Sav-bázis egyensúly

Második lépés: állítsuk helyre az egyensúlyt bázikus táplálkozással – Az életmód változás folyamatban

A pH napi mérése segítségével már vélhetőleg megállapítottuk: sav-bázis háztartásunkat a táplálkozással tudjuk a leggyorsabban és a legtartósabban pozitívan befolyásolni.

De nem kell rögtön feladnunk, csak mert szeretjük a csokoládét vagy mert továbbra is meg akarjuk jutalmazni magunkat egy-egy pohár sörrel munka után, mert: A harmonikus sav-bázis háztartással működő szervezet ellensúlyozni tud kisebb táplálkozásbeli kilengéseket. Ha elegendő bázist állítunk szembe a savképző élvezetekkel, az anyagcsere kiegyenlíti a savakat.

Fokozatosan könnyebb

Azért sem okoz gondot az átállás a bázisképző táplálkozásra, mert nem hirtelen és nem radikálisan kell végbemennie. Mindenki egyéni ízlése szerint maga döntheti el, mely pontokon szeretne változtatni valamin. Válasszuk ki nyugodtan már az elején azokat a pontokat, ahol nem esik nehezünkre az átállás.

Az alfa és ómega: a bázikus italok – Csak is a víz!

Mivel a folyadékbevitel rendkívül fontos a szervezet és a savbázis egyensúly szempontjából, ez a fejezet a helyes ivással kezdődik.

Víz nélkül nincs élet

Az ember sokkal inkább elviseli az éhséget, mint a szomjúságot és jóval hosszabb ideig bírja étel, mint folyadék nélkül. A víz számtalan funkciót tölt be a testünkben, felelős a fontos, vízben oldódó anyagok szállításáért – és nélkülözhetetlen a belső tisztuláshoz: a vesék, a bőr és a belek kiválasztásának és a nedves levegő kilélegzésének köszönhetően napi 1,5-2 liter vizet veszítünk.

viz
Az alfa és ómega: a bázikus italok – Csak is a víz!

A folyadékhiány széles körben elterjedt jelenség

Kevesen tudják, hogy számos panasz szorosan összefügg a folyadékhiánnyal. Ezek a panaszok az egész szervezetet érintik, és megdöbbentően hasonlítanak a krónikus túlsavasodás okozta panaszokhoz! A figyelmeztető szomjúságérzet a kor előre haladtával gyengül, így az ember nem vagy csak túl későn veszi észre a folyadékhiányt.

A felnőttek ivási szokásaiért nem elhanyagolható mértékben a nevelésük felelős: A gyerekek tulajdonképpen mindig szomjasak, de gyakran a szó szoros értelmében leszoktatják őket az ivásról, amikor víz helyett cukros üdítőitalokat és koncentrált gyümölcsleveket adnak nekik!

A szomjúság-ABC: folyadékhiány okozta panaszok:
AlvászavarokGyomor-bél panaszokReuma
BőrproblémákHallásgyengeségSebgyógyulásizavarok
Cellulitiszízlelési zavarokSzájszag
CukorbetegségIzzadságszagSzájszárazság
CsontritkulásKimerültségi állapotokSzékrekedés
Emésztési problémákLátászavarokSzélütés
FájdalmakMigrénSzívinfarktus
FáradtságÖdémaTúlsúly
FejfájásÖsszpontosítási zavarokVérellátási zavarok
Gyenge szaglásPorckorongsérvVisszér

Nem minden víz egyforma – víz és víz között is van különbség

A természetes ásványvízről, forrásvízről és palackozott, asztali vízről szóló 1984-es rendelkezés értelmében az élelmiszer-kereskedelemben kapható víznek négy típusát különböztetjük meg:

  • Az ásványvíz: föld alatti vízlelőhelyekről származik és természetes állapotában ásványokat és nyomelemeket kell tartalmaznia meghatározott minimális mennyiségben. Előfordulhat szénsavmentes formában és palackozhatják szénsav nélkül. A „saját forrásszénsavval kevert természetes ásványvizet” utólag saját forrásából származó szénsavval dúsítják. A „szénsavval kevert természetes ásványvízhez” idegen szénsavat kevernek.
  • A forrásvíz: szintén föld alatti vízlelőhelyekről származik, de nem kell meghatározott minimális mennyiségű ásványi anyagot vagy nyomelemet tartalmaznia.
  • Az asztali víz: lehet vezetékes vízből (gyakori), tengervízből, melynek kivonják a sótartalmát, sós forrásvízből vagy ásványvízből. A vizet bárhol palackozhatják, nem csak a forráshelyen, ahogy az ásvány- és a forrásvizet.
  • A gyógyvíz: föld alatti vízlelőhelyekről származik. Természettől fogva gyógyító hatású ásványokat vagy nyomelemeket tartalmaz, eredetileg tiszta és nincsenek benne adalékok. Miután üvegbe töltik, gyógyszernek minősül. A gyógyvíz nem alkalmas mindennapos fogyasztásra: Csak akkor tanácsos hosszabb ideig alkalmazni, ha egyeztettünk terapeutával, aki kiismeri magát ezen a területen.

Mely ásványvíz kedvez a sav-bázis egyensúlynak?

A szénsavas víz savasítóan hat a testben. A legjobb a szénsavmentes, nagy hidrogénkarbonát-tartalmú ásványvíz: A választott víz hidrogénkarbonát-tartalma legyen legalább 600 mg/l.

Eredmény: Jótékony hatású és jóízű

A hagyományos kínai orvoslás a forró (szénsavmentes) ásványvíz vagy a jó minőségű ivóvíz fogyasztását javasolja. A reggel megivott víz gondoskodik az elegendő folyadékról. Ebből elsősorban azok profitálnak, akiknek olyan a hivatásuk, hogy a munkanap első óráiban alig van idejük inni. Igyunk meg reggeli előtt egy kancsó forró vizet. A hagyományos kínai orvoslásban ivókúrát alkalmaznak a veséken és a bőrön keresztüli kíméletes, de intenzív tisztításhoz.

Vezetékes vizet igyunk?

A vezetékes víznél különbséget kell tennünk aközött, amely saját kútból és aközött, amely a közmű ivóvízvezetékéből származik.

A vízszolgáltató által biztosított ivóvizet rendszerint minden további nélkül ihatjuk: Az ivóvízrendelet olyan szigorú határértékeket ír elő a káros anyagokra vonatkozóan és olyan rendszeresen ellenőrzik a vízminőséget. Magyarországon az ÁNTSZ rendszeresen, szigorú szempontok szerint ellenőrzi a víz minőségét.Víz töltése pohárba

Milyen gyakran és mennyi vizet igyunk? – Azért figyeljünk oda!

Ahhoz, hogy elegendő folyadékkal lássuk el a testünket, vélhetőleg több vizet kellene innunk, mint amennyit jelenleg fogyasztunk. A gyakorlati szabály a következő: testsúly-kilogrammonként 30 milliliter vizet kell inni naponta. Igyunk a nap folyamán, amilyen gyakran csak lehet vizet – kortyonként és lassan.

A sötétsárga vizelet a súlyos folyadékhiány jele! Este se igyunk literszámra vizet, csak hogy bepótoljuk a napközbeni mulasztásokat: A tele hólyag zavarja az alvást.

  • Reggeli előtt 0,5 liter (leginkább forró) víz A délelőtt folyamán összesen 0,5 liter víz
  • Ebédhez 0,1 liter víz
  • A délután folyamán 0,5 liter (leginkább forró) víz
  • Vacsorához 0,1 liter víz

A változatosság kedvéért: tea

A tiszta vízen kívül zöld mate teával is csillapíthatjuk szomjunkat, továbbá éppilyen jó a gyümölcs- és a vörös tea is. A gyógyteák gyógyító házi szerként váltak be. De minden gyógyfűnek gyógyszerhatása van, és hosszú távon nemkívánatos hatásaik is lehetnek.

Fekete tea és kávé: minden az elkészítésen múlik

A sav-bázis háztartásról szóló legtöbb írásban savképzőként jellemzik a kávét és a fekete teát, amelyek koffeintartalmuknak köszönhetően élvezeti szereknek számítanak a táplálkozástanban. Ám e két ital szerelmeseinek szerencséjére ez nem igaz általánosságban: az elkészítéstől függ, hogyan hat az ital a testben. A fekete tea csak akkor savasító hatású, ha négy percnél rövidebb ideig hagyjuk állni a teafüvet. A leginkább gyomorkímélő és a sav-bázis háztartás szempontjából legkedvezőbb kávéfajta szűrővel ellátott kancsóban készül.

Bázikus élvezet gyümölcs- és zöldséglevekkel

A frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek és a kész 100 százalékos levek vitaminokat, ásványi- és ballasztanyagokat tartalmaznak, és segítenek a sav-bázis egyensúly kialakításában.

„Gyümölcslének” egyébként csak az adalékoktól mentes leveket szabad nevezni. A gyümölcsleveket 1:2 arányban szénsavmentes ásványvízzel vagy vezetékes vízzel hígítva fogyasszuk.

Savanykás ízű, bázikus hatású: a kenyérital

Wilhelm Kanne pékmester fejlesztette ki az eljárást a biokenyér tejsavas erjesztésére. A Kanne-féle kenyérital enyhén savanykás íze miatt nem ízlik mindenkinek azonnal. A kenyérital többek közt rezet, vasat, cinket, kalciumot, magnéziumot, kovasavat és szelént tartalmaz. Az ital regenerálja a bélflórát, serkenti az emésztőenzimek elválasztását, segít a testnek a méregtelenítésben, sőt állítólag a sejtmegújulást is támogatja.

Táplálkozásunk alakulása életünk során – Születésünktől egészen a felnőttkorig

Táplálkozási szükségleteink változnak életünk során azoknak az átalakulásoknak köszönhetően, melyeken a növekedés, a megterhelések és az öregedés következtében megy át a testünk. Idős korban például jelentős mértékben csökken a szomjúságérzet, bár a testünknek továbbra is szüksége van a maga 1,5-2 liternyi folyadékmennyiségére.

Bázikus táplálkozás a terhesség folyamán

A terhes anya saját táplálkozásával látja el még meg nem született gyermekét minden fontos anyaggal, amelyre a fejlődéséhez szüksége van. Ha hiányoznak ezek a létfontosságú anyagok, veszély fenyegeti a jövendőbeli anya csontjait és elsősorban a fogait . Zöldség, saláta, gyümölcs, burgonya, de lehetőleg kevés hús és hal is – az ilyen változatos étrend gazdag túlnyomórészt bázikus hatású ásványi anyagokban és vitális anyagokban.

Anyatej – bázikusabb már nem is lehetne

A csecsemő számára az anyatej a legoptimálisabb táplálék, mert az újszülött veséi még nem tudják szabályozni a kis test ásványi anyag- és sav-bázis háztartását. Az anyatej tökéletesen illik ehhez a helyzethez: erősen bázisképző hatású. A szoptatott gyerekek vizeletének pH-ja 8,0-8,5 között mozog, tehát egyértelműen a bázikus tartományban van. Ez minden bizonnyal többek közt annak köszönhető, hogy az anyatej nagyon fehérjeszegény.

Anyatej
Az újszülött számára a legfontosabb táplálék az anyatej.

„Savas” csábítások gyermekkorban és fiatalkorban

Ha véget ér az a korszak, melyben kizárólag az anyatej biztosítja a táplálékot, kezdetét veszi az az – egyetlen és nagyon rövid – időszak, melyben a szülők egyedül dönthetnek arról, mit eszik és iszik a gyerekük. Az a gyerek, aki ízletes, bázikus táplálkozás mellett nő fel, később is ezt fogja igényelni. Sokkal inkább el fogja utasítani a túl édes, sós vagy mesterséges ízű ételeket, mint azok a gyerekek, akiket kezdettől erősen fűszerezett késztermékekkel etettek. Soha ne jutalmazzuk gyermekünket édességgel!

A chips- és kólakorszak – Mondjunk NEM-et!

Az óvodában és az iskolában egyre önállóbbá válnak a gyerekek, de jóval több idegen befolyás is éri őket. Ha a barátoknál van kóla és csoki, már nem tűnik olyan vonzónak a datolya és a tej. Mióta a túlsúly társadalmilag elismert problémának számít a gyermekek körében, a szülők nagyobb befolyással lehetnek gyermekeik házon kívüli táplálkozására: síkra szállhatnak az óvodában és az iskolában azért, hogy gyermekeik lehetőleg teljes értékű táplálékot kapjanak az egész napos felügyelet során.

Jegyezzük meg! Legkésőbb serdülőkorban szinte egyetlen gyerek sem tud ellenállni a „savas” csábításoknak: nemcsak hogy nagyon nehéz nemet mondani baráti körben a pizzára, a chipsre és a csokoládéra, sőt az alkoholra és a nikotinra, de a gyerekeknek általában eszük ágában sincs nemet mondani.
Csipsz
A csipsz egyike a savasító ételeknek!

Felnőttkor – Még nem késő lerakni az alapokat!

Jegyezzük meg! Stresszes időszakokban, amilyenek munkánk vagy a gyermeknevelés során adódhatnak, nagy a túlsavasodás veszélye – mert a stressz önmagában is savasító hatású, és mert a hétköznapokhoz alkalmazkodó étkezési szokások gyakran kibillentik egyensúlyából a sav-bázis háztartást.

Pedig ilyenkor lehet lerakni az egészséges öregkor alapjait: bázikus táplálkozással, sok mozgással, lazító gyakorlatokkal és a stresszes hétköznapok megfelelő ellensúlyozásával, amire például tökéletesen alkalmasak a szórakoztató hobbik vagy a baráti körben eltöltött gondtalan órák.

Ne savasodjunk el a változó korban!

Életének ötödik évtizedében a legtöbb nő változó korba kerül, amely 10-15 évig tart. Az ösztrogéntermelés természetes csökkenése kedélyállapot- és vérnyomás-ingadozásokhoz, izzadásrohamokhoz és még sok máshoz vezethet. Mivel az ösztrogén segíti a csontok épülését, egyre inkább hiányzik ez a hormonális inger. A bázisokban gazdag táplálkozás enyhíti a lelki és a testi panaszokat. A közismerten sok szójaterméket fogyasztó japán nők körében végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy náluk jóval enyhébbek a változókori panaszok.

Minél idősebbek vagyunk, annál jobban figyeljünk magunkra!

Mivel öregkorban jelentősen gyengül a veseműködés, és ezáltal csökken a savkiválasztás, a bázisokban gazdag étel megelőzheti a vér elsavasodását.

Ez rácáfol sok idősebb embernek arra az érvére is, miszerint eddigi táplálkozásuk dacára sem haltak még meg a szervezetükben felgyülemlett savak miatt: aki így gondolkozik, megfeledkezik arról, hogy körülbelül a 30. életévétől kezdve leépülési folyamatok indultak el a testében, melyek csak az élet harmadik harmadában hívják fel magukra igazán a figyelmet – annál erőteljesebb formában, minél savasítóbb volt az életmódja:

  • fogyni kezd a csont- és az izomállomány
  • csökken a test és a szívizom teljesítőképessége
  • gyengül a veseműködés
  • csökken a vér pufferkapacitása
  • fokozódik a szövetkárosodás
  • fokozódik a sejtkárosodás
B05524403
Idős korban se hanyagoljuk el magunkat!

Jellegzetes öregkori változások és a sav-bázis háztartás változásai

Sok öregkori változás kedvez a túlsavasodásnak. Például a csökkenő szomjúságérzet, a fogsorproblémák miatti kevés rágás, a renyhe emésztés, a mozgáskorlátozottság és az ebből adódó túl kevés mozgás, a tüdőgyengeség okozta felületes légzés és a gyógyszerszedés, de a fájdalmak, a betegségek, az egyedüllét és a gyász kiváltotta stressz is.

Tehát fontos, hogy ügyeljünk a sav-bázis háztartás harmonizálására. Ennek elsődleges eszköze a táplálkozás. A táblázatból kiderül, mely tápanyagokra van szüksége öregkorban a szervezetnek ahhoz, hogy lehetőleg jól el tudja látni feladatait.

Bázikus fűszerezés: az a bizonyos plusz – Nem hiányozhatnak a konyhából!

Az étkezés élvezet és ízlés dolga. Bármilyen bázikus és egészséges is a nagy műgonddal elkészített étel, ha nem ízlik, aligha tudja kiütni a nyeregből a pacalpörköltet és társait. Ezért a bázikus konyhából sem hiányozhatnak a fűszerek. A fűszernövények és a természetes olajok különösen kedveznek az egészségnek. A természetes édesítőkről sem kell lemondanunk, sót azonban csak módjával fogyasszunk.

Fűszernövények – aromásak és bázikusak

Friss fűszernövényekkel nagyobb erőfeszítés nélkül igazi ínyencséggé varázsolhatunk egy egyszerű ételt is. Ezenkívül a fűszernövényeknek vannak nem lebecsülendő „mellékhatásaik” is: valamennyien bázikus hatásúak és egészségesek – legyen szó olyan hazai klasszikusokról mint a petrezselyem és a metélőhagyma, vagy déli, aromás növényekről mint a bazsalikom.

A friss fűszernövények nagy mennyiségű vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, és könnyebben emészthetővé tesznek sok ételt.

Fontos fűszernövények és jótékony hatásuk:

  • A medvehagyma: antibiotikus, gyulladásgátló és vérnyomáscsökkentő hatású, továbbá segít az érelmeszesedés megelőzésében.
  • A bazsalikom: gyulladásgátló és enyhíti az emésztési problémákat.
  • A kapor: gyulladásgátló, nyugtató és vizelethajtó hatású.
  • A turbolya: növeli az étvágyat, élénkíti az emésztést és az anyagcserét, ezenkívül vértisztító és gyulladásgátló hatású.
  • A fokhagyma antibiotikus, görcsoldó és értágító hatású, oldotta tesz, de csillapítja a köhögést és segíti a hurut felszakadását is. Ezenkívül élénkíti az emésztést, növeli az étvágyat, csökkenti a vérnyomást és szabályozza a zsíranyagcserét.
  • A zsázsa élénkíti az anyagcserét, a máj-, az epe- és a veseműködést, gyulladásgátló hatású.
  • A kömény görcsoldó hatású és harmonizálja az emésztést, ezért adják puffasztó élelmiszerekhez, például káposztához.
  • A majoránna segíti az emésztést és görcsoldó hatású. A torma segíti az emésztést, továbbá vízhajtó és köhögéscsillapító.
  • A petrezselyem étvágyserkentő és vizelethajtó hatású. Vigyázat: terhes nők ne fogyasszák nagy mennyiségben!
  • A borsmenta fertőtlenítő, görcs- és hurutoldó, élénkítő és hűsítő hatású, továbbá ellazítja az izmokat. Élénkíti a gyomorsavtermelést (nem tanácsos a fogyasztása gyomorégés és gyomorfekély esetén).
  • A rozmaring gyulladásgátló, élénkíti az emésztést és a keringést. A zsálya gyulladás- és izzadásgátló, görcsoldó és összehúzó tulajdonságú.
  • A metélőhagyma emésztéssegítő, vizelethajtó, gyulladásgátló és étvágyserkentő hatást fejt ki, erősíti az immunrendszert.
  • A mustár serkenti az étvágyat és az emésztést.
  • A kakukkfű emésztésserkentő és vizelethajtó hatású, valamint csíraölő hatást fejt ki a légutak gyulladásos betegségei esetén.
  • A vöröshagyma serkenti az emésztést és az étvágyat, vízhajtó hatású.
Hagyma
A medvehagyma: antibiotikus, gyulladásgátló és vérnyomáscsökkentő hatású
Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.