppen az illető tüneteire ajánlanak, de egyszerre többféle homeopátiás szert is lehet használni. Ez általában gyorsítja a felépülést.

A homeopátiás szerek egyáltalán nem toxikusak

Mindig konzultáljon azon­ban a háziorvosával, hogy biztos lehessen benne, az állapota nem igényel sürgős orvosi kezelést. Ahogy bekövetkezik a javulás, hagyja abba a homeopátiás ké­szítmények alkalmazását, mert ha túl sokat vesz be valamelyikből, ritkán ugyan, de a tünetek rosszabbodhatnak.

Vigyázat! Amennyiben panaszai az „önkezelés” után is fennállnak, keressen fel egy homeopatát, vagy menjen el a háziorvoshoz. Végül sohase kezeljen krónikus, súlyos betegségeket szakszerű felügyelet nélkül.

Öngyógyítás

A nátha vagy influenza fellépésekor jó néhányan először magukat próbálják meg­gyógyítani, nem mennek rögtön orvoshoz. Biztosan már rengetegszer hallotta korábban, hogy ilyenkor pihenjen annyit, amennyit csak tud, igyon sok folya­dékot, és folyamatosan figyelje az állapotát. Bár az influenza nagyobb eséllyel okoz súlyos szövődményeket, a nátha is kicsúszhat az irányítása alól. Dr. Mercola arra biztat, hogy nátha vagy influenza esetén nyugodtan kúrálja magát, de makacsul fennálló, kellemetlen tünetek jelentkezésekor, vagy ha a következők bármelyikét tapasztalja..

..akkor forduljon orvoshoz:

  • tartósan 39,4 Celsius-fok feletti láz,
  • erős fájdalom a fülben,
  • zöld orrváladék,
  • nehézlégzés és állandó, zöld, illetve sárga köpetet termelő köhögés, íme, néhány további lépés, amellyel megfékezheti az influenzát és a náthát:

Szedjen C-vitamint. Már napi 1000 milligrammról is kimutatták, hogy lerövidíti a nátha időtartamát. Ha híg széklet vagy hasmenés lép fel, hagyja abba a C-vitamin szedését. Egyesek bélrendszere ugyanis rosszul tolerálja a C-vitamint, és ezért hashajtó hatása van.

Egyen forró, gőzölgő csirkehúslevest. Dr. Mercola tapasztalatai szerint a hagyományos házi praktikák a leghatásosabbak. A csirkében ta­lálható cisztein segíti a váladék hígítását és az orrdugulás enyhítését. Dr. Mercola azt tanácsolja, szórjon a levesbe sok csípős paprikát, amely fo­kozza a váladékoldó hatást.

Éljen az aromaterápia előnyeivel. Illó­olajokkal frissítő és gyógyító atmoszférát teremthet. Ha érzi, hogy eldugult az orra, keverjen 6 csepp eukaliptuszolajat 30 milliliter bőrápoló krémhez vagy 12 cseppet 30 milliliter nö­vényi olajhoz, és dörzsölje a mellkasára. Dr. Kurt Schnaubelt, a kaliforniai San Rafael Pacific Aromaterápiás Intézet munkatársa emellett azt ajánlja, hogy tegyen 5 csepp levendula- vagy zsályaolajat a forró fürdővízbe. A szakember úgy véli, ezek a gyógynövények erősítik az immunrendszert. Ne feledje, hogy az illóola­jokat nem szabad szájon át alkalmazni, csakis külső használatra alkalmasak.

Kerülje a tejet a fertőzés idején. Bár ezzel a tanáccsal nem mindenki ért egyet, az alternatív orvoslás hívei gyakran javasolják ezt nátha és influenza esetén. Dr. Mercola magyarázata alapján sok ember érzékeny a tejre, illetve a tej fokozhatja a váladéktermelést.

Amit a cinkről tudni érdemes

A cinktartalmú cukorkák nátha elleni hatékonyságát többször is vizsgálták. Az esetek felében nagymértékű javulást állapítottak meg, míg a másik felében semmiféle változás sem történt.

Mi lehet a magyarázat?

Dr. Guy Berthon, a toulousi Orvosi Bioorganikus Ké­miai Kutatócsoport kutatási vezetője szerint a különbség a cink típusán és a cu­korka előállításához használt készítményen múlik.

Kiderült, hogy a nátha súlyosságát és időtartamát jelentősen csökkentő ké­szítmények előállításánál cink-acetátot alkalmaztak. Méghozzá olyan formában, amely pozitív töltésű cinkionok megfelelő dózisát bocsátja ki egy bizonyos pH-értéken. A cink más formáit tartalmazó szerek viszont nem bizonyultak haté­konynak. Ilyen volt például, amikor a cinket édesítőszerekkel, citromsavval vagy C-vitaminnal keverték. „Úgy tűnik, ezekben a termékekben a cink nem ionizált formában található, és más a pH-értékük is” – mondja dr. Berthon.

Kutatási eredmények

George Eby, a texasi Austin George Eby Kutatóközpontjának elnöke az egyik amerikai orvosi szaklapban beszámolt egy kutatásról, amely bizonyos cinktartalmú cukorkákról kimutatta, hogy fokozták a nátha tüneteit. Ezekből ugyanis negatív töltésű cinkionok szabadultak fel.

Eby, aki felfedezte és elsőként közölte a cink ionizációjával kapcsolatos el­méletet, szabadalmaztatott egy pozitív töltésű cinkionokat tartalmazó készít­ményt. A szakember véleménye szerint a kereskedelemben kapható „cinkion tartalmú” cu­korkák közül sokban nem találhatók meg megfelelő mennyiségben a cinkionok. Általában elmondható, hogy azoknak a cukorkáknak, amelyek megfelelő mennyiségű és minőségű cinkionokat tartalmaznak, összehúzó, szárító hatása van.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.