Masszázs fajták

Agyserkentő masszázs

Az agynak vérre és tápanyagokra van szüksége a megfelelő működéshez, az ellátást azonban a helytelen testtartás, illetve a nyakizmok merevsége, a fejbőr feszessége korlátozhatja. A masszázs és a nyújtás egyaránt javíthat­ja a keringést, így fokozhatja a szellemi éberséget.

Néhány jó tanács

Egy kis odafigyeléssel, némi apró életmódbeli változtatással sokat tehetünk koncentrálóképességünk javítása érdekében.

A nap folyamán bőséges vízmennyiség fogyasztásával min­denképpen biztosítsuk a folyadék­pótlást – sokan nincsenek tisztá­ban azzal a ténnyel, hogy a megfelelő folyadékbevitel nélkü­lözhetetlen az agy és az izomzat optimális működéséhez. Lehető­leg ne jéghidegen igyuk a vizet, szobahőmérsékleten ugyanis a szervezet könnyebben tudja hasznosítani. Ha frissítőbb hatásra vágyunk, egyszerűen tegyünk a pohárba citromkarikákat; így a C-vitamin-bevitelt is növelhet­jük. Folyadékpótlásra az édesítő­szerek nélkül fogyasztott gyógy-teák is kiválóan alkalmasak.

Amennyiben lehetőségünk nyílik rá, tegyünk egy rövid sétát napközben.

Erre ebédidőben vagy délután kerüljön sor. Ne liftez­zünk, hanem lépcsőzzünk, e-mail írása helyett menjünk át szemé­lyesen munkatársunkhoz, még ha másik emeleten dolgozik is.

A koffein vízhajtó hatású, ezért tea vagy kávé fogyasztása előtt lehetőleg igyunk vizet, és próbál­juk korlátozni a csészék számát. A csokoládé, a sütemények, illetve más édességek élénkítenek, és javítják a koncentrációt, de csak rövid távon: hatásuk mindössze 30-60 percig tart. Fogyasszunk inkább némi ízletes gyümölcsöt.

Frissítő ebédszünet

Ha lehetőségünk adódik rá, munka­helyünkön ebédidőben iktassunk be a napi rutinba némi testmozgást, esetleg jógagyakorlatokat. A fizikai aktivitás javítja a vérkeringést, és elősegíti az endorfin, vagyis a „boldogsághormon” termelődését, ugyanakkor a figyelem elterelésével kikapcsol a monotonitás­ból, így szellemileg felfrissülve folytat­hatjuk a napot. Használjunk ki minden felmerülő alkalmat – eleinte talán nehezen megy, de egy idő után testünk igényelni fogja a mozgást.

Élénkítő masszázs

Az alábbiakban egy könnyen elvégezhető, öt lépésből álló, tízperces technikát mutatunk be, mely kitűnően javítja a fejbőr vér­ellátását, segíti az összpontosítást, és fenntartja a szellemi éberséget – mindezek segítségével elkerül­hető, hogy reggeli vagy délutáni serkentőnk után nyúljunk. A fogásokat állva és ülve is elvégezhetjük, akár munka közben rövid szünetet tartva.

Tipp! Ha törülközőn keresztül végezzük a fejmasszázst, nem borzoljuk annyira össze a hajat.

1. Helyezzük mindkét kezünket a fejünkre. Hagyjuk így tíz másodpercig, majd lassú, körkörös mozdulatokkal kezdjük masszírozni a fejbőrt. Képzeljük el, amint az aznapi problémákat feldolgozzuk, és egyre inkább ellazulunk. Folytassuk pár percig a műveletet, mely kiválóan fokozza a fejbőr érhálózatának vérellátását.

2. Ujjbeggyel is masszírozzuk át ugyanezt a területet. Próbáljuk meg kitapin­tani az esetleges feszülést a fejbőrön, ami akadályozhatja a vér szabad áram­lását. Apró, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk át az egész fejbőrt.

Fejmasszázs

3. Következő lépésként helyezzük három középső ujjunkat a tarkónkra és a nyakunkra. A tarkónkat dör­zsölve melegítsük fel a nyakizmokat, hogy minél jobban ellazuljanak. Ez a fogás az agy vérellátását fokozza. Folytassuk a műveletet egy percen keresztül.

4. Ujjainkat egymásba fonva helyez­zük tenyerünket a tarkónkra, majd lassan nyomjuk előre a fejünket. Akkor jó, ha érezzük, ahogy nyúlik a tarkó. Ha kényelmetlen, hagyjuk abba a nyújtást. Maradjunk így húsz­-harminc másodpercig, azután ismé­teljük meg a gyakorlatot.

5. Végezzünk lassú fejkörzést az óra­mutató járásával ellentétes irányban. Három fejkörzést követően köröz­zünk az ellentétes irányba is. Mindez körülbelül egy percet vegyen igénybe.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.