Fogyókúrák

Vércsoport diéta – fedezd fel, miért vált be a vércsoport diéta!

vercsoport_dietaSokan csak ABO terv néven ismerik a módszert, mely dr. Peter J. D’Adamo nevéhez fűződik. Az ismert kutató, előadó és természetgyógyászattal foglalkozó orvos kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy az egészségügyi állapot és a vércsoport között egyértelmű kapcsolat mutatható ki. A vonatkozó ismereteket egy könyvben is leírta, mely ABO terv címmel látott napvilágot.

A rendszerre egy olyan diétás módszer is épül, amely aszerint választja meg a fogyasztható alapanyagok körét, hogy a diétázó melyik vércsoporttal rendelkezik. Az ennek megfelelően kialakított étrend számára úgy képes biztosítani az energikusságot és az egészség megőrzését, hogy közben az ideális súlyt is elérheti vele.

Hogyan jöttek létre az egyes vércsoportok?

Nem titok, hogy az evolúció során a körülmények folyamatosan változtak. Mind az éghajlat, mind a rendelkezésre álló táplálékok, vagy a veszélyhelyzetek arra ösztönözték a szervezetet, hogy alkalmazkodjon. A túlélés érdekében tehát új vércsoportok fejlődtek ki, ezzel biztosítva fajunk fennmaradását.

De mit is jelent tulajdonképpen a vércsoport meghatározása?

Ma egyes klinikákon már percek alatt elvégzik számunkra vércsoportunk meghatározását, s néhány ezer forintért megtudhatjuk, melyik csoportba tartozunk. Ez nem csak diéta szempontjából lehet hasznos, hanem egyébként is jó, ha tisztában vagyunk ezzel a fontos információval.

A vér egyébként minden genetikai információt tartalmaz, ami az adott egyénre jellemző. Szerepe egyértelmű, hiszen szállítja a szervezetben az értékes oxigént, tápanyagokat, hormonokat. Attól függően, hogy melyik csoportba tartozunk, eltérően reagál a szervezet a bevitt táplálékokra, vagy éppen a fertőzésekre.

Az előzőekből adódik tehát, hogy amíg egyes alapanyagok előnyösen hatnak valaki egészségi állapotára, addig ugyanazok másnál túlsúlyt okozhat, vagy hajlamosíthatják egyes betegségekre. Célszerű tehát olyan tápanyagokat fogyasztani, amelyek összhangban vannak a vércsoportunkkal. Bár diétaként emlegetik a módszert, de alapvetően el kell mondani, hogy  a fogyás már csak a megfelelő táplálkozás pozitív hozadéka.

Nézzük, mit fogyaszthatnak a 0-s vércsoportba tartozók!

E vércsoport esetében a gluténtartalmú élelmiszerek egyáltalán nem ajánlottak, hiszen megzavarják az inzulin működését. A babfélék a kalóriafelhasználást befolyásolják hátrányosan, míg a káposzta, a kelbimbó és a karfiol a pajzsmirigy hormonokra vannak negatív hatással.

Ezek helyett ajánlottak a pajzsmirigyre jótékonyan ható tengeri halak, hínár, és sóból is érdemes a jódozott fajtát választani. A rendkívül változatosan elkészíthető máj B-vitaminjaival járul hozzá a szervezet egészséges működéséhez, a vörös húsok, a kelkáposzta, a spenót és a brokkoli pedig serkentik az anyagcsere folyamatokat.

Mi ajánlott az A-vércsoportba tartozó fogyni vágyóknak?

Számukra kerülendőek a húsfélék és a tejtermékek, ezek ugyanis azonnal zsírként raktározódnak, és gátolják a helyes zsíranyagcserét. Hasonló hatással vannak a tejtermékek is, ezért érdemes elgondolkodniuk a vegetáriánus táplálkozásra való áttérésen. A növényi olajok, a szójaételek és a zöldségek ugyanis előnyösen befolyásolják az emésztést, ami hozzájárul ahhoz, hogy ne rakódjon le feleslegként az elfogyasztott táplálék. A búza, mint alapanyag, szintén kerülendő, viszont az egyébként is negatív kalóriás ananász remek választásnak bizonyul.

Ezt edd, ha B-vércsoport jellemző rád!

A kukorica, lencse, földimogyoró, szezámmag, hajdina és búza rendkívüli módon lelassítja az anyagcserét azoknál, akik e csoportba tartoznak, így ezek az alapanyagok lehetőség szerint ne kapjanak helyet az asztalon. Azonban elősegíthető a fogyás a zöldségek, a máj és a húsfélék fogyasztásával, de a tojás, vagy az alacsony zsírtartalommal bíró tejtermékek is kitűnőek a mindennapi étkezéshez. A folyadékbevitel kiegészíthető édesgyökér tea fogyasztásával, ami segít megelőzni azt, hogy hirtelen leessen a vércukorszint.

AB-vércsoportba tartozol? Erre figyelj az étkezésekkor!

Húsok közül a vörösek kerülendőek, ugyanis zsírként raktározza a szervezet az alapanyagot. A babfélék hatására a vércukorszint gyorsan leesik, a búza pedig a kalória felhasználásra van negatív hatással. Ezek helyett tehát a tofu, és a könnyű tengeri halak ajánlottak. A zöld levelű zöldségek biztosítják a szükséges vitaminokat, míg a tejtermékek az inzulintermelésre vannak jó hatással. Ananász fogyasztásával nem csak fogyhat, de emésztését is fokozhatja.

A vércsoport diéta előnye, hogy többféle tápanyagcsoport megengedett követése során, így biztosan nem fogsz beleunni.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.