Betegségek és megelőzésük

Menstruációs görcsök és kezelésük

Tünetek

Déd- és ükanyáikhoz képest, akik termékeny éveik nagy részét terhesen vagy szoptatással töltötték, a mai nők háromszor annyit menstruálnak. Manapság már lehetséges az olyan, folyamatos fogamzásgátlás, mely kiküszöböli a menstruációt – annak minden kellemetlenségével együtt. De más módszerek is segíthetnek.

Tipp: ha közvetlenül a havi ciklus kezdete előtt és után rövid ideig E-vitamint szedünk, a menstruációs görcs okozta fájdalom 83%-kal mérséklődik.

Prevenció első körben

Fogamzásgátló módszerek. A menzesszel járó görcsök megelőzésének leghatékonyabb módját az antibébi-tabletták jelentik – persze csak akkor, ha nem kívánunk teherbe esni. A szokásos pirulák progesztin nevű szintetikus hormont tartalmaznak, mely idővel elvékonyítja a méhnyálka-hártyát. Ennek hatására kevesebb arachidonsav (többszörösen telítetlen zsírsav) képződik, mely nagy mennyiségben elősegíti a görcskeltő prosztaglandinok (hormonszerű vegyületek) termelődését.

Aki végleg meg akar szabadulni a havivérzéstől és az azzal járó gör­csöktől, kérdezze meg orvosát, nőgyógyászát a folyamatos fogamzásgát­lás lehetőségeiről. Ennek során legalább egy évig megszakítás nélkül kell szedni a tablettát. A másik módszer a meghosszabbított fogamzásgátlás, amelynél a tablettát negyedévig szedjük, utána menstruációs szünetet tartunk, majd újra kezdődik a három hónapos szedési ciklus. A hormontartalmú hüvelygyűrű, a fogamzásgátló injekció, valamint a levonorgestrel tartalmú, méhen belüli (intrauterin) eszköz is segíthet a gör­csök megelőzésében vagy enyhítésében.

Fájdalomcsillapítók. Ezeket a menzesz szokásos ideje előtt egy-két nap­pal kezdjük el szedni, és a havivérzés harmadik-negyedik napjáig foly­tassuk (a készítményhez mellékelt betegtájékoztatóban foglaltak szigorú betartásával). Recept nélkül kaphatók például ibuprofen vagy naproxén hatóanyag-tartalmú szerek, melyek gátolják a görcskeltő prosztaglandi­nok termelődését.

Kutatási eredmények! Amikor összevetették annak a több mint másfél ezer nő bevonásával végzett félszáz vizsgálatnak az eredményeit, amelyekben a kísérleti alanyok egy része fájdalomcsillapítót, a másik placebót ka­pott, kiderült, hogy a gyógyszert szedő csoport tagjainak közel három­negyedénél jelentősen enyhültek a görcsös fájdalmak; a kontrollcsoport­nál nem jelentkezett érdemi javulás.

Prevenció második körben

Zsírszegény, vegetáriánus étrend. Egy kísérletben vegetáriánus (vegán) diétára fogtak menstruációs görcsöktől rendszeresen szenvedő harminc­három nőt. Étrendjükből kiiktatták az állati eredetű táplálékokat, a zsiradékban kisütött ételeket, az avokádót, az olajbogyót és a dióféléket. Bőségesen ehettek viszont gyümölcsöt, zöldséget, hüvelyeseket, szemes terményt, cereáliát. A diéta két menstruációs cikluson át tartott, majd ki-ki visszatérhetett szokásos étrendjéhez, melynek során placebós piru­lát kapott.

Az eredmény: a vegetáriánus időszak alatt a görcsök időtar­tama és hevessége közel a harmadával csökkent, ráadásul az alanyok jó néhány felesleges kilótól is megszabadultak.

A vegetáriánus étrend jótékony hatása talán azzal magyarázható, hogy élettanilag kedvezően befolyásolja az ösztrogén-anyagcserét, illetve gátolja a görcskeltő prosztaglandinok termelődését.

Halételek vagy halolajkapszulák. A hideg vizű tengerekben élő halak, például a lazac zsíros húsa bővelkedik omega-3 zsírsavakban, melyek nemcsak a menstruációs görcsöket csillapítják, de számos egyéb kedvező élettani hatással is bírnak: többek között emelik a jótékony HDL-koleszterin szintjét a vérben. Egy száznyolcvanegy nő részvételével lezaj­lott holland vizsgálat rámutatott, hogy a menzesz főleg azoknál okoz kínzó görcsöket, akiknek az étrendje alig tartalmaz ilyen zsírsavakat.

Aki nem fogyaszt halat, halolajkapszulák szedésével gondoskodhat az omega-3-bevitelről.

Kutatási eredmények! Egy hetvenfős kísérletben két csoportra osztották a női alanyokat; az egyik csoport halolajat kapott a következő adagolás­ban: egy hónapon keresztül naponta 2 g-nyit, az azt követő hónapban a menzesz előtt nyolc napon át ugyanennyit, annak elmúltával pedig még két napig. A másik csoport placebót szedett. Az előbbieknél harmadával, az utóbbiaknál csupán 20 százalékkal enyhültek a görcsök.
Jegyezzük meg! Minden jótékony hatása ellenére lehetőleg csak orvosi jóváhagyással szedjünk halolajkapszulát!

Egy kis E-vitamin. Egyes adatok szerint az E-vitamin jelentősen enyhít­heti a menstruációs görcsöket, ha közvetlenül a ciklus kezdete előtt és után (rövid ideig) szedjük. Ezt látszik alátámasztani az a kísérlet, mely­ben közel háromszáz tizenéves egyik csoportja a menzesz előtti második naptól a vérzés negyedik napjáig 400 NE (400 mg tokoferol) E-vitamint szedett, a másik csoport pedig placebót.

Kutatási eredmények! Míg az E-vitamint fogyasztó csoportban már a kísérlet elején jelentősen enyhültek a menstruációs görcsök, addig a placebósoknál lényegesen kisebb volt a javulás. Négy hónap elteltével a vitamint szedő lányok fájdalmának mértéke hatodára csökkent, időtartama átlagosan másfél órára redukálódott a kontrollcso­port tizenhét órán át tartó görcsöléséhez képest.

A jótékony hatás talán azzal magyarázható, hogy az E-vitamin blokkolja a prosztaglandinokat. Egyes vizsgálatok szerint az E-vitamin túladagolása veszélyes lehet, ezért beszéljük meg orvosunkkal az adagokat és a terápia hosszát!

Egy kis mozgás. Kérdezzük meg rendszeresen sportoló nőismerősünket, görcsöl-e, amikor vérzik. Nagy valószínűséggel azt fogja felelni, hogy nem. Kimutatások szerint kevésbé kínozza a menstruáció azokat, akik rendszeres és aktív testmozgást végeznek – a sport jellegétől függetlenül.

Összefoglalás

Okai. A menstruáció során be­következő hormonális változások hatására prosztaglandinok (hor­monszerű vegyületek) termelőd­nek; ezek váltják ki a méh gör­csös összehúzódásait. Nagyon erős görcsöket okozhat az endo-metriózis, melynél a méhnyálka-hártya sejtjei a méhűrön kívül tapadnak meg.

Figyelmeztető tünetek. Alhasi görcsök a havivérzés idején.

Új fejlemények. A menstruá­ció során ürülő vér az őssejtek gazdag forrása lehet, melyekből a fiatalkori cukorbajban szenve­dők számára egy nap talán új inzulintermelő sejteket, sőt új szöveteket (például idegszövetet) és szerveket (például vesét) lehet növeszteni.

Menstruációs görcsök: 13 egyszerű ellenszer

„Rengeteg nő van, aki még ma is feleslegesen szenved a menstruációs gör­csöktől”, állítja dr. Penny Wise Budoff, a New York állambeli Bethpage-ben mű­ködő női klinika igazgatója.

A menstruációs görcsöket, amelyet az orvosok dysmenorrhoeaként emle­getnek, egy vegyület okozza, magyarázza dr. Budoff. A méh nyálkahártyájában a havivérzés előtt egy prosztaglandin nevű anyag termelődik. Ez a menstruáció során segít a méh izomzatának összehúzásában és a méhnyálkahártya lelökődésében. A magas prosztaglandinszint eredménye a méhfal görcsös összehúzó­dása. Nem minden nőnek vannak görcsei, de akiknek igen, azoknak az alábbi módszerek esetleg enyhülést hozhatnak.

A kiegyensúlyozott étkezés

„Nagyon sok nő hajlamos rá, hogy kihagyjon egy-egy étkezést, viszont helyette fantasztikus mennyiségű édességet és sós ételt fogyasszon pontosan olyankor, amikor nagyon is ügyel­nie kellene az étrendjére” – figyelmeztet dr. Budoff. Noha az egészséges táp­lálkozás nem mulasztja el a görcsöt, nagy szerepet játszhat az általános jó köz­érzet kialakításában. Mondjon le teljesen a sós és édes nassolnivalókról, mert ezek vizesedést okoznak. Egyen inkább több zöldséget, gyümölcsöt, csirkét és halat, s ezeket a nap folyamán több részre elosztva fogyassza a szokásos három bőséges étkezés helyett.

Szedjen Vitaminokat!

Dr.Budoff beszámol róla,hogy azok a betegei, akik megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot vesznek maguk­hoz, kevésbé panaszkodnak görcsökre. Szedjen multivitamint és ásványi anya­gokat tartalmazó táplálékkiegészítőt. Az utóbbiból lehetőleg olyat válasszon, amelyben kalcium is van, tanácsolja a doktornő.

Ne feledkezzen meg az ásványi anyagokról!

Ez utób­biak közül a kalcium, a kálium és a magnézium is enyhíthetik a görcsöt, állítja dr. Susan Lark, a kaliforniai Los Altosban működő PMS egészségnevelő köz­pont igazgatója. A doktornő megállapította, hogy azok a nők, akik kalciumot szednek, ritkábban szenvednek a görcsöktől. A magnézium azért fontos, mert segíti a kalcium felszívódását. Dr. Lark azt javasolja, hogy menstruáció előtt és alatt növelje napi kalcium- és magnéziumbevitelét.

Mondjon le a koffeinről!

A kávéban, teában és kólában lévő kof­fein azzal súlyosbítja a menstruáció során adódó panaszokat, hogy idegessé tesz, hangoztatja dr. Budoff. Éljen teljesen koffeinmentesen. A kávéban lévő illóola­jok mindemellett irritálhatják a bélrendszert is.

Tartózkodjon az alkoholtól!

Aki menstruáció idején vízvisszatartási problémákkal küzd, annak az állapotát az alkohol csak súlyosbíthat­ja, véli dr. Lark. Lehetőleg semmit se igyon, de ha úgy adódik, egy-két pohár­ka könnyű bor legyen a felső határ.

Ne használjon vízhajtókat!

Sok nő azt hiszi, hogy a vízhajtó remek fegyver a menstruáció idején bekövetkező vizesedés ellen, de dr. Lark ezzel nem ért egyet. A vízhajtók a vízzel együtt fontos ásványokat is kihajta­nak a szervezetből. Ehelyett inkább korlátozza a sóbevitelt; a fokozott sóbevitel ugyanis a szervezetben vízvisszatartást idézhet elő.

A gyógyító meleg

A meleg serkenti a vérkeringést és ellazítja az izmokat, s ezért különösen jó hatású méhgörcsök esetén, amikor pang a vér, és a méh fájdalmasan összehúzódik, hangoztatja dr. Budoff. Igyon sok gyógynö­vényteát vagy meleg limonádét. A hasára is tehet alkalmanként néhány percre forró vízzel tele tömlőt vagy elektromos melegítőpárnát.

A természetgyógyász közbeszól

Álljon a sarkára, ha jön a fájdalom!

Lehet, hogy a görcs enyhítése csak lábnyújtásnyira van, állítja Alexis Phillips gyógymasszőr.

A lábfejen vannak olyan akupresszúrás pontok, amelyekről feltételezik, hogy ingerlésükkel befolyásolható a méhgörcs. Tapogassa ki ezeket a pon­tokat a sarka két oldala fölötti bemélyedésben. Phillips szerint ez nem nehéz, mert ezek a pontok érzékenyebbek menstruáció idején. Gyöngéden nyomkodja meg őket a hüvelykujjával és a többi ujja hegyével. Majd tegye ugyanezt végig az Achilles-ín mentén felfelé haladva a vádli izmai felé. Alkalmazza ezt az akupresszúrás eljárást mindkét lábán.

Vegyen gyógyfürdőt!

A megfelelő ásványi sókat tartalmazó gyógyfürdő lazítja az izmokat, és oldja a görcsöt. Ezt a gyönyörűséget otthon is megszerezheti magának, javasolja dr. Lark, csupán egy csészényi tengeri sót és egy csésze szódabikarbónát kell önteni egy kád meleg vízbe. Üldögéljen ben­ne 20 percig.

Tegyen egy tempós sétát!

Sétáljon vagy válasszon valamilyen más, mérsékelten megerőltető testmozgást. Ezt rendszeresen végezze, de a menstruáció előtt még inkább. Így a havivérzés idejére jobb kondícióban lesz, kevésbé fogja letaglózni a fájdalom.

Végezzen nyújtózkodó jógagyakorlatokat!

Ezek is so­kat segíthetnek a menstruáció alatt, állítja dr. Lark. Térdeljen le a földre és üljön a sarkára. Homlokával érintse meg a földet, karjait tegye a teste mellé. A szeme legyen csukva. Maradjon ebben a testhelyzetben, ameddig csak kényelmes.

A szeretkezés is segíthet

Az orgazmusba torkolló nemi ak­tus pompásan enyhíti a görcsöket, véli dr. Lark. Az izmok lendületes, ritmikus mozgása a vért és az egyéb nedveket kipumpálja az alhasból, s ezzel enyhíti a fájdalmat.

Vegyen be gyógyszert!

Az aszpirin és a paracetamol kitűnő sze­rek a görcs enyhítésére. Ám még ezeknél is hatásosabbak egyes, szintén vény nélkül kapható gyógyszerek, amelyek ibuprofent tartalmaznak. Ez utóbbi ugyan­is hatékonyabban képes a méhben képződő prosztaglandinok termelésének a gát­lására. A görcs kezdetekor vegye be a fenti szerek bármelyikét egy kis tej vagy valami harapnivaló kíséretében, nehogy irritálják a gyomorfalat. Szükség sze­rint vegyen be belőlük többet, míg a görcs el nem múlik.

Menstruációs görcsök csökkentése, természetes eljárásokkal

A havivérzés alatt azért érezhetők görcsök, vagy maga a menstruáció esetenként azért válik fájdalmassá (diszmenorrea), mert a méh izomza­ta túlságosan erőteljesen húzódik össze, miközben lelökődik a falát bo­rító nyálkahártya. Az ok általában a prosztaglandinnak, ennek az össze­húzódásokat segítő, hormonszerű anyagnak a túlzott termelődése.

Ha túl sok van belőle, az annyira heves méhösszehúzódásokat okozhat, hogy fájdalmat kelt. A panaszok megmu­tatkozhatnak tompa alhasi vagy hát­fájásként, de egészen erős, görcsös fájdalomként is, amelyet gyakran kí­sér hányinger vagy néha hasmenés. A feszültség és a stressz is fontos sze­repet játszik. A diszmenorrea nem azonos sem a havivérzés előtti tünetegyüttessel, sem az erős menst­ruációs vérzéssel (menorrhagiával).

Egyéb terápiák

Kizárólag szakképzett terapeuta segítségével!

  • Akupunktúra
  • Lelki tanácsadás és pszichoterápia
  • Hipnózisterápia
  • Kreatív művészeti terápia

A rendszeres energikus testmozgás segít a női hormonproblémákon, így a havivérzés előtti tünetegyüttesen is.

A méh fájdalma

A méhben érzett fájdalom oka két nagyon hasonlóan hangzó, mégis teljesen eltérő állapot le­het. A méhnyálkahártya-gyulladás (endometritisz) ritka, ám annál fájdalmasabb betegség, amely abból adódik, hogy a méhfalat belül borító nyálkahártya (endometrium) többnyire a szülést követő baktériumos fertőzés következtében begyullad.

Tünetei: fájdalom a has és a hát alsó felében, szabálytalan havivérzés. A méhnyálkahártya-gyulladás hagyományos keze­lése az antibiotikum-kúra, ha pedig kiújul a betegség, akkor műtét: méhtágítás és küret.

A másik kór az endometriózis (magyar elnevezése nincs), amelynek az a jellegzetessége, hogy méhnyálkahártya-szigetek kerülnek a méhen kividre, és ott a havi hormonális ciklus­nak megfelelően megduzzadnak, ez pedig néha hirtelen fájdalommal jár. A két említett betegség közül egyik sem mulasztható el öngyógyítással, ám a menstruációs panaszoknál bevált szelíd gyógymódok a méh rendellenes működése esetén is enyhülést hoznak.

Az utóbbit gyakran, fájdalmat nem okozó, méhen belüli kinövések, úgynevezett fibromák okozzák. A fájdalmas havivérzés, oka néha a méh gyulladása.

Hidroterápia és relaxáció

A testgyakorlás és a köménymag­olajos meleg fürdő általában segít. A relaxációs technikák elsajátítá­sával a menstruációs ciklussal járó fájdalmakat enyhíthetjük.

Gyógyétrend és gyógytáplálkozás

Igyekezzünk minél kevesebb ál­lati zsiradékot, telített olajat és sót fogyasztani. Szedjünk B6-vitamint és magnéziumot tartalmazó multivitamint, valamint E-vita­mint és ligetszépeolajat.

Gyógynövényterápia

A kínai angyalgyökér (dong quai), a málnalevélből készült gyógytea és a gyömbér szintén enyhíti a menstruációs fájdalmakat.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.